Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-14 / 241. szám
(tolna!) 4 ^NÉPÚJSÁG Szekszárdi „állampolgár” (is) Szekszárdi Szemle Az eltűnt anyag nyomában 1991. október 14. „Tudatosan törekszem az amorf felé” Iskoláról, fesztiválokról, stílusról, politikáról - Weisz Béla filmrendezővel Miből gondolja, hogy erőszakos a stílusom? Rejtélyes eset az erkélyen Mit csinálnak az UFO-k Szekszárdon? Osztálytársam volt a szekszárdi gimnáziumban, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Vele képtelen lennék „hivatalos” interjúra, és ahogy ismerem, ő erre nem is lenne hajlandó. Weisz Bélának hívják, most Kecskeméten dolgozik, és mindössze 26 éves. A „mindössze” természetesen relatív, de ha azt mondom, hogy ennyi idősen rajzfilmrendező - 4 saját filmmel akkor talán érthető az előbbi megfogalmazás. Első filmjét ’87-ben „Ajtó 1” címmel készítette, majd évente következtek az újabb alkotások („Húsvéti anziksz”, „A locsolko- dás”, „Változó világunk”), az egyedi filmek kategóriájában, azon belül is az úgynevezett „egyperces” (valójában 3-4 perces) időtartamban. * — Most leleplezlek ország-világ előtt. Kérem szépen, a Weisz Béla középiskolában majdnem kirúgatta magát, amikor tanárainkról karikatúrát készített, s azt kitette a folyosóra közszemlére. Csak nem ezzel kezdődött a karriered? — Az általad említett esetet szerencsésen megúsztam egy tantestületivei. Egyébként a karrierem - hogy a te szóhasználatoddal éljek - még kisdobos koromban indult be, amikor is a Hugó, a viziló rajzpályázatra neveztem, és az eredWeisz Béla mény egy zánkai táborozás lett. — Minek folytán te úgy döntöttél, ide nekem a ceruzát, rajzfilmrendező leszek. — Nem egészen. Érdekes módon sohasem volt bennem olyan célorientáltság, miszerint én valamikor rajzfilmes leszek. Pedig azért a suliban is rajzol- gattam, például az egész osztályról karikatúrát csináltam. — Ezzel sokat vesztettél a népszerűségedből a szememben, hiszen ekkora orrot... — Mindenkinek rajzoltam valami nagyot... Az iskolában egyébként Németh Károly tanár úrtól kaptam némi indíttatást a pálya felé. — De ő magyartanár volt! — Olyan fakultatív feladatokat kaptam tőle, amelyeknek később nagy hasznát vettem. — Tényleg, valójában mi vitt téged a rajzfilmhez? — Az Új Tükör nevű újságban a kecskeméti rajzfilmstúdió pályázatot hirdetett rajzolói felvételre. Jelentkeztem és negyvenből ötünket vettek fel. De, ha a kérdésed arra irányul, miért is rajzolok, akkor azt kell mondanom, egyértelműen a bizonyítási vágy ad újabb és újabb impulzusokat. Régebben ezért küldtem be rajzokat az országos karikatúrapáyázatokra, melyek közül a négy évvel ezelőttit meg is nyertem. — Úgy tudom, az első filmed Farkasházy Tivadar ötletéből készült. — Ő kért a „Megengedett sebesség” című tévéműsorába rövid, politikai témájú filmeket, és adott is néhány ötletet. Eleinte nagyon vaciláltam, ugyanis lánglelkű ifjoncként nem más ötletével akartam nyitni a pályámat. Akkor még azt mondtam: vigyázat, jövök, robbantok, álljatok félre!!! — Aztán mégis elvállaltad. — Úgy gondoltam, lehet belőle tanulni, és majd a második filmemmel robbantok ... — Tehát a „Húsvéti an- ziksz”-szal, amire Jankovics Marcell, a magyar rajzfilmesek talán legnagyobbika, azt mondta, „nagyon markáns”. — Kár, hogy a szemembe vágta, ezt jobb lett volna hátulról hallani. — Három filmedet már levetítette a televízió. Mi jelenti még számodra a sikert? '— Az „Ajtó 1” fesztiválon elért közönségdíj, vagy az, hogy a filmjeimmel együtt, már hivatalos