Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
(tolnai} 8 NÉPÚJSÁG 1991. szeptember 28. 1991. szeptember 4., szerda, reggel hat óra. Nagyot ásít az őszelői pitymalló ég alatt a bejárat. A délellőtti műszak dolgozóit elnyelték már a műhelyek, a „műanyagosok" azonban füstös teremben gyülekeznek, hogy megtudják: hogyan tovább? A gyűlés elején rögtön megpezsdül a levegő: az érdemi tárgyalás előtt rövid pengeváltás folyik annak firtatására, hogy ki nem volt úgymond tisztességes az átalakulás okán kialakult sakkjátszmában. Meglehetősen feszült tehát a hangulat, amikor a szövetkezet elnöke azzal kezdi mondandóját, hogy véleménye szerint az üzem dolgozóinak nagy részét félretájékoztatták a szövetkezet ügyeivel kapcsolatban. Elmondja, hogy az üzem vezetőjét nem akadályozta senki, hogy a dolgozóknak munkát szerezzen. — A célunk nem az volt, hogy legyengítsük a műanyagüzemet, ellenkezőleg: azt szerettük volna, ha a többi üzemrésszel együtt lenne munkája, és nyugodt lelkiismerettel tudna nekikezdeni az önállóságnak. Az üzemben egyébként a jövőben feltehetően harminc-negyven dolgozóval kevesebbre lesz szükség. Mindez sokakat gondolkodóba ejtett - folytatja Niebl Ádám elnök, majd hangsúlyozza, hogy - noha korábban titkos szavazással az üzem dolgozói a kiválás mellett foglaltak állást - új helyzet állt elő. Azóta közel húszán kinyilvánították, hogy nem kívánnak kiválni a szövetkezetből. Ameny- nyiben így válna ki az üzem, az törvénytelen lenne, mert a korábban távozni szándékozók közül többen megváltoztatták a véleményüket. Azt javasolja, hogy az „műanyagosok” ismét döntsenek, és amennyiben megerősítik a korábbi álláspontot, akkor nyolc napon belül összehívják a szövetkezet közgyűlését és pontot tesznek az ügy végére. Nyilván csak olyan távozásról lehet szó, amely nem hátrányos a szövetkezetben visszamaradó tagoknak. Úgy véli, hogy az üzem irreálisan sok vagyont követel magának. Az üzem vezetője, Érett Emil sérelmezi, hogy annak dacára, hogy kérték a szövetkezet vezetőségét, az nem hívta össze a műanyagüzem kiválását megtárgyaló közgyűlést. Azt is elmondja, hogy jogi képviselőjük útján törvényességi panaszt nyújtottak be a cégbírósághoz, ám a bírónő levele - amelyben felszólította az elnököt, hogy fejtse ki álláspontját az üggyel kapcsolatban - állítólag nem érkezett meg. — A Colornak jó-e ez a bizonytalanság, ami nem csak egy fontos levél elvesztése miatt van? - teszi fel a kérdést önmagának Érett Emil, és rögtön válaszol is rá, miszerint a kálvária, amelyet az üzemnek végig kell járnia, a Niebl és a Bóna családnak (Bóna János művezető az üzemben), és a hozzájuk csapódó szűk csoportnak az érdeke. Mikor Érett Emil ezeket a szavakat kimondja, az elnök - mondván, hogy ezt nem hajlandó tovább hallgatni - kivonul a gyűlésről és nem sokkal ez után követi őt Bóna János is. Érett Emil a közjáték után így folytatja: — Elgondolásaik Nehéz búcsú ... avagy válni csak „szépen” szabad A sokat megélt dombóvári Color Ipari Szövetkezetben meglehetősen viharosan telt az utóbbi néhány hónap. Az indulatok a műanyagüzem kiválási szándéka miatt feszültek egymásnak. A kérdésről korábban már véleményt nyilvánítottak az üzem dolgozói: nagy többséggel a válás mellett foglaltak állást. A döntés azonban a szövetkezet közgyűlésének kezében volt. Időközben a többi üzemrész is bejelentette kiválási szándékát, így április végén nem arról kellett dönteni, hogy elengedik-e a „műanyagosokat”, hanem hogy darabjaira hullik-e a szövetkezet. A közgyűlésen javasolt december 31 -i szétválást végül a műanyagüzem torpedózta meg, mert túl későinek tartották az időpontot. Mint ahogy arról lapunkban hírt adtunk, szeptember elején a a müanyagüzemben munkásgyülést tartottak, melynek nyomán előbb a vagyonmegosztásról tárgyalt a szövetkezet és az üzem vezetősége, majd