Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-07 / 210. szám
6 PÚJSÁG 1991. szeptember 7. — Gruber Gyula, a Totév fejlesztőmérnöke nem ennél a szekszárdi vállalatnál kezdte pályafutását. Sőt. nem is hazánkban ... — Valóban nem, hiszen Romániában, az Erdélyben található Verespatakon születtem. Ez a település a Nyugati-Kárpátok szívében található, Hérodotosz szerint itt voltak Európa első aranybányái. Verespatakról 1947-ben kerül-, tem el Kolozsvárra, egészen 1989-ig éltem itt családommal, majd ekkor települtünk át Magyarországra. — Ha jól tudom, Kolozsváron egy nagy építőipari vállalatnál dolgozott, mint főmérnök. — A kolozsvári Tanácsi Építkezési Tröszt egyik részlegénél voltam főmérnök. Ekkoriban - tehát a hetvenes-nyolcvanas években - a Ceausescu- korszak egyebek mellett az óriási építkezéseivel hívta fel magára a figyelmet. A tröszt, ahol dolgoztam, létszámát tekintve elérte a 10 ezer főt. Egyébként az áttelepülés előtt összeszámoltam, hogy mit is hoztunk létre a vezetésem alatt: hihetetlennek tűnik, de legalább 20 ezer lakás, 10 iskola, 4 szálloda és 3 kórház felépítésében vettem részt. I — Mi volt az oka ennek a Románia-szerte tapasztalható építési láznak? — A feszített ütemű iparosítás. Először megépültek az óriási gyárak, termelőegységek, a megyei kirendeltségű cégek pedig biztosították a lakásokat. Persze, azért azt el kell ismerni, hogy ez a politika hozott eredményt is: Romániában a nyolcvanas évekre gyakorlatilag megoldódott a lakáskérdés. Viszont az is igaz, hogy a lakások minősége hagyott maga után némi kívánnivalót... — A nyolcvanas évek közepe más szempontból is nevezetes: ekkor már csőstül jelentkeztek Romániában azok a gondok, melyek később a Ceausescu-rendszer bukásához vezettek. — Igen, ekkor már számos dolog akadályozta a tevékenységünket. Időről-időre szünetelt az áramszolgáltatás, a tehergépkocsik nem kaptak elegendő üzemanyagot, állandósult az anyaghiány. Ez óriási bonyodalmat okozott. Bizonyára nem kell különösebben ecsetelni azt, hogy milyen hatást váltott ki mindez akkor, amikor egyszerre tizenhét toronydaru állt le üzemanyaghiány miatt. Igyekeztek ugyan az illetékesek ezeket a gondokat megoldani, ám nem sok eredménnyel. — Eddig csak a munkáról beszélgettünk, még nem ejtettünk szót arról, hogy anyagilag mennyire érte meg ebben a szakmában dolgozni? — Az építőipari dolgozókat viszonylag jól megfizették. A lakásokat ugyanakkor az olcsóság jellemezte. Egy ács brigádvezető a nyolcvanas évek vége felé 6 ezer lejt keresett havonta, egy 65-70 négyzetméteres lakás ára pedig hozzávetőlegesen 180 ezer lejt tett ki. Igaz, ezek a lakások egy kaptafára készültek, s utólag kellett még néhány kiigazítást elvégezni. — Azért azt tegyük hozzá, hogy a munkás a 6 ezer lejért gyakorlatilag nem sokat vásárolhatott - a krónikus áruhiány miatt. — Ez már egy másik kérdés, de az állítás vitathatatlan. — Magyarországon nagy, és érthető módon rendkívül elítélendő visszhangot keltett a romániai falurombolási terv. Mit tudtak erről Erdélyben? — Sokat, de az információkat a Kossuth rádió révén szereztük. A helyi sajtó, rádió és televízió alig közölt valamit erről a programról. Keringtek ugyan különböző pletykák, de hogy azokból mi valósult volna meg, azt legfeljebb csak sejteni lehet. Tény