Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám

(tolnai) 6 NÉPÚJSÁG 1991. szeptember 14. — Sokakban felmerülhet esetleg a gondolat: Pacsai Lászlóval, a Szakszerveze­tek Tolna Megyei Könyvtá­rának igazgatójával ennek az intézménynek a gondjai­ról beszélgetünk, holott maga a szakszervezeti mozgalom van Igazán sú­lyos válságban, tehát inkább arról illene eszmecserét foly­tatnunk . . . — Akkor én most kiegészí­teném ezt a felvetést: nemcsak a szakszervezet van válság­ban, hanem a kulturális élet is. Tény, hogy a változás óta a kul­túra finanszírozása, az állami mecenatúra kezd mindjobban visszavonulni, s nincs más, ami betöltené ezt a szerepet. Itt kezdődik a probléma, ami ösz- szefügg a szakszervezetekkel. Ugyanis korábban a szakszer­vezetnek is volt egyfajta műve­lődési tevékenysége, ami ma­napság szintén kezd meg­szűnni. S azt is látni kell, hogy a szakszervezeti kultúra nem va­lami posztsztálinista marad­vány . . . — Bár ezt néha egyesek szeretnék elhitetni . . . — Igen, de akkor sem az. Én úgy tartom, hogy a szakszerve­zeti könyvtárügy a nemzeti kul­túra része. A szakszervezeti mozgalom létrejöttekor jelen volt a kultúra, ugyanis külön­böző egyletek, olvasókörök, dalárdák adták azokat a kere­teket, amelyek között ez a mozgalom megerősödhetett. S ha napjainkra tekintünk, akkor megérthetjük a párhuzamot: ha a kultúrára jobban támasz­kodna, bizonyára megerősödne ez a jelenleg valóban válságot átélő szakszervezet. — Ez roppant logikusan hangzik, csakhogy ilyen lo­gikával a kultúra és az ér­dekvédelem közötti szoros összefüggés is kimutat­ható . . . — Természetesen ez így van, bármennyire is hihetelenül hangzik. Mert nemcsak általá­nos, hanem kulturális érdekvé­delem is létezik. Meggyőződé­sem, hogy amennyiben meg­erősödik a kulturális érdekvéde­lem, az magával hozza az álta­lános érdekvédelem erősödé­sét is. Ugyanis a demokrácia, a nyilvánosság egészen egysze­rűen nem működik kulturált emberek nélkül. S ha ezeket az összefüggéseket tekintjük, ak­kor elengedhetetlen a szak- szervezeti mozgalom számára ezen kulturális intézmények megerősítése, nem pedig a megszüntetése. — Ezzel eljutottunk ah­hoz a ponthoz, ami beszél­getésünk apropóját adta. A szakszervezet - pontosab­ban az MSZOSZ - nemrég fel akarta számolni saját könyvtárait. — Meglepődve és felhábo­rodva fogadtuk ezeket az el­képzeléseket, melyek időköz­ben azért - szerencsére - megváltoztak. Ez a könyvtár - a Szakszervezetek Tolna Megyei Könyvtára - harminc éve ala­kult, hatalmas értékek halmo­zódtak fel a három évtized alatt. A kilenc millió forintos vagyon­ból hat millió forint értéket tesz­nek ki a könyvek, melyeknek száma meghaladja a 130 ezer darabot. — S valamennyi megyé­ben található ugyanilyen szakszervezeti könyvtár, lé­vén szó egy kiterjedt háló­zatról. — A tizenkilenc központi könyvtárhoz összesen ezer­négyszáz letéti könyvtár tarto­zik. Tehát ha valahol megszű­nik valamelyik intézmény, akkor ez a hálózati rendszer is fel­bomlik. — Ami nem lett volna túl biztató kilátás. Mi változott meg, hogy mégsem követ­kezett be a megszüntetés? — Ennek megértéséhez egy kicsit korábbra kell vissza­nyúlni. Annak idején, mint isme­retes, egyedül a SZOT léteze- tett, s ez az egy szakszervezeti tömörülés támogatta a hozzá tartozó kulturális intézménye­ket. Jelen pillanatban a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével együtt már hét szakszervezeti tömörülés léte­zik, úgy mint az autonómok, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga, a Munkás- tanácsok Országos Szövet­sége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Szolidaritás. Az MSZOSZ - ta­lán joggal - azt kéri, hogy min­denki járuljon hozzá a szakma­közi intézmények fenntartásá­hoz. Igaz, a másik hat tömörü­lés is kinyilvánította azon véle­ményét, hogy szükség van a harmincöt