Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-21 / 195. szám
^TOLNAI, 4 ^rfEPUJSAG Üzletet nyitott a Platán Kisszövetkezet Dombóvár és környéke Téka bútorok Dombóváron Harminc százalékkal dlcsóbban Mi a véleménye? Dr. Tóth Lajosné, körzeti orvos, képviselő Míg korábban csak Baján és Budapesten volt kapható a vásárlók körében oly népszerű, fenyőfából készült, skandináv jellegű „Téka” elemes bútorcsalád, a múlt hónaptól mindez Dombóváron, a Marx Károly utcában nyílt kis üzletben is kapható. A Platán Faipari Kisszövetkezet vezetői ugyanis azt gondolták, hogy ezentúl nemcsak gyártani fogják az Ikea-típusú bútorokat, hanem árusítani is, ezért kárpitosműhelyük egy részét alakították át mintateremmé. A július 14-én nyílt üzletben termelői áron, 30 százalékkal olcsóbban kínálják a mutatós, praktikus kis és nagy bútorokat. Legtöbb termékük elemes, tetszés szerint variálható, összeállításuk különösebb szakkértelmet nem igényel. A Gyergyó szekrénysoron, ülő- garnitúrán kívül kaphatók az üzletben különféle natúrszínű és pácolt előszobafalak, fésülködőasztal, éjjeliszekrény, fotelágy, faliórák, szallonázódesz- kák, de van hajópadló és lambéria is. Mint Bíró Mihály elnök elmondta, az üzletnyitással elsősorban Dombóvár és környéke lakosságának igényeit kívánják kielégíteni. A doktornő a Magyar Demokrata Fórum listáján került a képviselőtestületbe. — Miért kezd el politizálni egy orvos? — Munkámnál fogva igen sokat találkoztam szociális problémákkal. A tapasztaltak indítottak arra, hogy csatlakozzam, az akkor még mozgalomként induló MDF-hez. — Mi lesz a szociális gondokkal? — A segítségnyújtásra megfelelő szervezetet kell létrehozni. Tagja vagyok az egészségügyi és szociális bizotság- nak, és nem nagyon örülök annak, hogy a napi teendők miatt kevesebb időt tudunk szánni az intézményes, az átfogóbb megoldások kidolgozására. Volt a bizottságnak szava a kórház orvos-, illetve nővérigazgatója kinevezésében, de azóta az eseti segélyek és a lakáskamat-támogatások odaítélése teszi ki a munkánkat. Ezek is fontos dolgok, csak közben idős betegeimnek nincs aki egy pohár vizet adjon, mert nincs házi szociális gondozás. Szeretnénk létrehozni a városi szociális kerekasztalt, ebben részt venne minden szerv és szervezet, amelyeknek az összefogása szükséges ahhoz, hogy megfonhassuk a városban a szociális hálót. Részt vennének a kerekasztal munkájában az egyházak, a szociális otthon, természetesen az önkormányzat képviselői, a Lakáskeresők Egyesülete, számítunk magán- személyek és mások támogatására is. A Vöröskereszttel korábban is volt kapcsolatom, amig volt alapfokú ápolónő- képző tanfolyam. Most már nem sikerült összehozni. Őszintén szólva meglepett, mert azt gondoltam, hogy a munkanélküliség miatt többen is jelentkeznek. Biztosan sokaknak jól jönne a tiszteletdíjas foglalkoztatás, mépsincs jelentkező. Sajnos, m?g nem alakult ki a társadalmi szolidaritás, reméljük, ezen a téren is segít majd a szociális kerekasztal. Bízom Dr Tóth Lajosné abban, hogy az ősszel, ha véget ér a szabadságolási időszak, sikerül összehozni. Nagy változás előtt áll az egészségügy, jó érzés, hogy ebben a folyamatban részt vehetek.Már ezért is érdemes politizálni, cak nem gondoltam, hogy ennyi időt vesz igénybe. — Hogyan tudja beosztani az idejét? — Míg a fiúnk kicsi volt nehezebben lehetett megoldást találni. A férjem szülész-nőgyógyász, onkojógus főorvos a kórházban. Úgy-ahogy tudjuk egyeztetni az időnket, ezért is kellett a gyerek születése után kimennem körzetbe, mert ha egyjkünk a gyerekkel akart voína maradni, akkor egymással tényleg sosem találkoztunk volna. Egy körzetben szabadabb az időbeosztás. — Van valami, amiről még feltétlen szeretné elmondani a véleményét? — Két olyan téma is van, ami a vesszőparipám. Az egyik a város tisztasága. Régebben sokkal nagyobb volt a rend. A másik pedig az az épület, ahol a munkahelyem is van. Tizenöt éve sincs, hogy épült, és majdnem szétesik. 