Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-03 / 206. szám (205. szám)
1991. szeptember 3. (tolnai) , , _ ^NÉPÚJSÁG 5 Ezúttal sem utoljára Kolumbuszrol Bármilyen különösnek tűnjék is, néhány évvel ezelőtt kis híján az ENSZ napirendjére került a kérdés, hogy ki fedezte fel Amerikát. 1982-ben ugyanis a latin-amerikai országok javasolták, hogy az ENSZ 1992-ben, Amerika felfedezésének 500. évfordulóján emlékezzék meg méltóképpen Kolumbusz Kristófról. A közgyűlés általános ügyrendi bizottsága azonban négy éven át halogatta a javaslat napirendre tűzését, mivel a tagállamok képviselői nem tudták eldönteni, hogy valójában kit is ünnepeljenek Amerika fel- fedezőjeként. Ezért aztán az általános ügyrendi bizottság 1986. szeptember 17-i ülésén Humajan Rasid Csoudhuri, a közgyűlés 41. ülésszakának elnöke olymódon „vágta el a gordiuszi csomót”, hogy - érthető derültség közepette - kijelentette: „Amerika fel van fedezve, ez nem lehet vita tárgya! A kérdést ezennel töröljük a napirendi javaslatból.. Azt természetesen senki sem vonja kétségbe, hogy Amerika felfedezése Kolumbusz nevéhez fűződik, az utóbbi évtizedekben azonban megdönthetetlen bizonyítékok kerültek napvilágra arra vonatkozóan, hogy előtte már mások is jártak az amerikai földrészen. New-Foundland északi részén, L,Anse aux Meadows-nál régészek 1960 és 1968 között kiástak egy nyolc házból álló viking települést, amelyről a radiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a Vili. és a XII. század között létesült. A Yale Egyetem könyvtára évekkel ezelőtt közzétett egy 1440 körül készült térképet, amely az „ismeretlen világot” tünteti fel, és az Atlanti-óceánon szerepel rajta egy „Vinland” nevű sziget. Az északi népek egy ma is élő mondája szerint pedig 990 táján a vikingek Leif Eriksson (Szerencsés Leif) vezetésével Labradornál eljutottak Amerika partjaira, majd dél felé tovább hajózva, a mai Massachusetts állam területén „tejjel-mézzel folyó Kánaánra” bukkantak, s azt „Vinlandd”-nak (Bor Földjének) nevezték el. 1347-re tehető a vikingek utolsó labradori látogatása, amelyet írásos feljegyzés is említ. A „Navigatoi Brendani” ir eposz, amely a X. század elején latin prózában íródott, arról szól, hogy a kolostoralapító ír szerzetes, akit a Vili. századi művelt Európa „Brendan, az utazó”, vagy „Brendan, a hajós” néven ismert, az Atlanti-óceánon megtett útjai során eljutott a Hebridákra, sőt, egy „szigetre” (Vinland-ra?) is, amelyet az eposz az „ígéret Földjének" nevez. Az máig sem egyértelműen eldöntött, hogy a valószínűsíthetően 1451-ben született Kolumbusz olasz volt-e vagy spanyol. A legtöbb lexikon szerint Genovában született, ott viszont nincs írásos nyoma születésének - igaz, másutt sincs. Az amerikai Stephen Marlowe tavaly megjelent könyvében azt állítja, hogy Kolumbusz egy fregatt fedélzetén született nem messze a genovai partoktól. Ezt látszik alátámasztani, hogy a történészek azóta tudnak teljes bizonyossággal létezéséről, amióta „egy bizonyos Domenico Colombo takácsember feleségével és négyéves kisfiával 1455-ben beköltözött Genova főterének egy ma is álló - és emléktáblával megjelölt - házába.” Arra sincs írásos bizonyítékunk, hogy - a valószínűsíthetően - genovai születésű Kolumbusz beszélt vagy írt volna olasz nyelven. Azt viszont tudjuk, sűrűn levelezett fiatalabbik öccsével - spanyolul. Valószínűleg ezért jutott Salvador de Madariaga, a neves történész-filozófus, arra a következtetésre, hogy Kolumbusz nem genovai, hanem mallorcai vagy katalóniai