szakmaközi intéz­ményre, s a közös vagyon ho- zadékából mindenki hajlandó is lenne áldozni a fenntartásra. — Csakhogy a közös va­gyonnak a régóta húzódó vi­ták miatt egyáltalán nincs hozadéka. — Ez pontosan így igaz, s miután az MSZOSZ egymaga nem tudta vállalni a fenntartást, s emellett a kulturális érdekvé­delem helyett a hagyományos érdekvédelmet részesítette előnyben, ezért a tervek szerint a művelődési intézményeket, könyvtárakat meg kellett volna szüntetni. Amint erről tudomást szereztünk, illetve tudomást szerzett a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének országos elnöke, azonnal vétót emelt az elképzelések ellen. Ehhez a vé­tóhoz csatlakozott a mi egyesü­letünk is, az immár száz szak- szervezeti művelődési intéz­ményt tömörítő Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési In­tézmények Egyesülete. — Tudomásom szerint ennek az egyesületnek ön elnökségi tagja. — S ebben a minőségem­ben is szorgalmaztam azt az érdekegyeztető tárgyalást, amely végül is a nyár derekán valósult meg az egyesület és a KKDSZ, illetve az MSZOSZ részvételével. A négy és fél órás vita végül is eredményes­nek bizonyult: az MSZOSZ tu­domásul vette, hogy javaslatait nem fogadhatjuk el, s a továb­biakra nézve intézkedési mora­tóriumban állapodtunk meg. — Azt azért gondolom, hogy az MSZOSZ nemcsak a konok tagadást tapasz­talva hátrált meg. — Nem, hiszen vállaltuk azt, hogy az egyesület a harmincöt szakmaközi intézményről min­den olyan adatot beszerez, amely a működés további biz­tosításához szükséges. Ezen adatok alapján jött létre a má­sodik tárgyalás augusztus 30-án. Itt már nem az volt a kérdés, hogy az MSZOSZ mi­ként akarja megszüntetni az in­tézményeket, hanem az, hogy miként lehet azokat az eddigi­eknél jóval hatékonyabban mű­ködtetni. — Ennél lényegretörőb- bet azt hiszem, most én sem kérdezhetnék . . . — A Szakszervezetek Tolna Megyei Könyvtára - akárcsak a többi ilyen intézmény - nem lé­tezhet állami támogatás nélkül. Azt tehát meg kell szereznünk, s emellett nem mondhatunk le a szakszervezeti tömörülések hozzájárulásáról sem. Nekünk is lépnünk kell, hamarosan a felére csökkentjük a látszámot, hat fő helyett csak hárman lát­ják majd el a könyvtári tevé­kenységet. Színvonalasabb szolgáltatással és alaptevé­kenységgel kívánunk arra töre­kedni, hogy némi bevételre te­gyünk szert. — Egészen pontosan mit ért ezen? — Könyvtárunk éves költ­ségvetése jelenleg 3,4 millió fo­rint. Ennek felét kapjuk meg az állami támogatásból, a másik felét az alapellátásból, video- forgalmazásból, munkavédelmi oktatófilmek kölcsönzéséből. Ezenkívül tanfolyamokat, üdül­tetéseket szervezünk, könyve­ket árusítunk, bizományi köny­várusítást vállalunk. Azt hi­szem, ha a társadalmi igények­kel összhangban működünk, akkor idővel szponzorokat is tudunk szerezni. Erre már volt is példa, az OTP és Kereske­delmi Bank Rt., valamint a Ta­karékbank Tolna Megyei Igaz­gatósága nemrég 100-100 ezer forinttal támogatta könyvtárun­kat. S a beindításra váró klubo­kon, tanfolyamokon kívül készü­lünk egy újabb szolgáltatásra is: a későbbiekben esetleg el­képzelhető, hogy a kisebb ön- kormányzatok nem tudják fenn­tartani könyvtáraikat. Ebben az esetben mi felajánljuk segítsé­günket, mivel nálunk már léte­zik és jól működik a letéti ellá­tási rendszer, s minimális térí­tés ellenében átvállalnánk a működtetést. — Persze, még ennél a könyvtárnál is sok a tenni­való, elég utalni a tisztázat­lan jogi helyzetre. Ám el­játszva a lehetetlennel: a mai, zaklatott helyzetben egyáltalán feltűnne az vala­kinek, ha egyik nap meg­szűnne ez az intézmény? — Kivételesen hadd ne mondjam ezzel kapcsolatban saját véleményemet. Mivel elég sokan járnak ebbe a könyv­tárba, éppen ezért készítettem egy közvéleménykutatást. Azt kérdeztem meg, hogy mit szól­nának ahhoz, ha bezárná kapu­ját az intézmény. A válaszolók döntő többsége úgy vélekedett, hogy ezt a lehetőséget elkép­zelni sem tudja, mert abból ak­kora kár származna. Ezzel nemcsak Szekszárd, nemcsak a szakszervezeti mozgalom, hanem Magyarország kultúrája is szegényebb lenne. Szeri Árpád A HIT VILÁGA „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Béke Istennel A Paksi Baptista Gyülekezet szeptember 20-21 -22-én evan- gélizációs sorozatot tart a vá­rosi művelődési központ szín­háztermében. 