az, hogy Kolozsváron is lebontottak kétszáz éves épületeket, de ezek a házak gyakorlatilag nem rendelkeztek megőrzésre érdemes karakterrel. A belváros ma is szinte érintetlen. A külvárosokat érintő körgyűrű - ami egyetlen hatalmas betonrengeteg - jórészt szántóföldekre épült. Az itteni monostori negyedben ma már körülbelül 120 ezren laknak. — Itt, Magyarországon az a hír járja, hogy a frissen átadott lakásokba jórészt román nemzetiségű embereket helyeztek el. — Erről nincsenek pontos információim. Az biztos, hogy az iparosítás előrehaladtával számosán érkeztek Erdélybe színromán területekről is. — Az önhöz beosztott dolgozók milyen nemzetiségből kerültek ki? — A brigádokban vegyesen dolgoztak, a csapat 40 százaléka magyar, a többi pedig román nemzetiségű lehetett. Jól megértették egymást, nem emlékszem különösebb ellentétre. Amikor eljött a Húsvét, amit a katolikus magyarok ünnepeltek, akkor hazaengedtük őket, s a hiányzó órákat a románok dolgozták le. A más időpontban tartott görögkeleti Húsvét esetén viszont a magyarok hajtottak rá. Mindkét nemzetiség a legnagyobb tisztelettel viseltetett egymás iránt. Baj csak akkor volt, amikor az egyébként nem engedélyezett húsvéti vagy karácsonyi ünnep napján a megyei pártbizottság illetékese érdeklődött az iránt, hogy hol vannak a munkások... Ilyenkor csak annyit mondtunk: karácsony van, uram. Ezt azért általában megértették. — Az ismeretes volt, hogy Gruber Gyula főmérnök magyar vemzetiségű ? — Sohasem tagadtam, hogy magyar vagyok. S ebből a nyolcvanas évek közepéig nem is származott semmiféle hátrányom. Ekkoriban kezdtem azonban észrevenni azt, hogy bármit is tettem, semmi sem tetszett a vezérigazgatónak vagy a háttérben működő kollégáknak. Amikor átszervezték a trösztöt, főmérnökből visszaminősítettek főépítésvezetővé. Nem bántam igazán, mert csendesebb lett az életem, a keresetem meg éppenséggel növekedett valamelyest. Mégis, ez lehetett az, ami megerősítette bennem az áttelepülési szándékot. —Tehát már korábban is fog- lalozott az áttelepülés gondolatával? — Nem tagadom, nekem régi vágyálmom volt, hogy Magyarországon éljek, mivel magyar vagyok. A hetvenes évek elején már felmerült bennem ez a terv, ám akkoriban szóba sem álltak azzal, aki hivatalos úton akart áttelepülni. A nyolcvanas évek második felében már érezhető volt, hogy jelentős változások következnek be Romániában a magyarok megítélésével kapcsolatban. Beszűkült a gyerekek anyanyelven történő tanulásának lehetősége, azután a mindennapi megélhetés is egyre lehetetlenebbé vált, a szakmai továbbfejlődésről is lemondhattam. Szóval, évekig érlelődött bennem ez a gondolat, míg meghoztam ezt a sorsdöntő elhatározást. — Úgy tudom, hogy aki bejelentette áttelepülési szándékát, az azonnal elvesztette a munkahelyét és az utcára került... — Engem is meglepett, hogy a vezérigazgató nem mozdított el azonnal. Még négy hónapig eredeti beosztásomban dolgozhattam, befejezhettem az évet. Sőt, a kollégák el is búcsúztattak, a román nemzetiségűek is. Ez azért érdekes, mert a hivatalos megítélés ellenére nem hazaárulónak könyveltek el, hanem úgy viselkedtek velem, mint aki nyugdíjba megy. — Csalódást jelentett önnek Magyarország, vagy azzal találkozott, amire számított? — Tisztában kell lenni azzal, hogy sehol