születésű, családja szefárd eredetű és a zsidóüldözések elől menekült Genovába. Mallorca szigetének (Baleárok) lakossága mindenesetre ma is meg van győződve róla, hogy Amerika felfedezője Felantix mallorcai kisváros szülötte. Döntő fordulatot jelentett Kolumbus életében, amikor a nagy genovai kereskedelmi cég, a Centurione képviselőjeként Portugáliában telepedett le. 1479-ben már tekintélyes lisszaboni lakos, aki a Madeirákhoz tartozó Porto Santo sziget örökös kapitányának leányát veszi feleségül. Lisszaboni kapcsolatait felhasználva, Kolumbusz nagy kereskedelmi cégek képviselőjeként bejárta nemcsak az ibériai és az afrikai partok előtt fekvő szigeteket, hanem jónéhány angol és francia kikötőben is megfordult. Spanyolországba azután települt át, hogy II. János portugál király nem fogadta el a „nyugati útra” vonatkozó, 1484-ben előterjesztett javaslatát. Plosszas fáradozások után sikerült elnyernie a spanyol királyi pár, aragóniai Ferdinánd és kaszti- liai Izabella hozzájárulását, és kalandos tengeri út után 1492. október 12-én három hajójával (Santa Maria, Nina és Pinta) partot ért a Bahama szigetek egyikén, Samana Cay szigeten. Spanyolországban Kolumbusz gyorsan beilleszkedett az ottani életbe. Elhagyta olasz nevét (Colombo) és magát spanyolosán, Cristobal Co- lón-ként írta alá. Élettársul cór- dobai nőt vett maga mellé, akitől 1488-ban fia született. TV-napló Marina Cvetajeva Sztálin az írók sorait is megtizedelte. Volt akit megöltek, mint Mandelstamot, másokat elnémítottak, mint Ahmatovát vagy a halálba kergettek, mint Bulgakovot, Paszternákot. A legkeserűbb sors - végzet? - Marina Cvetajevának jutott, aki csodagyerekként kezdte, s végül mindenkitől elhagyva, mindent feladva öngyilkos lett Tatárföldön, Jelabugában. Apja a Puskin múzeum igazgatója volt, anyja zongoraművésznő, ő a forradalom kitörésekor már elismert költő. Mandelstam, mint annyi más, ingadozott a forradalom kitörésekor, nem tudta, a pusztulást jelenti-e vagy a biztató jövőt. Cvetajeva azonban iszonyodva fordult el mindentől s rövidesen követte férjét az emigrációba. Berlinben éltek, majd Párizsban, időközben a férj, Szergej Efron, aki a fehérek oldalon harcolt, a titkosrendőrség ügynöke lett, amiről Cvetajeva valószínűleg nem tudott. A férj, lányukkal együtt, 1937-ben hazatért, rövidesen az emigrációban elmagányosodott, honvágytól gyötört feleség is követte. Végzetes csillag vezette útját: férjét és lányát letartóztatták, a férfit ki is végezték, fiát a frontra vitték, s ott esett el. Vlagyimir Faradzsev és Dmitrij Gyemin filmje ezt a tragikus életet mutatja be, már amennyi rekonstruálható belőle. Felvillan Berlin, Párizs, azután Bolsevo, ahol hazatérte után biztonsági emberektől körülvéve élt, s végül Jelabuga, de tanúja alig maradt ennek a tragikus sorsnak. Nyina Gordon emlékezik a legtöbbre, de a jelabugai öreg tatár csak annyit mondott, nem tudhatták, hogy ilyen híresség élt náluk. Egyik versében Isten szolgálóleányának nevezte magát. Az volt, de az önkény kiszolgáltatottja és áldozata is, akinek sírja nincs. Csak versei maradtak meg, bizonyítva a költészet hatalmát, melyen nem fog a zsarnokság kegyetlensége sem. Történelmi párhuzamok? Külföldön igen - itthon nem? Beszélgetés Poór Péterrel — Hosszú évek óta alig látni a tévében, a rádióban is ritkán hallani. Mi történt Önnel? — Azt hiszem, sok ember valamiféle tévedésben van velem kapcsolatban, amikor nosztalgiázva emlegetnek, mint a múlt alakját. Én ma is létező énekes vagyok, sokszor és sokfelé