20-án, pénteken és 21-én szombaton este 7 órakor, 22-én vasárnap pedig délután 4 órakor kezdődik az alkalom. A sorozat mottója a fenti cím: Béke Istennel. Min­den nap Martin Homann, a Ju­Reinhold Wendel gend für Christus Deutschland missziós társaság evangélizá- tora hirdeti az Igét, egyik fő munkatársa, Reinhold Wendel pedig énekel. Martin Homann 1940-ben született. 17 éves korában jutott Jézus Krisztusban élő hitre. 1962 óta sok német városban evangélizált. Németorszáon kí­vül is több országban vezetett evangélizációs körutakat. Járt Angliában, Svájcban, Jugo­szláviában, Izraelben, Argentí­nában, Brazíliában, az USÁ- ban, Romániában. Már több­ször megfordult Magyarorszá­gon is, és tartott evangélizációs összejöveteket. Most újra itt lesz, és hozzánk, Paksra jön el. Itt találkozhatunk vele, és az ál­tala is hirdetett evangéliumban azzal a Jézus Krisztussal, aki által megvalósulhat életünkben a mottóként is megfogalmazott gondolat. Reinhold Wendel a munka­társa,- akivel már 15 éve dol­goznak együtt, - énekel. Ő írja az énekek szövegét és szerzi Martin Homann azok zenéjét is. Őt is hallhatjuk majd mindhárom napon. Rajta kívül még pénteken egy kisebb ifjúsági csoport, szombton a Magyarországi Baptista Egyház Központi Énekkarából és Ifjúsági Kóru­sából alakult énekkar, vasárnap pedig a Pécsi Baptista Gyüle­kezet énekkara énekel. Alkalmainkra mindenkit sze­retettel hívunk és várunk. A rendező Paksi Baptista Gyülekezet Asztali áldás A Budapesti Zsidómúzeumban őrzött imádsá- kul menyasszonyának. A kiadvány a hagyomá- gos könyv hasonmását jelentette meg a Helikon nyos zsidó családi élet legfontosabb imádságán, Kiadó. az étkezés után még az asztalnál elmondott ál­Az Asztali áldás című imádságos könyv szép dáson kívül olyan szövegeket is tartalmaz, ame- példája a közép-európai zsidóság művészeté- lyek a nők mindennapi vallásos életében fonto- nek. A könyv eredetije a XVIII. század közepén sak. A héber szövegeket eleven színű képekkel keletkezett, amelyet egy vőlegény szánt ajándé- illusztrálták. Ismerjük meg a Bibliát (13.) Jézus Krisztusba Megváltó A kereszténység elválasztha­tatlan a názáreti Jézus tanításá­tól és személyes sorsától. Éle­tének elsődleges forrása az Új­szövetség, mindenekelőtt az evangéliumok. Személyére vo­natkozóan azonban más, nem bibliai forrásokban is találunk rövid utalásokat a Kr. u. 1. szá­zad végétől (Josephus Flavius, Tacitus, Suetonius, ifj. Plinius). Jézus életének legtöbb történeti adatát az evangéliumokból is­merjük, de tudomásul kell ven­nünk, hogy nem a történeti ér­deklődés hozta őket létre. Jé­zusról csak a hit szempontjából fontos mozzanatokat őrizték meg. Főként időrendi adatok­ban szűkszavúak, és feltűnő az is, hogy az úgynevezett szinop­tikusok (Márk, Máté, Lukács) és János evangéliuma Jézus nyil­vános tevékenységének főbb vonalát másként írják le. Mikor élt Jézus? Az evangéliumokat és a kor­történetet egybevetve, Jézus életének időrendi keretét meg­közelítő pontossággal így hatá­rozhatjuk meg: születésének éve Kr. e. 6 és 4 között. Nyilvá­nos tevékenységének kezdete Kr. u. 28. Halálának éve Pon­tius Pilatus helytartósága ide­jén, Kr. u. 30. Tevékenységé­nek helye Palesztina, közelebb­ről Galilea és Judea tartomány. Az evangéliumok majdnem ki­zárólag Jézus nyilvános műkö­dését írják le, ezért életének je­lentős részét nem ismerjük. Születéséről és gyermekkoráról csak Máté és Lukács emlékezik meg,, a legfontosabb adatokra szorítkozva. Jézus életét és tet­teit főbb vonásaiban jellemez­zük. Jézus mindenekelőtt azt hir­deti, hogy személyében az Ószövetség beteljesedett: elér­kezett az Isten országa (Mk 1,15), az üdvösség történeté­nek az a végső állapota, amely meghozza a bűnök bocsánatát, Isten szeretetének és kegyel­mének kiáradását. Az ember atyának szólítja Istent, aki örök életet ígér neki, és jóságában mindenkit, még a bűnösöket is meghívja országába. Aki kész a megétérésre és magát Isten akaratának teljesítésére elköte­lezni, részese lehet Isten or­szágának. Isten uralmának je­lenlétéről és erejéről Jézus taní­tása és rendkívüli tettei tanús­kodnak. Arra a kérdésre, vajon ő az eljövendő Messiás, igazo­lásként így válaszol: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek halla­nak, halottak feltámadnak, a szegények pedig hallgatják az evangélium hirdetését.” (Mt 11,4-5) Ellenfelei is elismerték Jézus egyik legfőbb gondja volt, hogy tanítványokat gyűjt­sön maga köré. Nemcsak azért, hogy őt hallgassák, hanem mert közösséget akart alapítani művének folytatására. Ezért vá­lasztott ki tizenkét tanítványt, akik szem- és fültanúi lettek éle­tének és tanításának, majd kül­detést adott nekik az evangé- Ijum hirdetésére (Mk 3,13-19). Ők lettek Jézus közösségének, az egyháznak fundamentumai (Mt 16,13-20; 28,16-20). Jézus mély benyomást gya­korolt mindazokra, akik vele ta­lálkoztak vagy tanítását hallgat­ták. Hatása alól még ellenfelei sem tudták kivonni magukat. Az emberek úgy jellemezték őt, hogy olyan mint „akinek ha­talma van” (Mk 1,22; 12,6). Ezt ellenfelei is elismerték (Mk 11,28-29), sőt maga Jézus is hivatkozott hatalmára (Mk 2,10). Amikor Istenről, Isten és az ember kapcsolatáról beszélt, szavaiban nyoma sem volt az írástudókra jellemző körülmé­nyes és más tanítók vélemé­nyével is alátámasztott érve­lésnek. Addig nem ismert új­szerűségei és kétségbevonha­tatlan tekintéllyel, a közvetlen tapasztalat eredetiségével nyúj­tott útmutatást Isten akaratáról. Cselekedeteiben nem vetette alá magát a kor jámor magatar­tást szabályozó előírásainak, egyedül Isten akaratát tekin­tette mércéjének. A tanításban és tetteiben megnyilvánuló „ha­talmát” Istennel való egyedülálló közösségére ve­zette vissza, akit Atyjának ne­vezett. (Mt 11,25-30) Történelmi kihívás Jézus életének meghatározó vonása, hogy mindenekelőtt a bűnösökhöz, a szegényekhez, a megvetettekhez, a betegek­hez és szenvedőkhöz fordult. Az élet peremére szorultaknak akarta azt az örömhírt vinni, hogy nem elveszettek, mert Is­ten országában ők is naggyá lehetnek. Tanította, hogy min­denkinek egyenlő esélye van, mert egyedül az Istent kereső tiszta szándék és az iránta való elkötelezettség dönti el az em­ber nagyságát. (Lk 21,1-4). Minthogy olyanok körét kereste, akikkel életvitelük miatt a jám­bor ember nem tartott kapcsola­tot, ezért mondták Jézusról: „borissza ember, vámosok és bűnösök barátja”. (Mt 11,19) Jézus azonban sohasem hátrált meg, mert cselekedetével a minden embert üdvösségre hívó Isten szeretetét és jóságát akarta nyilvánvalóvá tenni. Jézus kihívta maga ellen a korabeli vallási csoportokat, a szadduceusokat, a farizeuso­kat, és főként az ő körükből való írástudókat. Egész tevé­kenységét végigkísérte a velük folytatott vita és az ellenséges­kedés, amely végső fejlemé­nyében kereszthalálához veze­tet. Jézus személye kihívás marad az emberiség számára és állásfoglalásra kényszerít. Mindig lesznek követői és ellen­felei, de közömbösen senki sem mehet el mellette. Rózsa Huba a róm. kát. hittudományi egyetem tanára Szakszervezet, könyvtár, kultúra Megszüntetni vagy működtetni? Hét végi beszélgetés Pacsai Lászlóval

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents