Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-12 / 188. szám
Szekszárdi Szemle 1991. augusztus 12. A szerkesztő levele Mindig örvendetes, ha egy-egy írásra visszajelzés érkezik az-olvasótól. Legutóbb Sztárcsevity Ervinné, a Magyar Hirdető megyei ki- rendeltségének vezetője keresett fel bennünket telefonon, méghozzá abból az apropóból, hogy a két héttel ezelőtti Szekszárdi Szemle egyik írása a központban található szétvert hirdetőoszlopra hívta fel a figyelmet. Mint szavaiból kiderült, szó sincs arról, hogy esetleg készakarva elhanyagolná ezt az üveglapokból álló oszlopot, ellenkezőleg: azt ugyanis eddig már legalább tíz alkalommal verték szét garázda elemek, sőt, mintha csak arra várnának, hogy valaki kicserélje az összetört üvéget. A hirdető vezetője elmondta: már ott tart, hogy nem bírja sem pénzzel - egy-egy ilyen üvegezés tízezer forintba kerül -, sem idegekkel. A biztosító meg csak üvegkárra nem köt szerződést. A hirdető vezetője egyedül abban reménykedik, hogy idővel el fog tűnni a városból az a társaság, amelyik egyik kedvenc szórakozásaként az ilyesfajta rombolásra szakosodott. Mindenki tehetetlen velük szemben, én is az vagyok - foglalta össze mondandóját. Szeri Árpád Látogatóban „Tisztaság mindenek fölött” Major utca, Otthon utca, Cinka utca. Nem könnyű a dolga annak, aki a 88-as házszámot ismeri, ahol Posta Péter képviselő úr lakik. A család nemrégiben jött haza Romániából, ahol immár tizenhatodik éve rendszeresen töltik szabadságukat. Esteledik, s a ház mögött lévő szőlőben Posta Péter éppen érkezésünkkor fejezte be a permetezést. — A szőlő a hobbim, ez már megszállottság, itt nem valakinek, hanem magamnak vagyok alárendelve. Igyekszem is mindig jó bort termelni. Szeretem is tiszta szívemből. A piac meg már csak a minőségi bort viseli el. Büszke vagyok arra, hogy a pécsi püspökségnek is én szállítok, sőt a pápa látogatásakor az én borommal misézik. — Fehér vagy vörösbor a kedvence? — Fehérbor párti vagyok. — Munkahelyéről, a BHG- ről mostanában sok, nem éppen biztató hír járja. Miként látja a vállalat jövőjét? — Már 26 éve dolgozom a vállalatnál üzemvezetőként, van némi rálátásom a dolgokra. A budapesti függőségi viszonyt el kell vágni. Önállósodni kell, mert ez az egyetlen módja a fennmaradásnak. — Politikus alkatnak tartja magát? — Nem, mert a politika hátsó szándékkal van tele. S mi ösztönzött mégis arra, hogy képviselő legyek? Az, hogy nagyon szeretném, ha ebben az or,A pápa az én borommal misézik szágban rend lenne. Úgy érzem, hogy ismerem a helyi viszonyokat, tapasztalataimmal segíthetek a városnak. A képviselőtestületben senki sem profi politikus, de a magunk módján mindannyiunk gondolkodásában, szándékában benne van a tisztaság. A tisztaság mindenek fölött. Az a lényeg, hogy nyugodt lelkiismerettel álljunk fel a végén. — Család? — Ezt a házat 1987-ben kezdtük el építeni. Nincs telefon, most éppen a televízió is elromlott. Nyugodtak az esték. Úgyis reggel 6-tóf este 10-ig „műsor” van. Egy kilenc fős közösség gondjai és öröme zajlik. A család ottjártunkkor ünnepre készült. A nagyapa másnap tölti a 80. évét. Mint Ágnes asszony elmondta, lesznek az ünnepi asztal körül vagy huszonötén. Az ünneplők, akik a gyönyörű faragott bútorok, a csodálatos köröndi edények, a meleg hangulatot árasztó hímzések társaságában, a képviselő úr finom vörös bora mellett, gyanítom nem is bánják egy percig sem, hogy elromlott a televízió. S ezért illenek ide befejezésül a képviselő úr szavai: „A családszeretet egy pozitív jövőképet hord magában”. Sas Erzsébet Fotó: Ótos Réka Rejtett értékeink Ä református iskola Az 1907 óta Kálvin tér nevet viselő terület meghatározó rendeltetésű és szépségű emeletes épülete az egykori református elemi iskola. A bizonytalan kedzeteket nem számítva, több mint negyed évezredre tekint vissza Szekszárdon a reformáció oktatásügye, amelyet kezdetben a parókia melletti épület szolgált. így volt ez még 1846-ban is, amikor a házszám- jegyzékben 1151 és 1152-es számmal rögzítették mindezt. Addig legalább két alkalommal lett a tűz martalékává: 1794. augusztus 7-én és 1825. május 25-én, de mindkét alkalommal újjáépítették. Mai szemmel nézve kissé meglepőek azok a körülmények, amelyek között ez idő tájt a szépre-jóra oktatták, nevelték a nebulókat, akikkel két-két tanító foglalkozott délelőtt és délután. A tanítók közül az úgynevezett rektort - mai fogalmaink szerint az iskola igazgatóját - a református gyülekezet vezetői választás útján hívták meg s csupán neki adtak fizetést. Ez részben készpénzt, részben természetbeni járandóságot jelentett, s ezt osztotta meg a segédtanítóval a rektor. Ha úgy vélte, egyedül is boldogul, akár reggeltől estéiig taníthatott, de ez csak ritkán esett meg, mert szép számmal látogatták az iskolát. A kántor feladatát is