Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

1991. szeptember 7. TOLNÁL , , ríÉPUJSAG 11 „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk” (Arany János) Különös állítások A nyelvvel hivatásosan fog­lalkozók tudják, néha akkor le­pődnek meg legjobban, ha sa­ját szövegüket elébük téve arra kérik őket, értelmezzék ezt vagy azt a mondatot. Ilyenkor jót derülnek maguk is azon, hogy a gyanútlanul leírt mondat felesel, jelentése visszájára fordult, esetleg nevetségessé tette az egész mondanivalót. Pulitzer-díjas újságíró az Élet és Irodalom vezércikkében hökkentett meg a címmel: Rájár a tetem a sofőrökre. Feltételez­vén, hogy némi iróniát, epés humort akart tudatunkba csem­pészni, el kell árulnunk, nem si­kerülhetett, csak kétséget ülte­tett belénk. Miért is? Talán azért, mert Arany János örök­becsű balladájának címe, a Te- • temrehívás és aközismert szó­lás („rájár a rúd") esetlen kever- cse született meg e címben. A tetem viszont, mivel emberi vagy állati hulla, még alkalmilag sem járhat rá senkire, mert a szellem is legföljebb visszajár. A Népszabadság július 9-iki számában akaratlanul is gya­núba keverték a frissen végzett (végző) pedagógus férfiakat. Az ártatlannak szánt mondat így szól: „A főigazgató szerint a végzősök egy része (a többség lány) úgy tervezi, hogy hama­rosan férjhez megy és gyereket szül, így odázva el a most re­ménytelennek látszó munkába állást.” A megnyugtatónak vélt közbevetés, „a többség lány”, egyúttal azt is jelenti, hogy akad azért néhány fiú is. Ha ők men­nek férjhez, szülnek gyereket, az bizony elég szokatlan telje­sítmény lesz tőlük. Legalább olyan különös ez, mint a Magyar Nemzet augusz­tus 15-iki számában a nyilat­kozó mérleghez való viszonya. A Velencei-tóban hirtelen el­szaporodott kékalgákról mon­dotta a szakértő: „Tömeges elő­fordulásuk nem jelent okvetle­nül veszélyt az emberre, mert nem minden faj termel mérgező anyagot. Az olvasó nem akad fenn, mert tudja, ennek a szó­nak csak elsődleges jelentése, hogy „anyagi javakat, terméke­ket munkával létrehoz”, a har­madik pedig az itt alkalma­zandó: „életműködésével létre­hoz valamit”. Mire tényleg megnyugodhatna, a következő mondatban újra felbukkan a szó, de már más megvilágítás­ban: „Ezért minden esetben meg kell vizsgálni, hogy az adott helyen történik-e toxin- termelés”. Áhá! Szóval nem csak úgy magától termelődik az a méreg? Pedig alighanem mégsem tervszerű folyamat ez. Némi előrelátást igényelt volna három nap múlva ugyanebben az újságban néhány különös ál­lítás. „Maga, kedves Z. a hátá­ban érzi a szemrehányó tekin­tetét; ez rosszabb, írja, mintha kimondaná, ami a begyében van. „Éva, a maga szülei szá­mára testidegen.” Magam ugyan nem ismerem a válaszra méltatott Z-t, de csekély fantá­ziával elhiszem róla, hogy a szeme nem a hátán van. Mert ha valaki a szemére akar vetni valamit, lehetőleg szemből mondja. A hátában legföljebb a szúrós tekintetet érezheti, ez azonban nem szemrehányás s nem is szoktuk így mondani. Ami a begyet illeti, az sem járt jobban. Létezik a szólás: „a be­gyében van valami”, vagy „nyomja a begyét valami”, de ezt nem kimondani, hanem ki­adni lehet. Ez jelenti a panaszt és dühöngést. Körülbelül azt, amit a testidegen okoz az ép nyelvérzékü olvasóban. Vagy talán természetes lenne, ha a szülők bármelyike számára tes­tileg lenne ismerős a leány? Is­ten ments! Dr. Töttős