Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-12 / 240. szám

(TOLNAI]

6 nEPUJSAG

1991. október 12.

Kell-e gyűjteni a cigány folklórt?

Néprajzos, aranysarkantyúval

Hét végi beszélgetés Balázs Gusztávval

— Nyíregyháza-Sóstón, a múzeumfaluban dolgozik néprajzkutatóként. A cigányság népi- kultúrájának feltárása, gyűjtése a feladata. Pontosabban a cigány néptánccal foglalkozik Dél-Dunántúlon, Tolna megyében több beás cigány él. mint Szatmárban. Az ő tánckultúrájukról a tudomány viszonylag kevesebbet tud. Szedresben járt gyűjtő úton. Mit tapasztalt?

— Nehezen lehet közel kerülni hozzájuk. Táncaik kom- merszek, más csoportoktól vették át. Egy idős asszonynál nagyon szépen felszínre jött az a táncanyag, amit a romániai cigányoknál is lehet látni. Ezt a fiatalok nem ismerik.

— A gyűjtés során nyilván nem csak a táncról beszélnek.

— Nem, nem. Szedresben például a keresztelői szokással indult a munkám, de különös, vagy valami sajátos dologra nem akadtam.

— Milyen indíttatásból kezdte gyűjteni a cigányság táncait?

— Pedagógus vagyok. Négy évet tanítottam, közben én is táncoltam. Megismerkedtem Martin Györggyel, aki rengeteg anyagot gyűjtött. Ez az anyag a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Táncosztályán van. Nem volt olyan cigány szakember, aki kimondottan ezzel az anyaggal foglalkozott volna. Tulajdonképpen ő indított el engem a pályán. 1985-ben végeztem Debrecenben az egyetemen. Egy szemesztert a hamburgi egyetemen töltöttem, ugyancsak néprajz szakon. Amikor onnét megjöttem, átvettek a múzeumfaluba néprajzosnak. Korábban a művelődési központban voltam. Most gépelik a doktori disszertációmat, novemberben kell megvédenem.

— Tisztelettel hallgatom, de bocsásson meg, a közvélemény szemében nem ez a jellemző kép él a cigányokról. Tavaly a Duna menti folklórfesztiválon itt volt a cigányegyüttes, a színpadon közönségsikert aratott, nagy tapssal. Ugyanakkor mégis akadtak, akik lenézőn szóltak róla. Azt is tapasztaltam, ahol megjelentek népviseletbe öltözve, onnét szinte elhúzódtak az emberek. Gondolom, folytatható a sor.

— Igen, de nem akarom példákkal illusztrálni, mert úgy érzem, bizonyítványt állítanak ki önmagukról azok, akik például nem fognak velem kezet a protokoll fogadáson, pedig magam is együttesvezetőként vettem ott részt. A feltűnő a dologban az, hogy Magyarország keletibb részén emberszámba veszik a cigányt. Szatmárban becsülnek. Amit említett a fesztiválon tapasztaltakról, nekem más történeteim is vannak. Olyan csalódás volt ez számomra, hogy nem fogom elfelejteni. Pofon, amit sokáig érzek. Ugyanis a csoportomnak csak a viselete volt cigány, amiben felléptek, szerepeltek, felvonultak.

— Ott, az ország keleti részében a nehezebb élet- körülmények egységesebbé teszik a nem cigányokat és a cigányokat. Kapott-e hasonló pofonokat az élettől?

— Nem kaptam. Az általános és középiskolában, de a tanárképző főiskolán sem éreztették velem, hogy cigány vagyok. Az egyetemen pedig egyáltalán nem.

— Ha már így a személyes dolgokra terelődött a szó, maradjunk is kicsit ezen a területen. Úgy indult a családi házból, hogy nagy-nagy akarással tanulni fog?

— Az apámtól, anyámtól kaptam indíttatást, akik analfabéták voltak. Azt éreztem, hogy a képességeim megvannak a tanuláshoz. így indultam és most ott vagyok, ahol vagyok. Biztos kellett akarat is hozzá. Az például nem juthatott volna eszembe, hogy 17-18 éves koromban megnősüljek. Érettségi előtt volt már, hogy éjszaka elmentem a fiúkkal lányokhoz és éjfélkor mentem haza. Az anyám, mikor kinyitotta az ajtót, akkora pofont adott, hogy beestem az ágyba.

— A szülei tehát kényszerítették a tanulásra.

— Nem csupán engem, de mind a kilenc gyereküket. Valamennyien írástudók, olvasók vagyunk.

— A nősülésről tehát nem lehetett szó. Mikor alapított családot? A felesége is cigány?

