Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-06 / 209. szám
SZEPTEMBER 6. PÉNTEK Névnap: Zakariás A Nap kél 6.08 órakor nyugszik 19.18 órakor A Hold kél 3.24 órakor nyugszik 18.01 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Felhőátvonulások A várható időjárás az ország területére ma estig: Folytatódik a nyárvégi vénasszonyok nyara. Többször megnövekszik ugyan a felhőzet, a csapadék valószínűsége azonban nagyon kicsi. A szél mérsékelt marad, csak néha élénkül meg rövid időre. A várható legmagasabb hőmérséklet 25 fok körül alakul. Négyszázhuszonöt éve hunyt el Szigetvár ostroma közben II. Szulejmán (1494-1566) török szultán. Már atyja, I. Szelim életében fontos megbízatásokat kapott, volt Magnezia kormányzója is, s korán kitűnt rendkívüli képességeivel, bölcs intézkedéseivel és igazságszeretetével. 1520-ban foglalta el a szultáni trónust, s azonnal belefogott nagy álma megvalósításába, a Habsburg-ház hatalmának megtörésébe. Előbb nyugati szövetséges után nézett, amit I. Ferenc francia királyban meg is talált, majd a Habsburgokkal szövetséges Ma- gyaroszág ellen vonult. Elfoglalta Nándorfehérvárt és Zi- monyt, s ezzel megnyílt az út előtte. A magyarok szerencsétlenségére remek hadvezér volt, 1526-ban Mohácsnál tönkreverte seregünket. Több hadjáratot vezetett Magyarország ellen, többnyire sikerrel, s Keleten is szerencsésen harcolt. Nemcsak hadvezérnek, de diplomatának is kiváló volt, ügyesen keverte a kártyákat, ki tudott igazodni még Ferdi- nánd és Szapolyai szintúgy ravasz törekvései között is. Belpolitikája is elismerést érdemel, fellendítette az ipart és a kereskedelmet, fegyelmet tartott a hadseregben, szigorúan ellenőrizte a hivatalnoki adminisztrációt, de bőkezűen támogatta a művészeteket. Talpig férfi volt, hetven évesen még nagy bőszen hazánkban hadakozott, Szigetvár ostroma közben hunyt el. A török birodalom legkiválóbb uralkodója volt. Mai moziműsor Dunaföldvár: Oscar (18 óra). Paks, Duna: Riviéra vadorzói (19 óra). Szekszárd, Panoráma: Egy ágyban az ellenséggel (17.30 és 20 óra). Világ Mozgó: Snack Bár Budapest (18 óra). Autósmozi: Terminátor 2. - Az ítélet napja (20 és 22.30 óra). Tamási: Fogd a nőt és fuss! (20 óra). Kaposszekcső, autósmozi: Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő (21 óra). Bumeráng Alig zajlott le kedden Si- montornyán az új rendőrőrs avatásának ceremóniája, amikor a polgármester asz- szonynak feltűnt, hogy a szomszédban lévő községháza elől eltűnt a "jól" bevált gyakorlatnak megfelelően le nem zárt kerékpárja. Jó humorérzékről tanúskodik, hogy fricskának fogta fel a dolgot, bár polgármesteri fizetéséből jutalmat ajánl fel a becsületes megtalálónak. Teszi ezt azért is, mert félti a „kölcsönvevőt", ugyanis a bicikli első agya el van törve, s félő, hogy a nem kívánt gazda orra bukik vele, aztán fogát töri. Akkor pedig kénytelen-kelletlen fény derül a kilétére, mivel a polgármester férje a községi fogorvos... -élNémet-magyar együttműködésben készül az új telefonkönyv December elejétől ingyen majd a magán- és közületi elő- vehetik át a budapesti telefone- fizetők abc-rend szerinti adatait lőfizetők az új fővárosi telefon- és hirdetéseit. A német cég kü- könyvet, melyet a Magyar Tele- lönleges papírt és csúcsszín- fonkönyv Kiadó Társaság egy vonalú nyomdatechnikát bizto- német céggel együtt készít. A sít a telefonkönyvek kiadásá- több mint fél millió példányban hoz. Arról nincs hír, hogy telemegjelenő kötet tartalmazza főnből mikor lesz elég. Beszélni... A hétéves angol Lolyd Masont elütötte egy autó és kómában feküdt. 