sincs kolbászból a kerítés. S az is világos számomra, hogy az első időkben semmiképpen sem lehetek versenyképes egy idevalósival. Nekem a nulláról kellett kezdenem, de ennek ellenére otthon érzem magam a vállalatnál és Szekszárdon. A gyerekeknek és a feleségemnek is sikerült a beilleszkedés. Tapasztalom, hogy az emberek itt sokszor zúgolódnak, néha teljes joggal, de ha átmennének Romániába, azért azonnal érzékelnék a lényeges különbségeket. Türelemre van szükség, és minden ki fog alakulni idővel. — Azért az örvendetes, hogy ennyire optimista. — Ezzel nemcsak én vagyok így, hanem zömmel azok is, akik hasonlóképpen áttelepültek Erdélyből. Nekünk talán többet kell küzdenünk mindazért, amit az élet megadhat, de talán jobban fel is vagyunk vértezve a nehézségekkel való küzdelemben. Az erdélyi ember mintha jobban bírná a terhelést, nekem legalábbis ez az érzésem. Ezért vagyok optimista. Szeri Árpád Ismerjük meg a Bibliát (12.) Az apostoli egyház, amelyben az Újszövetség keletkezett Az Újszövetség írásai a Kr. u. I. század egyházában keletkeztek, ezért megértésükhöz legalább nagy vonalakban ismerni kell e korszak kereszténységének történetét. Az apostoli egyház terjedését az Újszövetség írásaiból követhetjük nyomon. Főként Pál apostol levelei és az Apostolok Cselekedetei adnak eligazítást. Pál leveleiből, amelyeket az általa alapított helyi egyházak híveinek írt, közvetlenül megismerhetjük az egyházalapítás körülményeit, és az ott élő keresztények életét. A kereszténység terjedésének történetét nagy összefüggésekben, a kb. Kr. u. 30 és 61 közötti időszakban Az apostolok cselekedetei írja le, két apostol, Péter és Pál tevékenységéhez kapcsolva. A jeruzsálemi ősegyházból a nagyvilágba A kereszténység a jeruzsálemi ősegyházból, kb. Kr. u. 30-tól indult el térítő útjára. A jeruzsálemi egyház az apostolokból és Jézus tanítványai köréből alakult. Tagjai a Krisztusban való hit ellenére sem érezték, hogy elváljanak Izrael vallási közösségétől: jártak a jeruzsálemi templomba és megtartották az Ószövetség kultikusrituális előírásait. A vallási vezetőkkel akkor kerültek ellentétbe, amikor közülük többen kétségbe vonták a templom és Mózes törvényének üdvösségre szükséges érvényét. Az emiatt kitört üldözésben sokuknak menekülnie kellett Jeruzsálemből. Menekülésük lendületet adott a keresztény hit terjedésének. Eljutottak Föníciába, ciprusra, Antiokhiába, s ott helyi egyházak alapítói lettek. Rómában szintén létrejött keresztény közösség. Az egyház Palesztinában is megerősödött. Terjedésének állomásai: Judea - Galilea - Szamária. fordulópontot jelentett, hogy az Antiokhiába menekült keresztények a pogány görögök között is hirdetni kezdték az evangéliumot. Az első keresztények ugyanis Izrael népéből lettek Krisztus tanítványai, és eddig csak ennek köréből igyekeztek újabb követőket megnyerni. Az antiokhiai egyház szervezésébe kapcsolódott be Kr.u. 44 körül Saul, aki korábban maga is buzgó zsidó volt, sőt a kereszténység üldözője, de a feltámadt Krisztus látásában részesülve Krisztus apostola lett. A Saul nevet apostoli munkája során a görög-római Pál váltotta fel. Az első évtizedek súlyos vitái A görög-rómnai világ térítése Pál missziós tevékenysége révén lép új szakaszába. Három térítő útján, Kr.u. 45-49, Kr.u. 49-53 