— Az érettségi után elmentem katonai főiskolára. Határőr szakon végeztem két évet, aztán egészségügyi okok miatt leszereltem. így kerültem a tanárképző főiskolára, Nyíregyházára. Annyi nő volt ott, hogy nem mertem kimenni. A katonaságnál csak fiúk voltak, bekerültem olyan helyre, ahol csak lányok tanultak ... Egy harmadéves barátom vitt be a lányokhoz. Ott húzódtam meg és ismerkedtem meg egy lánynyal ... aztán feleségül vettem. Ő nem cigány.

— Hogy fogadta magát a lány családja?

— Inkább csak a szomszédok mondogatták kezdetben, hogy a tanítónő lányotokat cigányhoz adtátok?! Az anyósom remek asszony volt. Ő nem azt nézte, hogy cigány, hanem hogy a lánya szereti. Az apósom halála után az anyósom nem az idősebbik lányához ment, hanem hozzánk. Azt hiszem, ez sem volt véletlen. Szóval így nősültem meg és Nyíregyházától nem messze kikerültünk tanítani. Na, ott volt pofon, csak nem direktbe, hanem áttételesen.

— Kérhetem, hogy beszéljen erről?

— Az igazgató az első nap bemutatott mint új pedagógust, akkor a szülők mentek hozzá, hogy ők nem akarják a

gyereküket a cigány tanító elé járatni. Ezt persze később tudtam meg. Akkor mondta el az igazgató, amikor az osztályt továbbadtam. Úgy fordult a kocka, hogy a szülők ekkor azt kérték, maradjon a Guszti tanító bácsinál a gyerek. Kezdetben volt távolság a helybeli lakosság és köztem, de ez úgy feloldódott, ha néha visszamegyek a faluba, Gégénybe a barátaimhoz, az idős emberek rámköszönnek: - Jó napot, Guszti tanító bácsi! Azt hiszem, azt nézik, ki mit tesz le az asztalra.

— A gégényi iskolából természetesen vezetett az út a mai munkahelyig? Célja volt ez?

— Dehogy volt természetes. Ez sehol sem az! Táncoltam kezdettől és egy fesztivál alkalmából került szóba a nevem, hogy miért nem engem visznek a művelődési központba, ha már ilyen pályára keresnek embert. Adtak lakást és így kerültem be a városba. Közben nappali tagozaton végeztem az egyetemen.

— Táncosként a sikereiről is beszéljen, hiszen a szakma elismerte.

— Háromszor nyertem el az Aranysarkantyús címet, így „Örökös Aranysarkantyús Táncos” lettem. A Népművészet Mestere címet is viselhetem. A televízió készített velem egy portréfilmet.

— Nyilván arra is van példa, hogy ilyen táncos múlttal saját koreográgiát komponált.

— Van egy gyerekcsoportom, száznál több taggal. Nekik is írtam már táncot és a Nyírség Táncegyüttesnek is. A Ki mit tud? televíziós vetélkedőn az én koreográfiámmal nyertek. A két évvel ezlőtti szolnoki fesztiválra készítettem a „Máriapócsi búcsút”. Ezen a fesztiválon, hat díjból ötöt az a csoport kapott, a Nyírség Táncegyüttes, amelyhez nekem is közöm van.

— Legutóbb Tatabányán vett részt azon a cigányfolklór fesztiválon, amelyen Tolna megyéből a Csácsi Vorba együttes szerepelt.

— Ők különdíjat,kaptak ott, teljes joggal. Produkciójuk megnyerő, mert mindent természetesen csinálnak és olyan hittel, amit értékelni kell. Mintha egyáltalán nem érdekelné őket, hogy színpadon vannak és a nézőtéren szakemberek figyelik minden mozdulatukat. Dalaik úgy szólnak, mintha a cigánytelep árokpartján ülnének. Őrülök, hogy megismerhettem a két Kovács fiút, mert nagyon tehetségesnek érzem őket. Tanulniuk kell. Nem csupán éneket, de általános ismereteket. Műveltséget kell szerezni. Igaz ugyan, hogy nekem kellemetlen tapasztalataim vannak Szek- szárd egyes vezetőivel, de azt látnom kell, hogy a Csácsi Vorba két tagját befogadta a város művelődési háza és sok segítséget kapnak. Remélem, a siker nem jelenti egyben a bukásukat, hanem előbbre juthatnak emberi módon. Bízom benne, ők is rájönnek, az a fontos, ki mit tesz a közösség asztalára, milyen nyomot hagy maga után. E szerint ítélik az embert. Éltetik, vagy megvetik.

