Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-15 / 191. szám
Göncz Árpád köszöntője a rádióban és a televízióban A Magyar Rádiótól kapott tájékoztatás szerint augusztus 19-én, a Magyar Köztársaság állami ünnepének előestéjén Göncz Árpád köztársasági elnök mond köszöntőt a Kossuth rádióban. A köszöntőre körülbelül 18.30 órakor kerül sor. E műsorváltozásnak megfelelően az Esti Krónika várhatóan körülbelül 18.40 órakor kezdődik. A köztársasági elnök köszöntőjét a TV1 -es csatornája 20.00 órakor sugározza - közölte tegnap az MTI. Tűz a gumiüzemben Tűz volt Dombóváron a Szil- plaszt Ipari Kisszövetkezet gumiüzemében. A Color Ipari Szövetkezetből alig egy éve kivált a gumiüzem, mely a Colorral közös telephelyen működik és két műszakban dolgozik. Az éjszakai műszakban az üzemben senki nem tartózkodott, de a szárító kemence üzemelt, gumikesztyűket szárítottak benne. Egyelőre még ki nem derített okok miatt a teljesen zárt, fémből készült, hőszigetelt szárító kemence, mely elektromos verzér- lésű és 60 fokra volt beállítva, kigyulladt. A tűz átterjedt az üzemcsarnokban lévő nyersanyaggöngyölegekre, gumikesztyűkre, uszósapkákra, csecsemőcumikra. A tüzet a szomszédos téglagyárban észlelték szerdán hajnali 4.45-kor. A városi tűzoltóság példás gyorsasággal, négy perc alatt a helyszínre érkezett. A gumi égése folytán a tűzoltókat hatalmas kormos füst és igen nagy hő fogadta, így csak légzőkészülékekkel tudták elkezdeni a tűzoltást. A két tűzoltójárművel és két fecskendővel érkezett tíz tűzoltónak 20 perc alatt sikerűit a tüzet eloltania. Mint Szemes Márton százados, városi tűzoltóparancsnok-helyettes elmondta, az 1400 négyzetméteres üzemcsarnoknak mintegy 400 négyzetméter része károsodott. A tüzet valószínűleg az 1970-ben gyártott, tehát már több mint 20 éve üzemelő szárítószekrény elektromos hibája okozhatta. Az égés folytán olyan nagy hö keletkezett, hogy még délelőtt tíz órakor is közel 60 fok hőmérséklet volt az üzemcsarnokban. A tűz keletkezési okainak kivizsgálása jelenleg a rendőrség bevonásával folyik. A kár mintegy 2 millió forint körül van, de ennél nagyobb kárt jelent a termeléskiesés. F. Kováts Fotó: Dombai II. János Pál pápa üzenete II. János Pál pápa küszöbön álló magyarországi látogatása alkalmából szerda este (19.15-kor) a Televízión és a Rádión keresztül üzenetet intézett a magyarokhoz. „Szeretett Magyar Testvéreim! Örömmel élek azzal a különleges lehetőséggel, amelyet a Televízió felajánlott nekem, hogy néhány nappal magyarországi látogatásom előtt szívélyesen köszöntselek benneteket. Ez a köszöntés természetesen mindenekelőtt a katolikusoknak szól, de ugyanakkor szól minden magyarnak is, aki most hallgat engem. Azért küldöm ezt a köszöntést, hogy már most tanúsítsam őszinte szere- tetemet, amelyet kiváló nemzetetek iránt érzek. (Ezt az első három mondatot magyarul mondta a Szentatya.) Mint látjátok, magyarul tanulok, hogy a ti nyelveteken köszönthesselek benneteket, kérem elnézéste- ket az elkerülhetetlen hibákért. Alig várom, hogy közietek lehessek, hogy kezet szorítsunk, hogy tekintetünk találkozzék, hogy meghallgassalak benneteket, és szólhassak hozzátok. (Folytatás a 2. oldalon) Viseletek Tolna megyéből Létrejött a gabonaüzlet A Gabona Rt. és az Agrim- pex Rt. 500 ezer tonna malmi búza eladásáról írt alá szerződést - értestült az MTI. Az árut augusztustól novemberig szállítják ki. A vevő egy nyugat-európai cégen keresztül az Exporthieb szovjet vállalat. Az üzlethez a hitelt a magyar kormánygarancia alapján a CIB (Közép-európai Nemzetközi Bank) által vezetett bank-konzorcium finanszírozza. A Gabona Rt. és az Agrimpex Rt. által elért nettó ár valamivel meghaladja a tonnánként 88 US* dolárt magyar határparitáson. Ezenkívül a két nagy gabonaexportőr vállalat önálló üzleteket is kötött. Lacfi Dániel, a Gabona Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére azt is elmondta, hogy egy nyugat-európai cégnek eladtak 100 ezer tonna ótermésű kukoricát is, s küszöbön áll 60-90 ezer tonna liszt exportja is. Ezenkívül folyamatban van 200-300 ezer tonna gabona eladása más környező országokba. Nem lehet és nincs is más célja annak a kiállításnak, amit tegnap délután nyitott meg Szabadi Mihály koreográfus a Tamási Galériában, mint ami elhangzott a megnyitón. Jó lenne észre venni azt a paraszti kultúrát, amiben felnőttünk, mert abban olyan magatartási, erkölcsi normák léteznek, amelyekkel elindulhatnánk, ha megkapaszkodnánk benne. A Tamási Galériában a megye etnikai