Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-22 / 248. szám
(tolnai) , 2 tÍEPUJSAG 1991. október 22. Akik ötven éve várják a kárpótlást Taggyűlést tartottak a II. világháborús hadirokkantak (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Hadirokkantak Szövetsége Tolna Megyei Csoportja idén januárban alakult 29 taggal. Jelenleg a csoport 87 tagot számlál, elnökük Horváth Sándor. — Tegnap még nyolcvan- nyolcan voltunk, mára egy társunk eltávozott körünkből, meghalt. Sajnos, egyre kevesebben vagyunk - jelentette ki Horváth Sándor, miközben arról beszélt, hogy azon II. világháborús hadirokkantak, hadiözvegyek, akik még életben vannak, azok közül is nem egy nem mer vagy nem akar a szövetség tagja lenni, mert annyi keserűségben, üldözésben volt része az elmúlt évtizedekben, hogy mára nem hisz semmiben és senkiben. — Ötven éve várjuk a rehabilitálásunkat, a kárpótlásunkat - mondja érthető indulattal hangjában az elnök. - Itt ez a köteg levél, az Alkotmánybíróságtól kezdve a Népjóléti Minisztériumig mindenhová írtunk már, eredmény meg semmi. Még ma is az a diszkriminatív 28/1966-os kormányrendelet van érvényben, mely az úgynevezett „nemzetgondozási díj” címén folyósított járadékok és a világháborús rokkantaknak folyósított járadékok között különbséget tesz. Nemzetgondozási díj ugyanis csak „az 1956. évi ellenforradalom elleni harc” rokkantját, özvegyét vagy árváját illeti meg - mutatja Horvát Sándor az okmányokat. Mint elhangzott, a II. világháborús hadirokkantak azt szeretnék, ha a kormány az 1933. évi VII. törvényhez hasonlót alkotna. Az említett rendelet az I. világháborús hadigondozottak helyzetét rögzítette és olyan pontokat tartalmazott, melyek esélyegyenlőséget teremtettek a világégésben rokkanttá váltak és a hazájukért életüket vesztett emberek hozzátartozóinak. Az ügyben már hangzott el interpelláció a parlantben Borz Miklós kisgazdapárti képviselőtől. Választ dr. Kelemen András Népjóléti államtitkár adott, abból idézünk: „A hadigondozottakról való gondoskodás alapvetően a Honvédelmi Minisztérium feladat, amelyet tevékenységében a Népjóléti Minisztérium támogat. Néhány, még tisztázatlan részletkérdés pontosítása után a kormány gyors döntése várható, ezért a pénzösszegekkel kapcsolatban is csak azután tudunk nyilatkozni.” — Bennünket nem érdekel, hogy melyik minisztériumnak mi a feladata, bennünket csak az érdekel, hogy minél előbb szülessen meg a döntés, mert ha még egy-két évig elodázzák a rendelet megalkotását, akkor nem lesz kit kárpótolni - vonta le a konklúziót a küldöttgyűlés egyik nyolcvan év feletti résztvevője. F. Kováts Éva Az Országgyűlés hétfői munkanapja Elnapolták a szövetkezeti törvény általános vitáját Horn Gyula napirend előtti felszólalásával hétfőn délután megkezdődött az Országgyűlés ülése. A Külügyi Bizottság elnöke rendkívüli ügyben, a romániai rágalomhadjárat kapcsán kért szót. Emlékeztetett arra, hogy a székelyföldi autonómia helyreállításáról a romániai magyarság -körében megfogalmazott gondolatok ürügyén rágalomkampány kezdődött Romániában. A durva provokativ kirohanásokkal tarkított kampány helyszíne a román törvényhozás. Különösen sajnálatos, hogy a román parlament még olyan gondolatoknak is teret enged, amelyek egyenesen egy népcsoport felszámolását hirdetik meg. A magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy Románia is aláírta azokat a nemzetközi dokumentumokat, amelyek a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, vallási jogvédelmét, identitásuk megőrzését szavatolják. Horn Gyula javasolta, hogy a kialakult feszültségek, viták rendezése érdekében vegye fel a kapcsolatot a két ország törvényhozása, mindenekelőtt a két parlament külügyi bizottsága. A magyar kormány - a helsinki és a párizsi charták szellemében - a magyar-román viszony javítására törekszik hangsúlyozta Antall József az Országgyűlés hétfői munkanapjának kezdetén, arra a napirend előtti felszólalásra reflektálva, amely