Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-05 / 182. szám
4 PUJSAG Szekszárdi Szemle 1991. augusztus 5. Látogatóban „Hiszem, hogy jobb napok jönnek” „Nem alkuszom meg A szerkesztő levele Új sorozattal bővül ezentúl a Szekszárdi Szemle: reméljük, olvasóink is érdeklődéssel kísérik figyelemmel a megyeszékhely anyakönyvi híreit. A mostaniból mindenesetre megtudható, hogy júliusban a legnépszerűbb leánynév az Alexandra volt, míg a fiúknál a Dániel vitte el a pálmát. Messzemenő következtetést ugyan harminc napból nem lehet levonni, mégis, úgy látszik, hogy a magyaros nevek divatja csak ezután következik. Szeri Árpád Anyakönyvi hírek Szekszárdon 1991. július hónapban a következő anyakönyvi események kerültek bejegyzésre: 43-an születtek szekszárdi szülők gyermekeként, 40 jegybenjáró, azaz 20 pár kötött házasságot, 22 szekszárdi lakos hunyt el. Isten hozott benneteket! A 43 születésből 22 a fiú és 21 a leány. A legnépszerűbb utónév július hónapban a leányoknál az Alexandra, a fiúknál a Dániel volt. Sok boldogságot! A 40 házasuló, azaz 20 párból 13 pár először, 5 pár másodszor, 2 pár pedig többedszer mondta ki a boldogító igent. / Nyugodjanak békében! A 22 szekszárdi elhunytból öten voltak 80 év felettiek, heten 70 és 80 év, négyen 60 és 70 év év, ketten 50 és 60 év, ketten 40 és 50 év, s ugyancsak ketten 30 és 40 év közöttiek. Szekszárdi anyakönyvi hírekkel ezután minden hónap első hétfőjén jelentkezünk. A főcímben megfogalmazott idézet Szögi Béla képviselőtől, az I. számú választókerület lakóihoz írott leveléből származik. A múlt héten látogattunk el hozzá, s tettük fel kérdéseinket. — A városi televízió jóvoltából a választópolgárok már többször bepillantást nyerhettek a testület munkájába. Ön hogyan ítéli meg az üléseket? — Jó lenne, ha az embereknek nem az lenne a reakciójuk, hogy a testület tehetetlen, mert az ülések hosszúak, hanem az, hogy megpróbáljuk a legjobb döntéseket hozni. Mert az a feladat, hogy a döntés a legtöbb ember számára legyen jó, körültekintő munkát igényel. — Ön mióta foglalkozik politikával? — A politika mindig érdekelt, de azzal csak az utóbbi években foglalkozom. Az MDF-be 1988 végén léptem be. Tetszett az itt tapasztalható őszinteség és a lelkesedés. Elmondhatom, hogy 48 évesen elvesztettem a félelemérzetemet. Hiába is tagadnánk, az eltelt negyven évet senki sem tudta megalkuvások nélkül végigcsinálni. — Melyek voltak az ön megalkuvásai? — Ahhoz, hogy ezt bárki is megértse, el kell mondanom, hogy szorgalmas, jómódú polgári családban születtem. Szüleimtől azonban az 1949-i államosítással szinte mindent elvettek. Osztályidegennek minősítették őket. Hárman voltunk testvérek. Gondot jelentett a továbbtanulásunk és nemcsak anyagilag. Nagy nehézségek árán, többszöri próbálkozással, a sport bűvös erejével sikerült elvégeznem a műszaki egyetem gépészmérnöki karát. — Ez volt az iskola, majd következtek a munkahelyek. — Kecskeméten, a konzervgyárban kezdtem. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel, ott alapítottam családot. Végigmentem a szokásos ranglétrán. A konzergyártól a Zománcipari Művekhez kerültem. Majd jött a nagy lehetőség. 