Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-27 / 200. szám
1991. augüsztus 27. tolnai} NÉ PÚJSÁG 5 Linda és a szerelem Az iaazi hódító: a munka A színésznő: Görbe Nóra. Immár második bőrként hozzátapadó szerepe: Linda. A népszerűség nem mindig élvezetes. Erről később még szó esik, egyenlőre azonban vitathatatlan, hogy a törékeny, karatézó kamasz-ideál népszerűségén nem csorbított az idő. Igaz, hogy Lindából időközben kétgyermekes anyuka lett, s ennek ékes bizonyságaként a közelmúltban kezdték el vetíteni a televízióban azokat az esti meséket, amelyben anyukáját, Görbe Nórát édeslánya, Anna hallgatja figyelmesen. De a mamaszerepnek nem sikerült kikezdeni Linda nimbuszát. Egyrészről vannak tehát a kamasz-lovagok, akik néha ötösével-hatosával csöngetnek be a délutáni álmát pihenő családhoz ünnepnapon (rejtély, hogy hol szerzik meg a címet?), és miután szendergéséből a legifjabb csemetét is sikerült felébreszteni, csak állnak a lakásajtóban áhítattal, és nézik, nézik az eleven főszereplőt. (Aki csuda tudja, miért, de nem igazán elragadtatott ilyenkor). Másrészről viszont itt a családanyai kötelezettség, és a férj, akit ez a fiatalasszony még főiskolásként megszeretett. (Ki kit is választott, erről már tapintatlanság faggatóznil). Az újságíró nehezen vesz erőt magán, olvasói számára nem mer szenzációt hajhászni, de csak kibukik belőle a kérdés: hogyan is áll Linda - azaz Görbe Nóra - a szerelemmel? Milyen szerepet játszik az ő életében ez az érzés? Egyáltalában milyen ember ő valójában? Éppolyan racionális, talpraesett, a férfiakat, a szívszerelmét lazán irányító, mint Linda? — Nem, erről szó sincs - rázza meg makrancos haját. Hagyom magamon áthullámozni az érzéseket, indulatokat. Nem vagyok rideg fejű, minden helyzetben tisztán látó, az érzelmein felülemelkedő nő. A szerelem fontos része az életemnek. Ma is benne élek a szerelemben. Ez számomra a társat, a családot jelenti. Borzasztóan örülök, hogy ilyen a családi hátterem. — Az első és utolsó szerelem is a férj? Más fiúk nem hagytak nyomot a szívében? — A főiskola első éve óta tartozunk egymáshoz. Vidékről, Fótról jártam gimnáziumba. Művészi tornáztam, ez elég sok időt elvitt. Érdemes utánna- számolni: utazás, tanulás, torna, versenyek, nos, sok kalandozásra ezután alighat jutott idő. Kicsit csalódott vagyok. Ha engem kérdeznének, biztosan beszámolnék ifjúságom viharos érzelmeiről. De ha egyszer Görbe Nórának nincs másra visszaemlékezni ifjúságából, mint az iskolára, és a testmozgásra. .. Visszakanyarodunk az érzelmi pluszhoz, a családhoz. — Munka és magánélet. Két gyerek és a szerelem hogyan is hozhatók szinkronba? — Szigorú életrenddel. Tavaly az év 365 napjából 150 fellépésünk volt az Albatrosz (korábban Bojtorján) együttessel, mikrobusszal jártuk az országot. Ha itthon vagyok, az iskola után igyekszem minden percet Annával és öccsével tölteni. A férjemmel is a legfontosabb azonosság az életünkben, hogy mindkettőnknél a főszerepet a gyerekek játsszák. Az ő életük, az ő fejlődésük a létező legfontosabb dolog számunkra a munkánk mellett. Az a két kis ember, akit nevelünk, akikért felelősséget érzünk. Mellékesen az erős tempót, amit diktál magának, összesen 46 kilós súllyal győzi Görbe Nóra. Heti három alkalommal jár kondíció-tornára, ha ideje engedi, síel. Sok időt szeretne a friss levegőn tölteni. Ki a gyerekekkel a városból! Ha csak megteheti! Készült, s rövidesen az üzletekben kapható a Magneoton kiadásában megjelent lemezük, a Tündéri buli. Új sorozatot is készítenek elő a televízióban. .. Munkában nincs hiány. És most melyik is az igazi szerelem? Linda - azaz Görbe Nóra - csak mosolyog. Tengerfenéken a borostyánszoba? II. Katalin orosz cárnő Leningrad közelében levő egykori