Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-24 / 198. szám
PÚJSÁG 1991. augusztus 24. Az átalakulás egy szelete Gemenc Volánnál Privatizáci(oh)! Fájdalmas lépések sajnos ez velejárója az átalakulásnak. — Mindeközben a vállalat talponmaradására is különös hangsúlyt kellett fektetnünk, az első félévben mégis negyven- milliós eredménnyel zártunk, ami a további átalakulási elképzeléseinkhez megfelelő alapot jelent. Gómann József, a korábbi rakodószerelő csoport vezetője meglehetősen indulatosan sérelmezi, hogy az elbocsátott dolgozók nem kapnak végkielégítést. Szűcs Ferenc autóvillamossági szerelő úgy véli, hogy az átszervezés és az elbocsátan- dók kiválasztása nem objektív szempontok szerint történt. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A helyenként személyeskedésbe átcsapó polémia végén Horváth György elmondja, hogy arról, hogy személy szerint ki menjen, ki maradjon, egy - a foglalkoztatási törvény által előírt - bizottság döntött, melynek ő is tagja volt. A kiválasztás objektivitását megkérdőjelező vádakra elmondja, hogy korábban a saját fiát is elküldték. Kijelentette, hogy kizárólag szakmai szempontok játszottak szerepet a döntésben. A vállalat igazgatója - emlékeztetve az érdekképviseletekkel történt egyeztetésre és a vállalat teherbíró képességére - jelen pillanatban nem tartja megoldhatónak a végkielégítést. Hozzátette, hogy a távozók két hónapig még fizetést kapnak, addig megoldódhat a problémájuk. Ezen kívül a vállalat dolgozóinak megjáró kedvezményeket munkanélküliségük idejére nekik is biztosítja. A vállalat munkástanácsának Szólni, vagy hallgatni Korunk jelszava a privatizáció. A szót mintegy varázsigeként mondjuk, írjuk, rágjuk. Volt idő, amikor építettünk (többek között szocializmust is), aztán reformáltunk (valamit abból, ami még megmaradt), felülvizsgáltunk és átértékeltünk (leginkább kifejezetten közös hibás döntéseket és bűnöket), most pedig privatizálunk (majdnem mindent). Gyanítom, hogy ez utóbbi slágerszó gyakorisági mutatója nyelvünkben néhány év múltán meredeken zuhan majd, és az sem kizárt, hogy jelentése más lesz, mint ma. Merthogy nem is olyan rég még mást is jelentett, mint napjainkban. Aki - akár csak két évvel ezelőtt is privatizált, az magánéletet folytatott, nem dolgozott, magánzóként élt. (V.ö.: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akad. Kiadó 1989.) Aki pedig magánzó, az nem tesz mást, mint „Foglalkozás nélkül, vagyonából vagy alkalmi munkából él” - legalábbis a szintén ’89-es kiadású Magyar értelmező kéziszótár szerint. Ma inkább csak a vagyonukból élőket értjük alatta, mert a szó hallatán bizonyára senki nem a sarki koldusra gondol, aki ügyesen álcázza, hogy Iát, inkább az éles látására büszke, vastag — lehetőleg valutával teli - pénztárcájú emberekre, akiktől a megváltást várjuk. Nos, sok helyre nem érkeztek még meg, és van, ahol egyelőre hiába várják őket. így van ez a Gemenc Volánnál is, ahol - az igazgató szavaival élve - „quázi privatizáció” folyik. Ennek egy szeletének eredtünk nyomába. Múlt pénteken - mint arról rövid tudósításunkban beszáA két új csoportvezető moltunk - munkásgyűlésen tájékoztatták a vállalat szekszárdi üzemegységének karbantartóit a legújabb szervezeti változásokról. Kilenc dolgozó már megkapta az értesítést arról, hogy nincs tovább szükség a munkájára. Másoknak új beosztást kínáltak, a vezetőkből beosztottak lettek, miután a korábban hét csoportban működő szervezet két nagyobb csapatban dolgozik tovább. A váltás nyilván érdekeket sért, ezért aztán nem csoda, ha szenvedélyes hangulatú bírálatok is elhangzottak a fórumon. Fejős Bélával, a volt műszaki Nem a létszámleépítés miatt berzenkedünk szemlés részleg korábbi csoportvezetőjével együtt lépkedünk a szerelőműhelybe, ahol a gyűlést tartják: — Tudtunk az átszervezésről, mégis meglepett a hír. Meg is mondtam az igazgató úrnak, hogy nem a létszámleépítés miatt berzenkedünk, hanem az ellen tiltakozunk, hogy az nem demokratikusan történt - fakad ki szinte kérdezés nélkül. Horváth György üzemigazgató a munkásgyűlésen a következőkkel támasztja alá a döntést: — A feladathoz kellett megszabnunk -a létszámot! A múlt év utolsó negyedében kezdtük el a műhely