fellépek. Sőt, az előadások számát tekintve az egyik legfoglalkoztatottabb táncdalénekes vagyok. Az utóbbi három évben ráadásul még három sikeres lemezem is megjelent, amiken régi és új számaim egyaránt hallhatók. — A saját életútját, pályáját eqészében véve sikeresnek érzi? — Részben igen, részben nem. Mindig azt csináltam, amit a pillanatnyi helyzet kíván, és tulajdonképpen elég jól megvagyok így. Huszonnégy éve vagyok a pályán ... Ha erőszakosabb lettem volna, talán többre viszem. Soha életemben nem voltam törtető típus. Nagyon reális, földön járó ember vagyok, nekem soha nem voltak sztár-allűrjeim, soha nem is akarta sztár lenni. Egyszerűen szeretek énekelni, szeretem a zenét. És bár nagyon becsülöm a közönséget, igyekszem igényeit maximlisan kielégíteni, de igazából magamnak énekelek. Nekem teljesen mindegy, hogy hol lépek fel: az Operában, a Vigadóban vagy egy munkásklubban néhány ember előtt. Az 1967-es táncdalfesztivál után ismertek meg, amikor az Utánam a vízözön című dalommal második lettem. Utána egy-két évig még népszerű voltam, de aztán ejtettek. Akkor megpróbáltam egy más vonalra átállni. Elvégeztem a színművészeti főiskola operett-musical szakát. Utána pedig 1974-ben leszerződtem a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol operát énekeltem, kiváló szerepeket, kiváló partnerekkel. Táncdalé- neklést soha sem tanultam, hanem mindig operát. Németh Annánál tanultam hangképzést, aki híses operaénekesnő és nagyszerű tanárnő volt. Azt, hogy lettem, egyedül neki köszönhetem. — Ez azért furcsa, hogy valaki operát tanul és táncdalt énekel... — Hát, igen. De azért higgye el, nem állnak ezek olyan messzire egymástól, mint ahogy beskatulyázzák őket. Az én alkatommal s hangommal egyaránt énekelhetek operát, operettet, musicalt vagy táncdalt. Amikor önálló estjeim vannak, énekelek is mindenfélét. Szóval, három évig Szegeden voltam, aztán három évig a Miskolci Nemzeti Színházban operettDonvivánként. Mindkét helyen remek szerepeket játszottam, sztár voltam. De közHangverseny Georges Athanasiadés orgonakoncertje Mint a beszélgetés során kiderült, a Svájcban élő görög származású művész ősei között magyar anyanyelvű is található. Édesapja azonban a napfényes Hellas fia volt. Georges Athanasiadés 1929-ben született muzsikus család gyermekeként. Heidelbergben és Freiburgban germanisztikát tanult az egyetemen. Zenei ismereteit a lausannei konzervatóriumban szerezte, ahol orgonaművészi diplomát nyert. Teológiai tanulmányainak befejezését követően 1952-ben lelki- pásztorrá választották. Jelenleg ő a svájci Saint-Maurice apátság kórusának vezetője és az ottani bazilika orgonistája. Ez a világ legrégibb székesegyháza, mely tizenhét évszázada működik. Athanasiadés nemzetközileg is elismert művész. A világ több mint negyven nagyvárosában adott már hangversenyt. Rendszeresen játszik a rádióban és több lemezfelvétele is készült. Művészetét magas kitüntetésekkel ismerték el. Magyarországon ötödik alkalommal lépett fel. Mint elmondta, nagyon szereti hazánkat. Koncertezett Budapesten, Szegeden és most őszinte örömére Szekszárdon. Volt már Liszt Ferenc zenei verseny zsűritagja is. A Művészetek Házának kedvező akusztikájáról, a közönség értő zeneszeretetéről és az itt lévő orgonáról Sebestyén Jánostól hallott jó híreket. Ezért is jött szívesen a megye- székhelyre. A szekszárdi orgona csodálatos - jegyezte meg a koncert után, és hozzátette, ez nem udvarias bók. Finom ízléssel összeállított műsorát J. S. Bach: Esz-Dúr Prelúdiumával