Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-18 / 194. szám

Harcok Horvátországban Tegnap délután páncélos alakulat vonult be a horvátor­szági Okucaniba, ahol az utóbbi 24 órában heves harcok voltak a horvát és szerb erők között. Szintén a délutáni órák­ban elindult Belgrádból a jugo­szláv államelnökség tűzszüne­tet ellenőrző megfigyelő cso­portja, amely a testület fegy­vernyugvást felügyelő bizottsá­gának keretében fejti majd ki tevékenységét Kelet-Szlavóni­ában és Baranyában. Okucani- ban zágrábi jelentések szerint az első jelentésekben közöltnél több volt az áldozat, két horvát rendőr is életét vesztette. Belg- rádban eddig csak egy halálos áldozatról számoltak be. Stipe Mesic szövetségi elnök az olasz sajtónak adott interjú­jában közvetlenül Szerbiát vá­dolta a tűzszünet megsértésé­vel. Mesic úgy nyilatkozott, hogy a hadsereg fegyverzi fel a szerbeket, és a katonai alakula­tok teszik lehetővé a szerb fegyveresek számára azt, hogy továbbra is ellenőrzésük alatt tartsák a korábban elfoglalt körzeteket. Több nyelven, de egy szívvel II. János Pál pápa Pécsett Vásár: szeptemberben Egy hónap múlva, szeptem­ber 20-án nyit és 29-éig várja lá­togatóit a 94. őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A fogyasz­tási cikkek seregszemléjére ed­dig 30 országból mintegy más­félezer kiállító küldte el jelent­kezését. A tervek szerint a több mint 70 ezer négyzetméteres kiállí­tási területen 11 árucsoport kap majd helyet. Az előző évek ha­gyományát folytatva ezúttal Svájc kapott díszvendég stá­tust. Az idén első ízben jelent­kezik exportcikkéivel Szvázi- föld. Először jelentkezik kollektív kiállítással - mintegy 440 négy­zetméteren - Franciaország. A legnagyobb kiállító, a Kínai Népköztársaság lesz, amely több mint ezer négyzetméteren mutatja be fogyasztási cikkeit. Újdonság lesz a vásárban, hogy mintegy 2500 négyzetméteren, a B-pavilonban a Vállalkozók Országos Szövetségének köz­reműködésével megrendezik a Privátexpót, amelyen a magyar vállalkozók mutatkoznak be. Tárgyalnak az elszámolásról Előbb a szakértőcsoportok munkájával, majd délután a kül­döttségvezetők bekapcsolódá­sával, plenáris ülésen folytatód­tak a szovjet csapatkivonás gazdasági-pénzügyi kérdései­vel foglalkozó tárgyalások teg­nap. A szakértők tovább tanulmá­nyozták egymás javaslatait, il­letve folytatták a környezetvé­delmi károk felmérésének eredményeit tartalmazó jegyző­könyvek átvizsgálását. A szak­értő csoportok meghallgatása után plenáris ülésen folytatóto- dott az álláspontok tisztázása, valamint az átadott javaslatok megvitatása. A küldöttségveze- tők megegyeztek a munka to­vábbi menetrendjéről, és e sze­rint ma is tárgyalnak. Ku-Musz kongresszus A Volt Politikai Üldözöttek Bajtársi Szövetségének szekci­ójaként létrejött a Kulák-Mun­kaszolgálatos-Kisemmizett Magyarság nevet viselő szerve­zet tegnap kongresszust tartott. „A jelenlegi magyarországi politikai helyzet egyre inkább romlik és e romlás oka, többek között, hogy nem történt meg az elszámoltatás. Nem vonták fele­lősségre azokat a volt állampárti bűnözőket, akik idáig juttatták hazánkat és egyre mélyebb nyomorba döntötték népünket.” - fogalmazott Berényi L. Gábor, a Volt Politikai Üldözöttek Baj­társi Szövetsége