13 napi eszméletlenség után lassan magához tért és négy hónappal az autóbaleset után már futbal- lozik. A nottighami kórház orvosai azt tnaácsolták Lolyd családjának, hogy annyit beszéljenek a balesete miatt eszméletlen kisfiúhoz, amennyit csak lehet. A szülők felolvasták kedvenc meséit és a beteg ágyához hívták a Nottigham Forest futballklub három sztárját, akiket a gyerek nagyon szeretett. A sportolók élményeiket mondták el a kisfiúnak. E gyógymód magyarázatát Alan Aitkenhead professzor, a kórház aneszteziológusa adta meg. Szerinte ugyanis az eszméletlen ember a hallásképességét veszíti el legutoljára. Fia a végső fázis kialakulását az állandó beszéddel meg lehet akadályozni, akkor sokkal nagyobb az esély a gyógyulásra. (FEB) A legújabb út a nyelvtanulásban: A KREATÍV NYELVTANULÁS! A módszer kidolgozója GÁL OTTÓ, eddig tizennyolc nyelvből tett állami nyelvvizsgát! Német, angol és olasz 1 éves, konzultációs tanfolyamok. EGYÉNI TANULÁSI TEMPÓ! Beiratkozás: szeptember 11. (szerda) 11-19 óráig. Szekszárd, Babits M. Művelődási Központ Beiratkozási díj 12 hónapra 4800 Ft A MTESZ nyelvvizsgára előkészítő haladó német nyelvtanfolyamokat szervez Alap- és középfokú nyelvvizsgára készítjük fel a hallgatókat Az eddig elért tudásszintet felvételi elbeszélgetés alapján kontrolláljuk, - ez alapján soroljuk be a hallgatókat a különböző szintű tanfolyamokra. A tanfolyam tervezett kezdési ideje: 1991. szeptember 30. Időtartama: 60 óra, heti 2x3 óra ‘ Részvételi díja: 4300 Ft/fő Jelentkezni lehet: MTESZ Tolna Megyei Szervezete Szekszárd, Rákóczi u. 20. Tarnóy László, Tel.: 11-918, 11-721. Fax: 11-721 Jelentkezési határidő: 1991. szeptember 20. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Flangszemle. 8.20: Sokszemközt az egészségről. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Tipp. 11.10: A népzene hagyományőrzői. 11.32: Zsebrádiószínház - Balázs Attila: Az estélyi. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Van új a Nap alatt. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Nemzetiségeink életéből. 14.35: Orvosi tanácsok. 15.05: Magyar írás. 15.50: Az élő népdal. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Flangoló. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.41: A Mu- sica Antiqua Hungarica együttes játszik. 19.50: Gong. 20.05: Nehéz percek. 21.05: Kilátó. 21.50: „Vajh, ki ő, és merre van hazája”. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Debreceni Dzsessznapok ’91. 23.05: Maholnap. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Az izraelita felekezet húsz perce. 8.25: Rivaldafényben: Julie Rodgers és Ricky Nelson. 9.00: Hírek. 9.03: Apropó. 9.31: Egy csók és más semmi. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.00: Hírek. 11.03: Rockpanoráma. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől - péntekig. Közben: 14.50: Könyvről - könyvért. 15.00: Hírek. 17.00-19.00: Rá- dióMa. Benne: 17.00: Hírek. 17.50: A-B/CD. 19.00: Hírek. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Fiataloknak! 21.00: Hírek. 21.03: Folk-rock Európában. 21.30: Cigányfélóra. 22.00-0.14: Máról holnapra - Latinovits Zoltánnal. Közben: 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Mai programok. 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: így láttam Bartókot. 10.50: Századunk kórusmuzsikájából. 11.12: Undine. 12.00: Hírek. 12.05: Új kompaktlemezeinkből. 13.00: Hallgassuk újra! 13.44: Weöres Sándor megzenésített verseiből. 14.02: Bozay Attila műveiből. 14.42: Zene korabeli hangszereken. 16.00: Hírek. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 16.10 Mu- szorgszkij-Visszarion Sebalin hangszerelése - A szorocsinci vásár. 18.00: V Materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Új lemezeinkből. 20.20: Újraolvasva. 