Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-05 / 208. szám

2 PÚJSÁG 1991. szeptember 5. Munkásgyűlés a Colornál Elszakadni, vagy szétszakadni? Munkásgyűlést tartottak tegnap reggel hat órakor a dombóvári Color szövetkezet müanyagüzemében. A dolgo­zók kifogásolták, hogy a na­pokban aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett az egyik művezető, melynek nyomán tizenheten kinyilvánították szándékukat, miszerint to­vábbra is a szövetkezet tagjai kívánnak maradni. A Color elnöke, Niebl Ádám úgy vélekedett, hogy a Colort az év végéig nem szabad meg­bontani, és az elválás helyett a szövetkezet szétválásáról kell gondolkodni. Az üzem mene­dzsere, Érett Emil halogatással vádolta az elnököt és úgy vélte, hogy a dolgozókat, akik aláírták a ittmaradásról szóló nyilatko­zatot, különféle ígéretekkel hi­tegették. Azért tartja veszé­lyesnek Érett Emil a lépést, mert úgy véli, hogy a tagsággal együtt a gépeket - azaz a va­gyont is - meg akarják tartani, és ezzel akarják aláásni az üzem kiválását. Azt is felrótta, hogy úgymond az, hogy a szö­vetkezetben bizonytalanság alakult ki a jövőt illetően, az el­nöknek és a művezetőnek áll érdekében. A súlyos vádakra az érintettek úgy reagáltak, hogy kivonultak a munkásgyű­lésről. Kérdésünkre az elnök kijelen­tette, hogy a tizenhét fő „be­szervezéséhez” semmi köze, és hogy a dolgozóknak nem ígérgettek, csak annyit mond­tak, hogy aki marad, annak év végéig lesz munkája . . . A fórum után egy állásfogla­lásban kérték az üzem dolgozói a szövetkezet vezetőségét, hogy tizenöt napon belül hívja össze a közgyűlést, melynek napirendjén a műanyagüzem tagjainak a szövetkezetből való kiválása szerepelne.-hangyái­Kupa Mihály a fejlődésben elmaradott térségek támogatásáról Pénz lesz, de kevés (Folytatás az 1. oldalról) A szakembereket most az elmaradott régiók, az iparilag visszafejlődő (hivatalos nevü­kön „depressziós térségek”), és a magas agrárfoglalkoztatott- ságú, alacsony jövedelem­szintű területek sorsa foglalkoz­tatja. Az Európai Gazdasági Közösség e feladatokra (bele­értve a munkanélküliség prob­lémáit is) három pénzalapot hozott létre: az Európai Regio­nális Fejlesztési Alapot, a Me­zőgazdasági Alapot és az Eu­rópai Szociális Alapot. 1989-ben az elmaradott térsé­gek támogatásából (9 milliárd ECU) Spanyolország, Olaszor­szág, Portugália és Görögor­szág részesült a legnagyobb arányban. A depressziós térsé­gek 1 milliárd ÉCU-t kaptak. A magyar szakemberek értéke­lése szerint ha felvételt nyer­nénk a közösségbe, Magyaror­szág egész területe megfelelne az elmaradottság kritériumá­nak, mert az egy főre jutó nem­zeti jövedelmünk nem éri el az EGK átlagának 75 százalékát. — Hol tart az elmaradott te­rületek fejlesztése? - kérdeztük Kupa Mihály pénzügyminiszter­től a parlamentben. — Egyelőre a program ki­dolgozásával foglalkozunk, de ez is olyan nehezen megy. Fel­állítottuk az elmaradott régiók­kal foglalkozó tárcaközi mun­kabizottságot, az ő dolga most felmérni, hol, mi a legégetőbb tennivaló. Az a régi gyakorlat már nem tartható, hogy mindig csak egy várossal törődünk, a többit meg elhanyagoljuk. A fej­lesztés nemcsak anyagi kér­dés: sokféle pénz „futkározik” a különböző pénzügyi csatornák­ban. Milliók vannak az elmara­dott térségek, a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági terü­letek, a foglalkoztatási és a környezetvédelmi célokra elkü­lönített alapokban. Ezeket a for­rásokat próbálja a bizottság egységes célokra összpontosí­tani, hogy hatásosabban mű­ködhessenek. Nagyon fontos­nak tartanám a külföldi befekte­tők bevonását. Itt van például a kelet-magyarországi autópálya építése. Sokan nem bíznak benne, pedig el fog készülni. Az ilyen és ehhez