közgyűlést hívtak össze, ahol döntöttek az üzem kiválásáról. Riportunkban e három esemény kapcsán követjük nyomon a történéseket. szerint (az elnököt és a művezetőt értette alatta) a Bóna családnak adjuk oda az általuk kiválasztott gépeinket, a Niebl családnak pedig a raktárainkat. (Szapora helyeslés a hallgatóság körében.) Az üzemvezető úgy véli, hogy azokat, akikkel aláíratták a maradásról szóló nyilatkozatot, a többiek árulóivá tették. Hangsúlyozza, hogy a korábbi titkos szavazás az érvényes. Azt is kijelenteti, hogy a vagyonmegosztásnál ők a tagarányos osztásba is beleegyeztek volna - annak ellenére, hogy az előnytelen az üzem számára - így hát végképp nem érti, hogy mit tart jogtalannak az elnök az ő ajánlatukban. A maradásról szóló nyilatkozatot aláírók közül van, aki kikéri magának az áruló titulust, és úgy vélekedik, hogy az üzem vezetése sem tájékoztatta a „helyzetről” a dolgozókat, ellenben voltak néhányan, akiket beavattak az események menetébe. A dolgozók közül ezt többen cáfolják, és azzal érvelnek, hogy Érett Emilhez bármikor fordulhattak információért. A jelenlévők végül egyetértenek abban, hogy nincs szükség újabb üzemen belüli szavazásra, mert ha a szövetkezet dolgozóinak tíz százaléka kéri, össze kell hívni a közgyűlést a kiválásról. A megosztott dologozók ezután elkeseredett vitát folytatnak arról, hogy ki számít gerincesnek, és árulónak nevez- hető-e az, aki aláírta az ajánlatot, miszerint aki marad a szövetkezetnél, annak az év végéig lesz munkája. A gyűlés után a megvádolt vezetők közül az elnök urat találom a helyén: — Miért jött ki a gyűlésről? — Olyan személyeskedés folyt, amit nem voltam hajlandó végighallgatni, és ami nem tartozott a munkahelyi tanácskozás keretébe. — Önöket Bóna Jánossal azzal vádolják, hogy tizenhét embert meggyőztek arról, hogy maradjanak a szövetkezetnél, és ezzel lehetetlenné teszik a műanyagüzem elszakadását. — Nagy tévedés, hogy megagitáltuk őket, én egyetlen emberrel nem beszéltem közülük, sőt: most sem tudok név szerint megemlíteni egyet sem, mert amikor a listát megkaptam, csak azt néztem meg, hogy ez hány fő. Kérték is, hogy egyelőre ez ne kerüljön nyilvánosságra, mert az emberek félnek a retorziótól. _ ??? — Többször is elhangzott, A válást eldöntő szavazás hogy ha a kiválás megtörténik, ezeknek az embereknek az utcán lesz a helyük. — Amikor Ön eljött a gyűlésről, Érett úr azt mondta, hogy a listának nincs jelentősége. (Ez annak nyomán hangzott el, amikor egy hölgy kérte: tekintsék úgy, hogy ő nem írta alá az ívet). — A listát nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert vele a szövetkezet vezetőségéhez fordultak ezek az emberek. • — Vannak, akik úgy gondolják, hogy Ön húzza az időt, hiszen a kiválásról már korábban döntöttek az üzem dolgozói. — Ez igaz, csak közben a többi üzem is kinyilvánította, hogy önálló akar lenni, így már nem arról kellett szavazni, hogy kiválhat-e a műanyagüzem, hanem hogy szétválik-e a szövetkezet. Amikor ez utóbbiról szavaztunk, éppen a műanyagüzem torpedózta meg a döntést, emiatt nem válhatunk szét december 31-én. — Mivel indokolták a voksu- kat? — Túl későinek tartották az időpontot, azonban év végéig mindenképpen egyben kell maradnia a szövetkezetnek, hogy a pénzügyi helyzetét tudja tisztázni, hiszen az év elején még jócskán volt adósságunk. Az első félévi nyereség bizonyítja, hogy a gazdálkodásunk jó, nincs semmi különösebb probléma, ellenben az látszott, hogy a műanyagüzem vezetői akadályozzák legfőképpen a gazdasági ügyek rendbehozatalát. — Miért nem vállalkozott rá, hogy a munkások előtt cáfolja meg az Önt ért vádakat? — Annyira szemtelen vádak, hogy nem vagyok hajlandó válaszolni rájuk. Hadd jegyezzem meg, hogy amíg megbízott elnök voltam - két hónapig - még fizetést sem vettem fel, csak a választás