Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-18 / 194. szám

1991. augusztus 18. 12 PÚJSÁG Sztálin éjszakai útjai A szobrait leöntötték, a portréját még rajzolgat- ják, mert a világ továbbra is kíváncsi: milyen volt a diktátor magánélete? Az olasz La Stampa fel­kutatta Sztálin személyi kísérőjét, vagyis a testő­rét. Alexej Tromfimovics Ribin 1929-től 1953-ig, tehát a generalisszimusz haláláig „24 órás szol­gálatban őrizte a gazdát”. A hű cseléd szerint Sztálinnak nem voltak barátai: „Berija, Malenkov, Bulganyin, Hruscsov és Kaganovics voltaképpen falat alkottak körülötte, és Berija ennek a falnak a védelmében követhette el a gaztetteit. Sztálin gyakran felelősségre is vonta, a többiek azon­ban, vagyis a fal, mindig megvédték". Arra a kér­désre, hogy mit mondana el a magánéletéről, a volt testőr így válaszolt: „Második felesége, Na- gyezsda Allilujevna a Novogyevicsi temetőben nyugszik. Sztálin éjszaka szokott ellátogtani a sírhoz, én mindig kísértem. Kis ideig álldolgált, pipázott, aztán távozott. Hazaérve mindig ugyanazt a dalt hallgatta, a Ragyogj, ragyogj, csillagom kezdetű románcot. Előfordult, hogy énekelte is. A Bolsoj Színház egyik tenorja sze­rint nagyon jó hangja volt. Biztosan állíthatom, hogy nem igaz, miszerint a színház egyik prima­donnája volt a szeretője. Erről az érintett szí­nésznő, Broniszlava Zlatogorova így nyilatko­zott: „Joszif Viszarionovics egy szerzetes volt”. Lévén szó olasz újságról,- az egyéb részletek ismeretében, helyénvalónak látszik olasz köz­mondással kiegészíteni a már kissé feledékeny testőr véleményét: „L'abito non fa il monaco”. Nem a ruha teszi a szerzetest. 20 éves a holdautó Húsz éve, 1971., július 31-én érte el a Hold felszínét az Apol­ló 15 amerikai űrhajó, mely magával vitte a holdautót. Da­vid Scott és James Irwin a Had- ley-szakadéknál szállt be az első utasszállító holdautóba, mellyel - három út során - ösz- szesen 30 kilométert tettek meg a Holdon. Kína tó, Kalifornia, USA: Ja­mes lewin és David Scott, az APOLLO-15 két űrhajósa a Hold-felszínre emlékeztető földi talajon próbálja ki az űr­hajó Hold-járművét. Repülőtér a föld alatt és a tengeren Már nem a jövő század regénye McCartney, a szarvasok barátja Egyre zsúfoltabbak a légi közlekedés országútjai, a légifo­lyosók szinte telítettek, de a föl­dön, ahová a légikikötőket tele­pítették, már-már katasztrofális a helyzet. A legforgalmasabb közlekedési csomópontokon már ma is csőd fenyeget, ha­csak nem épülnek újabb és újabb repülőterek, méghozzá rohamtempóban. A légi közlekedés világszerte ugrásszerűen fejlődik. Még óva­tos szakértői becslések szerint is a nemzetközi légiforgalom 2010-re megduplázódik. Tavaly egyedül Németországban csaknem másfél millió le- és felszállást regisztráltak. Konti­nensünk második legnagyobb repülőtere, a frankfurti - melyet Európa forgatókorongjának ne­veznek - az 1990-ben végre­hajtott 325 ezer le- és felszál­lással elérte kapacitásának ha­tárait. München már kinőtte re­pülőterét: jövőre nyitják meg a München II. terminált. A tervezők, a városatyák, a lakosság és a környezetvédők állandó harcban állnak egy­mással, amikor új területeket kell bevonni a közlekedés szol­gálatába. A környezetvédők nyomására az új müncheni kifu­tópályákat 4 kilométer hosszúra tervezték, hogy a gépek féke­zés nélkül landolhassanak. A nem is olyan távoli jövőben a repülőterek arculata teljesen meg fog változni, írja a német Hobby magazin. Német elkép­zelések szerint a repülőtereket