Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
• MEGYEI NAPILAP •- * II. évfolyam, 251. szám ÁRA: 9,60 Ft 1991. október 26., SZOMBAT Göncz Árpád üzletembereket fogadott Kelet-Európa fontos a japán kereskedelmi-gazdasági szakemberek számára, s a térségen belül is megkülönböztetetten kezelik Magyarországot - hangsúlyozta Sinroku Maro- haski, a Japán Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, pénteken a Parlamentben, ahol fogadta Göncz Árpád köztársasági elnök. A japán üzletember hangsúlyozta azt is: hazája üzleti körei nagy figyelemmel kísérik a Suzuki cég magyarországi beruházását. Ha az sikeres lesz - mondotta -, akkor további jelentős beruházások várhatók a távol-keletiek részéről a magyar gazdaságban. Göncz Árpád üdvözölte a japán kereskedelmi-gazdasági körök érdeklődését a magyarországi befektetések iránt, és hangsúlyozottan szólt arról, hogy az ország gazdasági kapcsolatai építésében több lábon kíván állni. Hogyan adózunk a jövőben? Kormányszóvivői tájékoztató Tolnán van a tavalyi év lakóháza Szabó Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár volt a pénteki kormányszóvivői tájékoztató „fővendége”. Az adórendszer általános változása, ezen belül a társasági adótörvény és a személyi jövedelem- adó szerepeltek a kormány csütörtöki ülésén. E két utóbbiról új törvény szükséges, mert az eddigiek „agyonmódosítása” nem célszerű. A PM-előterjesz- tés a kormánydöntés után jövő héten kerül az érdekvédelmi szervezetek elé, majd várhatóan novemberben nyújtják be a Parlamentnek. Szabó Tamás az általános elvek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az adózás eredeti funkcióját, azaz a közfinanszírozást kell visszaállítani. Ugyanakkor még 1992-ben az állami feladatvállalás „érdemben” nem csökkenthető. Három területen kívánnak prioritásokat figyelembe venni: méltányos összegű tehermentes jövedelem biztosítása a gyermeknevelés céljára; a megtakarítások ösztönzése; hazánk külfölddel kapcsolatos érdekeinek érvényre juttatása. Egy másik fő cél, hogy az adóterhek viselőinél megvont kedvezmények az általános adóterheket ne emeljék meg. Növelni kívánják az adóhatósági jogosítványokat, teljes körűen el kívánják terjeszteni az adóbevallást, illetve a vagyonbevallási. (Folytatás a 2. oldalon) A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a magánlakás-építés színvonalának emelése, a megvalósult jó példák terjesztése érdekében idén is pályázatot hirdetett „Az év lakóháza 1990” cím elnyerésére. A bíráló bizottság ebben az évben három elfogadott pályamű közül választotta ki a legjobbat, melynek ez alkalommal a tolnai Pál József háza bizonyult a Bajcsy Zsilinszky utca 7. szám alatt. Az épület tervezője Bihari Zoltán, a felelős műszaki vezető Rohr Ferenc. A bírálóbizottság értékelésében kiemelte, hogy a ház a korszerű építészet követelményeit kielégítve, adott kisvárosi, szaggatottan zártsorú környezetben, szolid építészeti megformálással, fegyelmezett kivitelezéssel készült. Az emlékplakettet, az oklevelet és a 25 ezer forintos díjat alkalomhoz illő ünnepség keretében tegnap délelőtt Patkó Sándor megyei főépítész adta át az érintetteknek. Még egy pályamunka érdemelt dicséretet, név szerint Jantner Ferenc, Szek- szárd, Csopak utca 28. szám alatti lakos, akinek házát Hámori Gábor tervezte, a kivitelezést Vass László véqezte.-száKárrendezési határidő: továbbra is november 8. Kiállítás a forradalomról Nem kis zavart okozott a kárrendezésben érintettek körében az a csütörtökön a rádióban is elhangzott információ, miszerint a kárrendezési igények benyújtási határidejét december 18.- ig meghosszabbította a kormány. Egyenlőre csak annyi történt, hogy a kisgazdapárt kezdeményezésére az Országgyűlés elé kerül majd az a javaslat, melyben kérik a beadási kérelmek határidejének módosítását. (Folytatás a 2. oldalon) A Ford Szekszárdra érkezett Manapság megadják a módját az autószalonok megnyitásának. így történt ez tegnap délelőtt is, amikor is a kis big-band pattogó zenéjének ütemére néhány más típushoz hasonlóan a Ford is megérkezett Szekszárdra. Méghozzá a Mikes utcai szabó szövetkezet földszinti épületébe, mely immár hatalmas, csillogó üvegtáblákkal fogadja a látogatót. No és természetesen Ford autókkal, kereken tizenhárom darabbal: Fiesta, Sierra és Scorpion típusokkal, illetve a Transit kisbusz családdal. (Folytatás a 3. oldalon) A szerb külügyminiszter Magyarországra látogat Jeszenszky Géza külügyminiszter meghívására október 27-28-án hazánkban tartózkodik Vladiszlav Jovanovics szerb külügyminiszter. A vendéget fogadja Göncz Árpád köztársasági elnök, s találkozik a Parlament Külügyi, Emberi Jogi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságával. Nagy Imre, amikor választania kellett a nép érdeke és a rossz politika között, habozás nélkül a nép mellé állt - mondta Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az 1956-os forradalom és szabadságharc című kiállítás pénteki megnyitóján a Legújabbkori Történeti Múzeumban. Az elnök kijelentette: Nagy Imrében tisztelnünk kell a tisztességes embert, a derék politikust, a magyar hazafit és a mártírt. A megnyitón megjelent Göncz Árpád. Rövid beszédében elmondta: a szabadságharc olyan forrás, amelyből merítenünk kell, a forradalom átélői- nek pedig az a feladata, hogy őrizzék meg tisztán a forrás vizét. A kiállításon Nagy Imre személyes használati tárgyai és politikusi pályafutásának egyes dokumentumai láthatóak. A tárgyakat a kivégzett politikus leánya, Nagy Erzsébet bocsátotta a múzeum rendelkezésére. A bemutatott anyag - Nagy Imre életének három fő korszakának megfelelően - három csoportban látható. Az első korszak Nagy Imre ifjúkora és az emig- rációs évek. Ebből az időből származik egy 1902-es biblia és Bokányi Dezső szociáldemokrata vezető levelezőlapja. A második korszak 1944 decemberétől 1956. október 23-áig tart. Látható többek között Nagy Imre villanyborotvája, arany Marvin karórája, kedvenc felöltője, borostyán cigarettaszipkája, kézelőgombjai, képviselő és kommunista párti igazolványai. A harmadik korszak a forradalom kirobbanásával kezdődik és a miniszterelnök mártírhaláláig tart. A tárlaton látható egy levele, amelyet elhurcolása után írt. Konferencia Tengelicen neves előadókkal Kérdőjelek a Paksi Atomerőmű kapcsán Köznapi kockázatok A polgármester úr tetszését is megnyerték a Fordok A forint árfolyamának számítása A Gazdasági Kabinet pénteken foglalkozott a forint konvertibilis valutákkal kialakított árfolyamának számítási módszerével, a forint valutakosár összetételének megváltoztatásával, illetve árfolyamjegyzésének technikai módosításával. Ez a téma azért vált időszerűvé, mert a jelenlegi valutaarányok mellett a dollárra átállított kelet-európai kereskedelmi alszámolások hatására átmenetileg túlságosan megnövekedhet a dollár súlya. Ez pedig túl erős kötődést eredményezne az amerikai valutához éppen akkor, amikor Magyarországnak dinamikusan bővülnek kereskedelmi és gazdasági kapcsolatai Nyugat-Európával, s a kormány szerint ezeknek a kapcsolatoknak a további erősítése kívánatos. A valutakosár összetételének alakulása tehát fontos szerepet játszik. Tegnap a dunaszentgyörgyi önkormányzat