Gábor Herceg Árpád: Hurok Kivárom mint aki sohasem nézett szembe önmagával s nem bámult még kíváncsian senki sírgödrébe rothasztó ölnyi ölelésnyi verembe kivárom ... Megkapaszkodom akárha ismeretlen bolygóra lépve rácsodálkozik bogár háziállat ember jámboran s meg is billen akárki-isten gyarló teremtménye megkapaszkodom S mondom megriadt kölökkutya is így szűkölne ha elhagyná a gyermek s fáskamrába zárva vakon vaksin emlékezne vissza gyapjas kezekre mondom... S hiszem vajon ki mérhetetlen reménnyel remélte mint hurokra szántak hogy álmodik csupán mert az álom maradt végül minden reménye hiszem vajon ... Csanádi János: Sugárzó ég alatt Már egy hónapja nem esett, nem párolgóit a gazdag tele- vény, meleg, úszkáló ködöket emelve a kert bokrai, a zöld­paprika, eper, hagymaágyások, a málnabozótos fölé: üvegvá­góval vágható, tiszta, átlátszó levegő a kert mögött messzete- rülő búzatáblák fölött, csak egy-egy kocsi ver porcsíkot a távolbanyúló dűlőutakon. Bele-belenéznek a kútba, vagy tíz méter mély, nem apad az a jó, hűvös vize, hálaisten. Aztán fel abba a mégis-kék lángbuborékba: az égboltra, az aranynál sárgábban villogó Napba. Húz valami felfelé, mintha egy léggömb kosarában volnék, zihálok, szédülök az udvar közepén az iszonyatos hőségben, feszülő tüdővel emelkedek fel a lángzuhatagba, sugárzó ég alatt. Mindenféle piszmogással te­lik a nap, egy kosárravaló ágat vágok baltával a ház sarkánál, a fészer mellett, kukoricát szó­rok a baromfiaknak, cukorért szaladok a boltba, csöves ku­koricáért a padlásra, ezt még le kell morzsolni a délutáni tö­méshez. Hízó kacsák zihálnak tátott, sárga csőrrel a fészer egy elkerített részén, úgy ke­rülnek sorra, hogy minden va­sárnapra jusson egy a lábosba. Végzem ezeket az apró dolgo­kat, de közben állandóan az égbolt arany gömbjében érzem magam, elgondolom, hogy még csak gyerek vagyok, semmim a kerek világon, csak ez a kis vé­dettség, amely minden gyerek­nek kijár a faluban: és iskolám végeztével - 10 éves vagyok, és most a negyedik elemi után megyek majd ősszel a polgári iskola első osztályába - itt van előttem az egész nyár, az ara­tás, a közelgő aratás, ahol a kaszások után markot szedhe­tek majd, kötözhetem sodrott szalmakötéllel a búzakévéket: hordhatom az aratóknak a vizet a távoli csordakúttól - ha fel nem szippant véglegesen ez az aranyolvasztó egyiptomi égbolt, s benne Ozirisz, a mindegyre megújuló, meghaló és feltá­madó terészet istene, melyet nem csak künn, lüktető ereim­ben is érzek. Egész nap szállók felfelé a pulzáló, hő-aranyat okádó vég­telen égboltba: estefelé meg­dördül, váratlan vihar kereke­dik, szárazvillámok csapkod­nak, lilára erezve a sötétülő al­konyt, távoli zápor szagát hozza a meglendülő, hűs szél, kiszállok a megpattanó hőbubo­rékból, kiállók az esőbe klott- nadrágban, meztelen felsőtest­tel és barna lábakkal áztatom magam, míg a csirkéket, tyúko­kat az ólba terelem. A búzatáb­lák gyors záport kaptak, éppen csak annyit, ami elveri a port: a holnap hajnalban kezdődő ara­tásnál nem füstöl majd minden kaszasuhantásra az érett, sárga kalász. Aztán az átned­vesedett udvar földjén végig­megyek a kerttől a házig na­gyokat lépve a pocsolyákban: minden lépés után hátrate­kintve, jól kivehető nyomot ha- gyott-e meztelen talpam az ud­var meleg sarában. Kuti Horváth György: Nyári hajnal Rezdül a lét éj bomol harmat-ingben