Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-27 / 200. szám

1991. augusztus 27. PÚJSÁG 3 Egy látványos sikertörténet Segítség a kárpótláshoz Amit a hatósági bizonyítványokról tudni keli A MÜSZI menedzsere az év menedzsere Öt évvel ezelőtt egy tévéhir­detésben jelent meg először a titokzatos csettintő ember a nagy fekete kalapban, s hóna­pokig találgattuk, vajon mit je­lent az, hogy MÜSZI. Azóta szakmai és nem szakmai kö­rökben is ismertté tette magát a Mezőgazdasági Üzemszerve­zési, Számítástechnikai és In­formatikai Rt. A televízió Mene­dzser Magazin című műsora dr. Tóth Tibort, a MÜS^I elnök-ve­zérigazgatóját az év menedzse­rének választotta. — Mit gondol, miért esett Önre a választás? — Azt hiszem, ez elsősor­ban a cég jó eredményeinek tu­lajdonítható. A részvénytársa­ság 1990-es mutatói igen lát­ványosak: árbevételünk 20, nyereségünk 30, exportunk pe­dig 400 százalékkal múlta felül az előző évit. Huszonegy éves fennállása alatt a cég mindig nyereséges volt. — Hogyan jutott Ön el a MÜSZI vezérigazgatói székéig? — 1966-ban végeztem az agrártudományi egyetemen, ahonnan a kerecsenek tsz-be kerültem ágazatvezetőnek. 1974-től a MÉM-ben az ipar­szerű termelési rendszerekkel foglalkoztam, majd az államtit­kári titkárságon kötöttem ki. Közben elvégeztem a közgaz­daságtudományi egyetemet és a tanárképző főiskolát. 1982-ben választás útján kerül­tem a MÜSZI igazgatói poszt­jára. — Milyen Ön szerint a jó menedzser? — A jó menedzser úgy foglalkoztatja csapatát, hogy megteremti a pénzkeresés fel­tételeit. Ezenkívül kötélidegei vannak, beosztottjait nem győzi, hanem meggyőzi. — Mivel tölti a legszíve­sebben a szabadidejét? ■— Mostanában minden szabad percemet leköti az an­gol nyelv tanulása. 1989-es részvénytársasággá alakulá­sunk óta nyolc ország cégei részvényeseink, szükségem van tehát az angol nyelv tárgya­lási szintű tudására. Németből és oroszból már van középfokú nyelvvizsgám. Nagyon élvezem egyébként, hogy újra tanulha­tok. Ha több időm van, vasár­naponként a barátokkal együtt rúgom a labdát Budafokon, a hegyoldalban, ahol lakom. Fel­eségem szintén agrármérnök, és a lányomat nem sikerült leté­ríteni erről a pályáról: másodé­ves hallgató az agráregyete­men. Hobbim a főzés is, főként halat szeretek készíteni. — A szolgáltató szféra ma sikerágazatnak számít a pangó ipar és mezőgazdaság mellett. Mit kínál a MÜSZI ügyfeleinek? — Cégünk fő profilja a számítástechnika, melyet komplex módon alkalmazunk. Először felmérjük megbízónk informatikai rendszerét, majd javaslatot teszünk annak átala­kítására, s ehhez gépet adunk el vagy lízingelünk, és biztosít­juk hozzá a szoftvert is. Gon­doskodunk a gépek és a szoft­ver folyamatos karbantartásá­ról, valamint a szakemberek be­tanításáról és továbbképzésé­ről. A MÜSZI kezelésében van az ország mezőgazdasági és élelmiszeripari információs adatbankja. A legkorszerűbb IBM számítóközponttal működő rendszerből bárki lehívhatja a neki szükséges adatokat. Ren­delkezünk az elmúlt 15 év válla­lati-területi és idősoros adatai­val mindenféle bontásban. — Tavaly az OMÉK-en mu­tattuk be a MEZŐHÍR nevű ke­reskedelmi információs rend­szerünket. Lényege, hogy min­den üzemnek van egy számító­gépe, melyen egy kártya segít­ségével meg tudja kérdezni az