voltam Madridba, Krakkóba, Bilbaóba, Tamperébe, Várnába, Zágrábba és még egy pár helyre. Tavasszal Annecy- ben (Franciaország) rendeztek egy nagy vásárt, ahol a legjobb rövidfilmterv kategóriában nyertem. Reménykedem, hogy ebből jövőre összejön egy külföldi munka. — Szintén Franciaország, ezúttal Valence és „Egyetlen közös Európa”... — Nyolc európai ország fiatal filmeseit hívták meg ide, egy közös film elkészítésére az általad említett jelmondat jegyében. Hét nap alatt kellett 25 másodperces részeket megrajzolnunk, adott zenére. Mindez többszöri éjszakai munkát is jelentett. Nagy élmény volt... — A te stílusodat - érzésem szerint - a szögletes vonalak és az enyhe politikával átitatott „ceruza” jellemzik. — A Tóth Pál rendezte „Leo és Fred” készítése közben próbáltuk ki azt, hogy csukott szemmel rajzoltunk, a ceruzát hol jobban, hol kevésbé rányomva. Fantasztikusan szép grafikák jöttek ki, azóta tudatosan törekszem az amorf felé. A politikáról szólva, egy időben tényleg nagyon érdekelt. Jó dolog volt az előző rendszerben megcsinálni az „Ajtó”-t, ami egy diktátor életútját kiséri végig ... — És a mai politika, a rendszerváltás és egyebek? — Még nem fejeztem be az előző gondolatot. Most már nem érdekel a politika. — Szerintem ez is egy politika ... — Pontosan, sőt, a legutóbbi filmem, a „Változó világunk” erről is szól. A szubjektív szemüvegről ... — Szekszárdot vagy Kecskemétet tartod a valódi otthonodnak? — Kettős „állampolgárságúnak” érzem magam. KRZ Múlt heti krónikánkban kértük az olvasókat, hogy mondják el, írják meg a velük megesett különös történeteket. Hétfőn délelőtt csörgött a telefon szerkesztőségünkben, a vonal másik végén Boda László, a Paksi Atomerőmű Vállalat operátora jelentkezett, akivel múlt vasárnap reggel nyolc óra néhány perckor esett meg a fura eset, a Kadarka lakótelep 1. számú épületében, az emeleten. Először azt gondolta, ilyen szüreti időkben nem volna célszerű rögtön vasárnap közhírré tenni a történteket, amit a család és néhány szomszéd is tanúsíthat, pontosabban szólva bárki megnézheti a következményeit. Reggel nyolc körül asztalhoz ült a család, néhány perccel előtte maga készítette a pirítást, közben műanyagszagot érzett. Villamossági szakember lévén, igen érzékeny az égő villamosvezeték jellegzetes szagára. Körül is nézett, de semmi eltérést nem tapasztalt a konyhában. Reggeli után egy fröcs- csöt akart tölteni magának az erkélyen lévő ötliteres ballonból, amiben körülbelül négy liternyi bor volt előző este. S ekkor érte a meglepetés. A ballon tetején többé kevésbé kerek lyuk volt látható pörkölődött széllel, de a demi- zson alján csak néhány csöpp bor lötyögött. Legott nyomozásba kezdett a család, felettük ugyanis négy gyerek lakik, s tudni szerették volna, hogy ők játszottak-e éghető anyaggal. Az a nem fizikus számára is nyilvánvaló, hogy egy körülbelül 3 milliméter vastag falú, vegyszerálló műanyag edényt gyu- faszállal, de még égő cigarettával se lehet meggyújtani, s akkor még a többi rejtélyről nem szóltunk. De a gyerekek nem voltak otthon. Az alattuk lakó orvos jóbarát arra gondolt, hogy lehetett esetleg fókuszált fény is, ami kiégette a demizsont. Kiszámolták, hogy nem lehetett, mert akkor a tettesnek körülbelül tíz méterre kellett volna a levegőben lógni, mert csak így lehet megcélozni a reggeli nap fényével az edényt, s ráadásul ilyen koncentrált energia nem akármivel állítható elő. Csodákban nem hiszek — mondja olvasónk —, én csak a fizika törvényeire tudok