Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám

1991. szeptember 14.

(tolnai} ,

SiféPUJSAG 11

Kiállítás a szekszárdi Művészetek Házában

Mit gondoljunk a vízfestményekről?

Szily Géza: Csillaghullás

„Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk. ” (Arany János)

Nyelvi makulák

Valljuk be, hogy az akvarell- nek, vagy ismertebb nevén fogalmazva a vízfestménynek ko- rántsincs olyan becsülete, mint mondjuk az olajjal készülteknek. Ne kutassuk okát, tény marad még egy darabig minden bizonnyal, hogy a vízfestményekről kicsit a lenézés hangján szól a közvélemény. Tart ez addig, míg meg nem tekintik a Magyar Vízfestők Társaságának tárlatát, ami Szekszárdon szeptember 18-ig látható a Művészetek Házában.

Miről tanúskodik e kiállítás? Arról, hogy mit gondoljunk a vízfestményekről. Először is tegyük félre előítéletünket és a látottak alapján kezdjünk közelebb férkőzni a technikához. Rá kell jönnünk, hogy ennek alapja a fehér papír, ami egyben a fényt is jelenti. Tehát minden szín ami erre felkerül, olyan fedőtestté válik, ami árnyékolja ezt a fényt, vagyis eltünteti a papír lelkét. Vigyázni kell rá, őrizni a fehéret, hogy a legsötétebb tónus alól is kivilágítson. Mindehhez a művész részéről feszes koncentrált erőre, frissességre, a pillanatnyi élmények gyors összesítésére van szükség. Biztos szemet és kezet követel az akvarellezés, mert nincs mód a javítgatásra. Olyan rutinra van szükség, amit

csak kevesen mondhatnak igazán magukénak. E technika alkalmatlan a monumentális méretekre. Legsikeresebbek az apró formátumú és intim, bensőséges témákat megjelenítő alkotások.

E szekszárdi tárlat kapcsán gondoljunk a Magyar Vízfestők Társaságának tagjaira és arra a hagyományra, amit ők felvállaltak és követni igyekeznek. Ha elősoroljuk a megyeszékhelyünkön rendezett kiállítás alkotóinak nevét - és miért ne tennénk meg? - láthatjuk, hogy Tolnával kapcsolatban álló, más művészi műfajokból ismert alkotók mutatkoznak be. íme a névsor: Bakallár József, Bálint Ádám, Balogh Gyula, V. Ba- zsonyi Arany, Bihari Sándor, Bikácsi Daniela, Bod László, Buták András, Erdélyi Eta, Fohner-Bihack Franz, Gerendi Anikó, Harmati Zsófia, Hegedűs 2. László, Kovács Péter Balázs, Légrádi Viktor, Lieber Éva, Lóránt János, Magyar Gábor, Maringer Norbert, Mayer Berta, Meggyes László, B. Mikii Ferenc, Pető János, Roskó Gábor, Somos Miklós, Stefanovics Péter, Szabó Ágnes, Szekeres Emil, Szentgyörgyi József, Szily Géza, Újházi Péter, Vecsési Sándor, Végh András, Végvári János, Vizi Tihamér.

többek között ők azok, akik az Egri akvarell biennálékon díjakat nyertek és 1990-ben megalakították a Magyar Vízfestők Társaságát. Első kiállítáLégrády Viktor:

Kopár dombok

suk Szombathelyen volt. Itt kell megjegyezni, hogy ehhez kapcsolódott a szekszárdi Művészetek Háza is, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja, a szombathelyi Városi Képtár, a Paletta GMK. így vált lehetségessé - és természetesen a társaság művésztagjainak költségvállalásával - egy színvonalas katalógus kinyomtatása, amelyet a helyszínen, minden kiállítás alkalmával az érdeklődők meg is vásárolhatnak. Iskolák figyelmébe különösen ajánljuk ezt, hiszen minden kiállítónak egy- egy színes alkotása található e katalógusban, amiből osztály- termek, folyosórészek nagyon esztétikusán díszíthetők.

Ugyancsak ebben a katalógusban olvashatunk arról a hagyományról, amit a fent említett vízfestők társaságának tagjai követnek. Innét is megtudhatjuk, hogy 1910-ben alakult meg a Magyar Aquarell- és Pasztell- festők egyesülete. Az ő akkori céljuk a két műfaj érvényesülésének elősegítése volt. Évenként rendeztek hazai és külföldi alkotók részvételével kiállítást.