hasonló célokra hozzuk létre a Rekonstrukciós és a Befektetési Bankot. Arra, hogy milyen legyen a munka­helyteremtést célzó privatizá­ciós befektetési rendszer, még nincsenek konkrét elképzelése­ink. Gondolkodunk rajta. Az adókedvezmény az elmaradott régiókban nem jól működik. Ott a cégek csak kirakják a táblát, felveszik a támogatást, de a te­vékenységüket valójában Bu­dapesten végzik. A vállalkozá­sok támogatására jövőre már több pénz lesz, mint az idén volt, de még mindig kevesebb, mint amennyi kellene. (k.gyurkó) (FEB) Ma Londonban: Megjelenik Raisza Gorbacsova könyve „Remélem, hogy a férjem egészséges marad, a gyereke­imnek és unokáimnak jól megy a soruk, s még lehetőség sze­rint sokáig együtt maradhatunk. A férjem és én sok mindent megéltünk már. Hiszem, hogy a bátorság és az erős akarat fér­jemnek segíteni fog abban, hogy megfeleljen a legváratla­nabb kihívásoknak is ezekben a nehéz időkben. Reményke­dem.” - írta Raisza Gorba­csova, a szovjet elnök felesége a Harper Collins Kiadó gondo­zásában ma Londonban megje­lenő könyvében. A szerkesz­tésben Georgij Prijakin író volt segítségére. A nagy érdeklő­déssel várt művet Raisza maga akarta a moszkvai könyvvásá­ron dedikálni, de a sikertelen puccskísérlet vészterhes napjai alatt egészsége megromlott, így erről lebeszélték. Állítólag agyvérzése volt, melyet remél­hetőleg ideiglenes kari bénulás kísért. A rokonszenves, határozott First Lady könyve a „Remény­kedem" címet viseli és ezen szerzője a legutóbbi esemé­nyek hatására sem volt haj­landó utólag várakoztatni. „Re­ménykedem a békében. Bízom benne és remélem, hogy a szovjet népnek lesz elég ereje, önuralma, hazaszeretete és jó­zan esze ahhoz, hogy úrrá le­gyen ezeken a nehézségeken” - indokolta meg Raisza, miért tart ki továbbra is az eredeti verziónál. A közelmúltra vonatkozólag nagy fontosságot kapnak Rai­sza előzetes megfigyelései. Ő ugyanis már tavaly feljegyezte Mihail szavait, aki megjósolta, hogy kiéleződnek a belső küz­delmek. „A legnehezebbje most előttünk van. Politikai harc tör ki. Nagyon riasztó, de nem szabad a konzervatívoknak en­gednünk, nem szabad orszá­gunk sorsát ezeknek a cow- boyoknak átengednünk. Min­dent szét fognak zúzni” - vélte akkor az elnök. A gondos társ emlékszik arra is, hogy férje előre látta a naci­onalizmus erősödését. „Ez rá­kos sejtként szaporodik”, kom­mentálta annak idején Gorba­csov. Raisza sok mindent elárul fér­jéről, mint magánemberről is, akivel 38 éve házasok. „Mihail Szergejevics hihetetlen feszült­ségek közepette él: hat éve szó szerint szüntelenül dolgozik. Ezekből az évekből egyetlen, végtelen munkanap lett. Soha­sem volt rá példa, hogy este 10 vagy 11 előtt otthon lett volna. Mindig egész aktahegyet cipelt haza és gyakran hajnali 3-4-ig dolgozott. Nem kételkedem Mi­hail erkölcsi erejében, de igen aggódom az egészségéért. Gondolom, nők, feleségek és anyák milliói ezt meg fogják ér­teni”, fűzi hozzá. A jó megfigyelő feleség azt is lejegyezte, miként hatottak Gorbacsovra a tavaly januári bakui események. A páncélo­sok bevonulása és a harcok utáni napon Mihail „haja ősz volt és az arca szürke. Úgy tűnt, mint aki sokkhatás alá került és láthatólag idegválságot élt át”, jegyezte fel riadtan. Remélhetőleg hamarosan megjelenik a könyv magyar nyelvű kiadása is... Ferenczy-Europress CIA-dosszie(2.) r Uj titkok, új szolgálat? A CIA-nál nagyon is érzik: elmúltak azok a szép évtizedek, amikor a gigantikus amerikai titkosszolgálat puszta legen­dája is misztikussá varázsolta „a KGB ellen zseniálisan küzdő CIA" hírét az Egyesült Államok­ban és a világban. Ez a három betű a világ legtekintélyesebb kémgépezetét jelezte, amely­nek titkos hadműveleteit, mód­szereit - már amit ezekből hiva­talosan és nem hivatalosan meg lehetett tudni - tanítják és még nagyon sokáig tanítani is fogják a világ minden kémisko­lájában. Vitathatatlanul csodát produ­káltak, amikor bekapcsolódtak a Kreml belső telefonhálóza­tába, lehallgatták a tenger alatti kábelen zajló beszélgetéseket, pontos információkat szereztek a világ szinte minden (baráti és nem baráti) kormányának ülé­seiről, a hatalmon lévő kommu­nista pártok vezető szerveinek minden szintű tanácskozásai­ról. A CIA tőzsdéket „robban­tott”, Washingtonnak kényel­metlen politikusokat takarított el a világ minden pontján a közé­let színteréről, kormányokat buktatott Latin-Amerikától a Fü- löp-szigetekig. Sőt, alighanem Európáig. Az első szereplőt - amikor éppen 30 esztendeje Fidel Castrot először akarták meg- dönteni a Disznó-öbölbeli siker­telen partraszállással - még kétségkívül „kozmetikázni” tudta a CIA. De ma már úgy ér­tékelik: Allen Dulles, aki 1953-61-ig volt híres-hírhedt főnöke a szervezetnek soha­sem ünnepelt, mert mindenkitől pontos kötelességteljesítést követelt. Viszont minden hibá­ért keményen büntetett és min­den balsikerből levont minden lehetséges tanulságot. Távo­zása is a kudarc tanulságainak levonása volt önmaga számára, Kennedy elnöksége idején és a kubai CIA csőd évében. Azt mondják, akik valóban ér­tenek hozzá, hogy Dulles távo­zása óta sok mindent elemzett a CIA, csak éppen önmaga működését nem, s ezért hal­mozódnak a hibák, amelyek mind több árnyékot vetnek a si­kerekre. Sőt nem kevesen van­nak azok, akik nyilvánosság előtt hangoztatják, hogy az utóbbi években az Egyesült Ál­lamok külpolitikai sikerei nem annyira a CIA jóvoltából, ha­nem a „cég” sorozatos hibái el­lenére születtek. Ebben nyil­vánvalóan sok a túlzás. De jogos Bush igénye, a CIA teljes felújítására. Az elnök mindenekelőtt annak pontos tisztázását várja a titkosszolgá­lattól, milyen a valóságban a mai világ, amelyben nincs már erőegyensúly, de nincsenek tisztázott kapcsolatok sem; ahol végétért ugyan a régi értelem­ben vett hidegháború, de sza- podornak a bizonytalansági elemek; ahol léteznek leszere­lései megállapodások, de nem lehet tudni, kiknek a kezében lesznek holnap tömegpusztító fegyverek. Charles Wilson kongresszusi képviselő ezt értelmezve fo­galmazott úgy, hogy mindaddig, amíg vannak a világon fegyve­rek, „az amerikai titkosszolgálat kulcsszerepet játszik annak el­lenőrzésében, hogy betartsák az érvényes leszerelési szer­ződéseket”. Gates szerint - tehát nyilván Bush szerint is - a CIA-nak az új titkok felderítéséhez új szol­gálattá kell felnőnie. A titkosszolgálat embereinek utói kell érniük a technika fej­lettségét. Ami á CIA működésének jö­vőbeni várható legfontosabb helyszíneit illeti, mind többet emlegetik a harmadik világot, azon belül a Közel-Keletet (mi­közben kevesebbet illik szólni az amerikai titkosszolgálat je­lenlétéről Európában). A hagyqmányos „céltémák” mellett pedig az ezredforduló évtizedében minden korábbinál nagyobb szerep jut a gazdasági hírszerzésnek és a titkosszolgá­lat beépülésének például a vi­lágméretű „kábítószer-ipa­rágba”. Az amerikai szenátus bizo­nyára véleményt mond arról, hogyan kellene újjászervezni az Egyesült Államok titkosszolgá­latait, köztük a CIA-t. Mert kém­kedni persze a harmadik évez­redben is kell. Kocsis Tamás Ferenczy-Europress Ismét ölt az aknavető A Heves megyei Ecséd köz­ség határának erdős részén B. István helyi lakos egy, a máso­dik világháborúból visszama­radt 82 milliméteres aknavetőg­ránátot talált. A gránátot haza­vitte a lakására majd szeptem bér 3-án megmutatta falubeli ismerősének Sz. Péternek, aki elkérte tőle a gránátot, haza­vitte, majd 18 éves ismerősével M. Tamással - feltehetően kí- vácsiságból -, d fűrészelni kezdték a lövedék köpenyét. Az aknavetőgránát a beavatkozás következében felrobbant és mind a két ecsédi fiatal a hely­színen életét vesztette. A környéket átvizsgálták, de újabb lövedéket nem találtak. Érdekvédelem és rehabilitáció a honvédségnél Az elmúlt évben baleset, il­letve betegség miatt majdnem háromezerhétszáz sorköteles vált ki a Magyar Honvédség kö­telékéből. Közülük 117 katonát ért súlyos baleset, tizenketten pedig szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset következ­tében elhunytak - hangzott el tegnap Budapesten, a honvéd­ség érdekvédelemmel és reha­bilitációval foglalkozó szakem­bereinek tapasztalatcseréjén. Akik kiváltak a társadalombiz­tosítástól kapnak ellátást. Gyors­nyomda Magyarország első gyors­nyomdája nyílt meg a Fókusz Könyváruházban. A gyors­nyomdát 30 millió forintos költ­séggel hozták létre, ennek az összegnek jelentős részét vi­lágbanki hitelből finanszírozták. A gyorsnyomdában percek alatt készíthetők fekete-fehér és színes névjegykártyák, meghí­vók, levélpapírok, borítékok és fénymásolatok. Az egyedi ter­vezésű prospektusokra, szóró­lapokra és öntapadó betűkre is csak néhány órát kell várni. Kérdőjelek Fordulópont? Hat-hétszeresére nő a Ju­goszláviába küldendő meg­figyelő erők létszáma. Rész­letes dokumentum taglalja az újra életbe lépett tűzszü­net betartásának és betarta­tásának feltételeit. Az Euró­pai Közösség valamennyi tagállama nagy súlyt helyez a jugoszláv válság ügyében összehívandó békekonfe­rencia megrendezésére. Fordulópont a hónapok óta húzódó, tragikus vál­ságban? így látják az opti­mistább politikusok, hírma­gyarázók. A jugoszláv ál­lamelnökség szlovén tagja, Janez Drnovsek egyenesen történelmi jelentőségűnek minősítette a Belgrádban aláírt tűzszüneti dokumen­tumot. Ám tény - emlékez­tetnek a borúlátóbbak pél­dául a Brioniban kötött megállapodásokra -, hogy a jugoszláviai megbékélés eddig sem okmányokon vagy paragrafusokba sze­dett kötelezettségvállaláso­kon múlt. Mi történik (sajnos idéző­jel nélkül alkalmazhatjuk a kifejezést) a frontvonala­kon? Megállapítható-e még diplomáciai lépésekkel Ju­goszlávia sodródása a kiter­jedt polgárháború felé? Nem bizonyul-e a mostani tűzszünet - emlékezzünk csak mondjuk Libanonra - pusztán szünetnek két tűz között? Egy újabb, ünnepé­lyes okmánynak - a soron következő előtt? Déli szom­szédunk sorsa, s kissé Eu­rópa jobb jövője is ettől függ. S ehhez talán hozzá­segít a magyar és jugoszláv miniszterelnök keddi sza­badkai tanácskozása is. Szegő Gábor [BANK Az OTP és Kereskedelmi Bank Rt Tolna Megyei Igazgatósága (Szekszárd, Mártírok tere 5-7.) !szombaton is ügyfelei ^rendelkezésére áll ■7.45-11.30 óráig. ■ - átutalási betét ki- és befizetés, g - betétkönyvforgalom, g - értékpapír- és értékcikkeladás, g - valutavétel, g - rövid és hosszú lejáratú hitel, szaktanácsadás, g - nyomtatványokkal való ellátás. OTP és Kereskedelmi Bank Rt Tolna Megyei Igazgatósága (57/40) Szekszárd Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Iroda, Szekszárd, Béla tér 8. VÁLLALKOZÓKAT KERES- a Garay téri Általános Iskola tornaterem rekonstrukciós munkáira, (megvalósítás határideje: 1991. december 20. és 1992. március 30.- a Bezerédj u. 15. tornaterem építési munkáira, (megvalósítás határideje: 1991. december 19.) Részletes kiírási feltételek és a tervdokumentáció 15 000 Ft vissza nem térítendő díj befizetés ellenében átvehetők 1991. szeptember 5-6. között a Városüzemeltetési és Beruházási Irodán Szekszárd, Béla tér 8. II. emelet. I Figyelem! Csak a fenti tevékenységek elvégzésére jogosult vállalkozók jelentkezését kérjük._____________________^

Next

/
Thumbnails
Contents