Intéző Bizott­ságának elnöke. Hangsúlyozta: Szerte az országban tapasztal­ják, hogy ’’még mindig él a fél­elem a kommunistáktól” ezért szerintük minden településen igazoló bizottságot kell létre­hozni azzal a céllal, hogy „fel­tárja a régi bűnöket és felku­tassa a bűnösöket, valamint visszaszolgáltassa a rabolt va­gyont azoknak, akiké volt.” — Örülök, hogy mint Róma püspöke veletek lehetek ebben a történelmi pillanatban - mondta II. János Pál pápa szombaton, a Pécs melletti Po­gány község repülőterén ösz- szesereglett zarándokoknak. A Szentatya kijelentése megerő­sítette azt a tényt, hogy kima­gasló történelmi eseménynek lehetlek tanúi mindazok, akik a pécsi szentmisén résztvehet- tek. Őszéntsége az egyház számára megannyi hányatta­tást hozó történelmi időket idézte mondván, hogy az utolsó negyven évben egy vasöklű szervezet ateista álkultúrát és életformát kényszerített a ma­gyar nemzetre. A Szentatya éppen ezért hangsúlyozta a ra­dikális megtérés szükségessé­gét a több tízezer hívőnek. Példás szervezés Rendkívüli szervezőmunkát fejthettek ki a Magyarok Nagy­asszonyának tisztelete és a magyar szentek előtti főhajtás jegyében celebrált mise előtt az esemény rendezői, mivel min­den olajozottan, a legkisebb zökkenő nélkül zajlott. A két­százezer hívő befogadására al­kalmas, szektorokra osztott te­rületen kívül 23 ezer parkolóhe­lyet, vízvételi- és illemhelyeket is kialakítottak. A személygép­kocsival érkezők a mise hely-, színétől távolabb, az autóbu­szok közelebb parkolhattak. A mise harminchárom méter ma­gas, fából készült oltárépítmé­nye mindegyik szektorból jól látható volt. Felette kékszínű, baldachinszerű hatalmas er­nyő, afölött sárga kereszt. A színek nem véletlenül ilyenek, hiszen azonkívül, hogy a Vati­kán címerében a kék-sárga dominál, Pécs városának is kék a színe. Mindezzel szervesen harmonizált a Pécsi Bazilikából idehozott aranyozott trónus. Az oltárépítmény két oldalán egy-egy kisebb emelvény. A jobboldalin papok, szerzetesek, apácák, a baloldalin az egyházi kórus, ének és a zenekar foglalt helyet. Hátul készenlétben mentők, tűzoltóautók. Külön e célra emelt, változtatható ma­gasságú építményeken pedig tévé, videokamerák, fotosók hada. Rendkívüli biztonsági intézkedések Az oltárépítmény és a hívők tartózkodási helye közötti üres, füves terület a pápa biztonsá­gát szolgálta, ezen belülre csak különleges engedéllyel rendel­kező személyek léphettek be. A területet a pápa saját testőrsé­gén kívül fekete ruhába öltö­zött, géppisztolyos kommandó­sok, kormányőrök, egyenruhás rendőrök és civilruhás nyomo­Pápamobillal a hívők között zók biztosították. Mindezeken tűi fehér-sárga egyensapkát vi­selő polgárőrök voltak láthatók mindenhol, - a pápalátogatást rendező iroda munkatársai. A helyszínre érkező zarándokok, tudósítók táskáit, csomagjait, mielőtt a rendezvény színhe­lyére beléptek, fémdetektorral ellenőrizték. A rendkívüli biztonsági intéz­kedések nem véletlenek, a Szentatya személye vonzza a terroristákat, merénylőket. Mint köztudott, II. János Pál pápa el­len hivatalba lépése óta kétszer kíséreltek meg merényletet. Több erdélyi, mint horvát Az ország minden részéből és a szomszédos országokból már előző nap megindult a za­rándokok