— Köszönöm a beszélgetést.

Decsi Kiss János

A HIT VILÁGA

„Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10.

Az Isten

Október 6-án a szekszárdi evangélikus templomban újra unitárius istentiszteleten vettek részt az ideszármazott unitáriusok. Szász János dunántúli lelkész prédikált János 4, 23-24 textus alapján. A kántori szolgálatot Orbán László végezte.

„De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Urat. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják”.

A textus helyének és idejének megmagyarázása után a lelkész gyakorlati alkalmazására tért. Fejtegette mindennapi életünk problémáit, igazi keresztényi hovatartozásban vázolta napjainak embertelen háborúját nem messze tőlünk. Rávezette hallgatóságát, hogy mindezt azzal is lehet magyarázni, hogy az emberek még mindig Isten nélkül, tehát Lélek nélkül közelítik meg nagy ügyeiket. És tetteikből igenis ez látszik ki. Isten imádása és tisztelése a felebaráti szeretetre kötelezi el a hívőt. Prédikációja nyomán magunkra ismertünk sok esetben és az őszinte imán át arra kértük az egy Istent, segítsen minket Emberré, lenni s mint Isten gyermekei Őt igazságban és tiszta lélekkel imádhassuk. A felcsendülő zsoltár

Koncert

Szekszárdon

Október 13-án 18 órakor Szekszárdon az evangélikus templomban a Hamburg-Blan- kenese-i templomi- énekkar koncertjére kerül sor.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

lélek...

hangján, úgy ereztük, valamennyien közelebb kerülünk Istenhez. Bűnbánati imánk után őszi hálaadás ünnepe alkalmából Úrvacsorával éltünk: a Jézus Krisztus által megtört kenyérrel és borral.

„Imádkozó néped,/ Sóhajtását értsd meg” - szólt a záróének. Igazán felfrissülve, újabb bizalommal és hittel távoztunk a már lassan otthonunkká váló kedves evangélikus templomból.

Hisszük és valljuk: valamennyi történelmi egyház és neoprotestáns felekezet a jó Isten közelségét keresi. Valljuk, hogy mindnekit az ő hite üdvözít, mert bár az Istenhez vezető út különböző, de a cél egy és ugyanaz!

A lelkész áldását magunkkal- vittük: Istennek áldása legyen rajtunk. Mi, kisszámú unitáriusok, ezt kívánjuk minden embertestvérünknek. -n -ó

Hit és tudomány

A Keresztény Pedagóguskamara szekszárdi tagozata október 16-án 17 órától tartja következő összejövetelét. Téma: A hit és a tudomány kapcsolata. Előadó: Fehérváry Őrs biológus. A téma iránt érdeklődő kollégákat várják a Béla téri plébánia földszinti termében.

Példaképeink

Megjött az ősz. Lassan - a szüretek után - ki-kimegyünk a temetőbe, hogy Mindenszentek napjára rendbe tegyük szeretteink sírját. Számunkra ez a nap ünnep, hiszen a már üdvözültek seregét szemléljük, akik boldogok. Felnézünk rájuk, ünnepeljük őket, de egyúttal tanulni is akarunk tőlük. Vajon ők hogyan valósították meg a Krisztus követést. A katolikus egyház október második felében a liturgiában, vagyis a nyilvános közös istentiszteleteken a következő szentekről emlékezik meg:

Október 17: Antiochiai Szent Ignác püspök, vértanú (+110 körül). Azt írja a római híveknek vértanúsága előtt: „Bocsássatok meg testvérek, ne akadályozzátok meg, hogy elnyerjem az életet”.

Október 18: Szent Lukács evangélista. - Valószínűleg Görögországban halt vértanú halált. Orvos volt, aki Szent Pál apostol igehirdetését foglalta össze evangéliumában. Ő az Apostolok Cselekedeteinek is a szerzője.

Október 23: Kapisztrán Szent János áldozópap (+1456.okt.23.) „Európa apostola”. Tüzes lelkű népszónok volt. Amerre járt kolostorokat és kórházakat alapított. Ferences szerzetes volt. Az ő pártfogása alatt áll hazánkban az egyik rendtartomány.

Október 25: Boldog Mór püspök (+1070 körül). Pécs második püspöke. Valószínűleg azonos azzal a pannonhalmi szerzetessel, akit Szent Imre a legenda szerint több csókkal tüntetett ki tisztaságáért.

Október 28: Szent Simon és Judás apostolok. Mindketten vértanúhalált szenvedtek Jézusért. Simont a hagyomány szerint kettéfűrészelték, Judást lefejezték.