25 lakás is van benne, még egy télen át így nem maradhat, mert ha teljesen tönkremegy és akkor már sokkal többet kell rá költeni. Tart a pereskedés, hogy ki a felelős, közben a cégek megszűntek, de valamit tenni kell, mert az ideggondozót már be kellett zárni, s emiatt áldatlan állapotok alakultak ki a kórházban. Ihárosi Ibolya Skandináv bútorok, fenyőfából Mi újság ? A feltöredezett, megrongálódott, rossz állapotban lévő járdákat javították ki az elmúlt napokban az önkormányzat megrendelésére a Zselicút Kft szakemberei Kapospulán és a szomszédos községben, Alsóhetényben. A műszaki átadásra holnap, csütörtökön kerül sor. Azt tartják a pulaiak, hogy olyanok esténként a fények a Fő utcán, mint legalább New York-ban. Ezt nem ok nélkül állítják, hiszen az ötven régi, elavult közvilágítási lámpatestet kicserélték a modern, energiatakarékosra. Ez az önkormányzatnak mintegy 900 ezer forintjába került. Az olvasó írja „A képviselők ne a saját érdekeiket helyezzék előtérbe” Innen - onnan Krimikrónika Autófeltörések és egyebek Feltételezhetően szervezett, gépkocsifeltörésekre és lopásokra specializálódott banda tevékenykedik a külföldiek által előszeretettel látogatott tolnai fürdőhelyen, Gunarason. Tizenötödikéről tizenhatodikára virradóra például hét gépkocsitulajdonos sirathatta személy- gépkocsijában hagyott értékeit. Az eddig ismeretlen elkövetők a nyaralóvendégek autóiból a rádió-magnókat is mind kiszerelték. A múlt héten nem ez volt az egyetlen ilyen eset, jóformán minden éjjel történtek hasonlók. Sőt, volt olyan német vendég, aki még ennél is rosszabbul járt, mivel a tolvajok nemcsak az értékeit, forintot, márkát, vi- deofelszerelést vitték el, hanem a vadonatúj, 350-es Mercedesét is. Ipi- apacs Segítség, betörő!— kiálltott fel az éjszakai járókelő ugyancsak Gunarason, látva, hogy éppen a pecsenyesütő bódét akarja valaki feltörni és rögvest szaladt rendőrért telefonálni. Lelkesedése, mikor a fürdőhely egyetlen nyilvános, crossbar készülékét el érte, nyomban lelohadt, mert a fülkét röviddel előtte kibelezték. A polgár, látva ezt mérgesen legyintett. Játsz- szon itt rabló-pandúrt, aki akar, morogta bosszúsan és szép nyugodtan, mert mi mást tehetett volna, hazament lefeküdni. Tutti fiatalság Valószínűleg nem a -tanulás iránti vágy, inkább az anyagiak iránti vonzalom hajtotta azokat a fitalokat, akik 15-re virradóra betörtek a Molnár György általános iskolába és onnan 75 ezer forint értékben technikai és videoberendezéseket tulajdonítottak el. A két tettest elfogták. Szerencséjükre nevüket nem írhatjuk le, mert mindketten fiatalkorúak. Ugyancsak fiatalkorú tettesek törtek be 13-án a Bástya Sörözőbe is, ahonnan cigarettát, pénzt és italokat vittek el. A négy, 16-17 éves elkövetőt elfogták. Az ifjak a kihallgatás során elismerték, hogy többször betörtek az utóbbi időben ebbe a sörözőbe, tudták mit találhatnak, így tuttira mentek. Városunk polgárait napjainkban kommunális adó foglalkoztatja. Az ehhez szükséges „Bevallás és „Kitöltési útmutató” -t általában mindenki megkapta. Az Útmutató midnen pont kitöltéséhez jó szolgálatot tesz. Azok az állampolgárok, akik fiskális tehetséggel nem rendelkeznek bizony törik a fejüket, hogy a kitöltendő „Bevallást” reggelire, vagy