Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-04 / 207. szám

6 PÚJSÁG 1991. szeptember 4. Ökölpárbaj, halálos fenyegetés Labdarúgó Magyar Kupa Ma: Szekszárd-ESMTK Rijkaard meggondolta magát Kerek egy éve nem kis meg­lepetést keltett Frank Rijkaard azon kijelentése, mely szerint nem kíván többé a holland lab­darúgó-válogatottban szere­pelni. Az ügyes középpályás - védőnek sem rossz, amint azt számtalanszor bizonyította is- akkor meglehetősen velősen indokolt. Emlegette: a régi-új szövet­ségi kapitánnyal, Rinus Mi- chels-szel nem éppen rózsás a viszonya. „Summa summárum- magyarázgatta az olaszor­szági Mondiale után Rijkaard - nem érzek kellő motivációt ah­hoz, hogy a holland együttes­ben futballozzam.” Azóta ismét meglelte ezt a hiányzó motivációt. A holland távirati irodára (ANP) hivat­kozva jelentették, hogy Rijkaard alaposan elbeszélgetett Mi- chels-szel. A kapitány szinte esdekelve kérte az AC Milan légiósát, ugyan jöjjön már visz- sza a nemzeti legjobbak közé! Rijkaard végül kötélnek állt, igent mondott. Visszatérésére a Lengyelország elleni barátsá­gos összecsapáson sor kerül a jövő héten - jelezte a kapitány, Rinus Michels. Hogy Rijkaard idegeivel ta­valy valóban nem volt minden rendben, azt bizonyította: a németek (akkor még NSZK) el­leni világbajnoki összecsapá­son két alkalommal is leköpte Rudi Völlert. A ritka sportszerűt­len tettekért - Völlert sem kel­lett félteni - mindkét kiváló fut­ballista kiállítással bűnhődött. A lengyelek ellen hát újra együtt a három legendás milá­nói „muskétás”, Frank Rijkaard, Marco von Basten és Ruud Gul­lit! (Feltéve, ha addig meg nem sérül valamelyikőjük . . .) Csaknem tragédiával végző­dött az a szópárbaj, amelyet Brazíliában vívtak ismert fut- ballszakemberek két kongresz- szusi képviselő társaságában, egy élő rádióadás keretében. A Radio Clubé de Pernam­buco nevű adó kerekasztal-be- szélgetésre hívta meg Marcio Bragát, a Flamengo klub elnö­két, Carlos Alberto Oliveirát, a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) igazgatóját, továbbá Sil­vio Guimaraest, a riói állami futballszövetség alelnökét. A sportághoz igazán értő vendégek főként arról cseréltek eszmét, vajon a brazil szövet­ségi kormányzat milyen segít­séget képes nyújtani a dél-amerikai ország váloga­tottja - egykor megcsodált va- rázsos - futballeredményeinek javításához? A mindvégig élvezetesen nyílt, szókimondó stílusú esz­mecsere akkor fajult el, vált igazán forró hangneművé, ami­kor a futballtámogatás módjáról esett szó. A szakemberek sze­1998-ban rendezik meg az évezred-búcsúztató futball-vi- lágbajnokságot. Egyes hírek szerint a 2002-es házigazda szerepköre már Ázsiának du­kál, ám ez egyelőre pletyka. Annyi viszont tény: az 1998-as vb-döntőért versenyt futók kö­zül Franciaország volt a legfris­sebb. Kedden Jean Four- net-Fayard, a Francia Labda­rúgó Szövetség elnöke szemé­lyesen nyújtotta át a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség rint a brazil kormányzat beavat­kozni igyekszik a szövetség belügyeibe, megpróbálja mun­kamódszere megváltoztatására ösztökélni a CBF vezérkarát. A vehemens Oliveira és Braga a vita hevében kölcsö­nösen veréssel fenyegette meg egymást, majd Guimaraes Bra- gához vágta a székét. Guima­raes fenyítési módszere ke­lendő ötletnek