Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám

(tolnai) 8 tüpujsag 1991. szeptember 14. Ha az Orion V. számú, egy­ben első vidéki gyáregységé­nek történetét kutatjuk, akkor jól elkülöníthető fokokat ismerhe­tünk meg. Az 1967-ben alapí­tott részleg „honkongi” bérért felszívta a mezőgazdaságban felszabadult munkaerőt, rész­ben a központban foglalkoztatta azokat, részben pedig még ná­luk is alacsonyabb fizetségért otthoni bedolgozóként. Döntő fordulatot hozott a tranzisztoros technika, ami a szalagszerű termelést, korszerű műszerpar­kot, képzett szakembergárdát, saját gyártású készterméket is jelentett a gyáregység életé­ben. Az újabb csúcspontot pe­dig a számítógép vezérelte transzformátor tekercselő gé­pek bevezetésétől számít­ják .. . Aztán jött a mélypont: 1991. július 1 -jétől a valamikori 580-ról 265-re apadt dolgozó számára megkezdődött a visz- szaszámlálás, a„ mérgezett egerek” korszaka, mivel az Orion összevont igazgató taná­csa június 24-én úgy döntött, október 1-jével felszámolja a tamási üzemegységet. Az ok gazdasági-közgazdasági: a vál­lalat a jelenlegi létszámmal, az ismert piaci viszonyok, a tech­nikai színvonal elmaradottsága mellett nem tud gazdaságosan termelni. A döntésből azonban nem derül ki, hogy mi köze a tamási munkásnak a romlás­hoz, de az tény, a gyáregység megmaradt dolgozói nem hagy­ják magukat kisemmizni. Itt je­gyezzük meg, 1991. január 1-jétől augusztus 31-ig 109 dolgozót „kiléptettek”, jelenleg 197-en vannak és közéjük tar­tozik még az 53 kismama, il­letve a katonai szolgálatukat töltők. De fel kell mondani min­Mérgezett egerek denkinek. Kétes értékű öröm fogad bennünket, hiszen csak egy a lehetőség: világgá kür­tölni a sértettséget, a megalá- zottságot, a kisemmizettséget, mivel munkahelyet teremteni - sajnos - az újságíró sem tud. A kapunál Berkes Ferenc azt mondja, még szerencse, hogy a kisebbik fia időben talált mun­kahelyet, s „lelépett”, így „csak” négyen lesznek munkanélkü­liek az öttagú családból. Vissza a szakmába? Boltossal vizet lehet rekeszteni Tamási­ban . . . Az emeleten Kovács Lajosné és Horváth András irodájában ülünk le. — Nyolcán augusztus vé­gén, ötvenhatan pedig a héten kapták meg a felmondásukat - kezdi Kovácsné. - Egy hónap múlva újabb 56-tól válik meg a cég, aztán még egy hónap után a többitől. Kísértetüzem marad. — Hogyan képzelik el, hogy máról holnapra megszüntetnek egy üzemet? - háborog Hor­váth András. - Ki szereli le a gépeket? Vannak olyan doku­mentumok, amiket ötven évig őrizni kell. Nem lehet elhelyez­kedni sehol sem, hiszen mun­kahely szempontjából Tamási körzete országosan is a leg­rosszabb helyzetben van. A vá­ros az ipartelepítés miatt renge­teg fiatalt vonzott, aztán most itt állunk - gondolkodik el hango­san. - Azok a ygerekek nem Lovas Janosne: Elképzelésem sincs, hova menjek mennek vissza parasztnak. Az­tán meg kinek adja el a tamási lakását? — A héten már a harmadik álmatlan éjszakám volt - kese­reg Kovács Lajosné. - Ha be­megyek a műhelybe, azt nézik, hol akad meg a szemem, mert azt hiszik, az lesz a következő, aki megkapja a munkakönyvét. Borzalmas, az egész idegrend­szerem odavan. — El kell menni mindenki­nek, végkielégítés pedig nics, a vezér megtagadta - summáz Horváth András, nekünk pedig az jut eszünkbe, amit a bejárat­nál hallottunk. Hírlik, kellene az oroszoknak bariéiként 300 ezer televízió és hozzá tartalék al­katrész, no meg a többi hazai Polecsák Ferenc: — Az anyavállalat egy ideig elvegetál majd készülékhez is, akkor ezer em­bernek lenne munkája, de úgy tűnik, nincs a „magasságos