Ezt a célt és módot őszinte tisztelettel vállalják, vállalhatják kortárs művészeink is. A szekszárdi kiállításukon az is kiderül, hogy nem homogén csoportról van szó és a nonfiguratív alkotásokkal jelentkezők mellett a természetelvek is jól megférnek. Sokféle irányzat, izmus képviselői szövetkeztek - véljük a látottak alapján - ezáltal lett színesebb a bemutató tartalmi, gondolati palettája is. Ki-ki megőrizhette egyéni arcát ebben a szövetségben ezáltal gazdagítva a közösség küldetésének mondandóját, a múló pillanat szivárványos ihletésének örökítését.

Decsi Kiss János

Ha a címben idézett szót inkább csak fosztóképzős formájában használjuk, akkor is könnyen érthető, miről szeretnénk szólni. Azokról az apróbb foltokról, amelyek nem döntően, hanem inkább bosszantóan rontják az írás és a beszéd tisztaságát, s csupán cseppnyivel több tudatossággal, némi óvó figyelemmel bárki könnyedén elkerülhetné ezeket a stí- lustalanságokat.

A Mozdul a Föld (Magyar Vetés) című lap augusztus 14-i számában a makulák töltött tárházára bukkanhatott az olvasó. Néhány kiragadott részlet az egészről is árulkodhat. íme: .......s pár napon belül megkezdődhetett a várva várt nap: az aratás megkezdésének napja”. Fél mondatban két ilyen durva szóismétlés, ráadásul az egyik mág háromszoros is! Ezt már az általános iskola alsóbb osztályaiban i$ morcosán néznék a tanítók. Az első nap helyett lehetett volna a bizonytalanabb, de itt tömörebb és pontosabb hamarosan. A megkezdődhetett helyett a szokványos, de hatásos nyelvi elem, az eljött, felvirradt szolgált volna legcélszerűbben. A megkezdést szerencsésebb lenne fölcserélni a kezdete szóval. Ezután már a következőt, a még mindig fölösleges napot akár el is hagyhatjuk. Mennyivel másabb így a mondat: Hamarosan felvirradt a várva várt nap, az aratás kezdete.

U

gyanitt azt állították Szent Istvánról, hogy „a csüggedés is eluralkodott felette". Magyarul: a csüggedés lett úrrá rajta. Felette esetleg lebeghet a „bú s kétség”. Más csodát is tulajdonítottak az uralkodónak. „Amikor tehát visszanyúlunk Szent Istvánhoz, nem a múltat akarjuk visszaállítani, csupán azokat az értékeket kívánjuk érvényesíteni az új körülmények figyelembe vételével, melyeket első

királyunk fektetett le." Hozzuk csak közelebb egymáshoz a tárgyat és az állítmányt! Értékeket lefektetni? Kissé szokatlan, némi mosolyt is ajkunkra csal ez a szókapcsolat. Akárcsak a következő tisztátalan mondat: „Rajtunk múlik, hogy hogyan élünk velük, hogyan használjuk fel a történelem Ura kínálta alkalmakat”. A rajtunk múlik helyett rajtunk áll (vagy bukik) használatos, a hogy halmozása pedig könnyűszerrel elkerülhető lett volna, ha például az első hogyan helyett a miként szerepel a szövegben. A történelem Ura kétes megtiszteltetés, igazi akkor lett volna, ha mindkét szó nagy kezdőbetűt kap.

Sajnos, irodalmi folyóirattal is megesik néha, hogy stílushibái láttán az általános iskolába száműznénk. A Kritika 1991 augusztusi füzetének tizedik oldalán olvashattuk: „Inkább valamilyen tanácsadó, elemző szerepkörben tudom elképzelni magam. Félig bent, félig kint, hogy azért láthassam is közelről, hogy hogyan csinálják és legyen módom alakítani, de ne közvetlen szervezeti irányítással, hanem inkább úgy, hogy véleményt mondok a dolgokról.” Három hogy és egy hogyan egyetlen mondatban, bizony sok. Nem stílusiskolai példa a tudom elképzelni magam sem, mert átsüt rajta a germanizmus, magyarul ezt sokkal egyszerűbben mondjuk a feltételes móddal.

Nem úgy persze, ahogy a Kossuth Rádió Napközben műsorában bizonytalanságban

hagyták a hallgatót. „Valahol Badacsony szőlőkultúrája alapozta meg azt a hírnevet, amit az idegenforgalom megalapozott” - hangzott el szeptember ötödikén. Alapozásból is megárt a sok, akár elegánsan bizonytalan ez a valahollal, akár nem. Dr. Töttös Gábor

Végh András: Ketrecben

Hamary Dénes:

Mértan

A bezárult kör közepén állva A mi van kintről meditálva Mélán, magam csak bólogatok, Mégiscsak középpont vagyok.