átszervezését, az érdekeltségi rendszerben való foglalkoztatást. Ezzel megszűnik az érdekellentét a különböző csoportok között, hisz eddig azok jártak jól, akik „kifelé” is dolgoztak. — Az átalakítás szerves része annak a folyamatnak, amelyet a vállalat privatizációjához vezető úton eddig megtettünk - ezt már a vállalat igazgatója, Amrein Károly mondja, majd így folytatja: — A sok veszteséget „termelő” teherfuvarozás társasággá alakításával kezdtük. Szekszárdon kettő, Bonyhádon, Dombóváron és Pakson egy-egy kft alakult. A logika azt diktálja, hogy a kiszolgáló egységeket is társasági formában működtessük. A helyzetet bonyolítja, hogy - bár világos elképzeléseink vannak az átalakulást illetően - a vállalatnak még sincs jóváhagyott átalakulási programja. Ez nem a szakmán múlik, hanem attól függ, hogy milyen elhatározásra jut majd alapító minisztériumunk a személyszállítás privatizációjáról. Mi azonban addig nem ülhetünk karba tett kézzel, az előre látható folyamatoknak elébe kell mennünk. Mint a tapasztalatok bizonyítják, eddig sem gondolkodtunk rosszul. Javult a vállalat eredményessége és a fizetések az év végéig 35-37 százalékkal nőnek. Azon felül nem bérjellegű juttatásainkat is emeljük a jövő hónaptól. Tudom, hogy ez nem vigasz az elbocsátottaknak, de tény, hogy eddig - vállalati szinten - nagyobb megrázkódtatás nélkül tudtuk átvészelni a létszámleépítést. Az eddig eltávozott kettőszázötvenhat dolgozó közül sokan munkát találtak a kft-knél, mások megszerezték a jogosultságot az előnyugdíjazásra, és „mindössze” harmincnyolc emberről tudunk, aki nem talált állást magának. Ezek a fájdalmas lépések sajnos eltalálnak ártatlan embereket is, de Remény és csüggedés elnöke, Bóka István azzal indokolja, hogy nem támogatja a végkielégítést, hogy most kerül sor az adminisztratív létszám leépítésére is, és bizonyára nagy ellenérzést váltana ki a fizikai dolgozók körében, ha a munkástanács éppen most harcolna érte. Egyébként kijelenti, hogy úgymond hiába beszél a munkásoknak, nem hallgatnak rá. A „hagyományos” szakszervezet bizalmija hallgat, aki a munkásgyűlés után sem hajlandó nyilatkozni, pontosabban nem járul hozzá mondandója közléséhez. A függetlenített titkár külföldön. így aztán - legalábbis a munkásgyűlésen - nem hangzik el a szakszervezet álláspontja. A titkárt sajnos még az ünnep után sem tudom elérni a gyárban, a szakszervezetbe jelentkezőket összesíti Fadd-Domboriban - tudom meg később. A munkástanács vezetője is sopánkodik, hogy kevés az aláíró, de, mint mondja, lekörözték a „hagyományosakat”. Az adatot nem áll módomban ellenőrizni, és nem is óhajtom, inkább arra vagyok kiváncsi, kinek az érdekeit védi a munkástanács. Valamennyi dolgozóét, vagy a maradókét? — Természetesen mindegyikét - hangzik a kissé bizonytalan válasz. A vállalat igazgatója határozott: — Nagyságrendben más az ittmaradó ezeregyszáz ember problémája, mint az elbocsátottaké. Dönteni végülis nekem kellett, és ezt vállalom. Tudomásul kell venni, hogy még egy ilyen, viszonylag stabil helyzetben lévő gazdálkodó egységnél is, mint a mi vállalatunk, sok konfliktust hoz a felszínre az átalakulás. Ezt a sajnálatos lépést meg kellett tennünk, hogy az átalakulás folytatódhasson. Ami nálunk történik - és meggyőződésem, hogy a gazdaság jelenlegi állapotában ez általánosnak tekinthető - nem nevezhető a szó valódi értelmében vett privatizációnak, hiszen annak a generális feltételei jelenleg nincsenek meg. így inkább quázi privatizációról beszélhetünk. Tevékenységünk szolgáltató jellege, és ebből fakadó sajátos helyzete egyébként is megköveteli a szakmai szempontok szerinti elbírálást, és a közlekedés működőképességének fenntartása továbbra sem nélkülözheti az állami szerepvállalást. Ennek a történetnek itt most vége, az átalakulás azonban folytatódik. Riportunkban nem törekedhettünk arra, hogy a vállalatnál zajló folyamat minden mozzanatáról beszámoljunk, inkább csak hogy annak egy kisebb részében történt konkrét esemény kapcsán szóljunk a gondokról, a konfliktusokról. A változásokat továbbra is nyomon szeretnénk követni, és a folyamatok mögötti mélyebb összefüggésekről is kívánunk*- szólni.-I -s A dolgozók nem hallgatnak rám Vállalom a döntést