után voltam hajlandó a munkabéremet elfogadni. December végéig vállaltam az elnöki funkciót. Semmilyen összefonódásom sincs egyik üzemmel sem, nekem van egy saját üzemem, ahol golyóstoliakat szerelünk. — Mit jelent, hogy van egy „saját üzeme”? — Az üzemvezetői feladatokat látom el a kooperációs üzemben. — Ön tehát üzemvezető is egyben, amellett, hogy elnök. — Igen, azzal a feltétellel vállaltam az elnöki funkciót, hogy maradok az üzemben, mert december 31-én vissza akarok menni, korábban is ott dolgoztam. Tehát semmilyen más tervem, vagy összefonódásom, vagy magánakcióm nincsen! — Mennyire megalapozott a december végi szétválás? — Úgy tűnik, év végéig minden üzem problémája rendeződhet, ugyanakkor a tmk-üzemnek nincs biztosítva a munkája, ott az üzemvezetőt próbáljuk arra bírni, hogy szerezzen külső megrendeléseket, a fényreklám üzemnek nincs ilyen gondja, az félig-meddig önállóan is dolgozik. Gond van még a műszaki fejlesztési részlegünknél és a labornál. Most készítjük elő, hogy a jövő évtől mit fognak csinálni, ezen felül bérmunkát keresek - jó lenne, ha sikerülne találni -, hogy akik egyik üzembe se férnek be, azokat el tudnánk helyezni, mert helyünk lenne hozzá. Ha ez nem sikerülne, akkor pedig Uj kisszövetkezet alakult végkielégítést kell teni a részükre. osszegyujAmíg az elnök úrral beszélgetünk, harminchét aláírás gyűlik össze, amely szorgalmazza a közgyűlés összehívását. Érett Emilt arról faggatom, miért nem tudnak várni január elsejéig. — Megyünk le a lejtőn, ha maradunk. Vannak terveink, amelyeket az önállóság elnyerése után szeretnénk megvalósítani, ám addig nem dönthetünk például új gépek vásárlásáról, amíg a szövetkezethez tartozunk. Ahhoz pedig, hogy munkát találjunk, szintén olyan döntésekre van szükség, amelyeket a szövetkezet nem fog meghozni, mi pedig nem tehetünk semmit. Tudjuk, hogy adósság is van, de természetesen a ránk eső részt vállaljuk. Az egyik munkás, aki aláírta, hogy marad, most meggondolta magát: — Nem is igen olvastam el, hogy mit írok alá, valami olyasmire emlékszem, hogy akarok-e továbbra is együtt dolgozni a művezetőmmel. — Azért tudja, hogy nemcsak erről van szó ... — Persze, hogy tudom, és most már erősen gondolkodom, hogy visszavonom a nyilatkozatomat. A műanyagüzem kiválását eldöntő nap reggelére kilencen maradnak a tizenhét aláíróból. A naptár szeptember 20-át mutat. Az első vagyonegyeztető tárgyalást egy hete kezdték, de sorra eredmény nélkül álltak fel az asztaltól. Hajnali hat óra: elkészül a főkönyv, utolsó egyeztetés, kompromisszumok, enyhülő feszültség. A műanyagüzem csarnokában nyolc óra előtt gyülekeznek a szövetkezet dolgozói. Jólértesültek tudni vélik, hogy minden rendben: csata nem lesz. Fél órát csúszik a kezdés, amit többen a megegyezés további jelének tekintenek. Jól sejtették: a szövetkezet és az üzem vezetői elcsigázottak ugyan a fáradtságtól, de arcukon látszik a megnyugvás. Niebl Ádám nyugodtan ismerteti a napirendi javaslatot: az üzem kiválása és a vagyonmegosztás. Aki nem ismeri az előzményeket, azt hihetné, hogy egy „békebeli termelési értekezletre” csöppent. Nagy többséggel elfogadják a kiválást és a tagarányos osztoszkodást. A megszületett határozat szerint október elsejével hetvenkét taggal kiválik a műanyagüzem, és a Color jelenlegi vagyonának 28 százalékát viszi magával. Kerítések egyelőre nem lesznek az épületek között, de tisztázódik, ki minek a gazdája. Arról is megállapodnak, hogy a Color továbbra is alapanyaggal látja el az üzemet a raktárában lévő készletből, a vagyonmegosztás során szabályozott értékben. Szolgáltatásokat is végez majd a szövetkezet az elvált üzemnek: iparvágány, városi víz, fürdő használata ... Részletkérdések, tennivalók, együttműködési lehetőségek... Az elnök kéri, hogy mindenki próbálja meg félretenni a