Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-03 / 181. szám
1991. augusztus 3. PÚJSÁG 5 Három éve már, hogy Szekszárdon, a Művészetek Házában általános iskolai énektanárok és karvezetők részére tartott egy elméleti előadást Bocs Attila, az éneklésről. Ezen véletlenül vett részt Szuprics Edit, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, a szálkai tábor művészeti vezetője, szervezője. — Amikor végighallgattam ezt az előadást - emlékezik Szuprics Edit -, éreztem, hogy ez teljesen más módszer, mint amit én korábban ismertem. Logikusabbnak tűnt, mint a hagyományos. Természetesebbnek gondoltam. A mosoly dominál benne. Az énektanuláshoz így kell elindulni. Ez fogalmazódott meg bennem az előadás hallatán. Kerestem a lehetőséget, hogy közelebb kerüljek ehhez az énektanulási módszerhez. — Ekkor találkoztunk Edittel - kapcsolódik a beszélgetéshez Kerényi Zoltán és Nádasi Ágnes. Szekszárdiak mind a ketten. Egy napon születtek, céljuk volt a színművészeti tanulmányokban való elmélyülés, de úgy alakult életük, hogy a főiskolától most még kissé távolabb készüljenek a pályára, a sajátos életet jelentő deszkákra. — A régi technikát én nem tanultam - meséli Ágnes. Nekem az új csupa jót adott. A nagy kérdés az, hogy az ezzel járó életmódbeli változásokat is át tudom-e venni. Fárasztó, kitartó munka kell hozzá. Ha valaki karriert akar, megfelelő fizikum kell, amihez alapot ad a jóga, a meditáció. Egy vegyi laboratóriumban dolgozom a város szélén. Az éneklés több mint ki- kapcsolódás. A nyári tábor felüdülés volt, és ízelítő abból, hogyan kellene élnünk. A vegetáriánus étrend szoros tartozék volt. Kiegyensúlyozottabbak vagyunk. — Egy másfél éves tanfolyamra járok, ahol menedzsereket képeznek - mondja Zoltán - közben kottákat másolok. Az énekléssel intenzíven foglalkozom. Másra nem is jut időm, de ez kitölti a napjaimat. Nekem minden nap élménydús. Egy éve élek új formában, sok munkával, kísérletezéssel, tanulásai. Ezekből jöttem rá, hogy az előző tizennyolc évemben milyen rosz- szul, pazarlón éltem. * — Budapesten, a Németh László gimnáziumban tanulok - mutatkozik be Földvári Csilla - második osztályos voltam. Egy éve kezdtem énekelni. Bocs Attila édesapám barátja volt. Egyszer nálunk járt. Akkor kérdezte, nem volna-e kedvem énekelni. Megpróbáltam. Nincs összehasonlítási alapon, hogy milyen különbség van tanulási módszerek között. Ha többet gyakorolok, biztosan többet fejlődtem volna. — Ez az egy év nálam is meghatározó - mosolyog Rutkai Helga, Budapestről jöttem én is. Irodalomtörténész vagyok, az Irodalomtudományi Intézetben dolgozom. Szegeden egy vegetáriánus-táborban találkoztam Editékkel. Itt Attila tartott előadásokat. Beszélgettünk. Nekem is feltették a kérdést: énekelnék-e, hiszen a Bika jegyében születtem ... Ezután felgyorsultak az események. Pár napra kimentünk Bécsbe, ott gyakoroltunk Attilával. Ezután minden héten jöttem Szekszárdra énekórára. Később nem járhattam hetenként, mert Edit nagyon érdekes dolgot kezdett Szekszárdon. Óvodásoknak tart előképzőt a zeneiskolai tanulmányokhoz. így aztán csak havonta találkoztunk. Ez a tábor itt a hegyek között, a tiszta levegőjével nagyon jót tett nekem. Az is kiderült, hogy ki mennyire tud dolgozni, milyen fegyelmezett. Arra is rá kellett döbbennünk, hogy sokkal komolyabban kell venni magunkat. * — Ezt az énektechnikát a harmadik éve tanítom - emlékezik Gergely Erzsébet. Pillanatnyilag Csikay Ildikó tanítványom, aki intenzíven csinálja. Úgy érzem, eléggé elszigeteltek vagyunk ott Kecskeméten. Egyébként Tiszakécs- kén tanítok. Amit a nyári táborban töltöttünk időt, nagyon tartalmasnak érzem. Különösen örültem, hogy volt két koncert a faluban, mert nagyon kevés alkalmunk van szerepelni. — Megértéssel fogadták a látottakat, hallottakat? — Sok támadás ért, amikor ezzel a technikával kezdtem foglalkozni. A kemény nyelvállás, az éles, erős hangzás miatt. Ezeket kezdetben nem lehet kiküszöbölni. Az első egy-két év arra megy, hogy nyers hangot kell kezelni. Emiatt kerültem Tiszakécskére, mert egyébként a kecskeméti zeneiskolában tanítottam. Szeretbennem depressziót idéz elő. Ha egy napon érett növényt fogyasztok, akkor az egy örök mosoly állapotát hozhatja. Az egész országban tanítok meditációs technikákat, élelmezéseket, egyebeket. Nem azt mondom, hogy ezt az énekeseimnek kell csinálni, de maguk érzik, hogy idegrendszerükben, tartásvilágukban mennyit változtak, morálisan mi alakul ki bennük. — Nagy felelősség ilyen fokon beavatkozni emberek életébe. Vannak-e olyan tervek, ami nagyobb összetartást ígér e kis csoportnak? — Szeretnék egy kis kamaraoperát létrehozni, és ezzel járni az országot, Európát. Azt tapasztalom, hogy egyre inkább vonzódnak egy meghatározott közösség felé, amely számukra bizalmat, biztonságot ad. Az sem riaszt, hogy esetleg egy buddhisztikus vagy keresztényi szellemű egyházi rendet alapítva egybetartani a társulatot. Most először is egy zenekarral próbálunk Mozart-áriákat és németországi koncertkö- rútra készülünk, esetleg lemezfelvétellel, amelyen nem látszik a mosoly ... * 0 — Nekem egyáltalán nem szimpatikus ez a módszer, amit itt láttunk - kezdi Farkas Gábor a beszélgetést. Gyöngyösről jöttünk hárman. Jelenleg tanulok a Bartók Béla konzervatóriumban Budapesten. Két éve énekelek. Tehát kezdő vagyok ezen a téren. Azt tapasztaltam, hogy rengeteg rossz énektanulási módszer van, és ugyanennyi rossz énektanár. Nekem megfelelő a gyöngyösi tanárom. Ami itt, a Tao Klang csoportban van, egy módszer, ami nem biztos, hogy mindenkinek jó. Nem természetes! A legnagyobb baj, hogy az eredményt nem tudjuk lemérni, nincs, aki ezt profi szinten alkalmazná. — Én négy éve tanulok énekelni - lép közelebb Dobi Kiss Veronika, szintén gyöngyösi hallgató, ugyanannál a tanárnál, akinél Gábor. Nekem legjobb módszer, amivel bennünket dr. Jokkelné Bagi Emilia tanít. Egészen más módszer, ha lehet egyáltalán módszernek nevezni azt a különbséget, hogy a nyelvet másként használjuk. Ahhoz, hogy ezt a technikát megtanuljuk, évek kellenének, és föladni amit eddig tanultunk. Ez egy kezdő énekesnek olyan tét, ami áldozat. Ebbe csak olyan vág bele, akinek ideje és pénze van, na és nem kell a dokumentum neki. — Azért is természetellenes nekem ez a technika - folytatja gondolatait Farkas Gábor -, mert az ember nem úgy beszél, hogy a nyelve fönn van a szájpadláson, hanem éppen ellenkezőleg. Mi így is próbálunk énekelni. — Nálunk a teljes lazaság a cél - veszi visz- sza a szót Veronika -. Úgy énekelek, ahogy beszélek, és arra kell gondolnom, amiről szól a dal. Mi még nem találkoztunk Bocs Attilával, de érdekelt ez a módszer, ezért jöttünk ebbe a szálkai táborba. Szerettük volna megtudni, mit hasznosíthatunk a másik módszer mellett, de előbb el kell utaznunk, így aligha szerzünk jó