árakat, megtudhatja, hol lehet alkatrészt kapni, fel tudja aján­lani saját termékeit, s akinek ilyen gépe van, azzal rögtön szerződést is köthet. Még tesz­telés alatt van a vállalkozók ré­szére kifejlesztett rendszerünk, a gazdaszámtartás, melyet a napi költségek nyilvántartására lehet használni. Remélem, mire a rendszer forgalmazható lesz, már vállalkozók is lesznek a mezőgazdaságban. — Kik a MÜSZI részvé­nyesei? — 260 termelőszövetke­zet, 8 bank, 3 kutatóintézet, 2 önkormányzat, 6 érdekképvise­leti szerv és 1414 magánsze­mély. A külföldi részesedés 37 százalék, nyolc ország részvé­nyesei közül a német és az osztrák a meghatározó. Vagyo­núnkat 1990-ben 50 százalék­kal növeltük, ami ebben a gaz­dasági környezetben, azt hi­szem, nem kis teljesítmény. A MÜSZI profitja a múlt évben 80 millió forint volt és leányvállala­taink ugyancsak mintegy 80 mil­liónyi nyereséget hoztak. Bevé­teleinknek mintegy 20 százalé­kát külpiacokon realizáljuk. A MÜSZI- részvényeket tavaly bevezettük a tőzsdére. Rész­vényeseinknek a Budapesti Tőzsdén jegyzettek közül az egyik legnagyobb osztalékot fogják fizetni. — Kérem, áruljon el vala­mit a MÜSZI sikerének titkából! — Ez egy kicsi és rugal­mas szervezet, az átlagosan 35 éves korú dolgozók együttmű­ködési készsége igen jó. Van­nak teamek és munkakörök, de mindenki azt csinálja, amire az adott pillanatban éppen szük­ség van. Igen jó az érdekeltségi rendszerünk. IkiúoctKi Polgármesteri Hivatal városi tanác* vb i#&?Katáai oaxtAiya .................................................kerületi tanács vb itfartfatásl owtélya k özségi tanác# vb #zaki««***(atAsi »zervj 6-5 91, • Szám: .............................................. H atósági blvonyílvtí \ 30G,- Ft 'illecek lefóva V* / a no a Lertók I^tVunííé 'lolfici légyéi KáüCpőtlási Üivütöl 'óbrtüTiútvárná...........................................Hip,e,h“*n4“‘r* ‘ ................................. * ..........................faéy) ........................ v . (előző, leánykori név) • k,"'k * w-M».: ti&Sr.................... <■»•»-« — — 1 U* «« ....21 N»l h eI*,: .......................................................Ideje: ....................................................................................... . .U4CtOÁ. fotyno. s*?, a_E&mtatott"ntsa özafcu­.alapján uecjvcttc 1S5&» jönuar 3. napján a ftadocsa 'tijiüé '1026;’'fcirtéfc'iv S3;' sssátótévetéTi'ssatliffjafi' '(adatgyűjtő lapV "fíi'ü' liVOZíi 'sü'ereplö' '5303• hrsz-u ■ szántó nüvelésíi' -icju • 1000. ne? Ív területű -irt-Uiu .földtelrületet. loloar.J.atip.íitál. íttovis. .VZfreC’XXV. Rl°cic­.cmoí.......................................................................... tiivatatos 91'.........................................................................17-,". *l«pMn BilUm ki ‘ ' nap. Ezt • bizonyítványt Mädocsa , t S fű <^/- S' /fat’ lft'>Cc fi .y ' .c/s€ > ­fy-x r.'. c. L y 3,3 v-tvn fc >f. . Z'Ln f ■ - — —‘ Caízsei aonósnó jegyző Két hete, hogy országszerte megnyíltak a kárrendezési hiva­talok. Tolna megyében naponta közel száz érdeklődő is meg­fordul a szekszárdi székhelyű megyei irodában, ahová eddig százhúszan nyújtották be kár- rendezési igényüket, a szak­emberek szerint, sajnos, egyet­len adatlapot sem töltöttek ki hibátlanul. A beadott adatlapok egyré- szénél nem csatolták a megfe­lelő iratokat, melyek a jogosúlt- ságot bizonyíthatnák. A kárrendezési igény bejelen­tésénél nagyon fontos okirat le­het a hatósági bizonyítvány. Mai szakértőnk Tandi Mihály és Berlingerné dr Somogyi Éva, a megyei kárrendezési hivatal munkatársai.