palotájának híres borostyánszobája, amelyet a második világháborúban a németek leszereltek és elszállítottak, állítólag a tenger fenekén nyugszik. Legalábbis ezt állítja Heinz Schön, aki a háború alatt mint tengerésztiszt szolgált a német hadi- tengerészet „Wilhelm Gustloff” nevű hadihajóján. A Novosztyi szovjet sajtó- ügynökség jelentése emlékeztet rá, hogy a „Wilhelm Gust- loff”-ot 1945 elején elsüllyesztette egy szovjet tengeralattjáró, amikor ezt a mesés kincset szállította. Mit ígér az új tanév? Egy szűk esztendő - szülőknek is, tanintézeteknek is Az anyagi problémák minden bizonnyal rányomják bélyegüket - nemcsak a szeptemberi tanévkezdésre, hanem az oktatási év egészére is - hangzik a Művelődési és Közoktatási Minisztérium szakembereinek prognózia. A szülőknek például meg kell birkózniuk a papír- és nyomdaköltségek emelkedése miatt bekövetkező tankönyv- és taneszköz-áremelkedéssel. A szülők növekvő terheit azonban az önkormányzatok segélyezési, illetve támogatási rendszerükkel mérsékelhetik. Több önkormányzat már döntött arról, hogy egyes iskolatípusoknak anyagi segítséget biztosít, vagy más módon ad támogatás a rászorulóknak. Több helyütt a munkahelyek szakszervezetei is erejükhöz mérten könnyítik a gyermekes dolgozók anyagi terheit. További lehetőség a gondok enyhítésére: a különböző alapok és alapítványok pénzügyi támogatásának igénybevétele - hangsúlyozzák a minisztérium illetékesei. Erre pályázati úton van lehetőség, s elsősorban a sürgető fejlesztések finanszírozása indokolhatja a jelentkezéseket. Ezért fontos, hogy az intézmények ismerjék meg a különböző alapítványok céljait, kisérjék figyelemmel a pályázati kiírásokat. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a szakoktatásban - a szerkezetváltással párhuzamosan - ismét lehetőségük nyílik az intézeteknek arra, hogy a szakképzési alapból fejlesztési terveik megvalósítására támogatást kérjenek. A pályázatok elbírálását már most, a tanévkezdés előtt megkezdik. Az úgynevezett önkéntes vállalati befizetésekből keletkezett alapból egyébként a gimnáziumok gyakorlati fakultációik fejlesztésre is kérhetnek anyagi támogatást. Tv-napló A pápa hazánkban 1931 februárjában kezdte meg adását a vatikáni rádió, aminek létrehozásában nagy része volt Marconinak, a híres fizikusnak. Ebben az időben 20 rádióadó működött a világon, ma körülbelül 68 ezer, s mutatja, hogy az egyházi állam milyen korán felismerte a technika szerepét, jelentőségét. Hangulatos, sok ismerettel szolgáló film mutatta be a vatikáni rádió munkáját, filmtörténeti érdekességgel is szolgálva: láthattuk az első adáskor készült felvételeket XI. Pius pápával. Mást is láttunk, mert a film a pápaság legutóbbi hatvan évének keresztmetszetét is bemutatta, ugyancsak régi felvételek segítségével. Hangulatos nyitány volt a pápalátogatáshoz, ami öt napon át kitöltötte a műsort, néha a szükségesnél talán jobban is, mert közben megmozdult a világtörténelem: a Szovjetunióban lezajlott puccs alaposan elterelte a figyelmet János Pál magyarországi útjáról. A tévében teljesen felesleges közjáték: a meghívott egyháztörténész arról beszélt, hogy a keresztény kurzus, amitől ma sokan tartanak, jelentéktelen epizód volt, szóra is alig érdemes. Ellent kell modanunk, mert a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja valóban kurzust hirdetett a nemzetgyűlés pedig már 1920 szeptemberében megszavazta a numerus clausust, vagyis az első zsidótörvényt, amit aligha lehet a megbékélés jelének tekinteni. A részleteket bárki megkeresheti, de ezektől függetlenül, felesleges volt egy olyan kérdést feszegetni, ami egyesek szerint nincs is. Volt még egy-két melléfogás. Valamelyik riporter a pápát Olaszorrszág bíborosának nevezte, a búcsú perceiben