— Neked is öltözni kell, - mondta az asszony - az első turnussal eszünk, sietnünk kell. Kikészítettem a ruhádat.

— Hülyeség - morgolódott Péter - azt hittem, hogy nyaralás alatt addig aludhatok, amíg tudok.

Nehézkesen kászálódott ki az ágyból, belebújt a székre hajtogatott ruhákba, gyorsan megmosta az arcát, kiöblítette a száját, vizes kézzel elsimította a haját.

— Mehetünk - mondta.

— Előbb borotválkozz meg, olyan vagy ezzel a borostával, mint egy ősember. Még azt hiszik másnapos vagy.

— Teszek arra, mit hisznek. Csak nem képzeled, hogy itt is minden reggel borotválkozni fogok? Abból több mint elég otthon, amikor dolgozni megyek, itt nagyon jól vagyok így.

— Pedig én nem megyek le veled enni, amíg ilyen szőrös vagy, és nem is fésülködtél, csak bevizezted a hajad. Hozd végre rendbe magad és menjünk már! - szólt rá bosszúsan Kati. - Istenemre, olyan vagy, mint egy gyerek, imádkozni kell, hogy rendesen nézzél ki!

— Hát figyelj ide! - emelte fel a hangját Péter. Magyarázd meg nekem, hogy shorthoz és pólóhoz mi a csodának kell megborotválkozni? A huszonöt szál hajamhoz minek a fésű?

— Szeretném, egyes szám első személyben, én szeretném - mondta nyomatékosan Kati - ha normálisan néznél ki. Mondjuk a kedvemért, mert én is rendbe szedtem magam, és te így teljesen toprongyosnak látszol mellettem.

Péter ruhástól visszafeküdt az ágyra és meredten nézte a mennyezetet. Felesége hozzálépett és megrázta a vállát.

— Ne hülyéskedj, készülj már, mert nem kapunk reggelit.

— Nem megyek reggelizni, tudod jól, hogy otthon sem szoktam. Pihenni akarok és kész! - fordított végérvényesen hátat Katinak, elzárva a vita lehetőségét becsukta a szemét, és fülére szorította a párna csücskét.

Kati tehetetlenül álldogált mellette, aztán sarkon fordult és kiviharzott a szobából. Az ajtót elég hangosan Csukta be, kishíján becsapta, de azért Péter reggelijét mégis csak felvitte tálcán a szobájukba. A férje ágyban reggelizett, mert a dohányzóasztalnál kényelmetlennek találta.

— Mi a mai programajánlatod? - kérdezte Katit, miközben a kávét kavargatta.

— Arra gondoltam, hogy mától elkezdhetnénk nyaralni. Szeretnék lemenni veled a tóhoz, nagyokat úszni, napozni, beszélgetni. Valahogy így terveztük otthon.

— Mehetünk, - állt fel Péter. - A matracot majd viszem én.

Szótlanul feküdtek a stégen. Kati lehunyt szemmel napozott, Péter a vizet bámulta, gondolkodott. „Meg kéne szólalni, jó lenne beszélgetni. De hogyan

kezdjem? Otthon persze köny- nyű, ott lehet a munkáról és a gyerekekről beszélgetni. Itt meg? Egyszerűen semmi nem jut az eszembe.” Akaratlanul csúszott ki a száján a kérdés.

— Te Kati, figyelj! Miről szoktunk mi azelőtt beszélgetni?

— Mi előtt? - ült fel a felesége.

— Hát, mielőtt nem voltak a gyerekek. Tudod, amikor még nem róluk, a munkáról, vagy a pénzről beszélgettünk.

— Szoktál például olyanokat mondani, hogy szép vagyok, - évődött felhúzott szemöldökkel Kati - néha azt is, hogy szeretsz.

— Ja! És nevetni is szoktunk. Nézd meg azt a bájgúnárt a szörfön, az ilyenen akkortájt nagyot nevettünk volna.

• — Tényleg hülyén néz ki a hapi. Erőlködik, hogy megtartsa a szörföt, közben igyekszik behúzni a sörpocakot, hogy izomnak látszódjon. Fogadjunk, hogy nem fog neki sikerülni!

— Nyertél! Figyeld már milyen szerencsétlen pofával éviekéi! Te, ez tisztára olyan, mint Moby Dick; hatalmas, fehér, és hájas - görnyedezett Kati a nevetéstől.

— Nézd a hasát, teljesen szétfolyik, ahogy kepeszt visz- sza a deszkára! - nevetett fel Péter is.