tapasztalatokat. Érdemes volna a magas hangok miatt egy évig tanulmányozni ezt a módszert, de nem tudom, ez lehetséges-e. * — Egy ponton túl már nem a tanáron múlnak a dolgok - szögezi le Lozsányi Tamás orgonaművész, aki zongorakísérőként volt jelen a táborban, Szálkán. Hiába fektet energiát, ha a növendék szorgalma, akarása éppen ellenkezik. Nem vagyok szakértő, így jogosítványom sincs arra, hogy az itt tanult módszerről bíráló véleményt mondjak, de ha csak két módszer adott, abból nem feltétlenül szükséges, hogy egyik rossz legyen. Tehát nem énekesszemmel figyeltem és vettem részt a tábor munkájában, ezért nem ismerem, nem tudom például a jóga-mozgások lényegét, miértjét. A vegetáriánus étrend szimpatikus ugyan, de én a jövőben nem tudom csinálni, tíz napig fogyasztottam, eddig semmi gond ... — A tíz nap azért arra jó volt, hogy a fejekben is sok minden tisztázódott a technikáról - néz maga elé összegező gondolatai között kutatva Szuprics Edit. Rendszeres, egésznapos munka, gyakorlás volt, amiből egyfajta munka- módszert is tanulhattak. Ahhoz, hogy ne ilyen feszes tempót kelljen diktálni, hosszabb időtartamú táborra volna szükség, mert ez a szálkai környezet nagyon alkalmas a pihenésre, kikapcsolódásra, emellett az alkotói munkára. A nyári házi feladatát mindenki megkapta énekből, szolfézsből és találkozunk szeptemberben. Decsi Kiss János Mosoly énekhangra tem volna továbbtanulni énekelni. Válaszút elé kerültem. Nem kaptam lehetőséget, hogy eljárhassak órákra. Nem tiltották, de nem szerették, hogy csinálom. Az arckifejezést sem, ami feszes volt akkor... — Ezzel kapcsolatban hadd szakítsam félbe a gondolatot. Éppen a te előadásodban nem volt zavaró az a mosoly, amit mások kifogásolnak ebben az énektechnikában. A mosoly merevségét az adta, hogy az énekesek - akiket itt láttunk - nagyon koncentráltak az előadásra. Nálad viszont volt egy olyan felvezető mosoly, mikor beléptél a színpadra. így nem volt feltűnő később az, amit a technika megkövetel. — Örülök, ha így volt, mert akkor valami kezd beérni, beépülni. Az egész technikának belül kell élni. A szemeket nem szabad kizárni ebből, mert az a hangon is hallatszik. — Nagyon fontos a szereplés, aki előadó akar lenni - szól Csikay Ildikó. Úgy alakult az életem, hogy ősztől a kecskeméti színházban énekelek kórusban. Az előző életszakaszom még nem zárult le. Rákospalotán, egy leánynevelő intézetben dolgoztam az egyetem elvégzése után. Most kis gyermekeim vannak. Férjemnek köszönhetem, hogy módom van énekelni, amit nagyon szeretek. Ezzel a technikával, úgy érzem, jól haladhatok. Itt a táborban nagyon jól ki tudtam kapcsolódni, feltöltődni... * — Mindenáron énekelni szerettem volna - magyarázza Bocs Attila, de nem tudtak megtanítani, hogy sikerrel szerepeljek. Televíziós rendezőként hagytam el az országot húsz évvel ezelőtt. Ma Bécsben élek. Kinti magányomban kezdtem foglalkozni akusztikai fizikával. Olyan kérdésekre kerestem választ, hogy mi az a rezonancia? Rezonátor a testben? Mi a hangszalag? Rájöttem, hogy a nyelv emelésével milyen felhangokat lehet képezni. Az éneklés - amikor beszélünk - az különböző hangmagasságokban szöveg interpretálás. Az arcnak ebben fontos szerepe van, hiszen a különböző mássalhangzóképzés az különböző ellenállás az arcizmokon. Újabb rezonátorokat nyerek, ha ... Nem részletezem ... Elkezdtem analizálni nagy énekeseket. Valami törvényszerűséget