Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-02 / 257. szám
2 PÚJSÁG 1991. november 2. Szeri úr! Antall József: Az országot veszély fenyegeti Magyarországot és a térséget közvetlen fizikai veszély fenyegeti a jugoszláviai polgár- háború miatt. A szövetségi hadsereg és a velük együttműködő szerb önkéntesek politikailag és alkotmányos szempontból kikerültek az ellenőrzés alól - jelentette ki Antall József mi- niszterelnük Andrew Nagorski- nak, a Newsweek című amerikai hírmagazin munkatársának a hetilap legújabb számában megjelent interjúban. A jugoszláviai polgárháborút és Szerbiát a kormányfő azért tartja Magyarország és a térség számára politikai szempontból veszélyesnek, mert erősíti a kommunista-nacionalista erőket. Antall József leszögezte, hogy Magyarors/ág lezártnak tekinti a horvátországi fegyvereladások ügyét. Mint mondotta, Horvátország nem csak Magyarországtól, legalább hat más országtól is importált fegyvereket, ám a szerbek csak Magyarországot nevezték neOláh Sándort kizárták A Független Kisgazdapárt elnöksége úgy határozott, hogy Oláh Sándor országgyűlési képviselőt „a párt tagjai és frakció soraiból kizárja” - hangzik a Szabad György házelnöknek Torgyán József pártelnök aláírásával eljuttatott levél, amelyet az elnökség rendkívüli ülése után összehívott sajtóértekezleten osztottak ki az újságíróknak. Az indoklás szerint a képviselő csütörtöki nyilatkozatával „önmagát zárta ki a pártból”, mivel az országos vezetőség szerdai határozataival „nyíltan szembeszegült.” vén, a mi ellenségképgyártásra irányuló erőfeszítésre utal. A Jugoszláviában élő magyarság helyzete a közelmúltban megromlott, mondta a miniszterelnök, s utalt a rombolásokra, a menekültekre, valamint arra, hogy több magyar nemzetiségűt kényszerítenek a szövetségi hadseregbe, mint amennyi logikus lenne. A kormányfő megismételte: sokat idézett kijelentésével arra utalt, hogy lélekben kíván 15 millió magyar kormányfője lenni. „Bármely anyanemzet esetében természetes, hogy aggódik másutt élő gyerekei miatt”. A Magyarországtól való félelmet ellenségkép gyártására alkalmas komplexusnak nevezte, holott a környező államok lélekszámúkat, területüket és hadseregük erejét tekintve felülmúlják Magyarországot. „Átlagban minden héten kiadunk egy nyilatkozatot, amelyben leszögezzük, hogy nem akarjuk megváltozatni a határokat. Már kezd unalmassá Tegnap délután három órakor Majoson az első világháború áldozatainak emlékművét Kráhling Dániel evangélikus lelkész szentelte fel. A hősökről Oroszki István polgármester emlékezett meg, ahogy az egy órával később Bonyhád főterén kezdődött ünnepségen is. Az első világháború bonyhádi áldozatainak emlékművénél a polgármester kifejezte reményét, hogy a jövőben nem lesz szükség hasonló emlékhelyek létrehozására, merthogy az válni - közölte Antall József, hozzátéve, hogy mindez már a magyar lakosságot is kezdi irritálni. A kormányfő az interjúban elmarasztalta a Nyugatot az elmúlt három évben mutatott tétlenségért, egyebek között a biztonsági garanciák elmaradása miatt. Mindennek az az oka, hogy a Nyugat szovjet katonai invázióra, s nem összeomlásra készült fel. Antall József arra számít, hogy az átmenet korszakában folytatódni fognak az etnikai konfliktusok Kelet-Európábán, s csak tetézik őket a társadalmi és gazdasági gondok. Az európai integrációt Magyarország támogatja, de eközben meg kell őrizni a nemzeti önrendelkezés jogát, és az etnikai-kisebbségi jogokat is. Antall József megerősítette, hogy Magyarország akár Csehszlovákiát és Lengyelországot be sem várva hajlandó szerződést kötni az Európai Közösségekkel. embereknek nem kell feláldozniuk életüket. A határainkon túli konfliktusokról szólva elmondotta: bízik abban, hogy a szembenálló felek politikai úton jutnak majd egyezségre. — Ez a szobor a békét, a béke igényét hirdeti - mondta beszéde végén Oroszki István. Ezután Jónás János katolikus esperes felszentelte az emlékművet. Az ünnepségeken fellépett a Vörösmarty iskola kórusa és a bonyhádi fúvószenekar. A személyemmel és az október 23-i beszédeimmel foglalkozó írását derűvel és megelégedéssel olvastam. Olyan szenvedéllyel ostoroz, hogy ez bizonyíték arra, miszerint önt és hasonszőrű elvbarátait telibe találtam. Szeretem a nyílt beszéd egészére adott bármily hangvételű választ, de undorodom a kedvére kiemelt részletekre hagyatkozótói. No, de ez viszont tükrözi az ön újságírói egyéniségét. Természetesen minden elhangzott beszéd fogadtatása nézőpont kérdése. Az ön nézőpontját már nagyon sokan ismerik és azt is érzékelik, hogy gondolatait mely forrásból meríti. így aztán könnyebb az én dolgom is. Nem olyan régen, amikor a Fónay ügy kapcsán válaszoltam önnek, akkor a válaszomhoz, vastag betűkkel kiszedett „megjegyzést” írt. Ebben kifejtette, hogy mindenki gondolkodhat másként. Nos, én másként gondolkodtam, amikor a délelőtti és délutáni beszédemet elmondtam. Vagy talán a másként gondolkodás az ön és elvtársai privilégiuma? Egyébként is, az adott válaszokhoz, megjegyzést fűzni - hogy az utolsó szó az öné legyen - egyfajta gyávaság is, mert az érintettnek nincs módja rá, hogy arra is reagáljon. Természetesen reagált arra Töttös Pál bajtársam, de mivel azt leközölni számukra nem lett volna épületes, így inkább „lezárta” a szerkesztőség a vitát. No, ez iskolapéldája volt az olvasói szabadságnak. Az október 23-i díszközgyűlésen elmondottak, a szervezetem és az én különvéleményemet tartalmazta. Mint ahogy a jószándékú polgármester úr is kiemelte, hogy az eltérő vélemény, vagy tett, mindenkinek szíve-joga. Ezen túlmenően, egy demokratikusan megválasztott testület döntésével az ominózus ügyben egyet nem érteni, vagy azt bírálni, állampolgári jogom. S, hogy ez önnek nem tetszett? A lelke rajta. írja továbbá azt, hogy a 23-i délutáni ünnepségen elhangzott beszédemről egy kisebbfajta tanulmányt lehetne írni. Szívből örülök, hogy így felértékeli. Nosza, vegye elő a foxi-maxi köteteit és azok segítségével, írja meg a tanulmányát. A megye kisebbsége majd örömmel fogadja. Megjegyzi írásában, hogy nem foglalkozik a dehonesztáló jelzőkkel. Vajon miért nem? Talán attól fél, hogy azt valaki magára veszi? Ami pedig az október 23-ára tett „rendőrségi nyílt nap”-ot illeti: rendőrségi nyílt napokat igenis kell rendezni, hogy a közvélemény végre megbecsülhesse a rendőrség munkáját és erőfeszítéseit. Kell rendezni, de nem egy Nemzeti ünnepen. Azon az ünnepen, amikor az elesettekre, a kivégzettekre és az áldozatokra emlékezünk. Ez kegyeletsértés volt a javából, de erről nem a rendőrségi állomány tehet, hanem az, aki ezt így rendezte. Ami a Tolnai Népújság „bemó- szerolását” illeti, önnek fogalomzavarai vannak. Ha eddig nem tudta volna, mószerolás az, ha az érintett tudta nélkül egy harmadiknak bemószerol- nak valakit. De aki több ember előtt és az érintett képviselője előtt bejelenti, hogy milyen lépéseket kíván tenni, ez egyenes eljárás. Valami azért derenghetett önben, mert a be- mószerolást, bocsánatot zengve, bepanaszolásnak minősítette. No, aztán jött a nagy felfedezése! Mármint az, hogy a díszpolgárságot el nem nyert dr. Tóth Lajos nevét én fedtem fel. Miért kellett volna eltitkolnom? Amennyire mindnyájunknak jólesett az, hogy dr. Nagy István életútját díszpolgársággal jutalmazták, annyira elszomorított bennünket az, hogy ugyanezt dr. Tóth Lajostól már megvonták, a rövidlátók jóvoltából. Ugyanakkor meggyőződésem - és ezt számtalan ember hangoztatja - hogy ha dr. Nagy István él, akkor szolidaritásból nem