Farkas Béla

Szekszárd - Twello

Az egység jegyében

Ez év áprilisában ökumenikus küldöttség érkezett Hollandiából Szekszárdra. A négytagú delegáció református és katolikus tagjai annak az egyre terebélyesedő mozgalomnak a holland hírnökei voltak, amely a különböző felekezetekhez tartozó keresztények közti párbeszéd szükségességét hangoztatja.

Az ismerkedés első óráiban világossá vált, hogy a magyar és holland keresztények között több a közös, mint az elválasztó vonás. A jóhiszeműség kölcsönös feltételezése, a vallásszabadság feltétlen tiszteletben tartása kérdésében azonnal közös nevezőre jutottunk. Ugyanakkor azt is megfigyelhettük, hogy keveset tudunk egymás tanrendszeréről, liturgiájáról, vallásos életéről.

Az itthon megkezdett párbeszéd folytatása nem váratott sokat magára. Szeptember 27- október 1. között Twelloban alkalmunk nyílott arra, hogy Szil- vássy Géza református lelkész vezetésével megismerkedjünk a holland katolikusok és reformátusok vallásos életével és a keresztény egységért kifejtett tevékenységével. Számos példáját láthattuk annak a törekvésnek, hogy emberibbé, keresztényibbé kell tenni világunkat. Holland testvéreink a társadalmi igazságért, a gyengék és szegények felkarolásáért tett erőfeszítések konkrét intézményrendszerét is megismertették velünk. Több évszázados gyarmati hatalmuk során megtanultak együttélni a közép-amerikai Suriname maláj népével éppúgy, mint az indonéz szigetvilág evangélikus hitre tért népcsoportjaival. A vegyesházasság iránti ellenérzés már a múlté. Mindennaposak az egykori gyarmattartók és „alattvalóik” közti családi kapcsolatok, a polgári és egyházi életben való szoros együttműködésük.

A holland keresztények sokkal inkább támaszkodnak a laikusok közreműködésére a templomi szertartásokban, mint azt hittük. Különösen a nők részvétele imponált. A katolikus és református liturgia egyre inkább közeledik egymáshoz. A szentbeszéd kivételével, vasárnapról vasárnapra sokszorosítják a könyörgések, zsoltárok teljes szövegét. Ott tartózkodásunk idején az istentiszteletek a magyar küldöttség üdvözlésével kezdődtek. Többször hangsúlyozták, hogy a biztos megélhetés tudatában élő holland híveknek is van tanulni- valójuuk tőlünk, mégpedig az elnyomás évtizedeiben tanúsított keresztény helytállást, a nehéz anyagi körülmények közti ragaszkodást papjainkhoz és egyházi intézményeinkhez.

A holland ifjúságot is megfertőzte a Nyugaton megfigyelhető vallási közömbösség mételye, ezért a szülők és egyházi vezetők legfőbb gondja ezen a helyzeten változtatni. A római katolikus ifjaknál a 12-15 éves korosztály megnyerésére fordítják a legnagyobb gondot. Non-stop tanfolyamokat szerveznek a keresztényi élet megismertetésére, vonzóvá tételére. A kisebbeket versmondásra és köszöntőkre készítik fel, hogy az idősek és betegek napján szerepelhessenek. Katolikusoknál, protestánsoknál egyaránt kitűnő kórusok működnek. Több helyütt a fiatalok’ maguk állítják össze a vasárnapi istentisztelet liturgiáját.

A hatvanas évektől a holland katolikusok új utakat keresnek a vallási élet majd minden területén, s ez a szentségek kiszolgáltatásában, a laikusoknak a lelkipásztori munkában való részvételében, a papi nőtlenség és a házasélet szigorú törvényei ellen való tiltakozásban nyilvánul meg. Református körökben is tapasztalhattunk véleménykülönbségeket bizonyos vallási kérdésekben. Twelloban két református asszonycsoport tevékenykedik, tagjai most azon fáradoznak, hogy a köztük támadt véleményeltéréseket megszüntessék. Vendéglátóink - lelkészek, farmerek, nyugdíjasok - kitűnően vizsgáztak a vallási türelemből. Nagy lelkinyugalommal adták elő, hogy a „Jehova tanúi” szekta tagjai milyen kitartóan próbálják maguk közé toborozni az embereket, nem egyszer eredménnyel.

Küldöttségünk elsősorban a keresztény egyházak közeledését kívánta szolgálni, de a twelloi polgármester fogadásán és a közös imával kezdődő képviselő-testületi ülés vendégeként a holland civil élet vezető fórumainak munkájával is megismerkedhetett.

Szilágyi Mihály