és a Magyar Természettudományi Társulat közös rendezésében egész napos konferenciát tartottak Tengelicen, az Oktatási Központban „Kérdőjelek a Paksi Atomerőmű kapcsán” címmel. Patai György, Dunaszentgyörgy polgármestere köszöntötte a résztvevőket, aki a konferencia ötletét adta és fő szervezője is volt, s akinek igen neves előadókat sikerült megnyernie erre az összejövetelre. Lehetetlen lenne az igen érdekes előadások tartalmát néhány mondatban összefoglalni, ezért ezekre a jövő héten bővebb terjedelemben visszatérünk. Az érdeklődés felkeltése végett néhány név és téma: dr. Marx György akadémikus a köznapi kockázatokról, azok elemzéséről, értékeléséről tartott közérthető, mégis tudományos igényű előadást. Dr. Szta- nyik B. László professzor, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet Főigazgató főorvosa a Paksi Atomerőmű sugáregészségügyi felügyeletének tapasztalatairól beszélt. A közismert és népszerű dr. Czeizel Endre orvos-genetikus a radioaktivitás genetikai hatásairól mondott el sok meglepő, a laikus szárrl&ra újdonságnak ható ismeretet. Dr. Pethes György, az Állatorvostudományi Egyetem nyugalmazott professzora a radioaktivitás és a mezőgazdaság kapcsolatáról, Szőnyi Zoltán, a Nukleáris Biztonságtechnikai Felügyelet vezetője pedig a Paksi Atomerőmű biztonságáról beszélt. Végül Jeanne Anderer, az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökségének szakértője tartotta meg előadását a nukleáris kérdések és a közvélemény kapcsolatáról, s ezután rövid beszélgetéssel, vitával zárult a tengelici konferencia.- áa - Fotó: Ótós Réka Dr. Sztanyik B. László szemben a hallgatósággal Módos István, az autószalon tulajdonos Mai számunkban Lengyeli képeslapok (5. oldal) Hét végi beszélgetés dr. Demse Péter esperes-plébánossal (6. oldal) A TOTÉV Gyulafirátóton (7. oldal) Puskások és vadászok (8. oldal) Új erődöt találtak a régészek (9. oldal) Mi köze a földrengésnek a szívrohamhoz? (12. oldal) TOLNAI KÖRKÉP TOLNA VÁROSRÓL ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKRŐL Munkakörülmények A magyar munkaügyi kormányzat meghívására a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) magas szintű - német, svéd és holland szakemberekből álló delegációt küld Magyar- országra a munkavédelmi, munkaügyi felügyeleti rendszer és tevékenység áttekintésére, értékelésére. A küldöttség látogatására két szakaszban - idén október 28. és november 9. között, valamint 1992 elején - kerül sor. A delegáció alaposan meg akar ismerkedni az érdekelt állami szervek, intézmények munkájával, a munkáltatók és munkavállalók szervezeteivel, a magyarországi munkakörülményekkel mind a fővárosban, mind vidéken. A munkaügyi kormányzat a küldöttségtől várja, hogy megítélje és segítse - az Európában kialakult gyakorlatnak megfelelően - a Magyarországon működő munkavédelmi, munkabiztonsági rendszer továbbfejlesztését. Azt, hogyan lehet a jelenlegi korlátozott anyagi ráfordítások mellett hatékony munkavédelmi tevékenységet ellátni, egyúttal milyen gyakorlati lépéseket tartanak szükségesnek rövid távon a dolgozók védelmének fejlesztése érdekében. A Malév téli menetrendje Október 27-én lép életbe és március 28-ig lesz érvényben a Malév új, téli menetrendje, melyben a vállalat 30 ország 42 városába kínálja járatait. Újdonság, hogy a Malév gépei hetente két alkalommal ismét járnak Drezdába, és hetente kétszer a litván fővárost, Vilniust is bekapcsolják útvonalhálózatukba. New York és Budapest között ezután is egy amerikai légi- társasággal - a Deltával - közösen, heti három alkalommal indítanak járatokat.