indította, majd három korái előjáték következett: Liebster Jesu, wir sind hier, Nun freut euch, liebe Chirsten és Wachet auf, ruft uns die Stimme. Ezek a Bach művek lehetőséget adtak a művész számára, hogy különleges egyéni színekkel rajzolja meg azokat. Szívesen hallgattuk Mozart: Adagio-Allegro-Adagio darabját. Könnyedség, dallamosság, szellemiség, áhitat - így jellemezhetnénk az előadást. Úgy szőtte a zenei szövetet, hogy az csendet, belső békességet árasztott. Haydntól: Fünf Stücke für Flötenuhr Hob XIX. választotta a művész. A nagyszerűen regisztrált kompozíció a transzcendens világba kalauzolta a közönséget. Az örökkévalóság közelségét éreztük. A hangverseny zárószámaként Athanasiadés saját szerzeményét adta elő, mely Saint- Maurice mártíromságáról szól. Alapmotívumait ősi gregorián dallamok képezik. A variációkat üstdobhatás és harangjáték effektusok kísérik. Ez a csak tőle hallható muzsika mély benyomást tett a közönségre. A publikum megérezte, hogy nem mindennapi zenei történés részese. Athanasiadés általunk eddig nem ismert csodálatos rezdüléseket, színeket, hangulatokat varázsolt elő a szekszárdi Művészetek Házában. A sok tapsot úgy köszönte meg, hogy szerényen rámutatott az orgonára. Ezzel a gesztussal azt kívánván értésünkre adni, hogy mindaz, amit hallottunk, nem az ő, hanem a hangszer érdeme. Mi azonban tudjuk, hogy egy jó hangszer és egy kiváló művész szerencsés találkozásának lehettünk tanúi. Lemle Zoltán ben Pesten megnősültem, jöttek a gyerekek - 14 és 12 éves fiaim vannak -, és egyre nehezebb volt ez a kétlakiság, meg anyagilag sem álltam jól. Pedig sok külföldi felkérésem is ösz- szejött. — Mint táncdalénekesnek? — Igen. Végül 1980-ban visszajöttem Pestre. Elvállaltam egy meghívást Berlinbe, egy revübe, ahol két hónapra annyit fizettek, mint Miskolcon körül- belü három év alatt... Aztán egymást követték a külföldi meghívások: Kanadába, Amerikába, és azóta minden évben legalább két hónapot külföldön turnézok. — Hogyan őrzi a kondícióját? Nincsenek káros szenvedélyei? — Meglehetősen nagy önfegyelemmel élek. Nem iszom, nem dohányzom, nem is nagyon vacsorázom. De nem sportolok semmit. És bevallom, van két káros szenedélyem. Az egyik a mértéktelen kávézás, naponta tizet-tizenötöt is megiszom, a másik pedig a mértéktelen fagylaltozás ... Más nincs. Eöry Éva Szaküzemgazdászképzés Marketing kommunikációs szaküzemgazdász képzést indít az ősszel a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozata. A három félév időtartamú posztgraduális szakképzésre az ország bármely részéről lehet jelentkezni. 1541. augusztus 29-én, 450 éve a török elfoglalta Budát. Csellel, de ennek volt némi előzménye is. Szapolyai János halála után Ferdinánd haddal indult Budára, de kudarcot vallott a következő évben, 1541-ben újabb had indult, Roggendorf vezetésével, ezt a törökök űzték el, 800 német foglyot le is öltek. Nem sokkal később Fráter György, az özvegy királyné és az egyéves János Zsigmond egyik gyámja, tiszteleg a szultán előtt, majd másnap, a mohácsi csata évfordulóján, 1541. augusztus 29-én, Szolimán meghívja a királyfit, akit többen el is kísérnek, köztük Fráter György és Török Bálint. Amig az ebéd tart, janicsárok lepik el Budát, a szultán Lippára küldi a királynét, fiát és gyámját, Török Bálintot pedig Konstantinápolyba hurcolják, ahol tízévi raboskodás után halt meg. A török gyakorlatban ez sem volt szokatlan, nem sokkal előbb hasonlóképp vetették rabságba Majlád István vajdát. Az évforduló jó alkalom volt arra, hogy