fogadta volna el a díszpolgárságot, a barátját és sorstársát ért sérelem miatt. Dr. Nagy István volt olyan jellemes ember és volt olyan jó bajtárs, hogy e megosztást nem viselte volna el. írja egyebekben, hogy nem foglalkozik az „ötödik hadoszlop” elméletemmel. Ez nem elmélet, ez valóság. Vajon miért nem foglalkozik vele? Aztán kinyilvánítja, hogy ez az elmélet, már-már a legvadabb bolsevista időket idézi! No- csak-nocsak, már-már az öreg elvtársait is sértegeti? Egyébként ezen a megállapításán kacagnom kell! Hol volt ön a legvadabb bolsevizmus idején? Vagy még nem élt, de legjobb esetben a homokban játszott önfeledten. Aztán nehezményezi,hogy egy emlékbeszéd kapcsán, nem illő a múlt, illetve a jelen fenyegetettségéről beszélni! De igenis kell! Kell azért, hogy soha többé ne lehessen akasztani, hogy soha többé ne lehessen terror és a puccsot kívánók is tegyenek le álmodozásaikról. Amit pedig dr. Pálos Miklós államtitkár úr beszédével kapcsolatban összehordott, arra talán ő illetékes válaszolni, ha erre önt egyáltalán érdemesnek tartja. Se szeri, se száma azon politikusoknak, akik az ilyen kitételekre egy szánalmas mosoly kíséretében csak legyintenek. Ami pedig a szereptévesztés tragikumát illeti, ebbe az is belefér, hogy ön újságíró lett. Az utolsó mondataira nevetve reagálok, mert azt írja, hogy: „ezek után az Isten sem mentheti meg dr. Tóth Lajost a díszpolgári címtől?” A történtek után, nagyon remélem, hogy megmenti az Isten! Óvja is meg az ön és elvbarátai megítélésétől, ezt a tisztaszívű, jószándékú embert! De ha már az Istent emlegette, hadd tegyem ezt én is a következőkben: ‘„Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek!” 1991. október 26. Székelyhídi Géza Bonyhádon és Majoson Újraszentelt világháborús emlékművek Koreai hét - játékkal A koreai csoda Apám emlékére November elején megszépülnek a temetők. Sok apró gyer- gyaláng fénye világítja be a már korán kezdődő sötétséget. A látvány fölemelő és szívszorító. Szeretteinkre emlékezünk. Egy gyermekkori emlékkép villan elém: halottak napján, apám és én a nagypapa sírjánál, a hideg őszi szélben próbáltunk gyertyát gyújtani. Nagyapámat sosem láttam, még a háborúban meghalt. Nekem akkor még nem voltak halottaim. Gyerekfejjel csak a szélben bújkáló gyertyalángra figyeltem. Néhány perc múlva apám kezét éreztem a vállamon. Fölnéztem rá, és láttam, hogy a fényben furcsán csillog a szeme. Amikor tekintetünk találkozott, csak annyit mondott: „nagyon sokban maradtam adósa". Nem igazán értettem, hogy is gondolta, amit mondott. Ma már megértem. Több mint tíz éve, hogy őt is eltemettük. Fiatalon és hirtelen ment el. Sokáig úgy tiltakoztam a tény ellen, hogy még a temetőbe sem mentem el, nem akartam látni a sírt, amely örökre betakarta. Sorsom, pályám, messze elsodort a szülőfalumtól, de halottak napján, ha tehetem, visszamegyek, hogy egy gyertyát meggyújtsak apám sírján. Azokban a percekben újra érzem a meleg férfikezet a vállamon. Mauthner Ilona Kelletlen szenzáció Kecskemét, Székesfehérvár és Békéscsaba után Szekszárd ad otthont a „Koreai Hetek” kiállításnak november 7-től 13-áig a Babits Mihály Művelődési Házban. Közelebb kerülhet hozzánk ez a távoli ország, amely 99 237 négyzetkikomé- ternyi területével alig nagyobb, mint Magyarország, de közel négyszer annyian, 42 és félmil- liónyian élnek dimbes-dombos, hegyekkel övezett területén. Jobban megérthetjük az ott élő emberek évszázadokon keresztül megőrzött kultúráját is, nem utolsósorban gondolkodásmódjukat, szorgalmuk eredményeit, amelyet a világ gyakran „koreai csoda” néven emleget. Nem véletlenül, hiszen a legfejlettebb iparágak, az elektronika, a robottechnika alkalmazásában a koreiak megközelítik az élenjáró Japánt és az Egyesült Államokat. A magyarországi közvélemény előtt kevésbé ismert, hogy az idegenforgalom, mint külföldi devizát kitermelő ágazat a dél-koreai gazdaság egyik húzóágazata, egyben a hazai fogyasztási szokásokat is módosító, alakító gazdasági tényező. 