serege, hogy lát­hassa a katolikus egyházfőt. Jugoszláviából a vártnál keve­sebb hívő érkezett Pécsre, így csak néhány ezren örülhettek annak, hogy a pápa homíliájá- ban magyar és német nyelven kívül anyanyelvükön üdvözölte a horvát katolikus egyház fejét, a püspököket és a hívőket, tá­mogatásáról biztosítva a horvát nép jogos törekvéseit. Majd ezt követően bejelentette, hogy szeretne rövid időn belül elláto­gatni Horvátországba. Ha Jugoszláviából a vártnál kevesebben is érkeztek e jeles napra, annál többen jöttek Er­délyből. Segesvárról nem ke­vesebb, mint 180 zarándok ér­kezett három busszal már pén­teken Dombóvárra. Bár várat­lanul toppantak be az erdélyiek a Tolna megyei városba, mégis sikerült mindannyiukat helybéli családpknál elhelyezni éjsza­kára. így szombaton Dombó­várról a négy helyett hét autó­busz indulhatott a pápai mise színhelyére. Nemcsak szekszárdiak Szekszárdon hajnali négy órakor gyülekeztek a Pécsre induló zarándokok. A Béla tér­ről induló buszoknak nemcsak szekszárdi, hanem távolabbról érkező utasai is voltak. Anna Brown a kanadai Ottawából jött, hogy láthassa a Szentatyát. — Amikor Amerikában járt ll.János Pál, akkor is elmen­tem, részt vettem 1984-ben To­rontóban a szentmisén. Most ide, Pécsre is eljöttem, - mondja a negyven éve hazájá­tól távolélő, de magyarul még most is kitűnően beszélő 78 éves asszony, majd még hoz­záfűzi: — Haza szeretnék tele­pülni, ha az Isten is úgy akarja, a jövő év karácsonyát már itt­hon töltöm. Erdélyi Mária először jár Ma­gyarországon, mióta kitelepült az USA-ba, Michigan Államba. — Ezt a mostani látogatá­somat a Szentatyának szán­tam. Óriási hatást gyakorolt (Folytatás a 2.oldalon.) Mai számunkból: Búzakalász 5.oldal A falu és az önkormányzat 6. oldal A hit világa 6. oldal Répa és a többiek 7. oldal Egy alkalommal két arcról 8. oldal Gunaras, te drága! 9. oldal Szent István és a zene 10.oldal Repülőtér a föld alatt és a tengeren 12.oldal Tolnai körkép (4. oldal) . ‘ Amit a házingatlanok bejelentésekor tudni kell (14. oldal) Növekvő turizmus Az év első hét hónapjában 17 millió külföldi látogatott Magyar- országra, 13 százalékkal keve­sebb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A volt szocialista országokból - Csehszlovákiát kivéve -, va­lamint a Szovjetunióból 20-30 százalékai kevesebben érkez­tek. Ugyanakkor Németország­ból 44, Franciaországból 30 százalékkal nőtt a látogatók száma. Ausztriából ugyancsak 5 százalékos a növekedés. Július végéig 7,1 millió ma­gyar utazott külföldre, ugyan­annyi, mint tavaly az első hét hónapban. Figyelemre méltó, hogy a kiutazók több mint fele, 3,7 millióban az osztrák határ- szakaszon léptek ki az ország­ból, s ez 23 százalékos emel­kedést mutat. A többi viszony­latban csökkent a kiutazó ma­gyar állampolgárok száma. Huszártalálkozó Nyíregyházán Látványos huszártalálkozót rendeznek augusztus 21-22-én Nyíregyházán, ahol száz évvel ezelőtt, 1891-ben épült fel az akkori Császári és Királyi 14. Magyar Huszárezred új kaszár­nyája, s a városnak 1944-ig volt lovasregimentje. Az egykori ka­tonákat várják most a kétnapos találkozóra, akik közül mintegy ötszázan jelezték érkezésüket. Tolna megyei zarándokok A Szentatya áldást oszt

Next

/
Thumbnails
Contents