a föld alá építenék, a japánok viszont a tengerre tervezik a lé­gikikötőket. A „jövő repülőtere” három- szintes lesz, de nem fölfelé, hanem lefelé fog terjeszkedni. Akko: Fej nélküli csontváz hever az egykori sánc aljában, miután 1991 áprilisában a helyi bíróság építése közben mun­kások eltávolították a földet. A szakemberek szerint a csont­váz Napoleon katonájáé, aki fogságba esett és lefejezték az így tervezik Berlin új, gigantikus méretű repülőterét, amelyet évi 40 millió utas számára építe­nek. Az első szinten lesznek a fogadócsarnokok, az útlevél— és vámkezelés, a különböző szolgáltatások. A második és harmadiks szintet alagútrend­szer köti össze az autópályák­kal, illetve a szuper sebességű vonatokkal. Az utasok lifteken és mozgólépcsőkön közelíthe­tik meg a kívánt szintet. Csak a fel- és leszállás marad a felszí­nen, no meg az irányítótorony. A repülőtérnek legkésőbb 2000-ig készen kell lennie, mi­vel ez része a német főváros megújulási programjának, s bi­zonyos fokig előkészület az ez­redforduló olimpiai játékára, amelynek Berlin remél otthont adni. Ennek a változatnak az elő­nyei: az optimális helykihaszná­lás, ultramodern vezérlési rendszer, biztonságosabb fel­szállás és nem utolsósorban a környezet kímélése. Japán szerint egyszerűbb lenne a repülőteret a vízre tele­píteni. Osaka körzetében sze­retnék kialakítani az első mes­terséges szigetet, melynek 511 hektáros területén nemcsak a repülőtér kapna helyet, hanem itt lakna a személyzet is. A kan- sai nemzetközi repülőtér a ter­vek szerint 1995-től kezdve tudja tehermentesíteni a tokiói és osakai légikikötőket. 2020-ig egy sor hasonló repülőteret ter­veznek a tengeren, átlag 30 ki­lométerre a partoktól. A japá­nok távolabbi álma: a hangnál sebesebb, 1000 utast szállító óriás repülők, szuper-hidroplá- nok, amelyek egyenesen a ten­gerre szállnak le. Ferenczy Ottomán Birodalomhoz tartozó város ostroma idején, 1799-ben. Közelében a katona egységének jelvényére és cí­meres gombjaira is ráakadtak. Még két fej nélküli csontvázat találtak a helyszínen. TELEFOTO-MTI Vízkörforgalom az űrben A hosszú távú űrutazások egyik legnehezebben megold­ható problémája a személyzet élelmiszerrel való ellátása. Mi­vel az űrállomások biokertjei egyelőre inkább csak a fantasz­tikus filmekben jelennek meg, az űrhajósoknak vagy óriási készleteket.kell magukkal vin­niük, vagy teherszállító űrjár­művekkel gondoskodni kell a fo­lyamatos utánpótlásról. A leg­nagyobb mennyiség természe­tesen a vízből kell. Az évezred végén felbocsátandó amerikai Freedom űrállomásnak egy részegysége lesz az Európai Űrszervezet Columbus nevű kutatóbázisa. A kutatók egy olyan körforgalmi rendszert ter­veztek, amelynek során az űr­hajósok által felhasznált víz 98 százaléka visszanyerhető, és újra felhasználható. Ebbe bele­értendő a mosdó-, az öblítő-, a mosogatóvíz, sőt, még a vizelet is. Az elhasznált, magyarán szennyezett vízmennyiséget szűrők sorozatán bocsátják át, amelynek során kiszűrnék min­den, a vízénél nagyobb moleku­lát. — Azonnal meg kell talál­nom azt a férfit, aki elcsábította a menyasszonyomat! - mondja izgatottan a skót a barátjának. — Miért, el akarod látni a ba­ját? — Vízsz. 1., függ. 1. - hang­zik a válasz. VÍZSZINTES: 1. A vicc csat­tanójának első része (zárt be­tűk: Á, C, L). 14. Nem örülnek a ilyen véleménynek. 15. Őszinte lelkesedés. 16. Ógörög piactér. 17. Kerttülajdonos szégyene. 19. Történelmi nevezetességű patak Mohács közelében. 20. Súlyegység a piacon. 