mi­nisztériumban” olyan, aki ráte­gye a pecsétet. A tamási orionosok kényte­len-kelletlen tudomásul vették, veszik ugyan a gyáregység megszűnését, azt, hogy to­vábbra nincs szükség rájuk, de ném maradtak tétlenek. Azt kér­ték, követelték a Németh Csaba vezérigazgatónak, il­letve a Vas-, Fém-, és Villa­mosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségébe küldött, 265 aláírással ellátott levelükben, hogy adjanak szá­mukra végkielégítést, a gyeden, gyesen lévőknek, illetve a kato­nai szolgálatukat töltőknek ne mondják fel a munkaviszonyát és ne kelljen visszafizetni a la­kásépítési kölcsönt. Nos, a kérdőjel ezután kite­hető, cte jobban kívánkozik az előző kettő után. lássuk ezek közül - mivel arra válaszolt azt illetékes - a kollektív szerződés részeként szereplő, 1991. ápri­lis 1-jétől érvényes megállapo­dást, ami a visszavonásig ér­vényes. „Létszámleépítés által érintett dolgozónak a kollektív szerződésben - felmondás ese­tére - meghatározott juttatáson felül, kéthavi átlagbérének meg­felelő végkielégítést fizet a vál­lalat abban az esetben, ha a munkaviszony megszünteté­sére a vállalat kezdeményezé­sére, közös megegyezéssel ke­rül sor.” Tessék csak figyelni, csavar van benne! Lássuk, mit mond erre a „vezér”! „A tamási üzemegység bezárásával kapcsolatban a vállalatnak nem áll módjában a dolgozók mun­kaviszonyát közös megegye­zéssel megszüntetni, ezért az adott esetben végkielégítés ki­fizetésére sem kerülhet sor.” Mit lépett a levélre a szak- szervezet? Személyes konzul­tációval igyekezett segíteni. De erről később. — Mint a mérgezett egér, olyan mindenki - próbálja szemléletessé tenni a helyzetet A csarnokban már csak munkaimitációt lehet látni Szűcs Ferenc: Ki vesz fel a nyugdíj előtt? Kovács Lajosné. — Teljesít­mény nincs, műszakpótlék nincs, jellemző az állásidő -így Horváth András. — Ki dönti el, hogy ki megy el? — A művezető - mondják -, de mindig figyelembe veszi, ki­nek kínos. Van köztük olyan, aki azt mondja, kalapba teszi a neveket, aztán kihúzzák, ki kapja meg a munkaköny­vét .. . Nemcsak az előadók, a mun­kássá vált megmaradtak is tud­ják, ha végkielégítést fizetne a gyár, az a pesti központ pénzé­ből menne el, de így most még egyet rúgnak a vidéki üzemen. Persze más lenne a helyzet, ha áz országgyűlés megalkotta volna a jogszabályt az elmúlt héten, s nem veszi azt le a na­pirendről. így nemcsak a tamá­siakat, de másokat sem vígasz­tal a szociális érzéket|enség. Végigmegyünk az üzemen. A bevezetőben említett csúcs- technika áll, Horváth András vi­szont gondolkodik. — Ezeket a gépeket csak szétszerelve lehet kivinni innen, de mit várjunk azoktól, akiknek a zsebében van a felmondóle­vél? A kérdés költői. — Bizonytalanságban va­gyunk, kisemmiznek bennünket- vélekedik a .szerelő RC-ben 23 éve dolgozó Lovas Jánosné.- Elképzelésem sincs, hogy hova menjek 8 általánossal, hi­szen a környéken nincs mun­kahely. Szűcs Ferenc 39 éve van az Orionnál, Pestről jött Tamásiba, segítette az indulást. Ha marad a fővárosban, akkor állása van, de most utcára kerül. Még kor­kedvezményes nyugdíjra sem számíthat két társával egye­temben, mert nincs pénz. Igaz, Pesten többet is elengedtek . . . Mihez kezd? — Fogalmam sincs - mondja. - Ki vesz fel nyugdíj előtt álló szakembert?