ebédre egyék-e meg! Ezért igen sok lesz azok száma, akik „bevallási egyáltalán nem vagy csak késve nyújtják be a polgármesteri hivatalhoz. Ezért a kivetett adó 5-30 százalékát bírságként fizetik. A helyi kommunális adó kiterjed a lakásokra, üdülőkre, présházakra és garázsokra. Az adótételeket a polgármesteri hivatal előterjesztése alapján az önkormányzat állapítja meg. Tisztában vagyunk azzal, hogy a képviselőtestületi tagok legnagyobb része orvos, pedagógus, nincs egyetlen olyan testületi tag, aki valamit is értene a lakossági adókhoz. Ez különösen kitűnik a lakásokra megállapított adótételekből, mely egységesen 1.000 forint, függetlenül attól, hogy a lakás, vagy családi ház mekkora és azt hány személy lakja. Például egy 1 szobából álló lakás, vagy családiház melyben 2-3 személy lakik, ugyanannyit fizet, mint egy 4-5 szobás lakás, vagy családiház tulajdonosa, ahol csak 2-3 személy használja a helyiségeket. Ez az adórendelet teljesen irreális, mely a kislakással és nagy családdal rendelkezőket sújtja. Ez a lakásadóztatás nem volt előkészítve, ilyen formában a testületnek nem lett volna szabad elfogadni, illetve megszavazni. Egy kalap alá vették a kis és nagylakásokat, viskókat, a tető- térbeépítéses házakat. Nem lehet elfogadni azt az érvet sem, hogy a „Bevallás” kitöltéséhez az adóügyi dolgozók segítséget adnak. A város polgárainak munkahelyi családi problémáik vannak, idegeik túlfeszítettek, ezt nem kell részletezni. Az 1991. július 1-én hatályba lépő helyi adórendelet a város ez évi költségvetésének kb. 1 százalékát fedezi akkor, ha minden érdekelt a kivetett adóját befizeti. Ez a 1.0-12 millió csak egy csepp a tengerben, ebből vajmi keveset produkálhat az önkormányzat a város érdekében, de annál többet jelent a családok kasszájában. Ne felejtsük el, hogy a legfrissebb K.S.H. adatai szerint jelenleg a létminimum 1 főre 7.300 forint! Az adótételek megállapításánál a képviselők ne a saját érdekeiket helyezzék előtrébe, hanem körültekintő és igazságosabb munkát végezzenek, a város és a lakosság érdekében. Badáczy József Várongon az elmúlt évben csupán 2 új lakóház épült. A 280 lakosú községben várakozó állásponton vannak az emberek, amíg nem dől el a földkérdés, új lakóház építésére kockázatos lenne vállalkozni. Flogy még se mutat lerobbant képet a falu? Nem is mutathatna, mert a háztulajdonosok sokat áldoznak lakóépületeik felújítására, átalakítására. Megérkezett pedig ide is kéretlen vendégként a munkanélküliség. A várongiak első tizenhárom munkanélkülije nem a Dombóvárra eljárók köréből került ki: munkaviszonyuk a termelőszövetkezethez kötötte őket. * Nakon a település 750 lakójának több mint a fele idős ember. Róluk úgy nyilatkoztak az önkormányzat vezetői, hogy „semmiben nem szenvednek hiányt, jó anyagi körülmények között élnek”. Manapság fehér hollónak számít az ilyen hír, lelkűk rajta a nyilatkozóknak, ha Rövidesen befejeződik Újdombóváron a Balassi, a Babits, és a Liszt Ferenc utcában az útépítés. A Stabil GMK, mint fővállalkozó az útalapot már elkészítette, az aszfaltszőnyeget pedig a Kaposvári Strabag szakemberei terítik. Az önkéntes társulás formájában készülő út költségeihez, ami a Babits utcában 25.500, a Balassiban 25.000, míg a Liszt Ferenc utcában 29 ezer forintot jelent inmégiscsak van aki szociális gondoskodásra szorulna. Szó volt arról korábban, hogy hazatelepül Szakcsról az általános iskola felsőtagozata, a terv azonban a tárgyi, személyi, anyagi feltételek hiányában meghiúsult. A naki felsőtagozatos diákok egy része Dombóvárra, a másik része pedig változatlanul Szakosra jár. Az