sértődöttségét, és járuljon hozzá, hogy a két gazdálkodó egység eredményesen dolgozhasson. — Az idegek eléggé feszültek, a hangulat „el van fajulva”, de úgy érzem, mindezt helyre lehet és kell tenni. Ha ez sikerül, akkor nem utálattal fogunk bejönni a kapun - mondja még az elnök. Érett Emil megköszöni a szövetkezet tagságának és vezetőségének, hogy meg tudtak egyezni a kiválásról. Hangsúlyozta, hogy az egyezség' mindkét félnek érdeke, hiszen egymásra vannak utalva. Óhatatlanul eszembe jut: „Se veled, se nélküled”. A közgyűlésnek vége, a „műanyagosok” megkönnyebbülten állnak fel, és többé-kevésbé mindenki megnyugvással veszi tudomásu[az eredményt. Niebl Ádámot arról kérdezem, befolyásolja-e a mostani döntés a szövetkezet - korábban december 31-éré tervezett - szétválását. — Ha befolyásolja valami, akkor az az új, szövetkezetekről szóló törvény lesz - kezdi a választ, majd hozzáteszi: - Ha az év vége előtt megszületik, akkor december végén átalakulunk, de a törvény megjelenésének időpontjától függetlenül novemberben megkezdjük az egységekre való tagolódás megszervezését. Kudarcnak érzi-e, hogy a tizenhét aláíró közül végül kilencen maradtak a „műanyagosokból” a szövetkezetnél? - faggatom Bóna Jánost. — Nem érzem annak, mert közben volt, aki felmondott, talált más munkahelyet. (A jelen helyzetben meg is értem, hogy elment.) Voltak bizonytalanok is, és természetesen azért egyfajta ráhatás történt: behívták a dolgozókat, elbeszélgettek velük, szóval finoman rábeszélték őket, hogy változtassák meg a véleményüket. — A másik oldalon pedig az hangzott el, hogy Önök ígérgettek a dolgozóknak... — Egyetlen ígéret volt, hogy év végéig lesz munkájuk. En most is azt mondom: jobb lett volna, ha addig együtt marad a Color, mert ez tisztességesebb megoldás lett volna, mint itt erőltetni, és ilyen hangulatkeltéssel megcsinálni a kiválást. A változást korábban én javasoltam Érett Emilnek ... — Hogy kerültek Önök mégis szembe egymással? — Sérelmeztem, hogy bizonyos dolgokból engem kihagytak. — Vannak, akik úgy gondolják, hogy Ön azért gyűjtött aláírásokat, hogy megakadályozza a kiválást, és hogy Ön és az elnök ú/ családja között bizonyos összefonódás van. — Ezt visszautasítom! Semmiféle kapcsolódás nincsen, sőt azt sem tudom, hol lakik az elnök úr. Ami a másik vádat illeti: én ezzel, mint művezető nem tudtam volna semmiképpen megakadályozni a kiválást. Sőt, annak idején én is egyetértettem a szétválással. íjC A kivált üzem dolgozói röp- gyűlést tartanak: délre összehívják az új szövetkezetét megalapító összejövetelt. Próbálom őkett „lehűteni” azzal, hogy önállóan sem lesz minden fenékig tejfel, ám egymás szavába vágva mondják, hogy ezzel ők tisztában vannak, de bíznak magukban, és a leendő vezetőjükben. Az alakuló közgyűlésen megválasztják elnöknek Érett Emilt és rögtön „megkeresztel- kednek”: Dombóvári Műanyagipari Kisszövetkezet néven „futnak” október 1 -je után. Az új elnöknek emlékezetébe idézem korábbi kijelentéseit, miszerint bizonyára kevesebb kézre lesz szükség a „műanyagnál”. — Nagyon bízom benne, hogy ezután is mindenkinek tudunk munkát adni. Az biztos, hogy gazdaságosabbá kell tenni a termelést, és ehhez arra van szükség, hogy ésszerűsítsünk, csökkentsük a kiadásokat. — Akkor nyilván szabadul fel energiájuk. Mivel tudják lekötni? — Tárgyalunk már külföldi cégekkel, és van okunk a reménykedésre. Az a nagy kérdés, hogy találunk-e olyan pontot, amelynél mindkettőnknek megéri az üzlet. A mai döntésre vártam, hogy mehetek-e tárgyalni. Bóna János és Érett Emil az üzemvezetői szobában kissé feszélyezetten, de kellő önuralommal beszélik meg a szükséges dolgokat. A művezető kéri a volt üzemvezetőt, hogy szóljon a munkásoknak: ne marják egymást. Érett Emil megígéri ... Hangyái János Fotó: Gottvald Károly Ezután kevesebb szék kell.