1975-ben Szekszárdra kerültem, a Húsipari Vállalathoz. Jelen voltam a vállalat születésénél, az első kapavágásnál, s mint műszaki osztályvezető kezdtem a munkát. A beruházás bonyolítása volt a feladatom. Mindig igényes voltam a munkámra, bár nem tartottam magam sosem tévedhetetlennek. A vállalatnál az 1980-as években kezdődtek a gondok - abban az időben sok vitám volt a vezetőkkel, nem kívánatos személy lettem. Ezek miatt és családi okok következtében Szegedre költöztünk, ahol a paprikagyárban helyezkedtem el. Megbecsült, jó helyem volt. Majd ismét visszahívtak Szekszárdra. Úgy gondoltam, tudok tenni valamit a vállalatért. Megint nem sikerült. Lemondtam a főosztályvezetői posztomról. Ezekben az állomásokban benne van a válasz a kérdésre, amelyben a megalkuvásokról érdeklődött. — Képviselő úr! A választások alatt ön sokat betegeskedett. Most már nyoma sincs ennek, mint mondotta, ezt hihetetlen szívósságának és a fiatalkori rendszeres sportnak - az NB l-ben kosarazott - köszönheti. Ha megengedi, a kívülálló szemével nézve a fenti kettőt, talán az önből áradó „csakazér- tis megmutatom” konokság is segítette. — Amikor beléptem az MDF-be, eldöntöttem, hogy ettől a perctől kezdve nem félek, és nem alkuszom meg. A választások és a két műtétem szinte egy időben zajlott. Végigcsináltam. — Kérem, meséljen valamit a családjáról, mivel tölti szabadidejét, van-e hobbija? — A hobbim - ha szabad ezt mondanom - a képviselőség. A munkahelyemen reggel 6-tól 2-ig dolgozom. Utána csak annak élek, hogy képviselőként jól felkészülhessek az ülésekre. Olyan típusú feladatokat látok el szerencsére, amelyekkel évtizedekig foglalkoztam. Ha mégis marad szabadidőm, szeretek faragni, barkácsolni. Folyamatosan dolgozom a házon, amit 1986-ban kezdtünk el építeni, itt, a Zápor utcában. — Gyerekek? — Nagyobbik fiunk közgazdász, a kisebbik műszaki főiskolára jár, lányunk a kecskeméti IBÚSZ Banknál dolgozik. Szögi Béla képviselő úrnál, látogatásunkkor egy kedves „vendéggel" is találkozhattunk. Méghozzá a szülővárosból, Szegedről érkezett édesanyjával, aki a beszélgetést csendesen hallgatta végig. — Hogy milyen gyerek volt? - mosolyodon el kérdésünket követően Szögi néni. — Jó tanuló. Hegedülni nem szeretett. Helyette a sportot választotta. Attól kezdve aztán nem volt semmi gond vele. Sas Erzsébet Fotó: Ótos Réka Rejtett értékeink A polgári fiúiskola Több szempontból is becses emlék számunkra a Garay téri iskola, amely 1878-1879-ben épült Stann Jakab tervei szerint. Amikorra elkészült, Szek- szárd már száz éve volt megyeszékhely, de talán az egyetlen, ahol a középfokú oktatásra csupán kísérletet tettek. Pedig jó szándékban nem volt hiány: a gimnázium céljára több gyűjtést rendeztek, számos ösztöndíj várta volna a tanulókat - csak éppen a gimnázium nem akart megvalósulni. A képviselőtestületet is meglepte, hogy az 1873-ban idekerült tanfelügyelő, Dömötör János, a jeles költő és kritikus, 1874-ben azt javasolta, létesítsenek inkább polgári’iskolát, mivel az jobban megfelel a helyi igényeknek. Nem kis vita után rábólintottak az indítványra, amelyet Trefort Ágoston kultuszminiszter is támogatott. Ezt az mutatja legjobban, hogy ő lett az első, aki hivatalosan, miniszterként iskolát nyitott meg városunkban. Ma, amikor a közvéleményre oly szívesen hivatkozunk, aligha jut eszünkbe a tény: ez az épület az első, amelyet a többség javaslatára változtattak meg - először a sajtó segítségével. Előbb 1875-ben, majd 1876-ban is vitát folytattak azért, hogy ne a Várköz felé nézzen és ne földszintes legyen az építendő iskola, majd az idők folyamán számos javaslatot is tettek fejlesztésére. Évről évre a Tolnamegyei Közlönyben hirdették meg az iskolaföldek bérletét, valamint az intézmény más pályázatait. Iskolaföldek? Ma talán már furcsa, de akkoriban természetes volt, hogy kezdetben nyolcvan, később kétszáz katasztrális hold biztosította a kiadások egy részét. A