a román hivatalos körökből elhangzott magyarellenes nyilatkozatokra hívta fel a figyelmet. A kormányfő kijelentette: bár a két ország közötti viszonyban a romániai forradalmat követően sem sikerült áttörést elérni, a magyar fél szerint mindenképpen jószomszédi és baráti kapcsolatokra van szükség. Ezt nem csupán a földrajzi szomszédság, az egymásra utaltság indokolja, hanem a Romániában élő magyar kisebbség sorsa iránti felelősség is - mondotta a miniszterelnök. A napirend előtti felszólalásra utalva ugyanakkor hozzátette: nem javasolja, hogy a két ország közötti kapcsolat- építés terén az Országgyűlés magára vállalja azt a feladatot, amelyért a kormányzat felelős. Ugyancsak napirend előtti felszólalásban jelentette be Palotás János (MDF), hogy számos gazdasági szervezet - köztük a Vállalkozók Országos Szövetsége - országos aláírásgyűjtési akciót indított annak érdekében, hogy az 1996-os budapesti világkiállítás megrendezéséről országos referendum döntsön. A javaslatot támogatta a közvetlenül Palotás után szót kérő Fodor András Attila (MDF) is, arra szólítva fel az érintetteket, hogy biztosítsák az akció politikamentességét. Az Országgyűlés ezután arról döntött, hogy sürgősséggel napirendjére tűzi Torgyán József, Drago Pál és Borz Miklós (FKGP) önálló képviselői indítványát a kárpótlási törvény módosításáról. Javaslatuk lényege, hogy a kárpótlási igények benyújtásának két hét múlva lejáró határidejét terjesz- szék ki február 10-ig. A javaslatot megokolva Borz Miklós elmondta: a vidéki nyugdíjasok közül sokan még mindig nem tudták rászánni magukat kárpótlási igényük benyújtására, mivel körükben tartja magát az a hiedelem, hogy ezzel elvesztik nyugdíj-jogosultságukat. Az alapelvekkel egyetértettek, ám a részletekben számos ponton módosítandak ítélték a törvényhozók a' szövetkezetről szóló tervezetet, valamint az e törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról rendelkező törvényjavaslatot. Ez tűnt ki a két dokumentum hétfői együttes parlamenti általános vitájában. Szinte valamennyi hozzászóló bírálta a tervezetnek a szövetkezetek oszthatatlan vagyonára vonatkozó kitételeit. A két törvényjavaslat általános vitáját várhatóan a jövő héten folytatják. Amerikai vendégek Szekszárdon Újabb lehetőségek a vállalkozások fejlesztésében Tegnap délelőtt egy négytagú szakértői csoport érkezett Szekszárdra az Amerikai Egyesült Államokból, a New York állambeli Binghampton városból. A látogatás hátterében az áll, hogy Szekszárd lehetőséget kapott egy olyan program megvalósítására, amelyet a New York-i Állami Egyetem budapesti székhelyű Magánvállalkozásokat Fejlesztő Központja kezdeményezett. Ez a központ több olyan programon dolgozik, amelyek célja a hazai magán- vállalkozói szféra erősítése, fejlesztése. A szóban forgó, egyéves időtartamú speciális projekt célja az, hogy segítse a magánvállalkozók, üzletemberek önkéntes szerveződéseinek - érdek- képviseletek, kamarák, egyesületek, stb. - alakulását, fejlesztését. Ennek érdekében Bing- hamptonban alakul egy bizottság a New York-i Állami Egyetem Management iskolája vezetésével. E bizottság tagjai helyi vezető üzletemberek, s a Bing- hamptoni Kereskedelmi Kamara tagjai lesznek, akik néhány hónapon belül meglátogatnák Szekszárdot, illetve az időközben nálunk is megalakuló, hasonló összetételű bizottságot. A mostani vendégek e későbbi látogatást előkészíteni érkeztek Szekszárdra, s mindössze két napot töltenek itt. Délelőtt a városházán találkoztak Kocsis Imre Antal polgár- mesterrel és a Tolna Megyei Vállalkozói Központ vezetőivel, akik röviden bemutatták a várost, elsősorban annak gazdasági arculatát, problémáit. Programjuk további részében megismerkedtek Szekszárd néhány nevezetességével, a mai napon pedig találkoznak a különböző helyi vállalkozói szervezetek képviselőivel, illetve meglátogatnak néhány gazdasági egységet.