- Mikor, milyen esetekben szükséges a hatósági bizonyít­vány?- A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a kérelemhez minden esetben csatolni kell a jogosúlt- sághoz szükséges eredeti ok­iratot vagy annak hitelesített másolatát. Lehetőség van arra is, ha ezek hiányoznak, egyébb módon is bizonyítsák a jogo- súltságot.- Az egyébb mód a hatósági bizonyítvány...- Igen.- Kik állíthatják ki és milyen adatoknak kell szerepelni eb­ben az okiratban?- Az a hatóság állíthatja ki, amelynek birtokában vannak az adatok, az Államigazgatási El­járásról szóló törvény alapján valamennyi polgármesteri hiva­tal és valamennyi földhivatal, az előírt követelmények figyelem- bevételével. Például föld eseté­ben tartalmaznia kell - a mellé­kelt példánk is ezt mutatja - az eladó és vevő személyi adatait, az adásvétel tárgyát, helyrajzi­számot a terület és az aranyko­rona megjelölésével, az adás­vétel időpontját, és azoknak a dokumentumoknak a felsorolá­sát, melyek alapján a hivatalok meggyőződhettek az adásvétel hitelességéről.- Mi történik abban az eset­ben, ha hiányoznak az adatok?- A kérelmezőnek elsősor­ban a kiállító hivatalt kell meg­győznie az állításának a valódi­ságáról, ehhez akár tanút is kérhet. Ha a hivatal kiadja a ható­sági bizonyítványt és a megfe­lelő adatok alapján megállapít­ható a jogosúltság és a sérelem mértéke, a kárrendezési hivatal azt elfogadja. De igazolást ké­résre köteles kiadni a gazdál­kodó szervezet is - állami gaz­daság vagy tsz - a birtokukban lévő adatokról. Példaként említem, ha a helyi polgármesteri hivatalnak azt kell bizonyítania, hogy a sérel­mezett által megnevezett ingat­lan az elvételkor beépíthető házhely volt. Ha mezőgazda- sági ingatlanként értékelnék, az aranykorona után járna kárpót­lási jegy, ha viszont beépíthető házhely volt, akkor négyzetmé­terenként 200 forint járna. Nem mindegy a sérelmezett szem­pontjából a megítélés. A hivatal ebben az esetben a rendelke­zésére álló kataszteri munkaré­szek, tanúk vagy személyes he­lyismeret alapján dönthet.- Mikor nincs szükség ható­sági bizonyítványra?- Ha minden okmány rendel­kezésre áll, amivel igazolható a jogosúltság és a kárpótlás mér­téke. Sorozatunkat a megyei föld­hivatal munkájával folytatjuk. Olvasóink kérésére közöljül a Megyei Kárrendezési Hivatal ügyfélfogadási rendjét: hétfőtől csütörtökig délelőtt 8 és 12 kö­zött, délután 1 és 4 óra között várják az érdeklődőket, pénte­ken csak délelőtt van ügyfélfo­gadás. Mauthner Ilona A holland margarin úi piaca Kelet-Európa Korszerűsítik a Springer-kiadó szervezetét A hatékonyabb működés ér­dekében korszerűsítik az Axel Springer konszern - a világ egyik legnagyobb lapkiadó vál­lalkozása - szervezetét. A dön­tés mintegy egy hónappal azt követően született, hogy a ber­lini székhelyű, Magyarországon is érdekelt cég élére új elnök ke­rült, Günter Wille személyében. A kiadó felügyelő tanácsa tíz­ről hétre csökkentette az elnök­ség létszámát, s ebből 6 helyet azonnal be is töltött. Maga Gün­ter Wille - aki természetszerűen felelős az egész óriás-vállalko­zás hazai és nemzetközi műkö­désének eredményességéért - személyesen foglalkozik az új­ságkiadás feladataival és neki tartoznak közvetlen felelősség­gel a kiadó főszerkesztői. A szervezet egyik új ágazata az elektronikus médiákkal fog­lalkozik, amelyek az utóbbi években növekvő szerepet töl­tenek be a Springer működésé­ben. Az új részlegért felelős el­nökségi tagot a felügyelő ta­nács még nem nevezte ki. Pedagógiai innovációs tanácskozás Az oktatási intézmények au­tonómiájáról és az innovációs törekvések kapcsolatáról kez­dődött ötnapos országos konfe­rencia hétfőn Debrecenben. A tanácskozásra az ország kü­lönböző részéből több mint száz, a szakmai munka minő­ségi megújítására törekvő pe­dagógus érkezett. Gazsó Fe­renc egyetemi tanár bevezető előadásában kifejtette: autonóm iskola nélkül nem reményked­hetünk a magyar oktatási rend­szer megváltoztatásában, ér­demi korszerűsítésében. Új világrekord - gombócevésben Nem kevesebb mint 153 szil­vásgombócot evett meg egy­szerre a csehszlovák Frantisek Pohorsky a hagyományos szil- vásgombóc-evési versenyben Vizovicében, és ezzel egy gom­bóccal sikerült megdöntenie az eddig fennálló világrekordot. A CTK csehszlovák hírügy­nökség hétfői jelentése szerint azonban Pohorsky ennek elle­nére nem kerül be a rekordok Guinnes könyvébe, meet telje­sítményénél nem volt jelen köz­jegyző. A szilvásgombóc evési verseny szabályai szerint evés közben a versenyzők nem fo­gyaszthatnak italt, csupán rövid sétákat tehetnek és tornagya­korlatokat végezhetnek az emésztés megkönnyítésére. Az a versenyző pedig, aki egy óra alatt húsznál kevesebb, egyen­ként 30 grammos gombócot fo­gyaszt el, még fizetni is köteles. Gyermekszépségverseny, 1991. Szabó Katika Binder Péter Wiedermann Ferenc Gáspár Krisztina Boros Attila Dunaszentgyörgy, Tácsics u. Hőgyész, Dózsa Gy. u. 27. Tengelic, Csapó V. u. 2. Szekszárd, Béri B. Á. u. 91. Bonyhád, Dózsa Gy. u. 17. Úgy lehet szavazni, hogy az újságból kivágják a legszebb­nek tartott kisgyerek fényképét, és beküldik szerkesztősé­günkbe. Egy borítékban több fotó is beküldhető, mindössze annyit kérünk, hogy a címzés mellé írják oda: Gyermekszép­ségverseny. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Az nyeri a versenyt, illetve az ér el helyezést, akinek az új­ságból kivágott fényképe a leg­nagyobb számban érkezik hoz­zánk. Sokan érdeklődnek, mikor láthatják lapunkban a beküldött fényképet. Előbb-utóbb min­denki sorra kerül. Legközelebb, csütörtöki számunkban a teveli Karika Xénia, a váraljai Müller Viktor, a györkönyi Rézmann Szilvia, a nagyszokolyi László Csaba, a tolnai Strich Anett fényképét közöljük. A holland margarin Kelet-Eu- rópában új piacra lelt. Lengyelország vezeti az im­portálók listáját: az első hat hó­napban 3.098 tonnát vásárolt a tavalyi 1.012 tonnával szem­ben. A Reuter amszterdami je­lentése szerint Magyarország importja ugyanezen időszak alatt 698 tonnáról 2.389 ton­nára bővült. Szakértőknek a Reuter által idézett véleménye szerint a holland margarin jó­részt az egykori keleti tömb ál­lamai közötti kereskedelmi kap­csolatok összeomlásának kö­szönheti megjelenését, illetve sikerét a térségben.

Next

/
Thumbnails
Contents