másik felét az állami és helyi költségvetés adta, de cserébe nem elsősorban feltételeket szabott, hanem azt kívánta, hogy vonzó, jeles intézet legyen a környező települések számára is a polgári. Az ügyeket nem is a szekszárdi vezetés, hanem külön polgári iskolaszék vezette, amelybe bekerülni s ott ténykedni önmagában társadalmi rangot jelentett. Kezdetben a polgári fiúiskola mellett itt működött a felsőbb leány népiskola két osztálya, s ebből vált önállóvá 1891-ben a leánypolgári. A fiúk a rendes tárgyak mellett fakultatívan latint is tanulhattak, ami a gimnáziumra készített elő. Később, a gimnázium létrejötte után francia nyelvre tanította az érdeklődőket Krammer János, az iskola első igazgatója. Ő, amellett, hogy megyénkről szerzőtársakkal földrajzkönyvet írt, méltán számíthatott egykori tanítványai támogatására, mert köztük a polgármester, a királyi törvényszék és a járásbíróság elnöke, több városi tanácsnok éppúgy ott volt mint számos ügyvéd, kereskedő, iparos. Haláláig, 1908-ig sikerült elérnie, hogy városunk, a közeli és távoli községek középrétegei ide Íratták gyermekeiket, s ha tehetséget mutattak, támogatták további tanulmányaikat. Az iskola tanárai és diákjai között számos jeles egyéniség akadt és akad ma is. Hegedűs Gyula, korának elismert színésze még Heckmannként birkózott itt a tudományokkal, Babits Mihály húga, Angyalka ide járt, majd évtizedekig tanított is itt, Szakály Ferenc, a nemzetközi hírű történész szintén itt ismerkedett meg az iskolával, csakúgy mint például dr. Diófási Lajos, aki ma a mezőgazdasági tudományok doktora. Rajtuk kívül persze ezrek és ezrek lettek itt, ha nem is híresek, de becsületes, tanult emberek, s ez legalább olyan eredmény, mint a kiemelkedők egész sora. dr. Töttős Gábor Fotó: Ótos Réka E heti kérdésünk: Milyen állat feje látható az épület főkapuján? Ráférne a tatarozás az épületre Nem önkormányzati hírmondó! Szekszárdi Vasárnap: az államiság ünnepén A közszolgáiatiság szellemében Hosszas előkészítő munkálatok és találgatások után végre eldőlt: lesz Szekszárd városnak is helyi lapja. A bemutatkozó első ünnepi példány augusztus 20-ra készül el, szeptembertől pedig minden vasárnap vehetik kézbe az olvasók, a Szekszárdi Vasárnap elnevezést viselő újságot. Az új sajtóorgánumról Kis Pál Istvánnal, az előkészítő munkálatok vezetőjével beszélgettünk. — Az önkormányzat a Béla tér 1. szám alatt, a régi megyeháza épületében jelölt ki a számunkra egy szerkesztőségi irodát - mondta el Kis Pál István - A lap minden vasárnap, tizenhat oldalas terjedelemben, B 4-es magazin formában jelenik meg, ami körülbelül megfelel a félbehajtott Népújság terjedelmének. A Szekszárdi Nyomdában készítik el kék és fekete színű nyomással. — Milyen szervezeti keretek között dolgozik a lap? — Két héttel ezelőtt alakult meg a szekszárdi Médiafejlesztő Alapítvány, amelynek legfőbb feladata a szekszárdi lap beindítása, ezenkívül gazdasági, idegenforgalmi, köz- szolgálati és művészeti kiadványok elkészítését is feladatunknak tekintjük. Az alapítvány tagjai: az önkormányzat mellett gazdálkodó szervezetek és magánemberek, az alaptőkéje 3,4 millió forint. Tízfős kuratórium irányítja a teendőket. Az alapítványi vagyon kezelésére létrejött a Szekszárdi Vasárnap Sajtóegyesület, amely tizenöt tagú szakmai szervezet. Az egyesület tulajdonképpen megfelel annak a szerkesztőségi szűkebb magnak, amely gondozza, megvalósítja a lapot. Az egyesület három tagú elnöksége: V. Horváth Mária és Kap- finger András elnökségi tag és jómagam, aki az