Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
(tolnai) 6 NÉPÚJSÁG 1991. szeptember 28. A megyei tisztifőorvos a közegészségügyről A lényeg egy szó: megelőzés Hét végi beszélgetés dr. Hangay Istvánnal — A nagy visszatérés. Akár ezt a címet is adhattam volna e beszélgetésnek, hiszen korábban dolgoztál már a Köjálban. Pontosabban dolgoztunk, mert kollégák voltunk ebben az intézményben, mindketten pályakezdőként kerültünk oda éppen tíz évvel ezelőtt. Aztán, három éve, elhagytuk a Köjált szintén majdnem egyidőben, bár különböző okok miatt. S most főnökként, megyei tisztifőorvosként kerültél vissza. Hogyan fogadtak a régi ismerősök, kollégák? — A főnököt mindenütt előzékenyen fogadják.. . — Emlékszem, annak idején mi, fiatalok sokféle új dologgal próbálkoztunk, a házi műszerbarkácsolástól kezdve a videostúdióig, számítástechnikáig. Akkor osztályvezető főorvos voltál, de kilógtál a sorból a személyi-szervezeti problémákra, a munkamorál javítására, az ésszerűbb, hatékonyabb munkára vonatkozó javaslataid, próbálkozásaid nyomán nem sok jóakaróra tettél szert házon belül... — Igen, sok mindennel próbálkoztam azon felül, ami munkaköri kötelességem volt, elsősorban azért, hogy valami megváltozzon ott. A Köjál merev szervezetére azonban egyedül nem tudtam ráerőltetni ezt a lendületet, az elképzeléseim nem jöttek be. Számomra ez egy csapdának bizonyult. Az orvosi egyetem elvégzése után nem véletlenül, vagy kényszerből kerültem ide, hanem tudatosan választottam a közegészségügyi szakterületet. Eltelt több, mint hét év, gyógyító orvosnak már nem mehettem, a Köjálba viszont nem tudtam igazán beilleszkedni. Maradtam, de nem alkudtam meg. Kényes egyensúly volt ez, s tudtam, hogy a legkisebb konfliktus is kenyértöréshez vezet. Nos, ez természetesen be is következett idővel. — Valóban, meglehetősen hirtelen és viharosan távoztál, méghozzá úgy mondtál fel, hogy nem is volt konkrét elképzelésed arról, mi lesz azután... — Végül is gyorsan és szerencsésen sikerült elhelyezkednem, a Gyógyító Ellátás Információs Központ, közkeletűbb nevén a Gyógyinfok alkalmazott szakértőként, majd rövidesen a szervezési és programozási osztály vezetője lettem. Amivel korábban a szabadidőmben foglalkoztam, az most a hivatásommá vált. — A Gyógyinfok tevékenysége meglehetősen misztikus a kívülálló számára. Tulajdonképpen mivel foglalkoztál ott? — Ez az országban egyedülálló szervezet, amely közvetlenül a Népjóléti Minisztérium irányítása alá tartozik, lényegében az egészségügy reformjának előkészítésében vesz részt technikai és elméleti oldalról. Létrejöttében meghatározó szerepe volt dr. Jávor Andrásnak, a korábbi igazgatónak, aki' időközben államtitkár lett. Az egészségügy új finanszírozási modelljeihez készítettünk számítógépes példaprogramokat, valamint a kórházi információs rendszerek egyes elemeinek szoftverszintű kidolgozása volt a feladatunk. Új alapokra kell helyezni a társadalombiztosítás és az egészségügyi intézmények viszonyát. E viszony meghatározó eleme, hogy az egyes kórházak informatikai rendszere minden bekerülő betegről a diagnózistól és a terápiától függő, valamennyi költségre lebontott számlát tudjon produkálni a társadalombiztosítás felé. Ez az elszámolás alapja. Ma már eljutottunk odáig, hogy az ország valamennyi kórháza kapott számítógépeket, és januártól megkezdődik az új finanszírozási rendszer próbaéve. — A társadalombiztosítás reformja éppen nagyon aktuális, hiszen heves harcok dúlnak ebben a témában a politikai hadszíntéren. Szerinted nem túl vontatottan halad a rendszerváltás ezen a területen? — Véleményem szerint nem. Minden megy a maga normális útján. Az egészségügy, illetve annak finanszírozása rendkívül kényes téma, itt megengedhetetlen a melléfogás. Úgy kell átalakítani, hogy a működőképességét minden áron fenntartsuk. Úgy gondolom, hogy ennek előkészítése jól halad, volt idő az érintettek megkérdezésére, s a döntésekben érvényesült a demokrácia. — Olyan lelkesen beszélsz erről, hogy gyanítom, szeretted ezt a munkát. Miért pályáztál mégis a