fény lohol Fépercnyi csend leng lilán s fölzeng madár madrigál lllatléből tölt a szél s mámorosán útra kél Útközben még kínálják barátai a nyárfák A táj már békés zöldben áll fotós virág exponál... Baranyai Ferenc: Figyelj rám! Figyelj rám egy kicsit s ne bújj előlem el, ilyenkor önmagad elől is rejtezel. Vedd észre, hogy: vagyok Vedd észre, s adj jelet. Beszélj - vagy legalább rebbenjen a szemed. Érezd meg, hogy nekünk nem nyugtató a csönd, felgyűlik,mint a sár, s mindkettőnket elönt. Közöld magaddal is, mitől engem kímélsz, szólalj meg akkor is, ha ellenem beszélsz. ne bújj előlem el, figyelj rám egy kicsit, mondj, súgj, ints vagy jelezz valamint, valamint! Pákolitz István: Nyugalmazott A szikla végül is megúnta az örökös hercehurcát és úgy döntött hogy fönt marad a csúcson A nyugalmazott Sziszifusz ölbe tehetné kezét De inkább agyaggolyóbisokat gyárnál hadd gurigázzék az unoka Sforza Lajos Mária (1494-1499) milánói herceg és Estei Beatrix teátokénak tervezete Pénzek és portrék Sforza Lajos Mária milánói herceg és Estei Beatrix arcképével díszített érmék Itália reneszánsz uralkodói jól tudták (csakúgy mint példaké­peik, az antik idők császárai), hogy mekkora jelentősége van a kommunikációnak, a személyi propagandának. Ennek segít­ségével tudták ugyanis fenntar­tani azt a labilis egyensúlyt, amely a korabeli gazdag itáliai városok fiatal és agresszív tár­sadalmában kialakított kon­szenzuson alapult. Jól tudták, hogy közvetítőre van szükségük, mely által bizo­nyíthatják nagy akaraterejüket, kiváltságos személyiségüket, uralkodásra-termettségüket. Ilyen közvetítő eszköz volt annakidején a művészet,,annak is portréábrázoló ága. Észak- Olaszország urai, fejedelmek, hercegek, zsarnokok szívesen verettek pénzt arcképükkel. A 15. század végét és a 16. század elejét átfogó ötven esz­tendő arany, ezüst és bronz érmeit, pénzeit mutatja be a Reneszánsz portrék pénzeken című kiállításán a Magyar Nemzeti Múzeum a visegrádi várban. A ritkaszép és értékes anyagot a milánói Városi Régé­szeti Múzeum bocsájtotta a magyar múzeum rendelkezé­sére. Viszonzásául a magyar aranypénzverés történetét és a kelta emlékeket bemutató, a Nemzeti Múzeumból származó olaszországi vendégkiállításo­kért. Itália reneszánsz uralkodói a legjobb művészeket foglalkoz­tatták. Gian Gelazzo Mario Sforza érem portréján Leo­nardo kezenyomát, de legaláb­bis hatását vélik felfedezni a ku­tatók. Milánóban, Mantovában, Fer- rarában s még néhány kisebb városokban a Sforzák, a Gon­zagák, az d'Esték és Firenzé­ben a Mediciek portréi tűnnek fel arany és ezüst pénzeken. Lévén, hogy e városok mind­egyikében a hatalmat egyetlen személy tartotta kézben. Míg például Velencében, ahol a köztársaság azonnal vérbefoj- totta a hatalom egyszemélyi megszerzésének még a kísérle­tét is, hiányoznak a pénzekről a képmások. Velence pénzein a köztársaság szimbólumai je­lennek meg. Ezek a kis mesterművek számunkra azért is érdekesek, mert rokoníthatók a magyar re­neszánsz érmekkel. Eszak- Olaszország 15. századi ma­gasfokú művészete hatott a ko­rabeli magyar művészetre, és behatolt Mátyás udvarában. A portrét ábrázoló pénz divatját is Itáliából vette át a magyar ud­var. KM Folyóirat-tallózó Bizonyára többen vártak arra, hogy látogatása alkal­mával a pápa bejelenti Baty- tyány-Strattmann László bol­doggá avatását. Erre az eljá­rás kánonjogi bonyodalmas- sága