bizonyult. Olive­ira és Braga is fegyverül hasz­nálta fel ülőalkalmatosságát. Nem sokkal ezután Oliveira azzal fenyegetőzött, hogy kiro­han a kocsijához, behozza a pisztolyát, és lelövi Marcio Bra­gát. Ennél a pontnál lépett közbe a Radio Clubé de Pernambuco dolgozói állománya. Szétvá­lasztották a kakaskodókat, s va­lahogyan helyreállt a rend. Az élő adást természetesen nem folytatták. Amikor Carlos Al­berto Oliveira a pisztolyáról tett említést, a kerekasztal-beszél- getés kezdeményezője lekever- tette az adást. (FIFA) svájci székházában azt az iratgyűjteményt, amelyben a franciák vázolják elképzelései­ket. A tervdokumentációkban különösen azt vizsgálja a FIFA, hogy a kandidáló szövetségek mennyire alapos biztonsági el­képzelésekkel rukkolnak ki. Tu­dott, a franciák mellett Brazília, Anglia, India, Marokkó és Por­tugália is jelezte, minden vá­gya, hogy vb-finálénak adjon otthont. A FIFA 1992 július 2-án szavaz a döntő helyszínéről. Ma délután már a legjobb 16 közé jutásért játszanak a labda­rúgó Magyar Kupában még állva maradt csapatok. A har­madik fordulóban pályára lépő együttesek számára nem ki­sebb a tét, minthogy a győzte­sek lesznek a tavasszal bekap­csolódó NB l-esek ellenfelei. Az 1991-92. évi kupasorozat rajtján Tolna megyét három csapat képviselte a 128-as „táb­lán”. A Döbröközi TSZ SE az országos selejtező első forduló­jában legyőzte az NB lll-as Boglárlellét, aztán a második körben az NB ll-es ESMTK-val már nem bírt, pályaválasztó­ként búcsúra kényszerült. A legutóbbi Magyar Kupa küz­delmeiben vitézkedő, abban elődöntőt játszó Atomerőmű SE gárdája a mostani sorozat első állomásán, a megyebajnokság­Nyertesek kerestetnek Az Állami Biztosító Gemenc Kupa kerékpárversenyen meg­tartott tombolasorsolás nyerte­sei közül kilencen mindezidáig nem jelentkeztek. A szervezők kérik, hogy az alábbi nyertes szelvények tulajdonosai mie­lőbb jelentkezzenek. A nyere­mények szeptember 20-ig na­ponta 9-11 óráig átvehetők a Kerékpáros Sport Club Szek- szárd Balassa utca 14. sz. alatti irodájában. Az át nem vett nye­remények, (azok tombola szá­mai): 6338: népművészeti te­rítő, 2747: Állami Biztosító Ge­menc Kupa reklámcsomag, 4027: ÁB Gemenc Kupa rek­lámcsomag, 7482: asztali ventil­látor, 9685: postaláda, 9360: népművészeti terítő, 3798: nyugágy, 4114: széldzseki, 7492: számológép. ban szereplő Csurgó otthoná­ban vesztett, s kiesett. A Szek­szárdi Dózsa előbb Kaposvárott nyert az Építők, majd Székes- fehérváron a szintén NB lll-as Honvéd Szondi-Waltham SE el­len. így a legjobb 16 közé jutá­sért ma délután már csak a lila-fehérek érdekeltek, akik az NB II. Nyugati csoportjának egyik újoncát - a Döbröközön győztes - Erzsébeti Spartacus MTK legénységét fogadják. Szekszárdi Dózsa-ESMTK: 16 óra. V: Pillér. Teszler Ven­del: - A vasárnapi mohácsi győzelmünk remélem vissza­adta játékosaink önbizalmát, hiszen szeretnénk a kupában is továbbjutni. Külön érdekessége a szerdai mérkőzésnek, hogy a velünk egy csoportban szereplő ESMTK együttese számunkra ismeretlen, így jó felmérést kí­Hangyási László, az Atome­rőmű SE vezetőedzőjének irá­nyításával a junior cselgáncsvá­logatott Lengyelországban tú­rázott. A judósok egy válogató versenynek minősülő korosztá­lyos viadalon is tatamira léptek. Á novemberben Finnországban