hagyatkozni, de erre most nincs magyarázatom! Ugyanis eltűnt az anyag, a bor és a műanyag is, ami égett. Nincs benne a ballonban. Az igazi meglepetés még hátra volt. Telefonbeszélgetésünkben mindenféle lehetséges és lehetetlen magyarázatok - így a térerősség-változás, a lézer-technika, az időjárási viszonyok - is szóba kerültek, persze, a minden épeszű, fizikához értő számára furcsa dolgokat művelő gömvillám mellett. Mindezek miatt megnézte a számítógépet, ami teljesen "bénának" bizonyult, a lemezekkel együtt. A video sem fogadta el a külső parancsot. A jelenség kapcsán tehát megbolondult minden, ami mikroelektronikával működött, és magyarázat egy szál se. Ihárosi Ibolya Foto:Kispál Mária A kiégett ballon Vigyázat, robban! Rejtett értékeink A szekszárdi platánok Minap egy nem kimondottan olcsó italokat és más vendégváró finomságokat vásárló öregúr - aki éppen előttem állt a pénztárnál - azzal ejtett ámulatba, hogy testes tárcájából majd kétezer forintot szurkolt le, fölöttébb savanyú képpel. Látnivaló volt a jó tar- tású, hetvenkörüli embertárson, hogy azok közé a mar- conalelkűek közé tartozik, akik tán még álmukban is perben, haragban vannak a világgal. S leginkább azt tartják sértőnek, hogy nem egyedül uralják a világot, holott az - szerintük - csak és kizárólag miattulciétezhet. Ha én vágok savanyú képet, nyomban megkérdezik, hogy ballábbal keltem-e föl, vagy tán vadalmát etettek velem egész éjszaka. Ezt az öregurat kérdezni senki se merte, nézni is csak lopva néztük, mert csapkodásából, pisszenést se halljak jelentésű körbepillantásaiból a szombati sietők láthatták, hogy vigyázat, robban! Robbant is. Bepakolván öblös sporttáskájába, akár egy rohamra induló harci mén vágtázott vissza a pénztárhoz, közhírré téve az őt ért sérelmet: nem kapta meg a számolóblokkot. Az pedig őt megilleti, akár kéri, akár nem. Blokk pedig sehol. Illetve jámbor kérés a pénztárosnő részéről: ugyan szíveskedjünk megnézni, nem keveredett-e a szép summát mutató cédulka a mienk mellé. Vizsgálódásunk eredménytelen maradt, az úr toporzékolt, a pénztárat le kellett állítani, a hétvégi bevásárlóknak pedig átsorakozni a működő pénztárak valamelyikéhez. Sietnem kellett volna, maradtam. A blokk ugyanis előkerült. De nem onnan, ahonnan vártuk, hanem a csalást, gazemberséget gyanító öregúr pénztárcájából, ahova a visszajáró pénzzel együtt gyűrte be. Se gazemberség, se csalás, tehát csak egy megsemmisülni látszó pénztáros. Az öreg pedig el. S nem úrként, mert azt se mondta, hogy fapapucs. Azóta töröm a fejemet, hogy honnan jön az a sok féktelen indulatokkal telített ember, aki saját magán kívül senkinek se kegyelmez, félelmet olt belénk, amikor ki- nek-kinek ilyen rémalakok nélkül is van elég gondja, baja? Maholnap nevetni se tudunk már az életünkbe be- lehangoskodókon, mert azt látni, hogy ezeket hiába irányítanánk el olyan tanfolyamokra, amelyek kizárólagos tárgya az európaiság, a tolerancia, az ember tisztelete. Legalább tisztelete!