felidézzék - legalább részben - a török hódítás természetét s keressék a párhuzamot az ország sztálini megszállásával. Történészek szólaltak meg, nagyon okosan elemezték a múltat, de közben mégis csak arra gondoltunk, hogy a történelemben nem hasonlít semmi semmihez, akkor sem, ha vannak ismétlődő módszerek. Richelieu bíboros így csalta Párizsba az 1636-os parasztlázadás két vezetőjét, álnokul tárgyalt is velük, majd felköttette őket. Lett volna esély az ellenállásra 1541-ben? - kérdezte Sza- kály Ferenc történész, de a válasz a Jalta utáni helyezetre vonatkozik, amikor az ország sorsát már a nagyhatalmak eldöntötték. A különbség a két megszállás természetéből következik, mert a török kezdettől fogva idegenként viselkedett, legföljebb a reformációból adódó vallási villongásokat fordította saját javára, de arra nem gondolt, hogy felszabadítóként viselkedjék, saját hitére térítse a lakosságot. A sztálini hódítás a társadalom egészére kiterjedt, a magánélet sem maradhatott érintetlen, s az egykori híradórészletek felidézték a mesterségesen teremtett tömeglelkesedést, az új ünnepek szertartásrendjét. Az ideológiai kizárólagosság nem kímélt semmit, éppen ezért a rendszert csak erőszakkal lehetett fenntartani. A szerkesztő Vikol Katalin és a rendező Szakály István filmje ezen a téren nem hagyott kétséget, a történelmi párhuzamok után azonban nagyon is indokolt a kérdőjel. S hol maradt a „feketeleves”, vagy mint Arany versében áll: Hosszas ebéd a török szultáné, Hátra van még a feketekávé: Török Bálint tétova tekintget: „Körülfogott a jancsár bennünket!” A jelenet kísértetiesen idézi azt, ami Tökölön történt, Maléterék elfogatásakor, erről viszont nem esett szó a filmben. Igaz, csak a módszer ismétlődött, a történelmi helyzet azonban egészen más volt. Örömmel néztük ezt a gondolatébresztő emlékezést, okos szöveg, több térkép, hatásos illusztrációk idézték fel a régmúltat és a közelmúltat. Csányi László Zárás Bayreuthban Richard Wagner „Lohengrin” című operájának előadásával szerdán este Bayreuthban véget ért a 80. Richard Wagner ünnepi játékok előadássorozata. Az összesen 30 előadásra már 1990 végén minden jegy elkelt. A rendelkezésre álló 57.500 helyre egyébként 350.000 igénylés érkezett. A „Lohengrin” mellett az ünnepi játékok műsorán szerepelt a Nibelung gyűrű, „A bolygó hollandi” és a „Parsifal”. Tekintettel arra, hogy a televízió felvette a Nibelung gyűrű mind a négy operáját („A Rajna kincse”, „Siegfried”, „A walkür” és „Az istenek alkonya”), ezért jövőre sem kerül sor új színpadra állításra. 1992-ben a „Lohengrin” helyett a „Tannhauser” kerül bemutatásra Wolfgang Wagner 1985-os rendezésében átdolgozott formában és változott szereposztással. A karmester - Wolfgang Wagner felkérésére - a skót Donald C. Runnicles lesz. A jelenlegi freiburgi főzeneigazgató 1982-ben járt első ízben Bayreuthban, akkor James Levine segítőjeként működött közre a „Parsifal” betanításában. Runnicles 1988-ig együtt dolgozott az ünnepi játékokon Sir Georg Soltival, Peter Schneiderrel és Horst Steinnel. 1983-ban és 1990-ben pedig a szimfonikus zenekart vezényelte Bayreuthban a nemzetközi ifjúsági ünnepi játékok hangversenyein. Bayreuthban legközelebb 1993-ban mutatnak be Wagner operát új rendezésben - a „Trisztán és Izoldát”. A karmester Daniel Barenboim lesz. A két címszerepet Siegfried Jerusalem, illetve Waltraud Meier énekli majd. Abban az évben egyébként a Nibelung gyűrű hiányozni fog a műsorról. A „Ring” legközelebb 1994-ben kerül majd előadásra.