tisztifőorvosi posztra? — Nem volt könnyű döntés, hiszen jól. éreztem magam a Gyógyinfoknál. De annak idején, amikor még a Köjálban dolgoztam, nagyon jártattam a számat, hogy ezt így, meg úgy kellene csinálni, s most, hogy napvilágot látott egy törvény az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, amelyben a saját korábbi gondolataimat láttam viszont, túl nagy volt a kísértés. A múlt kötelezett, egyszerűen nem tehettem meg, hogy nem pályázom, hiszen örök tüske maradt volna bennem, ha nem próbálom meg. Soha még írásbeli munkára ekkora súlyt nem fektettem, mint erre a pályázatra, éppen azért, hogy ha nem sikerül, akkor is nyugodt lehessek: nem rajtam múlott. Ha viszont nyerek, akkor megmutathatom - elsősorban önmagámnak hogy mire vagyok képes. — Nyertél, ez pedig azt jelenti, hogy amit a pályázatban leírtál, azt most meg kell valósítanod. Mi volt a lényege ennek a pályamunkának? — Nehéz ezt röviden összefoglalni, s mégis egy szóban elfér: megelőzés. Ez kell, hogy a közegészségügyi munka legfőbb célja legyen. Ezt a munkát alaposan meg kell támogatni korszerű informatikával. Az egészséggel kapcsolatos adatok nemcsak nálunk, s nemcsak más egészségügyi intézményekben, hanem az élet szinte minden területén keletkeznek. Feladatunk, hogy ezeket az adatokat begyűjtsük, feldolgozzuk, felhasználjuk a saját munkánkban, valamint továbbítsuk mások felé. A birtokunkba jutott információkat a közvélemény elé is kell tárnunk, ki kell nyitnunk a házat az emberek és a sajtó előtt is. — Ez így túl elvont nekem és valószínűleg az olvasónak is. Mit lát ebből az egyszerű halandó? — Az emberek leggyakrabban a körzeti orvosukkal kerülnek kapcsolatba, akik az elképzelések szerint családi orvosokká válnak. A kapcsolat tehát még gyakoribbá és közvetlenebbé válik, s ezeknek az orvosoknak természetes feladatuk lesz a megelőzés is. Magyarországnak szörnyű egészségügyi mutatói vannak, az európai mezőnyben leghátul kullogunk. Ennek megváltoztatása, tehát például az infarktus, vagy a rák kialakulásának megelőzése lehet a közegészségügy célja. A körzeti orvosok preventív munkáját kell hatékonyan segítenünk azzal, hogy cselekvési programot, módszertant adunk nekik. — Mi lesz a köztudatban a Köjálhoz kötődő hagyományos funkciókkal? — Ezek nagy része természetesen megmarad, gondolom, itt elsősorban a hatósági funkciókról, ellenőrzésekről van szó. Ide is illik ez a szó: megelőzés. Nem az a mi feladatunk, hogy például a fagyist megbüntessük, hanem az, hogy elkerüljük az ételmérgezések lehetőségét. Ehhez kölcsönösen jó kapcsolat, felvilágosító munka szükséges, meg kell tehát értetnünk a fagyissal, hogy egészségügyi szempontból miért fontos egy-egy előírás betartása. I — Szükségesnek látsz-e személyi változásokat a terveid megvalósításához? — Igen, szükségesnek látok. Számomra égető probléma az utánpótlás hiánya. Az intézmény tisztségviselőinek nagy része nyugdíj előtt áll, ezért elodázhatatlan feladat fiatal szakemberek felvétele úgy. hogy a tapasztalt kollégák még át tudják adni a tudásukat nekik. — Új és fiatal vezető vagy, bizonyítani akarsz. Az emberek anyagi helyzetének romlása, a rossz táplálkozási szokások, nagyobb hajtás, több stressz, több környezeti ártalom azonban cseppet sem kedvez az egészség- ügyi mutatók javításának. Lehet, hogy ezek az objektív tényezők erősebbek lesznek a közegészség- ügy munkájának hatásainál? Lehet, ez azonban nem jelenti azt, hogy levehetjük a felelősséget a saját vállunkról. Persze, nemcsak nekünk van itt felelősségünk, hiszen minden ember elsősorban önmaga felel a saját egészségéért. Ezt a felelősséget nem vállalhatjuk át, mi csak segítséget nyújthatunk az egészségesebb életmód, egy egészségesebb társadalom megteremtéséhez. Árki Attila Kilógott a sorból - vagy ő illett bele? Perczel László különös élete A bonyhádi Perczelek több mint két évszázadon keresztül vezető szerepet játszottak Tolna vármegye életében. A család vásárolt birtokai néhány gerencáió alatt a jelentős gyermekáldás miatt szétaprózódtak, így szinte rákényszerültek valamely