pedig, összefoglalva az öt nap eseményeit, első helyen hallottuk, hogy a pápa megáldoztatta Habsburg Ottót és családját. Megmosolyogtató buzgalom, nem ezért időzött körünkben a pápa. Ezektől eltekintve a sokszínhelyű közvetítések korrektek, esetenként bravúrosak voltak. A nevezetes látogatás minden mozzanatát láthattuk, a megérkezéstől a búcsúztatásig, s bár mindenütt a pápa volt a főszereplő, a hívők is szót kaptak. De hát végtére nekik és értük történt minden, akkor is, ha kevesebben voltak, mint amennyire számítottak. Igaz, ehhez határainkon túli tényezők is hozzájárultak. A pápa útját általános rokonszenv kísérte, s ebben hívők és ateisták egyetértenek. Szeretetet sugárzott belőle, és megértés, nálunk pedig most erre van a legnagyobb szükség. A látogatásnak voltak olyan pillanatai, amiket még egykét évtizeddel ezelőtt sem lehetett volna elképzelni. Debrecenben koszorút helyezett a gályarabságba hurcolt protestáns papok emléktáblájára, Pesten fogadta a zsidó egyházi vezetőket, s az egyik rabbi elismerően mondta, hogy kiválóan járatos a zsidó teológiában, sőt, a héber nyelvben is. Ez valóban példaadás a megértésre, ami, ha követőkre talál, sok mindent jó irányba terelhet. Miként azok a szavai is, amelyekkel mérsékletre intett az egyházon belül is. Annak idején nálunk Prohászka püspök nyomán az egyház a diadalmas világnézet letéteményesének vallotta magát, s gazdagsága, az államéletre gyakorolt befolyása mindenütt éreztette hatását. Az új evangelizáció, amit II. János Pál pápa meghirdetett, új alapokat jelent, nemcsak az egyház, hanem a hívők részére is. Felelősek vagyunk a szabadságért, egymásért, hirdette a pápa, s ez mindenkire vonatkozik, vallási, társadalmi különbség nélkül. Ezek a bölcs, emberségtől áthatott szavak nem tévesztették el hatásukat, azt remélni azonban, mert ilyen megnyilatkozások is voltak, hogy most egyszerre megváltozik minden, a bűnösök magukba szállnak, a törtető, kapzsi emberek megtérnek s csak az jár majd eszükben, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten, nyilván naivság. De a pápalátogatás elősegítheti, s reméljük, elő is segíti a megértést, divatos szóval, toleranciát, ez pedig a most alakuló magyar életben minden további lépésnek az alapja. Sokan azt kérdezik, megérte-e a költségeket? Nem tudom, de ez aligha mérhető. Aki üzleti alapon nézi az egészet, rossz helyen kereskedik. Egy igaz ember járt közöttünk, akinek szavára érdemes figyelni. A televízió pedig jól szolgálta a látogatást, akkor is, ha néha többet nyújtott a kelleténél, főleg az úgynevezett háttérműsorokkal. Most akarta pótolni a tévé hosszú esztendők mulasztását. Csányi László Dickensi világ - a huszadik században Fesztivál tanulságokkal és őrségváltással Ha azt halljuk, gyermek- munka, legyintünk: Ázsia, La- tin-Amerika. Ha erre azt a választ kapjuk: nem, Nagy Britannia, hát mi tagadás, elcsodálkozunk. Pedig az 1839 óta működő Rabszolgaság-ellenes Társaság (Anti-Slavery Society) jelentése szerint a sziget- országban 1,8-1,9 millióra tehető azoknak a 16 éven aluli, többségükben inkább csak 10-11 éves gyermekeknek a száma, akik hajnalban, késő este, sőt, tanulás helyett is keményen dolgoznak - éhbérért. Szélsőséges, elriasztó példa akad bőven, és felesleges csak a rideg tényekre szorítkozni. Egy nyolcéves, mozgáskorlátozott londoni kislány esténként egy szénkereskedőnél dolgozott - amíg az iskola közbe nem lépett. Munkaköre az volt, hogy a degeszre tömött szenes zsákot megtámassza. Fizetsége napi fél font - majdnem semmi. Persze, nem mindenki ilyen nyomorúságos bérért töri magát, van aki tűrhető fizetést kap. Tény azonba, hogy azok a gyerekek, akiket üzletekben, piacokon, műhelyekben, fodrászoknál, kézműveseknél foglalkoztatnak, csak töredékét kapják annak, amit egy „igazi” munkaerőnek ki kellene fizetni. Éppen ezt teszi vonzóvá a gyermekmunkát, ez csábítja alkalmazásukra azokat, akiknek valamilyen segítségre van szükségük. A tanulmány szerint körülbelül egymillió gyermek dolgozik heti negyvenhárom órát, ami jóval több a felnőttek munkaidejénél. Ez arra is következtetni enged, hogy nemcsak iskolaidőn túl kezdődik sokuk mukai- deje - a hiányzások egyhar- mada ilyen illegális munkára vezethető vissza. A dolog persze törvénytelen. A szigetországban ezernyi jogszabály próbálja keretek közé szorítani a gyermekek munkába állítását. Tizenhárom év alattiak például egyáltalán nem dolgoztathatok; a 13 és 16 év közöttiek tanítási napon csak két órát, szombaton pedig legfeljebb négyet. Gyárakban, üzemekben tilos a gyermekek foglalkoztatása - és sorolhatnánk hosszan azokat a rendeleteket, amelyeket a munkáltatók megszegnek. A családok egyre nagyobb részénél van szükség pénzre, a rendszeresen dolgozó gyermekek fele a munkanélküli családját támogatja a kapott pénzből. Végeredményben az is elég torokszorító, amikor a pémnzen ruhát, édességet vesznek maguknak, csupa olyasmit, amit rendes körülmények között élő családkban a szülők tudnak biztosítani. Hogyha nem a szükség viszi rá a gyermekeket a munkába állásra, akkor gyakorta a munkaadók csábításának engednek. Bajban van az Edinburgh-i Nemzetközi Művészeti Fesztivál. Elérte a fesztiválok sorsa: elszegényedett és mind kevésbé érdekes. Az évente megrendezett skóciai világzenei, világszínházi, világfilm- és világfestészeti találkozó az idén augusztus utolsó napjáig tart. Valaha szebb napokat látott: 1947-ben rendezték először. Az akkori szenzáció az volt, hogy a Bécsi Filharmonikusokat ismét Bruno Walter vezényelte. Az Edinburgh-i fesztivál zenei műsorfüzetei sokáig olyanok voltak, mint valami exkluzív „Ki kicsoda?” lexikon: Callas, Gobbi, Sutherland, Giulini, Barenboim szinte évente zarándokoltak skót földre. 1977-ben a Car- menben Placido Domingo énekelt és Claudio Abbado vezényelt. De talán ez volt az utolsó legendás év. A nyolcvanas években ugyanis fölerősödött a fesztiválok versenye szerte a világon, valóságos fesztivál-infláció volt. A nagy együttesek, szólisták pedig nekiláttak túrázni. Ma már senkinek sem kell a világ végére, Edinburgh-ba mennie, ha Pavarottit, vagy a Berlini Filharmonikusokat akarja látni legjobb formájukban. Az idén is lesznek szép fellépések: zenében a leningrádi Kirov Opera Ígérkezik csodásnak, színházban pedig, például a craiovai román Nemzeti Színház Macbeth-részletekkel fűszerezett Übü királya vonz majd sok nézőt az Edinburg-i fesztivál mintegy 200 ezer látogatója közül, de a kritikusok méltatlankodnak: az utóbbi években mind több olyan nagyság szerepelt a fesztiválon, aki vagy már túljutott a csúcson, vagy még az odavezető út felét sem tette meg. Hát igen, a pénz. A munkáspárti városi tanács 553 ezer font sterlingről 695 ezerrel emelte a támogatást, a helyi vállalkozók 700 ezer fontot adtak össze, kétszer annyit, mint tavaly. De mit ér mindez, amikor még egy névtelen külföldi szimfonikus zenekar előadása- szólisták nélkül - is legkevesebb 45 ezer fontba kerül darabonként? Frank Duplop, a fesztivál igazgatója, az idén utoljára vezényli a parádét. Utódja, Brian McMaster, a walesi Nemzeti Opera eddigi főnöke azt mondja, hogy „képzelőerővel kell pótolni a hiányzó pénzt, nem a jegyek árának emelésével. .. ” Nem rossz jelszó, ha meggondoljuk, hogy az Edinburgh-i fesztivál három hét alatt 50 millió font sterlinget hoz- no nem a fesztiválnak, hanem a városi, vidéki üzletembereknek, vendéglősöknek, szállodásoknak, kereskedőknek. A jelek szerint az új fesztiváligazgató még hajlandó is növelni bevételüket... Linda és Anna