elnöki teendőket látom el. Azokkal a szellemi műhelyekkel, intézményekkel kívánunk szoros kapcsolatokat kialakítani, amelyek fontos információkat tudnak nyújtani. Egyöntetű véleményünk az, hogy nem valamivel szemben, hanem valamiért jön létre a Szekszárdi Vasárnap. Ezért együttműködésre törekszünk a Városi Televízióval, a Tolnai Népújsággal és a később létrejövő helyi médiákkal is. — Kik írják a lapot? — Külső munkatársak: profik, amatőrök, bárki, aki nálunk kíván dolgozni, de természetesen csak azok, akiknek munkája szakmai szempontból a publikálás szintjét megüti, illetve akik a lap profilját vállalják. Két főállású személyt alkalmazunk: egy felelős szerkesztőt, aki a tulajdonképpeni tördelőszerkesztő és egy szerkesztőségi titkárt, aki az adminisztrációt intézi. — Milyen szellemiséget vállal a Szekszárdi Vasárnap? — A mindenkori hangsúly a közszolgálatiságon lesz. Nem politizálunk, a politikai szervezetek csak hírforrásként szerepelhetnek. Habár az önkormányzat kezdeményezésére jöttünk létre, nem leszünk- ön- kormányzati hírmondó. Kétféle függőséget azonban elismerünk, az olvasóktól és a finanszírozóktól való függőséget. — Kinek szól a lap és miről olvashatunk a hasábjain? — Azzal, hogy hétvégén jelenünk meg, hármas célt jelöltünk ki. Az előző hét eseményeinek feldolgozásával, segítséget kívánunk nyújtani az olvasónak a következő hét megtervezésében. A különféle programok közlésével, és a hétvégi családi pihenést akarjuk segíteni. Tájékozódási témakörök alakultak ki, mindig az aktualitások döntik el, hogy melyik foglal el hangsúlyosabb helyet a lapban. A közszolgálati oldalak információin kívül olvasható az oldalakon képes interjú a heti fontosabb eseményekhez kapcsolódóan, kötetlen, elmélyültebb,, képes publicisztika olyan aktualitásokról, amelyek arra érdemesek. Közlünk még gazdaságpolitikai témákat, a helyi társadalmi életre vonatkozó eseményeket. A hirdetések számára két oldalt tartunk fenn. Lapunk a szekszárdiaknak szól - Szekszárdról. A természetes vonzáskörzetről is írunk, ezen kívül megjelennek a lapban országos, sőt, nemzetközi információk is, de mindig abból fogunk kiindulni; hogy valamilyen speciális oknál fogva a közölt információ érdekelje a szekszárdi polgárokat. A lokális sajtó nem volt eddig igazán a helyén, szinte újra kell teremteni, ez szakmai szempontból is kihívást jelent. Azért is fontos létrehozni a lapot, mert megyénk hét városából csak nálunk nincs helyi sajtó. — Mekkora példányszámmal jelenik meg és mennyiért vehetjük kézbe az új lapot? — A példányszámunk ösz- szesen háromezer lesz, a lap 17,50 forintért vásárolható meg, amely összeg kizárólag a nyomdaköltségeket tartalmazza. Lényeges még az is, hogy önálló terjesztési hálózatot szervezünk az 1. Számú Általános Iskola ifjúsági tagozatával közösen. Olyan fiatalok hordják majd ki a lapot, akiknek nincs továbbtanulási lehetősége és akik így kívánnak javítani szociális helyzetükön. Sárvári János Városközponti reklám Vagy talán a címben megfogalmazott állítást némileg korrigálva antireklámnak is nevezhetnénk azt a „műtárgyat”, ami Szekszárd centrumában található. Egykor bizonyára jobb napokat látott az a hirdetőoszlop, amelyik ma a képen látható módon árválkodik a Babits Mihály Művelődési Ház közelében. A hirdetőszekrények üvegfalát vandál kezek betörték, az egyik keret foglalatából félig kitépve lóg. Sok kommentárt talán nem is érdemes a látottakhoz hozzáfűzni, legfeljebb csak egy kérdést: vajon meddig lesz még ilyen elrettentő állapotban a hirdetőoszlop? Mit hirdet?