csoportjai vannak képviselve a Majosról, Bogyisz- lóról, Sióagárdról, Decsről, Gyönkről, Páriból és Szakályból származó női viselettel. Sióagárdi fökötö Régi-új címer a homlokzaton Kiállítási részlet * A zománcozott Kádár-címer helyett a régi-új öntött bronzcímer díszíti tegnap óta a szekszárdi Garay gimnázium homlokzatát. E kis munkához nem akartak állványt építeni. Aránytalanul sokba került volna. Ezért az iskola a Dédász segítségét kérte. A speciális emelőszerkezettel ellátott szerelőkocsi kosarából gyorsan elvégezhették a címercserét. * GARAY JÁNOS GIHNÁIÍUH Felhívás a pápalátogatás zavartalanságának biztosítására „Nemzeti ügyünk, hogy a Szentatya és híveinek találkozása a béke és szeretet jegyében történjen. Közös célunk, hogy még véletlenül se zavarhassák meg a méltóságteljes rendezvénysorozatot rendkívüli események/ Ennek érdekében a pápalátogatás zavartalan lebonyolításáért felelős kormánytagok, a belügyminiszter, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára felhívással fordulnak a hívő és nem hívő állampolgárokhoz. Minden magyar állampolgárt arra kérnek, hogy a pápa által felkeresett helyszíneken a látogatás méltóságához híven tartsák be a rendezvények magatartási és biztonsági szabályait, támogassák a rendőri és biztonsági szervek munkáját. A rendezvényekkel kapcsolatos észrevételeikkel, javaslataikkal forduljanak a helyszíneken szolgálatot teljesítőkhöz, illetve az egyházi, a rendőri vagy nemzetbiztonsági ügyeletekhez, a lehető legrövidebb időn belül. Kormányülés A kormány csütörtöki ülésén áttekinti a honvédelem alapelveit, és előterjesztést hallgat meg a Magyar Honvédségről - értesült szerdán az MTI. E szerint a honvédelem alapelveinek tükröznie kell az ország biztonságpolitikáját, s a katonai erő csupán a nemzetvédelem végső eszköze lehet. Egyelőre azonban a Magyar Köztársaság nem mondhat le önálló fegyveres védelméről. Ezzel kapcsolatban Für Lajos szakminisztert várhatóan megbízzák, hogy dolgozza ki a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztési terveit. Kapitány Ferenc Bátán A kárpótlási törvény hatályba lépett. Alig 3 hónap áll rendelkezésre az igények bejelentésére. A Független Kisgazdapárt különösen nagy gondot fordít arra, hogy a kárt szenvedettek igényének kielégítése - a törvényadta lehetőségek között - zökkenőmentesen, megértésben történhessen. Rohamosan megnőtt az érdeklődés a részletkérdések irányába is. Közkívánatra Bátán augusztus 16-án, pénteken este fél 8 órai kezdettel a községháza nagytermében Kapitány Ferenc országgyűlési képviselő tájékoztatást ad a törvényről. Kíséretében lesz dr. Freppán Miklós szakértő, a paksi földhivatal vezetője. A képviselő a fenti napon és helyen délután fél 3-tól 6-ig fogadóórákat tart. Beiskolázási segély Az 1991-92-es tanév nehéz terheket ró a legtöbb szülőre, ezért az iregszemcsei önkormányzat is beiskolázási segéllyel igyekszik támogatni az iskolakezdést. így pénzespostás kopogtat ezekben a napokban az iregszemcsei általános iskolába járó tanulók szüleinek lakásán ... Túrós László polgármester ezzel kapcsolatban a következőket mondta: — Önkormányzatunk képvi- selő-testülete legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy anyagilag is támogatja az általános iskolás diákok szüleit. Az első osztályosok számára 1500, a már tanulmányaikat megkezdett diákok részére pedig 1000 forint egyszeri beiskolázási segélyt nyújt a szeptemberi tanévkezdéshez. Összesen több mint 320 ezer forint segély odaítéléséről döntöttünk, melynek kifizetésére a polgármesteri hivatal már intézkedett. Remélem, hogy az érintett családokhoz időben megérkezik a pénz, és hozzájárul a szükséges taneszközök megvételéhez, a zavartalan iskolakezdéshez.- krutek Válságkezelési főosztály Szükség van az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény mielőbbi megalkotására, valamint a különféle terméktanácsok megalakítására, hogy fel lehessen számolni a mezőgazdaság különböző területein kialakuló válságot - mondta Botos Károly, a Földművelésügyi Minisztériumban most alakult agrárrendtartási főosztály vezetője. Jelenleg több mezőgazdasági terméknél is különféle gondok jelentkeznek. E problémák megoldásával foglalkozik az új szervezet, mely a válságok kezelését, valamint az új kerettörvény megfogalmazását tekinti feladatának. Olcsóbb telefon Változatlan díjtételek mellett kétszer annyi ideig lehet telefonálni belföldön az ünnepek alatt - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Távközlési Vállalat.