- óa Nyolcvankét esztendővel ezelőtt, 1909 áprilisában plántálták városunk földjébe azokat a díszfákat, amelyek a vasútról érkezőknek az első szépséget jelentik. Ez az igazi díszfa, hivatalos nevén juharlevelű platán, honosított növény, amelynek egyik legszebb példája Széchenyi István nagycenki kastélyának fasora. A legnagyobb magyar elsőként vetette föl Pesti por és sár című könyvében, hogy becsülnünk kellene a régi épületek és ember alkotta tárgyak mellett a növényvilág remekeit is. „Ha meggondoljuk, mily külön és ellenkező esetek fordultak meg századi lombosok árnyékai alatt, mennyi boldogságnak és kínnak voltak tanúi, mily jó és rossz idők váltakoztak felettük, hány nemzedéket láttak lelépni és emelkedni ismét... lehetetlen azokat, tán nem minden érzésnélkülieket, s tán atyáink által ápoltakat, minden illetődés nélkül végzetre kárhoztatnunk” - mondja Széchenyi, majd később megjegyzi: „most Angliában a kinőtt, egészséges vén fát ereklye gyanánt tekintik”. Ha a helybeli platánok mesélni tudnának, csak alátámasztanák ezeket a gondolatokat. Amikor elültették őket, még a rendezett tanácsú város második polgármestere intézkedett, a mai Gemenc Szállótól keletre nem állt még egyetlen mai épület sem mellettük, de már fölfedezték azt az ártézi kutat, amelyből ők is részesedtek. Szerte a városban megtalálhatók az egykori gondoskodás nyomai: a Bartina utcától, Be- zerédjtől, Garay tértől és a Sétakerttől kezdve mindenütt egy vagy több platán mesélhetne a körötte történtekről. • A vasúthoz vezető platánok mellett ültetésükkor már működött az azóta lebontott gőzfürdő, még meg sem tervezték azonban az 1926-ban épült evangélikus templomot, amelynek telke afféle mindent befogadó üres tér volt. Néhány évtizedes fácska őrizte az akkori Erzsébet (ma Felszabadulás) téren a magyarokat szerető királyné emlékét. Az elmúlt kilencedfél évtized megviselte azonban a platánokat is. Igaz, hogy évről évre levedlik kérgüket és megújhodva érlelik gömbölyű termésüket, de az 1980-as években már egyre nehezebben viselték a környezeti ártalmakat: főleg a hósózást és azt, hogy körbeaszfal- tozott törzsük mellett nem jutott le gyökereikhez a víz. Szigetvári Ernő javaslatára szabadították ki őket ebből az ember alkotta kalodából, amit lehetett, metszéssef mentették meg, több helyére pedig előnevelt platánokat tettek. (Nagy kár, hogy ezeket viszont elfelejtették öntözni, s így ma már csupán egy részük él.) A régebbi törzsek közül az egyik barbár kezek nyomát őrzi: a Kerékpározni tilos! feliratú táblát félig elnyelte a türelmes fa, a festék, az aktualitás rég elkopott, s ha szerencsénk van, a tábla oda- szögezőjét túléli ez a növény. Sajnos, az új autóbusz-pályaudvarnál ugyanerre nem adtak lehetőséget néhány teljesen ép platánnak, hanem - a honi építőipar nagyobb dicsőségére - néhány centiméter miatt feláldozták életüket a közlekedés oltárán. Dr. Töttős Gábor Fotó: Kispál Mária E heti kérdésünk: Ki volt a rendezett tanácsú város második polgármestere? Lezárt utcák Forgalom- korlátozás a Felsővárosban A gyakori földmunkák miatt nem mennek ritkaságszámba Szekszárdon a lezárt utcák. Az utóbbi időben főképp a felsőváros vált nehezen megközelíthetővé emiatt. Most ismét ez a rész a soros, ez derül ki az alábbi közleményből. A Szekszárd Város Polgár- mesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Irodája értesíti a Bartina és Remete utca lakosait, valamint azokat, akik ezeken az utcákon közlekednek, hogy 1991. október 14-től az év végéig földgáz- és szennyvízvezeték építése miatt az alábbi forgalomkorlátozások lesznek: Remete utca (Kisbödő, Kablár-köz között) teljes lezárás 1991. október 14-től november 30-ig. Részletes forgalmi korlátozással Remete utcában 1991. november 30-tól december 20-ig. A lezárás időtartama alatt a Kápolna tér, a Bocskai és Bethlen Gábor utcán keresztül megközelíthető. Az autóbuszok 1991. október 14-től a Kisbödő utcáig közlekednek. Az érdekelt lakosság megértését és segítő együttműködését az iroda előre is köszöni.