és Kr.u. 53-58 között, Ki- sázsiában és Görögországban egyházak sorát alapítja. A pogány világ térítése természetesen nemcsak Pál műve, de az ő tevékenységéről tudunk a legtöbbet. A pogány missziót az első évtizedekben súlyos vita kisérte: kötelezni kell-e az evangéliumhoz megtérő pogá- nyokat a keresztségen kívül az Ószövetség rituális törvényeinek megtartására is? A teológia nyelvén a kérdés így hangzik: az ember üdvösségéhez elég-e egyedül a Krisztus keresztáldozatából áradó isteni kegyelem, vagy továbbra is szükséges még ehhez Mózes törvényének megtartása. Az egész egyházat megmozgató hitkérdésben Kr.u. 48-ban Jeruzsálemben az apostoli zsinat döntött. Az üdvösséghez elég Jézus Krisztus kegyelme, ezért a megtérő po- gányokat nem kell Mózes törvényének megtartására köte- lezni.Az elvi döntés ellenére, mint ezt Pál leveleiből tudjuk (Galata és Római levél), a viták és feszültségek csak lassan jutottak nyugvópontra. Az I. század 60-as éveiben az egyház szerte a Római Birodalomban megvetette lábát. Főként a városokban alakultak virágzó egyházközösségek, és a társadalom minden rétegéből csatlakoztak a kereszténységhez, amelynek létét már a római hatalom is felismerte. Pál és a többi apostol leveleiből tudjuk, hogy a pogány környezet gyakran ellenségesen fogadta a keresztényeket. A fiatal egyház első nagy próbatétele a Néró császár idején, Kr. u. 64-ben kitört üldözés, amelyről Tacitus római történtíró is megemlékezik (Annales, XV,44). Péter apostol szintén Néró idejében 64 és 67 között szenvedett mártírhalált Rómában. Krisztus második eljövetelét várva Az egyház I. század végéig tartó három évtizedét a megszilárdulás jellemzi. Egyre fontosabb feladat lett az apostoli tanítás megőrzése. Ez az igény hozta létre az írott evangéliumokat, és ettől kezdve az apostoli tanításra való figyelem fő gondja marad az egyháznak. Az első évtizedek sok keresztényében az a remény élt, hogy Krisztus második eljövetele nem sokáig várat magára (1. theszaloniki levél). Az I. század második felében azonban az egész egyházban megszilárdult az a meggyőződés, hogy az emberi történelmen át tartó, hosszú misszióval kell számolni. Ezzel a tudattal magyarázható az Újszövetség késői írásainak józan útmutatása, amellyel a híveket az élet mindennapjaiban kötelességeik becsületes, evangéliumi szellemű teljesítésére intik. Az egyház a szerény kezdetből az I. század végére világegyházzá lett, és felkészült, hogy eleget tegyen az emberi történelem végéig szóló küldetésének. Rózsa Huba a róm.kat. hittudományi egyetem tanára Egy kicsi Örményország Budapesten található a - három nagyobb csoportban, mintegy 700, 300 és 75 évvel ezelőtt - viszontagságos körülmények között hazánkba menekült örmények katolikus temploma. Ez a nép a rómaiak előtt vette fel a kereszténységet és a szinte állandó üldöztetésük és menekülésük során, ahol tehették templomot építettek. Vallásosságuk és kultúrájuk növelte összetartó és megőrző erejüket. Hazánkban mintegy 10 évvel ezelőtt egy épületrész átalakításával hozták létre az Isten házát. Mellékkápolna, Jézus születésének tiszteletére Az örmény kereszténység jelképe Istentisztelet az egy évtizede létrehozott templomban Főmérnöknek lenni Romániában Nem okoztunk csalódást Hét végi beszélgetés Gruber Gyulával