sejtettem abban, hogy egyes énekesek, akiknek a fogai előbbre állnak, könnyebben énekelnek, mert a legtöbb rezonancia a fogon keresztül távozik. A levegő mennyiségével, ki-be áramoltatásával külön foglalkoztam. Magam elkezdtem próbálgatni, és akkor már tudtam, hogy ez teljesen ellenkező, mint amit én a húsz énektanáromtól tanultam. — Kivel kezdte kipróbálni az újnak tűnő módszert? — Elsősorban olyan emberekkel, énekesekkel, akik kórusban voltak eddig, és nem tudtak kitörni. Idősebbekkel, akiknek nem volt vesztenivalója. Különböző európai színpadokon szólisták lettek azóta. Összerendeztem magamban ezt a technikát és elkezdtem Magyarországon is tanítani néhány szólistát. Akkor elhatároztam, hogy megkeressem az országban azokat az énekeseket, akik egyéb okok miatt nem mozognak a pályán. így jutottam ehhez a kis körhöz, néhány énektanárhoz, és megdöbbentő eredményeket értünk el. A legnehezebb zeneirodalmi alkotásokon dolgozunk, Mozart-koncertá- riákat, Vivaldi-motettákat tanulunk. Nincs olyan nehézségű anyag, amit ne tudnának leénekelni. — Vannak, akik egészségkárosítónak tartják ezt a módszert. — Ezzel a technikával más síkok is megnyílnak az ember életében. Gazdagodik az érzelmi élete, márcsak azért is, mert a jó levegőadagolás miatt, a hang maximális fényéért szinte mindent a timusz (csecsemő) mirigyre építünk. Ebben a szív fölötti mirigyben a fiatalság, az örök élet, az összes hormonháztartás központi mirigye van, ennek tápláléka a mosoly. Az egész énekesi lényünkben örökké egy mosoly jellegű tartás van. Ezzel regulálják a timuszt és a hangadást. Ebből a mosolyból fenomenális jelenségek lépnek föl. Ez az egész énektechnika kapcsolatba kerül az úgynevezett Tao jógával, ami már az öngyógyászatot jelenti. Megnő a teljesítő képességük.. — Szakmai berkekben, ahol intézményesen foglalkoznak énektanítással, nem egyértelmű elismeréssel szólnak erről a módszerről. — A legkülönbözőbb élményeim voltak. A zeneművészek szövetségénél följelentettek, hogy tönkreteszek embereket, anyagi előnyöket húzok ebből. Azért van ez az oppozició, ellenkezés, mert közben sokan rájönnek a hatékonyságára. Ismerek kórusvezetőket, akik tiltakoztak ez ellen, és most a kórusukban akarják meghonosítani, csak a lényeget nem értik. Az egész egy speciális, végtelenül finom nyelvmozgásra, a nyelvnek egy tapogató, lefogó mozgására épül. Ha ezt nem tudják milliméterre meghatározni, negatív eredményeket kaphatnak. Presztízskérdés is számukra, hogy húsz-harminc évig valami mást csináltak, amit félre kellene rakni. Ez megalázó lehet. Úgy tudom, Szekszárdon is egy bizottságot kérnek majd föl, hogy megvizsgáltassák Szuprics Edit tevékenységét, és majd ők döntenek, hogy így lehet-e énekelni. — Jóga, meditáció, vegetáriánus étrend, mind közelebb visz a természet törvényeihez. — A természet maga egy jóságos háttér a számunkra. Ki minél több természeti törvénnyel dolgozik, annál hosszabb távon, és értékesebbet tud produkálni. Aki kevesebbel, az hamarabb tönkremegy. A vegetáriánus étrend sem valami túlkapás. Ismert, hogy világsztárok fellépés előtti napokban csak pár szem almát, gyümölcsöt esznek, nem beszélnek. Törvényszerű ez is. A tisztább élelmiszerekkel egy más jellegű energetikai világba lehet kerülni. A szervezet nincs túlfűtve, harmonikusabb az egész. Ismerjük a mondást: „Az vagy, amit eszel.” Ha egy megkínzott állat fehérjéit fogyasztom, akkor az