Aztán egymásra néztek, és mint két gyerek összeborulva nevettek.

Péter keze megakadt a fürdőruha pántjában, kamaszos

lendülettel lerántotta a felsőrészt Katiról.

— Meőrültél? - sikított fel az asszony. - Mindenki minket nézi - kapkodott a felsőrész után.

— Feküdj hanyatt szép nyugodtan, a csuda se törődik velünk. Szép lányos melled van, hadd süsse a nap.

Lehasalt a felesége mellé és gyönyörködve nézte. „Tényleg szép még mindig. Régen nem láttam így, napfényben félmeztelenül. ”

— Kati, - súgta egy idő múlva - nem megyünk fel a szobába. Most nincsenek szomszédok, ők is lent vannak a víznél.

— Mehetünk - súgta vissza Kati, és mosolyogva öltözködni kezdett.

A csuda vigye el, - mondta Péter az órára nézve - fél egykor ebédelünk? Te, csak öt percünk van addig!

— Nem vagyok éhes, - fúrta kati a párnába a fejét - de te kapd össze magad és rohanj.

Péter felvitte tálcán Katinak az ebédet, miközben felesége evett, ő némi bűntudattal a hangjában megkérdezte tőle;

— Baj lenne, ha ebéd után ultiznék egyet?

— Ugyan dehogy! - válaszolt Kati tele szájjal. - Tegnap kinéztem magamnak egy blúzt, míg te ultizol én elsétálok és megveszem.

Péter visszavitte a tálcát, visszaérve két üveg Balatoni világost tett az asztalra.

— Kitaláltam magunknak valamit. Lemondtam az ultipartit, mert arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egy nagyot.

Vacsoránál nagy ovációval fogadta őket az asztaltársaság.

— Megjöttek a nászutasok!

— Első házasság, vagy már haladók vagytok?

Kati pipacspirosra gyúlt, Péter feszengve válaszolt: - Pótnászút, nektek is ajánlom.

Vacsora alatt rendkívül kellemetlenül érezték magukat, mivel folyamatosan élcelődtek velük. Végül feltették Péternek a kérdést, hogy számíthatnak-e rá még egyáltalán a kártyánál. Ő dünnyögött valamit, és a büfét elkerülve sietősen a szobájukba mentek. Ott Katiból kitört a visszafojtott feszültség.

— Mond, normálisak ezek? Azt hittem lesz végre egy jó napunk, és tessék, ez lett a vége! Te meg csak dörmögsz az orrod alatt, pedig meg kellett volna mondanod, hogy itt és most mi igen is együtt akarunk lenni, hogy nem vagyunk velük összenőve. És úgy általában véve tojunk a véleményükre! - tört ki belőle hüppögve a sírás. - Olyan régóta, olyan nagyon régóta vártam már, hogy végre újra együtt legyünk úgy, hogy ne legyen gondunk senkire és semmir! Az elmúlt fél évben, ha már nagyon fáradt voltam azzal vigasztaltam magam, hogy itt majd milyen jó lesz, hogy csak addig bírjam ki! Nem akarom, hogy végleg elromoljon ez a két hét, egyszerűen nem bírom ki,

ha itt is minden napra jut valami bosszúság!

— Kati, Katikám! Kérlek hagyd abba, minden áthallik a szomszédokhoz. Hallod, ne hisztizz... - topogott mellette tanácstalanul Péter. - Na, igyál egy kis vizet, tessék itt van. Most jobb, ugye? És ne sírj tovább, ne félj megoldjuk, mindent elrendezünk. Én is sokat vártam ettől a két héttől, csak valahogy rosszul indult az egész, de hidd el azért majd mégis jó lesz, mindent elintézek.

Reggel Péter ébredt elsőnek, csendesen megborotválkozott, felöltözött, óvatosan kisurrant a szobából. Amikor Kati felébredt már újra ott lapozgatta az újságot.

— Jó reggelt hétalvó! - mondta. - Igyekezz, mert lekésünk a reggeliről.

— Már el is késtünk - pillantott Kati az órájára. - Miért nem ébresztettél fel?

— Figyelem, figyelem! Tisztelt asszonyom, a nap első meglepetése: ezentúl a második turnussal étkezünk. Elintéztem a gondnokkal.

Kati az ebédlő ajtajában kérdőn nézett a férjére.

— A második meglepetés: mától az lesz az asztalunk - mutatott Péter az ebédlőt díszítő szobapálma melletti egyetlen kétszemélyes asztalra. - Tudod, hogyan hívják azt az üdülőben?

— Nem.

— Nászutas asztalnak.