1990-ben 2,9 millió külföldi látogatott Koreába, 1,6 millió koreai pedig külföldre. A turizmusból származó nettó deviza bevétel pedig 3,4 milliárd US dollár volL A hogyan sikerült mindez kérdésre a Koreai Hét rendezvényein választ kaphat a látogató. Láthatja Dél-Korea természeti szépségeit, idegenforgalmi látványosságait, az ország hagyományait, művészeti értékeit bemutató fotókat, videofelvételeket. Az üzletemberek pedig tájékozódhatnak arról is, hogyan kereskedjünk Koreával. Egy biztos: a gazdasági sike-* rek, a „csoda” mögött nagyon is köznapi tények állnak. Hosszú, gyakran 12 órán át tartó napi munkaidő. Éles verseny a munkahelyért, szorgalom, lojalitás, alkalmazkodókészség, az elöljárók feltétlen tisztelete. Szabadversenyes vállalkozás, amivel a szigorú állami tervezés együtt létezik. A koreaiak egyik legfőbb erénye - mondják magukról - a pozitív gondolkodás. Jelmondatuk: meg tudjuk csinálni! Nem magyarázkodnak, nem keresnek kifogásokat, a feladatok optimális megoldásának módozatait keresik, és meg is találják. Ezt láthatta a világ az 1988-as szöuli olimpián, és erről győződhetnek meg mindazok, akik elfogadják a meghívást a „Látogasson Koreába 1994-ben" turisztikai látványosságra, amelyet Szöul fővárossá nyilvánításának 600. évfordulója alkalmából hirdettek meg. Addig is játékra hívjuk kedves olvasóinkat! Mától jövő hét péntekéig naponta 1-1 kérdést találnak az első oldalon a lapfej mellett a Koreai Köztársaságról. A helyes választ beküldők között november 12-én, közjegyző jelenlétében értékes díjakat sorsolunk ki, amelyeket a Koreai Héten kiállító cégek ajánlottak fel. Fődíj a Samsung színes televíziója, különdíj a Lauda Air Bécs-Szöul járatra szóló repülőjegye. Ezen kívül szerencsésnek mondhatja majd magát az is, aki megnyeri az Uniko márkás Dolux sportcipőjét, vagy a Koreai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal Budapesti Irodája által felajánlott koreai babát. A helyes megfejtők között a Gold Star 5 ajándékcsomagját is kisorsoljuk, amelyben egyenként 10 darab videokazettát talál a nyertes. Reméljük: sok olvasónk vesz részt a játékban, így többet megtud a Koreai Köztársaságról. - kamarás A dalmandiak lakóhelyük kelletlen szenzációjáról így értesültek október 30-án reggel: „betörtek a mezőgazdasági kombinát központi garázsába, ahol fölöttébb nagy szakmai hozzáértésre való módon tisztes kár sikerült okozni”. A „látogatást” október 30- án egy munkahelyére igyekvő fűtő fedezte föl meglátva, hogy nyitva áll a garázs. Reggelre öt gépkocsiból tüntették el a rádiókat, emelték el a kadrán-boxokat. A garázs gondos kiürítése arra vall, hogy nem gyalogbetörők járhattak itt. Lábakéit egyébként az apró, de értékes szerszámoknak és az egyik kibelezett kocsiból a forgalmi engedélynek, aminek a pótlása elég bonyodalmas. A kár értéke gyors becslés alapján se mondható csekélynek, hiszen például egy üzemn- anyag fogyasztásmérő tíz évvel ezelőtt, több mint 12 ezerbe került. Van humoros momentuma is a betörésnek. Nem nyúltak a kombinát nyugalmazott vezérigazgatójának itt tárolt kocsijához, de nem bíbelődtek a jelenlegi igazgató nagy értékű rádiómagnójának a kiszerelésével sem. Egy azonban bizonyos: a „munka" szakemberre vall. Egyik kocsiban például a „mester” gondosan visszarakta az apró csavarokat, ahogy ez elvárható egy tisztes autójavító műhelyben is. Mindenesetre érdekes dolog lenne interjút készíteni a „vendégekkel”, mert aki ilyen jól tudja , hova és hogyan kell „nyúlni” annak a szakmájában is biztos a kenyere.