megfelelő más megélhetési forrás megkeresésére. A vármegyei közigazgatás szolgálata mellett a katonai és a papi pálya is számításba jöhetett. Perczel Sándor, aki 19 élő gyermek apja volt, - közülük 16 a felnőtt kort is megérte - nagy súlyt helyezett gyermekei taníttatására. A fiúk: István, Imre, Sándor, Béla, Miklós jogi végzettséget szereztek, Mór a katonai és jogi területtel egyaránt kísérletezett, Ferenc és László, a legkisebbek egyértelműen katonai pályát választottak. Perczel László mindössze 14 évesen, 1841-ben lépett be a bécsi hadmérnöki akadémia kapuján. Mint iratai jelzik, félévenként a 200 forintot is meghaladták neveltetési költségei. Emellett a katonai ruházathoz 12 ing, ugyanennyi alsónemű, zokni, zsebkendő és törölköző árát kellett számára az intézménynek befizetni. Nem volt tehát a katonaiskolában tanulás olcsó mulatság. László 1848-ban magát már hadnagynak jelzi leveleiben. Ekkor kellett biztosítani számára a teljes tiszti felszerelést, amelynek megvásárlása az apának 3500 forintos kiadást jelentett. Perczel László szolgálatait a Re- uss-Köstircz huszárezredben kezdte. Testvéreitől gyakran kapott némi támogatást, mint az leveleiből kiderül. A szigorú apa ugyanis nem kívánt és nem is tudott jelentős összegeket a vidám tiszti életre áldozni. Csak megjegyezzük, hogy fiai nem garasoskodó, hanem túl nagyvonalú életviteléről már volt tapasztalata, hiszen pl. Mórnak a negyvenes években számos adósságát kénytelen volt kifizetni. Az 1848-as márciusi eseményeket Perczel László Bécsben élte át. Itt szolgált a testőrségnél Ferenc bátyja is főhadnagyként. Úgy vélte társaival, hogy a magyar szabadságharcban nekik is részt kell venniük. A hadügyminiszterhez fordultak, hogy besoroztassanak. Eredmény azonban nem következett. Ferenc - a haza hívó szavára - gyakorlatilag dezertált Bécsből Sárközy Lídia Örökbefogadott árvák Mia Farrow, az ismert amerikai színésznő a héten Vietnámban járt és magával vitte az ötéves Szandzsajt, akit örökbe fogadott. A kisfiú béna. „Hátrányos helyzetű gyereket kerestem, mert szeretek anya lenni, és ebben az esetben kétszeresen is az vagyok” - mondotta a művésznő. A 45 éves amerikai színésznőnek már kilenc gyermeke van, közülük ötöt úgy fogadott örökbe. A négy idősebb középiskolába jár. A színésznő már I975 előtt örökbe fogadott két vietnámi gyermeket. és a honvédseregben harcolt. 1849-ben Budavár ostrománál századosként esett el'. Lászlót Itáliába vezényelték, ahol az olasz szabadságmozgalom elnyomásában kellett résztven- nie. Főhadnagyként St. Lucia, Curtatone, Volta, Milánó, majd 1849-ben Novara és Livorno környéki csatákban harcolt. Egy alkalommal Radetzky tábornok nyilvánosan megdicsérte a fiatal tisztet. Speorli tábornok, császári főhadsegéd pedig arról tudósította, hogy a királytól kegye jeléül egy órát kapott arany lánccal. E kegyet azért érdemelte ki, mert a császárt itáliai látogatásakor egységével kísérte. Ilyen események valamint katonaiskolás-kori kiváló előmenetele után - valószínűnek tűnt számára a katonai karrier. Ehelyett Perczel László 1850. december 25-én saját kérésére megkapta a katonai kötelékből elbocsájtó okiratot. Bár a családi feljegyzésben elbocsátási indokként gyenge egészségügyi állapota szerepel, lehet, hogy a testvérei szabadságharcban vállalt szerepe, Mór és Miklós emigrációja is befolyásolta elhatározásában. Bonyhádra visszatérése után megismerkedett nagybócsai Sárközy Lídiával, Mór sógornőjével és 1852-ben feleségül vette. Frigyükből öt gyermek született. Életüket a Komárom megyei Tagyospusztán az após, Sárközy József birtokán töltötték. Sárközy József tekintélyes, köztiszteletben álló embernek számított vármegyéjében. Bár az após és a vő között korrekt, sőt egyes jelek szerint meghitt, szívélyes, szinte baráti kapcsolat alakult ki, közösen sem tudták megakadályozni a birtok egyre katasztrofálisabb méretű eladósodását. Ennek oka részben az erőn felüli költekezésben, a drága közéleti szereplésben keresendő, részben pedig abban, hogy az emigrációban élő Perczel Mór megélhetéséhez - felesége, Sárközy Júlia vagyonrésze alapján - Sárközy Józsefnek is hozzá kellett járulnia. Amikor ő 1867-ben meghalt, az adósság nagysága már tízezer forintokban volt mérhető. Perczel László atyai örökségét időközben felélték. Nem volt más lehetőség, mint a birtok egy részétől minél előbb és lehetőleg jó pénzért megválni. Ezt támogatta az időközben hazatért Mór és a harmadik rész jogos örököse, az ifjabb Sárközy József is. Perczel László a józan megoldás helyett inkább politizálásra adta fejét. Bátyja, Mór és néhai apósa, Sárközy József tekintélyének hatására sikerült is mandátumot szereznie a gesz- tesi kerületben 1875-ben, majd ezt „átcserélve” 1876-tól a tatai kerület képviselője lett. A képviselői költekező életmódnak azonban, újabb és újabb kiadásaival, teljes anyagi romlás lett a következménye. A nagyvonalú dzsentry életmódot folytató László, amikor 1881-ben beleegyezett a birtok eladásába, már olyan vagyoni csődben Perczel László volt, hogy ez sem jelentett megoldást. A hitelezők nemcsak a birtok árát vitték el, hanem még a képviselői fizetését is betáblázták adósságaira. Sárközy Lidia 1882-es halálával a teljesen talajtalanná vált Perczel László visszavonult a képviselőségtől és abban reménykedhetett, hogy a népes Perczel família - testvérei és gyermekei - támogatásával éli le további életét. Legkisebb lányát Mórék vették magukhoz, kezdetben csak néhány hónapra, majd véglegesen. Ő maga hol egyik lányánál, hol a másiknál töltötte napjait. 1883-ban Ihász Lajos, aki Perczel László Erzsébet leányának volt a férje, keserűen vázolta a helyzetet Perczel Mórhoz eljuttatott levelében: „Nyarat, őszt és a telet nálunk töltötte, további jelenléte azonban könnyelmű magatartása miatt nem kívánatos." Arra kéri Mórt, mint a legtekintélyesebb családtag érje el, hogy László a családi házban, Bonyhádon kapjon lakást és kosztot. A gondot főleg az jelenti, hogy apósa igen könnyelműen bánik a pénzzel, ugyanakkor hivatalt vállalni nem akar. Érdekes, hogy a testvérek egymás közötti leveleiből ekkor sem a megrovás, a nemtörődömség, hanem a segíteniakarás hangja csendül ki annak ellenére, hogy László sorsát végülis saját könnyelmű életvitele „eredményezte”. Lehet, hogy Perczel Mór ebben egykori énjének vonásait vélte felfedezni? Életének utolsó évtizedében Perczel László nem vállalt munkát, tehát testvérei és gyermekei támogatásából élt. Nem költözött Bonyhádra, hanem Antónai lányánál, Péter- házán lakott. Itt érte utol a halál 1897. május 9-én. A sziklósi Szabó család bezi sírboltjában helyezték örök nyugalomba. Perczel László életútja szinte tipikusnak tekinthető a múlt század második felének Magyarországán. A szépen induló katonai karriert felváltó vegyes eredménynek minősíthető közéleti szereplés, élhetetlen gazdálkodás, erőn felüli dzsentry életvitel jellemezte. Ezen életvitel szelleme nem száll vele sírba, jelei hosszúhosszú évtizedeken kitapinthatok voltak közéletünkben, meghatározva egy jelentős réteg mindennapjait. Dr. Dobos Gyula Csendesnap Simontornyán A Tolna megyei református gyermekek számára az immár hagyományossá váló őszi csendesnapot ebben az évben Simontornyán rendezik meg, október 5-én, szombaton. A program délelőtt 9 óra 30 perckor kezdődik közös énekléssel, majd Takaró András helybeli lelkipásztor áhítata következik: 10 óra 30-tól Böttger Antal kölesdi lelkész tart előadást a nap fő témájáról, az imádságról. Ezután csoportos megbeszélések lesznek, ahol a résztvevők kifejthetik saját véleményüket, elmondhatják tapasztalataikat. Délben a simon- tornyai református gyülekezet ebéden látja vendégül a megjelent felnőtteket és gyermekeket. A délutáni program kb. 14 órakor kezdődik, amikor is Kompán Zsoltné kajdacsi lelki- pásztor összefoglalja a nap témáját, s az imádság formai és tartalmi jegyeiről beszél. 14 óra 30 perctől közös játékra és éneklésre kerül sor, majd az együttlét zárásaként Kompán Zsolt lelkész tart áhítatot. A szervezők - a Tolna Megyei Katechetikai Szeminárium tagjai - minden református gyermeket szívesen látnak ezen a napon.-kzs-