miatt még nem kerülhe­tett sor, folyóiratainkban mégis találkozhatunk a nevezetes orvos és herceg alakjával. Az Életünk augusztusi számában két cikk is foglalkozik vele, az egyik az életutat idézi fel (Ti- bola Imréé), a másik boldog házasságát (Puskely Máriáé). Ugyancsak portrét ad a Hitel 16. számában Domokos Já­nos. Legszebben talán egy vi­lágot járt kollégája jellemezte a „szegények orvosát”. „Nem­csak orvos volt a hercegek között, hanem herceg az or­vosok között”. Battyány- Strattmann László életét két dolog töltötte be egészen: az orvosi hivatás és az istenhit. S természetesen a család. Pá­lyája a nem hívő ember szá­mára is adhat példát bőven, hiszen a szakma és a család szeretete, az embertársak megsegítésének vágya és ké­pessége minden embernek élménye és sorsa lehet, ha nem fojtja el egészséges haj­lamait és tehetségét. Illés Lajos, az Új írás har­minc évvel ezelőtti alapító szerkesztője hosszabb ideje közöl fejezeteket emlékeiből, s ad közre dokumentumokat házi gyűjteményéből. Ugyané folyóirat legújabb, júliusi szá­mában Rónai Györggyel való hajdani vitáiból, levelezéséből idéz két fejezetnyit: az egyik Illyés Gyulával, a másik Né­meth Lászlóval kapcsolatos. Rónay György olyan bírálato­kat írt a lapba a jeles szerzők egy-egy új könyvéről, amelyek egyet nem értést váltottak ki a hivatalos marxista táborban is, meg a „hallgató” ellentábor­ban, a Németh-hívők körében is. De már maga az is nagy esemény volt 1962-ben, hogy Rónay György, egy „vallásos” író megszólalhatott és külön­véleményt nyilváníthatott egy marxista irodalmi folyóiratban. A későbbi párbeszéd-lehető­ségeknek ez valóban első jele volt, s ilyenként valóban iroda­lomtörténeti említést érdemel. A napló műfaja, s rokona­ként az emlékiratoké az utóbbi években egyre népszerűbbé vált. S nemcsak új naplóké, hanem régebbieké is. Az Al­föld augusztusi számát e té­makörnek szenteli. A legtá­gabban értve a napló, a napló­jegyzet fogalmát, idősebb és fiatalabb szerzők - Kertész Imre, Hubay Miklós, Szabó Magda, Márton László és má­sok - idevágó írásait közli, majd kritikai szemlét ad e mű­fajcsoportnak a hazai könyv­piacon található újdonságai­ból: Márai Sándor, Illyés Gyula, Vas István, Sütő And­rás, Fodor András műveiről és a kollektív alkotásként jegy­zendő Naplóról. Különösen Görömbei András elemzése érdemel figyelmet Sütő And­rásról, azért is, mert szűkebb tárgya és a mai irodalmi élet általános gondjai között rendre megtalálja a kapcsola­tot, s a közösségi irodalomról, a kisebbségi sorsról és iroda­lomról, az emigrálásról, Csoóri Sándorról egyaránt fontosat mond ki. A Holmi augusztusi számá­ban Gottfried Benntől olvasha­tunk egyrészt egy szép és tar­talmas esszé előadást 1951-ből Líraproblémák cím­mel, másrészt hét verset. Benn 1956 óta halott, kötete mégis csak most fog megje­lenni magyarul, pedig kétség­telenül a huszadik századi német nyelvű irodalom egyik legfontosabb alkotója. A Kurdi Imre által ihletetten lefordított esszét kötelező olvasmá­nyává tenném minden pálya­kezdő költőnek és minden iro­dalmárnak. Nem azért, mert minden állításával feltétlenül egyet kell érteni, hanem azért, mert minden állítása meggon- dolkoztató. Benn a modern versről rengeteg titkot tudott, ám e titkok nagy része nem is titok, hanem feltárható tör­vényszerűség. Vasy Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents