Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-01 / 179. szám
KÉPÚJSÁG AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK Névnap: Boglárka A Nap kél 5.21 órakor nyugszik 20.20 órakor A Hold kél 22.12 órakor nyugszik 11.29 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZABÓ SÁNDOR Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. 28-30 fok A várható időjárás az ország terüle téré ma estig: többnyire napsütés lesz, kisebb-nagyobb felhőképződésekkel. Kisebb mennyiségű csapadék csak szórványosan fordulhat elő. A változó irányú szél általában mérsékelt marad, délutántól néha megélénkül. A várható legmagasabb hőmérséklet 28 fok, egyes helyeken elérheti a 30 fokot. Kétezer éve született Lug- dunumban - mai Lyonban - Claudius (kr.e. 10-54) római császár. Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus volt a teljes neve, s Augustus, majd Tiberius császár udvarában nevelkedett. Nem sok gondot fordítottak rá, gyengeelméjü- nek tekintette mindenki. Lehetett valami alapja e vélekedésnek, de az is nagyon valószínű, hogy ő maga rá is játszott hülyeségére, hogy biztonságban élhessen. Ennek köszönhette, hogy Caligula császár - aki nagy pusztítást végzett rokonai körében - meghagyta az életét. Caligula megölése után, 41-ben a testörség kiáltotta ki császárrá, s mindenki arra számított, hogy a bolond császár uralkodása alatt szabadon garázdálkodhat. Róma új ura azonban ahelyett, hogy hülyeségeket csinált volna, bölcs uralkodó módjára fogott a kormányzáshoz. Amnesztiát hirdetett, eltörölte a felségsértési törvényeket, s számos, a nép életét könnyítő intézkedéseket hozott. Több építkezést is elrendelt, ő állíttatta helyre az ostiai kikötőt és új vízvezetéket építtetett, amely róla kapta az aqua Claudia nevet. Az ő uralkodása alatt lett római provincia Mauretania, s akkor kezdték meg a rómaiak Britannia meghódítását. Nem éppen bomlott elméről tanúskodik, hogy járatos volt a tudományokban, három új betűt vezetett be például a latin nyelvbe, megírta Carthago történetét görög nyelven, s kiváló szónokként ismerték. Foglalkozott jogtudományi kérdésekkel is, s megírta önéletrajzát. Házasságai nagyon szerencsétlenül sikerültek, olyannyira, hogy végül felesége, Agrippina ölette meg, hogy fiából, Néróból császárt csináljon. Takarítónőt felveszünk egész műszakra. Axel Springer Magyarország Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája (Sajtóház) Szekszárd, Liszt F. tér 3. Csődöt jelentett a Dutex Rt. Csődöt jelentett, felszámolását kérte a dunaújvárosi Dutex Rt. - a volt dunaújvárosi fésűsfonoda. A 350 dolgozót foglalkoztató, kötőfonalgyártást végző üzem erre a lépésre azért kényszerült, mert képtelen törleszteni a hiteleit, piacai pedig - mivel termékeinek mintegy hatvan százaléka korábban a volt szocialista országokban talált gazdára - beszűkültek, a Magyar Hitel Bank Dunaújvárosi Igazgatósága pedig nem volt hajlandó tovább finanszírozni az üzem termelését. A fonoda dolgozói augusztus 19-ig kényszerszabadságon vannak. Jövőjükkel kapcsolatban sok még a bizonytalanság. Török határsértők Hatvanhárom török határsértőt fogtak el a határőrök szerdán reggel Biharkeresztesnél. (jászok Jászdózsán A hagyományteremtés volt a célja Guba Imre jászdózsai testnevelőtanárnak, amikor az általános iskolai diákjaival megalakította a Jászijjász egyesületet. A házi versenyeken a fiatalok a régi magyar íjak hasonmásainak sportszerű használatával ismerkedtek meg. OLVASTAM Diszkóvonat kezelhető-e a szombat esti láz? Meg lehet-e fékezni a fiatalok diszkóőrületét, amely oly súlyos autós-motoros balesetek okozója? Az olasz hatóság a választ úgy adta meg, hogy bezáratta a reggelig nyitva tartó, közkedvelt helyeket. A tengerpartot azonban nem lehet bezárni... Egy jó üzleti érzékkel megáldott vasutas ötletét néhány hét óta fennhangon hirdetik a pályaudvari hangosbeszélők: szombat este 6-kor diszkóvonat indult Torinóból az Adria partjára, Riccione végállomásra. A 10 kocsiból álló szerelvényhez egy, a francia vasúttól bérelt mozgó tánctermet is kapcsolnak, amely az utazás ideje alatt a legjobb diszkószámokkal zsongítja el a nagyérdeműt. A vonat iránt oly nagy az érdeklődés, hogy az Allamvasút újabb diszkószerelvények beállítását fontolgatja, természetesen Olaszország más részein. A vállalkozás anyagilag is sikeres: a torinói szerelvény 500 helye minden szombaton elkel. (-a) Mai moziműsor Bonyhád, Művelődési Ház: Végtelen történet II. (19 óra). Kertmozi: Harlemi éjszakák (21 óra). Kaposszekcső, autósmozi: Philadelphiai zsaru (21 óra). Szekszárd, Panoráma: Tortúra (17.30 és 20 óra). Autósmozi: Tortúra (21.30 óra). Fadd-Dombori, kertmozi: Szemenszedett szenzáció (21 óra). A világ egyik legnagyobb zafírja Genf: A Cartier cég gyémántokkal kirakott, 377,66 karátos zafír függője, amelyet 1,7 millió dollárért árvereztek el FÉNYMÁSOLÓK, TARTOZÉKOK ÉS KELLÉKEK, TELEFAXOK SHARP IRODATECHNIKAI VEVŐSZOLGÁLAT 166-70-32, 166-74-49, 201-20-44 PÉNZTÁRGÉPEK, SZÁMOLÓGÉPEK, MENEDZSERKALKULÁTOROK Eladó a tégla és a gyár Szüneteltetik a termelést a Közép-dunántúli Téglaipari Vállalat mind a kilenc üzemében, a dolgozókat kényszerszabadságra küldték, a pápai központú vállalat ugyanis értékesítési gondokkal küszködik, több mint 8 millió darab tégla vár vásárlóra. Az építkezők egyre ritkábban keresik fel a téglagyárakat, a tolvajok viszont egyre gyakrabban. Az elmúlt hónapokban több százezer forint értékű elektromos vezetéket és építőanyagot vittek el az éj leple alatt. Éppen ezért a kényszer- szabadság nem érinti a gyárak őrzőit, ők éjjel-nappal vigyáznak az értékekre. A gyárakban egyébként nagyobb arányú elbocsátásokra még nem került sor, de valószínűleg már a közeljövőben ez sem lesz elkerülhető. A Középdunántúli Téglaipari Vállalat megkapta az engedélyt a vagyonügynökségtől a szombat- helyi, sárvári és körmendi gyárának eladására: ezek korszerűsítésükre különben sincs lehetőség, és elfogyott az alapanyag is. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Kihívás egy vírusnak. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: „Énekeltem én: Karsai Zsigmond”. 11.25: Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.04: Könyvszemle. 14.14: Hangképek a pécsi V. nemzetközi folknapokról. 15.05: Vízkereszttől szilveszterig. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Berberek földjén. 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Nóták. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.39: Gulyás László: Este a fonóban. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Rádiószínház - Mélosz pusztulása. 20.41: Bartha Alfonz operaáriákat énekel. 21.05: Beethoven ösz- szes zongoraszonátája Fellegi Ádám előadásában. 21.55: Dsida Jenő költeménye. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Tér-idő. 23.05: Új lemezeinkből. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Nyitnikék. 8.35: A csudálatos Mary. 9.00: Hírek. 9.03: Útikalauz üdülőknek. 9.08: Slágerről - slágerre. 9.50: Népdalkörök pódiuma. 10.15: Édes anyanyelvűnk. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. 11.03: A mi korunkban. 11.23: Gramofonsztárok. 12.00: Muzsikánál nincs jobb barát. 13.00: Hírek. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás. 14.00: Lelátó. 15.00: Hírek. 17.00-19.00: RádióMa. Benn: 17.00: Hírek. 17.50: A- B/CD. 18.10: Gordiusz. 19.00: Hírek. 19.03: Kapcsoljuk Tokajt. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Hollós Ilona énekel. 21.00: Hírek. 21.03: Daráló. 21.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada - Szentmihályi Szabó Péter: A pénzcsináló. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthír- adó. 23.10: Beszélgetések a Bibliáról. 23.40: Nemcsak zene. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Az Octogon együttes hangversenye. 10.20: Nem felelt meg neki. 10.41: A Liszt Ferenc kamarakórus énekel. 11.15: Jancsi és Juliska. 12.00: Hírek. 12.05: A Magyar Állami Hangversenyzenekar felvételeiből. 13.00: Lúdvérc kisasszony. 13.48: Philip Jones rézfúvóse- gyüttesének felvételeiből. 14.10: Latinovits Zoltán verset mond. 14.20: Sosztakovics: A mcenszki járás Lady Mac- bethje. Közben: 16.00: Hírek. 17.07: Ernest Ansermet vezényel. 18.00: V Materinskom ja- ziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Decsényi János műveiből. 20.08: Klasz- szikusok és dzsessz. 20.40: Beszélgetés Bocskai Vince szovátai szobrásszal. 21.40: Operarészletek. 22.00: A régi muzsika kedvelőinek. 22.47: Napjaink zenéje. 24.00: Hírek. 0.10: Éjszakai dzsesszklub. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20 Az MR zenés műsora hajnalig. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól-reggelig Dél-Dunántúlon. 6.15: Dél-dunántúli krónika. Lapszemle. Útinform. 7.15: Dél dunántúli krónika. Időjárás. Ügyeletek hírei. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: Háromnyelvű szolgáltató-kereskedelmi műsor. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.25: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Verkli. 9.00: Jóga. 9.20: Képújság. 16.24: Napi műsorajánlat. 16.25: Román nyelvű nemzetiségi magazin. 16.50: Képújság. 16.55: Rabszolgasors. 17.30: Gala. 18.00: Közlemények - előzetesek. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: Félreértés történt - A negyedik félóra. 19.15: Mini klip—mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Közlemények. 20.15: Egészséget mindenkinek! - Az abortuszról. 20.50: Veszélyes élet. 22.25: Bern, a Conföderatio Helvetica fővárosa. 22.50: Menedzser Magazin. 23.35: Késő esti híradó. 23.40: BBC-híradó. TV2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Lugosi Viktória 16.20: Hírek. 16.30: Ötről- hatra. 17.30: Dominó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Repülőtér. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.05: Ennyi! 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt. 23.00: A TV2 FILMKLUBJA - Csend és kiáltás. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 18.45: Gazdaság és technológia. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó l./Spektrum. 21.05: A város szívében. 21.50: Híradó II. 22.10: Zenés színpad/Hírek. 2. MŰSOR 19.30: Híradó I. 20.05: Rajz- film/Humoros sorozat. 21.05: Filmsorozat. 22.00: Májustól decemberig. 22.30: Hírek. 22.50: Általános gyakorlat. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Tele- butik. 9.15: Elárulva. 11.00: Te- lebutik. 11.25: Vad Rózsa. 12.10: Buck Rogers. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield—sztori. 15.10: Senki más, csak te! 15.55: CHIP’S. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk. 18.00: A hétmillió dolláros asz- szony. 18.45: Híradó. 19.25: Jump Street 21. 20.15: Senki nem sír örökké. 21.50: Hírek. 22.00: Emmanuelle. 23.20: Hírek. 23.30: A pokol angyalai. 1.05: Pankráció. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüz- let. 10.10: Utazás a Holdba. 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tele- börze. 13.35: Bingo. 14.00: Thunderai macskák. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Hazzard megye lordjai. 16.45: A rendőrnő. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Három fiú, három lány. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: A szép és a bestia. 21.00: Beverly Hills-i zsaru. 22.50: Hírek. 23.05: Gyilkosság gyanújában.'0.25: Az átok örökösei (ism.). 1.15: Sport. 1.45: Műsorismertetés. népújság Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dfj: egy hónapra 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.