alsótagozatos gyermekek viszont - létszámuk alig haladja meg a harmincat - helyben tanulhat a szülők legnagyobb örömére. Itt óvodai gondok sincsenek, noha kevés a gyerek. Új tető- szerkezetet kapott az orvosi rendelő és felújították az óvoda födémét is, hogy összkomfortos szolgálati lakást alakítsanak ki az intézmény felső szintjén. Pedagóguslakás lett abból a 75 négyzetméter alapterületű családi házból is, amit erre a célra szánt az önkormányzat. Soronkövetkező munka az utak rendbetétele, amit a téesz gépei megrongáltak. gatlanonként, az önkormányzati hivatal 8 ezer forint támogatást biztosít. Amikor az említett utcák építésére a szerződések megköttettek, még érvényben volt az a rendelet, amely arról tájékoztatta a lakókat, hogy a közműfejlesztésnél a költségekből a hivatal 15 százalékot megtérít. A rendelet megszűnt, de az önkormányzati hivatal ezt a 15 százalékot ennél az útépítésnél még megtéríti. 1991. augusztus 21. Múlt idő Kutatjuk a többszáz, többezer évvel ezelőtti eseményeket, miközben a néhány évvel, évtizeddel ezelőtti történések feledésbe merülnek, pedig a közelmúlt dolgai mai valónkat jobban befolyásolják, mintsem azt gondolnánk. Az alábbiakban szemelvényeket bocsátunk közre Dombóvár 1969.december 1. óta vezetett krónikájából. 1977.november 30. A gunarasi fürdő ünnepélyes átadásán Hegyháti Ferenc villanyszerelőnek, Szabó Károly kőművesnek, Tallósi Miklós vízvezeték-szerelőnek, Czakó László művezetőnek, Toner János építésvezetőnek, Kérészi Kálmánnak, a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának, dr. Mihály Rezső osztályvezetőnek, Orbán János főmérnöknek, a fürdő tervezőjének, és Kovács Józsefnek, a költségvetési üzem igazgatójának adta át Vidóczy László tanácselnök a Dombóvárért emlékplakettet. A fedett termálfürdő első ütemének megvalósulása a lakosság és a város és vezetői jó együttműködésének az eredménye. Létrehozását nagyban elősegítette a sok társadalmi munka, a téglajegyek vásárlása, és a lelkiismeretes kivitelezés. 1978.július 20. Dombóvár átmenő forgalmának olyan fontos 6II sz. főút korszerűsítése befejezéséhez közeledik. A több ütemben készülő munkálatokat az 1974- ben készült UVATERV program alapján kezdték, amely még a Kapóson új híd építését irányozta elő. Ezt a tervet anyagi kihatásai miatt módosították. Az új terv a jelenlegi híd meghagyásával, a felüljáró ferdeségi szögének megtartásával, valamint a két ellenív minimális 200 méteres sugarának megszabásával készült. A korona szélességét 10, a burkolatét 7 méterben határozták meg. A kivitelezést a Kaposvári Közúti Építő Vállalat végezte. Az út második üteme, a vasbolttól a felüljáróig, a meglévő burkolat felhasználásával készült, a lakott területen halad. A felüljáró megoldotta a forgalmas Gyékényes-Dombó- vár-Budapest vasútvonal sorompójánál várakozó járművek problémáját. A felüljáró az út külterületén, új nyomvonalon halad tovább, majd csatlakozik az eredeti hídhoz. Az építkezés ezen szakaszán gondot okozott a vizenyős terület, ezért szükség volt talajcserére. A forgalmi vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy az igények kielégítésére 1998-ig elegendő lesz a két nyomtávú út kapacitása. A kivitelezési munkák folyamán az építők jól haladtak, és a munkák zömével 1977.végére elkészültek. Gondot csak a decemberben készített burkolat jelentett, melynek minősége kifogásolható volt, és azt a megrendelő nem vette át. A hiányokat a kivitelező 1978 tavaszán részben pótolta, így áprilisban a korszerűsített utat birtokba vehették a gépjárművek. A többi hiánypótlás augusztusig tartott. Előkészület útépítéshez