-áa. - fotó: kpm amerikai vendégek a városházán Külföldi hírek A második világháborút követően Románia első- alkalommal szorul gabonaimportra - jelentette a TASZSZ hozzátéve: Bukarest 600 millió dollár értékű gabonasegély folyósítását kérte az Európai Közösségtől. Kijelentjük Közép- és Ke- let-Európa népeinek hogy az atlanti szövetség nem hagyja magukra őket, segít abban, hogy biztonságban jussanak túl a változások e nehéz szakaszán - jelentette ki Manfred Wörner, a NATO főtitkára Madridban. Hatos lottó Az október havi hatos lottó számai a következők: 2, 3, 4, 16, 21, 29 Pótszám: 13. Somogyi Ferenc washingtoni tárgyalásai Washingtonban folytatott meg beszéléseket október 18-án Somogyi Ferenc külügyminisztérium! államtitkár. A John Bolton külügyminiszter-helyettessel folytatott konzultáció témája a nemzetközi szervezetekben, elsősorban az ENSZ-ben megvalósuló magyar-amerikai együttműködés volt, különös tekintettel az 1992. január 1-jével kezdődő biztonsági tanácsbeli tagságunkra. James Holmes-szal, az amerikai külügyminisztérium főosztályvezető-helyettesével különböző aktulális nemzetközi kérdésekről tárgyalt, kiemelkedő figyelemmel a jugoszláviai és a szovjetunióbeli helyzetre. Somogyi Ferenc találkozott Ronald Lehmannal, a Fegyverzetellenőrzési és Leszerelési Hivatal elnökével is, akivel a leszereléssel kapcsolatos aktuális kérdéseket vitattak meg. A megbeszéléseken jelen volt Tar Pál hazánk kinevezett washingtoni nagykövete, valamint Tóth Tibor nagykövet, a genfi magyar ENSZ-képviselet vezetője is. AustriaLotto SZEKSZÁRDRA A Ford nemsokkal az Egyesült Államokban történt bejegyzése után már megjelent az európai piacon: az első autószállítmány 1903-ban érkezett meg Nagy-Bri- tanniába. Válaszul a vállalat termékei iránti egyre növekvő keresletre, 1908-ban a Ford megalapította első tengerentúli leányvállalatát Franciaországban. Az első külföldi és nem az észak-amerikai kontinensen bejegyzett Ford vállalat és összeszerelőüzem 1911-ben alakult meg Nagy-Britanniában. Ma már Európa 23 pontján folyik Ford járművek gyártása, a fő angol és német ipari komplexumoktól kezdve a hatalmas spanyol, belga, francia és portugál összeszerelőüzemekig. A termelőüzemeken kívül a Ford tekintélyes kutatási- fejlesztési-tesztelési kapacitással is rendelkezik Nagy- Britanniában, Németországban és Belgiumban, két hatalmas alkatrész-utánpótlási raktárral Nagy-Britanniában és Németországban, valamint 15 európai ország mindegyikében országos forgalmazási vállalatokkal. A FORD OF EUROPE INC., amelynek központja a London melletti Brentwoodban található, 1967-ben jött létre azzal a céllal, hogy irányítsa és összefogja a Ford európai leányvállalatainak tevékenységét. A Ford 126 300 alkalmazottjával (beleértve a Jaguárt is) egyike Európa legnagyobb ipari csoportjainak. A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 42. heti Ausztria Lottó végleges eredménye a következő: 6 találatos 1 darab, nyereménye egyenként 56.482.859 schilling, 5 plusz 1 találatos 6 darab, nyereménye egyenként 1.477.756 schilling, 5 találatos 397 darab, nyereménye egyenként 33.500 schilling, 4 találatos 24.203 darab, nyereménye egyenként 732 schilling, 3 találatos 458.661 darab, nyereménye egyenként 48 schilling. A nyerőszámok: 3, 6, 18, 32, 37, 40. Pótszám: 35. A Joker 42. heti végleges eredménye: 6 Joker, nyereménye egyenként 844.804 schilling. A Ford jelen van a kialakulóban lévő kelet-európai piacon is. Folyamatban van egy alkatrész- gyár építése Magyarorsza amely elkészülte után erőátviteli részegységeket karburátorokat és porlasztókat szállít majd az európai Ford gyárakba... A FIDESZ ezúton értesít mindenkit, hogy SIMON GÁBOR ZOLTÁN temetése ma délután 13 óra 30 perckor a szekszárdi alsóvárosi temetőben lesz. Drága halottunkat a FIDESZ részéről dr. Orbán Viktor és dr. Áder János búcsúztatja. A FIDESZ Szekszárdi Csoportja SF - 7750 FÉNYMÁSOLÓ CSAK NÁLUNK! Most 30.000 Ft árkedvezménnyel! Irodatechnikai szaküzlet Szekszárd, Zalka Máté u. 2.. Tel.: (06)-1-166-7032