-- kese­rűen legyint. — A felszámolás azért van, hogy az anyavállalat egy ideig el vegetáljon még, a fent lévő urak pedig megtömik a zsebü­ket - vélekedik Polecsák Fe­renc. - A végkielégítésre nin­csen törvény, de kérdés, akik elmentek, azok miért kaptak. Amikor sejteni lehetett, hogy nem adnak, akkor nem enged­ték el az embert. Nem igaz, hogy nincs rá pénz - állítja -, mert elszámolásnál jelentős Ifj. Somogyi Jánosné: — Teljes az elkeseredés összeg folyik be. Durván 30 ezer lenne egy főre a végkielé­gítés - 2 hónap + felmondási idő - és a jelenlegi létszám 6-8 milliót venne igénybe. Csökken a termelés, ezzel együtt a bér, s ez lesz az alapja a munkanél­küli segélynek . . . Akik elmen­tek, kaptak, akik maradtak, nem. Velünk aztán jól ki . . . Fogalmazd meg szépen! - mondja. Nem mosolygunk, s ugyan­úgy nem erőltet a nevetés ak­kor sem, amikor Orbán Jánost halljuk: — Veszelődünk, mint sze­gény ember a gazdag város­ban . . . Végh Gyula egy volt munka­társával együtt a küszöbbe he­gesztette a nevét. Ragaszko­dását akarta kifejezni ezzel, mondja a Pestről hazajött ala­pító. — A vállalat könnyen elintéz bennünket, még azt sem mond­ják, köszönöm - gondolkodik el. - Vállalkozzunk? Pénz nél­kül? Hogyan? Nekünk semmi kezdenivalónk nincs. Megyünk lopni, betörni - nevet kesernyé­sen -, mint ahogy mostanság nálunk mondják. Reméljük, a kormány nemcsak beszél, ha­nem egyszer már lép is a mun­kahelyteremtés érdeké­ben . . . Egy üzemrésszel odébb volt falubelim, ifj. Somogyi Jánosné hangja állít meg: — Mihozzánk be sem jöttök? — Mit lehet hallani itt a hangszóró műhelyben? - állunk meg az asszonyok között. — Semmi jót-felelik. — Teljes az elkeseredés. — A papír után csak kilátás- talanság van. — Két-három ezerrel kevesebbért várják el ugyan­azt a munkát, mint régen - bosszankodik Somogyiné Já­nosné. — Nincs normális anyagellá­tás - panaszkodik Mauer Jó- zsefné - és nem mindegy, hogy 80 százalékos bérezéssel vagy a megszokott 130 százalékkal kerülünk a munkanélküliek közé. Takács Sándor gyáregység­vezető is pontosan tudja mind­azt, amit a dolgozóktól hallot­tunk. — Rossz a fogalmazás - magyarázza -, nem végkielégí­tésről, hanem felmondási időről + két hónapról van szó. Mióta kivették a gyáregységvezető kezéből a jogot és az igazgató tanács hatáskörébe utalták, azóta nem garantált, hogy megkapják a dolgozók a pénzt. A legnagyobb gond, hogy nem tudok munkát adni - sóhajt Ta­kács Sándor -, hónapok óta csak munkaimitáció folyik, rom­lik a munkafegyelem, egyre vé­konyabb a boríték és 1 -2 hónap múlva menni kell. Vannak ér­deklődők a gyár és a technika iránt, de kevés a remény arra, hogy más név alatt megy to­vább. — A végkielégítésre igényt tartunk - állítja Höffler Györgyné szakszervezeti főbi­zalmi. - Nem bánjuk, ha épüle­teladásból származó pénzből, jelzálogkölcsönből vagy akár­miből fizetik is ki. Értéktöbbletet termeltünk az Orionnak. A szakszervezet tartja a sza­vát. Gerlei Ferenc, a Vasas Szakszervezet Elektronikai Ta­gozatának titkára és dr. Petheő Gábor jogtanácsos Tamásiban jár, hogy segítsenek a dolgo­zóknak. Petheő doktor szerint a kollektív szerződés fentebb idézett melléklete ellentmondá­sos, kétféle jogcímet - a válla­lati felmondást és a közös megegyezésen alapulót - kever össze. Ha a vállalat ezt köve­teli, akkor a dolgozó hozza létre ezt a felemás állapotot - taná­csolja a jogász -, és ha nem fi­zet a cég, akkor munkaügyi döntőbizottsághoz kell fordulni. Nem lehet felmondani sem a kismamák, sem a katonák munkaviszonyát, hiszen nem a vállalat, hanem a termelés szű­nik meg. Igen nagy a valószí­nűsége annak, hogy a lakástá­mogatást vissza kell fizetni - összegez Petheő doktor. Némi reménysugár felcsillan ugyan Tamásiban, de jó lenne már fel­figyelni erre a térségre is, hi­szen a helyzet meglehetősen aggasztó. Ékes László Fotó: Gottvald Károly A küszöbbe írt név a ragaszkodást fejezi ki

Next

/
Thumbnails
Contents