21. Gön­dörödő. 22. Kölykedzik. 23. Lamartine költeménye. 24. Dá- ridózik. 28. Az írással szemben elröpül. 29. Hosszú morzehang. 30. Oki összefüggés. 31. Több­nyire reggel teszi az ember. 32. Kerget, tájszóval. 34. Kelmém minisztériumi fele! 35. Kályhá­ból is árad. 36. Forrasztófém. 37. Anna, Londonban. 38.... Simbun; nagy példányszámú japán napilap. 40. Kecskevéle­mény! 42. Zala megyei telepü­lés lakója. 44. A c zöngés párja. 45. Attila, becézve. 46. Argentin labdarúgó (Diego). 48. Némán beveti! 49. Törtrész. 50. Német sörmárka. 51. Öbölnek nevet adó japán város lakója. 53. Ájult. 54. Mária, becézve. 55. Olasz női név. 57. Az einstei­nium és az oxigén vegyjele. 58. Orosz író, egyik regénye a Pé- tervár. 59. Elgondolás szerint. 61. Prágai születésű színésznő (Alena). FÜGGŐLEGES: 1. A poén második, befejező része (zárt betűk: N, K, G). 2. Önzetlen. 3. Kötelező ima. 4. Idegen előtag, kontinensünkkel való kapcso­latra utal. 5. Zavaros jam! 6. A szomszédba. 7. Válogatott jég- korongozó. 8. Cserjés. 9. Aján­dékoz. 10. A nátrium és a szén vegyjele. 11. Ragadozó madár kicsinye. 12. E helyre jegyez. 13. A lakásán. 18. Statisztikai Újabb neves taggal bővült az állatvédő hírességek nemhiva­talos klubja: miközben Brigitte Bardot változatlanul a fókák védelmében hadakozik Fran­ciaországból, Paul McCartney (49 éves), a Beatles egykori oszlopa a szarvasok barátjává szegődött.380 millió font ster­információk vizsgálata. 21. A Visztula mellékfolyója. 24. Csa­ládias. 25. A világot jelentő deszkák. 27. Sátortető! 29. A Malgas Köztársaság fővárosa. 33. Menyegző. 39. Négy-öt he­tente fizetik. 41.... Vary; cseh­országi fürdőváros. 43. Juttat, népiesen. 47. Rettegni kezd! 48. A Sajó mellékvize. 49. Ke­verék. 52. Színültig töltött. 54. Ételsor. 56. Angol világos sör. lingre (615 millió dollárra) be­csült vagyonából 140 ezer fon­tot költött egy 40 hektáros fe­nyőerdő megvásárlására a nyugat-angliai Exmoor közelé­ben, majd a fenyvest odaaján­dékozta a kegyetlen sportok el­len küzdő brit ligának, amely menten betiltotta a területén a 58. Gázok és folyadékok nyo­másának mértékegysége. 60. Idegvégződés! 62. Gyönyörű befejezés! Megfejtésként beküldendők a vízszintes 1. és a függőleges 1. számú sorok a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101, Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.:71. Beküldési határidő: augusz­tus 23. A borítékra, levelező­szarvasvadászatot. A helyi gazdálkodók azonban erősen berzenkednek: tapasztalatuk az, hogy ha elmaradnak a hiva­talos vadászok, a szarvasok el­szaporodnak, lelegelik a ter­mést, minekutána irtani kell őket. Ekkor megjelennek az orvvadászok és a szarvasok ki­pusztulnak. McCartneyra rájár a rúd: a gazdálkodók bírálata előtt né­hány héttel a zenekritikusok is megfeddték, mert előadotté oratóriuma gyengécskére sike­redett. lapra, kérjük, írják rá: Rejtvény! Az augusztus 3-i rejtvény he­lyes megfejtése a következő: A test a lélek tükre, csinálja­tok ép testet, hogy ép maradjon a lélek. A helyes megfejtést be­küldők közül könyvet nyertek: Tóth Gábor, 7084, Pincehely, Dózsa út 48., Gyenes Károlyné, 7100, Szekszárd, Kölcsey Itp. 2. VII/708., Szenczi Béla, 7090, Tamási, Szabadság u. 4., Kiss Györgyné, 7030 Paks, Villany u. 10., Tresz Péterné, 7140, Bá- taszék, Babits u. 14. Napoleon katonája Izraelben Válás skót módra A holdautó földi kipróbáláson — mi ■it'-;"’- ______ D r. Scott az egyik „Hold-kirándulás” során, jobbszélen a holdautó

Next

/
Thumbnails
Contents