20.30: Segítők. 21.00: Akiből Caruso lehetett volna. 22.00: Összkiadás. 23.30: Schumann: Esz-dúr zongoranégyes. 24.00: Hírek. 2.00: Komolyzenei zsákbamacska. Éjfél után (Kossuth _kh, Petőfi urh): 0.15-4.20 Az MR zenés műsora hajnalig. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól-reggelig Dél-Dunántúlon. 6.15: Dél-dunántúli krónika. Lapszemle. Útinform. 7.1-5: Dél-dunántúli krónika. Időjárás. Ügyeletek hírei. Hétvége sportja. 7.55: Eseményösszefoglaló. Programajánlat. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: Háromnyelvű szolgáltató-kereskedelmi műsor. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Sorstársak. 8.45: Segítség! 8.55: Telis-televideo. 9.00: Dallas - Rodeo. 9.50: Lottósorsolás. 9.55: Telis-televideo. 10.05: Képújság. 15.49: Napi műsorajánlat. 15.00: Cigánymagazin. 15.25: Képújság. 15.30: Walt Disney bemutatja. 17.15: Közlemények - előzetesek. 17.20: „Traffic jam”. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 19.00: „Maradjatok meg szeretetem- ben”. 19.05: Esti mese - Metróegerek. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Közlemények. 20.15: Dallas (ism). 21.10: Panoráma. 22.15: Tíz után... 22.40: A kedves szomszéd (magyar film). 0.15: Késő esti híradó. 0.20: Antenne 2-híradó. TV 2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor 16.20: Hírek. 16.30: Délutáni filmajánlat. 17.00: Ötről-hatra. 17.30: Kérdezz, felelek! 17.45: Gyerekeknek - Hupikék törpi- kék. 18.15: Telesport. Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: A KAL 007-es járat. 20.20: Van 5 perce? - Händel: Júdás Mak- kabeus - Győzelmi kórus 20.25: Gondolkodó. 21.00: Híradó. 21.20: Napzárta előtt. 21.45: Exkluzív. 22.50: Szeles város. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 10.30: Egyveleg. 13.30: Dokumentumfilm. 14.00: Egyveleg. 16.00: Élő vi- deoshow. 18.00: Honey West. 18.30: Wyatt Earp. 19.30: Belföldi magazin. 20.00: Sport. 21.00: Dokumentumfilm. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Üzleti hírek. 22.50: Nagy kerék. 24.00: Kék éj. 0.30: Egyveleg. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Tele- butik. 9.20: Tammy. 9.45: A Marx fivérek a áruházban. 11.00: Telebutik. 11.30: Vad Rózsa. 12.10: AI Mundy. 13.00: Hírek. 13.05: Kalifornia klán. 13.55: A Springfield-sztori. 15.30: CHIP’S. 16.45: Rizikó. 16.50: Tenisz Flushing Mea- dow-ból. 18.45: Híradó. 19.05: Tenisz Flushing Meadow-ból. 21.15: Gyilkosság a hobbija. 22.10: Sípszó. 23.05. Hírek. 23.15: Szupersárkány. 1.05: A modell és a zsaru (A sorozat hat utolsó epizódját vetítik le a sorozat kedvelőinek). 5.50: Rajzfilmek. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüz- let. 10.10: Hazzard megye lordjai. 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Vigyázat, kamera! 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Magas bozót. 16.45: Cannon. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Három fiú, három lány. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: A műtét sikerült, a beteg meghalt. 21.40: Hírek, sport. 22.00: Őrült (Mad) Max. 23.50: Hírek. 23.55: Szex a tánciskolában. 1.10: Műsor- ismertetés. képújság Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft.Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7I00. Telefon: 16-211. Telex 14-251. Telefax: 15-508. Készült: a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi u. 46. Postacím 7101 Szekszárd, Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, I900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalásssal a HELIR Postabank Rt.219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, évente 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza. V.