sorrakerülő junior Európa-baj- nokságra csak azok utazhat­nak, akik a válogató versenye­ken is bizonyítják felkészültsé­güket, jó formájukat. Kovács Antalnak, az Atome­rőmű SE országos bajnok és IBV-győztes versenyzőjének sincs bérelt helye a válogatott­ban, neki elsősorban Frid- rich-hel kell megküzdeni a cí­nál ez a 90 perc a november 3-án sorrakerülő NB ll-es talál­kozónkra. Csapatunk összeállí­tásában változtatnom kell, ugyanis Kalmár megsérült Mo­hácson, bokáját begipszelték, nem tudom mikortól számítha­tok rá. Ezen kényszerűség mel­lett további változtatásokat is tervezek: azok is játéklehető­séget kapnak, akik eddig a baj­noki mérkőzéseken nem jutot­tak szóhoz. Ismétlem: mindent elkövetünk a siker érdekében, hiszen győztesként egy NB l-es ellenfelet „hozhatunk” tavasszal a megyeszékhelyre. A tervezett összeállítás: - Antunics- Farsang, Dzsino- vics, Koller, Nagyfalusi- Bo- zsér, Kvanduk, Szabó T., Bóka vagy Mészáros- Jelu- sics, Nagy S. vagy Tóth.- fekete ­meres mezért. A 10 ország ver­senyzőit felvonultató válogató viadal eredményei alapján Ko­vács lépéselőnybe került, hisz az erős mezőnyben a 90 kiló­sok között bronzérmet szerzett, míg riválisa két vereséggel kie­sett. A paksi fiú először a grúz Matviejczik-kel ismertette meg a vereség ízét, majd a lengyel Kaczkant is megadásra kész­tette. Kovács a döntőbe jutásért alulmaradt az osztrák Woll- wart-tal szemben, majd a har­madik helyért a lengyel Wi- minczkit verte meg. A követ­kező válogató viadalnak szep­tember 28-29-én az ausztriai Kufstein lesz a színhelye. A kandidáló franciák Cselgáncs Kovács bronzérmes Lengyelországban I. Nemzetközi amatőr kerékpárkupa A hagyományteremtés szándékával „Gerillaháború”- jellemez a La Stampa Minden év augusztusának utolsó hétvégéjéhez kapcso­lódó kellemes hagyományt akartak teremteni a szervezők, amikor szombaton Pakson megrendezték az I. Paksi Nagydíj amatőr kerékpárkupát. Az ünnepélyes megnyitón dr. Oláh László városi rendőrkapi­tány köszöntötte a versenyző­ket, szurkolókat. Mielőtt a na­gyok nyeregbe szálltak, a legki­sebbek BMX, gördeszka és görkorcsolyavetélkedőkön mér­ték össze az ügyességüket. A legjobbak itt a Tolna Megyei Diáksport Tanács és a Közle­kedésbiztonsági Tanács díjait nyerték el. Az Atomerőmű Ifjú­sági Szervezete által életrehí- vott megméretésen 56 sport­ember állt rajthoz, a viadalt olasz kerekesek részvétele avatta nemzetközivé. A paksi lakótelepről rajtoló versenyzők öt korcsoportban tekerték le az 52 kilométert. Nemcsak a helybéli rendőrök ügyeltek a verseny biztonsá­gára, hanem egy sárkányrepülő is a légtérben. Az eredményhirdetéskor az alábbi különdíjakat osztották ki: a legidősebb induló, Gémes Ferenc (Mindszent). A legfiata­labb induló: Stiglincz Milán (Paks). A leggyorsabb hölgy: Vértesy Lászlóné (Baja). A leggyorsabb hazai versenyző: Csankó Géza (Szekszárd). A legjobb külföldi: Giuseppe Franzetti (Arca-ltalia). A leg­eredményesebb paksi ver­senyző: Beregnyei Miklós. Eredmények: I. kategória (17-25 évesek): 1. Heringer La­jos, Kádár István, Erdélyi János (mindhárom Tatabánya), 2.Ta- kács Péter (Dombóvár), 3. Be­regnyei Miklós (Paks). II. kategória (25-30 évesek): 1. Antonió Morenó (olasz), 2. Grizer Mihály (Paks), 3. Töricht Pál (Paks). III. kategória (30-40 éve­sek): 1. Giuseppe Franzetti (olasz), 2. Konradó Vinall (olasz), 3. Csankó Géza (Szek­szárd). IV. kategória (40-55 éve­sek): 1. Pálmai István (Paks), 2. Vértessy Lászlóné (Baja), 3. Szilágyi András (Paks). V. kategória (55 év fe­lettiek): 1. Gémes Ferenc (Mindszent). Tatabanyai harmas holtverseny a dobogo csúcsán Ha futball, akkor gól. Ez egy­fajta alapszabály. Ha olasz fut­ball, akkor rendbontás. Ehhez a következtetéshez viszont az itáliai sajtó jutott el. Vasárnap kezdődött a pontva­dászat, s kedden summázta az ottani sajtó a nyitómérkőzések során előfordult rendbontáso­kat. íme, a szomorú mérleg: a to­rinói Juventus—Fiorentina mérkőzés előtt és után a helyi és a firenzei drukkerek (régi, megszokottan rossz viszony fe­szül közöttük) összecsaptak egymással és a riadókészült­ségbe helyezett rendőri erők­kel. Utóbbiak könnygázt hasz­náltak tömegoszlatásra, a né­zők viszont műanyagszékekkel támadtak a rendfenntartókra. A székek eredetéről később kide­rült: azokat a stadionból hozták ki. Az eltulajdonítóknak könnyű dolguk volt, mert az ülőalkalma­tosságok műanyagból készül­tek, csak fel kellett tépni a he­lyükről. Huszonöt ember - közöttük több rendőr is - megsérült. Öt firenzei szurkolót őrizetbe vet­tek. Veronában egy rendőr került igen súlyos sérülésekkel kór­házba. Az itteni villongások után a vendégcsapat AS Romát elkísérő fővárosi nézők közül helyezték „hűvösre” több em­bert a carabinierik. Milánóban 53 Internazionale-szurkolót tar­tóztattak le. A milánói futball- kedvelők egyszerűen nem tud­ták .elviselni, hogy a kedvenc kék-fekete gárda csak 1:1 -et ért el az esélyesnek semmiképpen sem nevezhető Foggiával szemben. Az Inter-hívők a mérkőzés után távoztukban buszok és más tömegközlekedési jármű­vek ablakait zúzták be. Meg­rongálták a járművek üléseit is. A sofőrök rádión keresztül kér­tek erősítést, a rendőrök időben kiszálltak helyszínelni. Az öt­venhárom huligánnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, az okozott károkat ugyanis megtéríttetik velük a hatóságok. Az olasz sajtó elítélően ír a sportszerűtlenségekről. A Cor- riere della Sera ezzel a szalag­címmel tudósít: „Megkezdődött a labdarúgás, és azonnal itt van a „gerillaháború” is.” Felvezetéses rajt A III. korcsoportban Giuseppe Franzetti győzött Csoportgyőztes magyarok A világ nagy és kevésbé nagy hírügynökségei nem szen­telnek különösebb figyelmet a junior vízilabdázók egyesült ál­lamokbeli világbajnokságának, amelynek résztvevője a magyar korosztályos válogatott is. A 16 csapatot felvonultató mezőny a hétvégén kezdte meg vetélkedőjét Long Be- ach-ben. Előzetesen annyit le­hetett tudni, hogy a dr. Kemény Ferenc irányította együttes a házigazda amerikai, továbbá a mexikói és a brazil válogatottal került egy csoportba. Keddig már lezajlottak a körmérkőzések is, és - miként azt a vizilabdaszövetségben te­lefoninformációkra hagyat­kozva elmondták - a magyar együttes nagyszerűen vette az eddigi akadályokat. A la­tin-amerikaiak gyenge edző­partner szerepkörre kárhoztat­tak a csoportmérkőzéseken, míg a nagy rivális amerikai csapat elleni megméretésen si­került egy góllal felülkereked­niük Benedekéknek. Vagyis a gárda veretlenül, csoportgyőz­tesként jutott tovább (csopor­tonként az első két helyezett folytathatja).

Next

/
Thumbnails
Contents