gyakorta bízták a jó hangú és később lel- készi szolgálatra elmenő nevelőkre, de emellett ő volt a Fölsőváros mindenese is. A különböző, felnőtteknek tartott felolvasások, az itteni olvasókör, a táncestélyek szervezése éppúgy hozzá tartozott, mint a gazdasági ismétlő iskola tartása, ahol a tovább nem tanuló, de erre törvényben kötelezett fiatalok nyertek képzést a háztartás és a gazdálkodás alapvető tudnivalóiból. Ha ügyes-bajos dolgokban kellett eljárnia a fölsővárosi „pógárnak”, mindig kikérte rektora véleményét, cserébe azonban a legnagyobb tisztelettel, a legkorábban érő gyümölccsel és borának legelejével jutalmazta. A rektor, aki némi saját illetményfölddel is rendelkezett, nem kevéssé bízhatott tudományában, hiszen a nagyobb gyerekek - miközben megművelték kertjét, szőlőjét - munkával tanulták meg a szükséges mezőgazdasági alapismereteket. A református iskola soha nem tartozott a gazdag intézmények közé. Öt emberöltővel ezelőtt még falra rajzolt térképek segítették a vizuális oktatást, s még a hatvanas években is olajjal föleresztett padló hagyott nyomot az általános iskolások térdén, egyetlen nagy vaskályha adta a meleget. Kilencvenöt éve, 1896-ban arról is képet kapunk, hogy milyen szerény lehetőségek voltak a fejlesztésre. A Tolnamegyei Közlöny adta hírül, hogy mivel a tankötelesek igen megszaporodtak, egy harmadik tantermet szeretnének felállítani, de ehhez is és főleg a tanítói fizetéshez segélyt kérnek. ígérik, hogy a 400 forint segélyért cserébe tantermet alakítanak ki és „a tanítónak tisztességes lakást” biztosítanak. Mindez egyébként meg is valósult s alig változott két emberöltőig, ami alatt az épület immár a III. Számú Babits Mihály Általános Iskola használatba került. Sokan emlegetik a ma élők közül még Héthy rektor urat, aki utolsóként viselte e címet, de Lemle tanító néni, Nusi néni (Kubanek Gyuláné) és mások is e falak között neveltek nemzedékeket. Akadt, aki a régi tanítók közül lelkésznek ment, más aazdálkodott, így Csornai Pál Őcsényben, akit megviseltek a nehéz évek, s élete végén az ország titkos királyának s az egész világ császárának vallotta magát... Dr. Töttős Gábor Fotó: Ótos Réka E heti kérdésünk: A Hosszúvölgy közelében egy régi református tanító nevét őrzi egy másik völgy. Kiről van szó a következő három személy közül? Csornai Pálról, Konta Sándorról vagy Tatai Benőről? Júlus havi kérdéseink helyes megfejtései: 1. A Rákóczi utca régi neve: Budai utca. 2. „Friss ügyvédjelöltként sikerült egy gyilkost megmentenem a halálos ítélettől, engem meg - mindenkinek a magáét - kivittek a fronra.” Az idézet szerzője: Mészöly Miklós. 3. „O megharcolta a harcot/ s elhullt a végzet alatt.” A szerző Babits Mihály, művének címe: Laodameia. 4. Az idén elhunyt megyebeli nemes hölgy, aki Babits Mihály Prológjának élőképében az egyik múzsát alakította: Beze- rédj Ottilia. Címünk: Tolnai Népújság, 7100, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra kérjük írják rá: Szekszárdi Szemle. Nem kosarazta ki a szerencse Nagy Anita, a nyertes Mint azt korábban már hírül adtuk, július havi rejtvénysorozatunk helyes megfejtői között már nem ötszáz, hanem ezer forint értékű vásárlási utalványt sorsoltunk ki. A sorsolás alkalmával a szerencse Nagy Anita szekszárdi lakosra mosolygott rá, aki jelenleg a szekszárdi Garay János Gimnázium diákja. — Szeptembertől negyedik osztályos leszek - tudtuk meg Anitától, aki azt is elárulta, hogy a jó tanulók közé tartozik. Ezt bizonyítja az is, hogy némi irodalmi ^ helytörténeti előképzettséget feltételező kérdéseinkre hibátlanul válaszolt. A feladványokat nem tartotta igazán nehezeknek, bár egyik-másik kérdés igényelt némi utánjárást. Nagy Anita egyébként nemcsak jó tanuló, s emellett rendszeres olvasója a Szekszárdi Szemlének és megfejtője a a rejtvényeknek, hanem kiváló sportoló is. A kosárlabda terén szorgoskodik, tagja az NB l-es szekszárdi kosárcsapatnak, s a többiekkel együtt nemrég tért vissza egy franciaországi és németországi túrázásról. S hogy mi lesz a gimnázium után? Erre még nem tud válaszolni, de a döntésig még több mint egy éve van hátra. S ugyanígy egyelőre azon sem gondolkodott, hogy mit is vesz magának az ezer forintos vásárlási utalványon. Pedig erre nem áll rendelkezésre egy esztendő, hiszen - sajnos - az ezer forint egy hónap múlva bizony már csak kilencszáz forintot ér . . .-száFotó: Ótos Réka Két alkalommal lett a tűz martalékává Születésnapi emlékezés Húsz év a cipők között Divat 1971-ben Ovasóink már láthatták szombati számunkban a Korzó igazgatójával, Városi Bélával készített ünnepi beszélgetést. Tőle tudtuk meg, hogy a kilenc- venegy dolgozóból jelenleg is huszonnégyen dolgoznak itt azok közül, akik 1971 augusztus 9-én munkába álltak. Közülük Halász Antalnét kerestük meg kérdéseinkkel, aki a cipőosztály vezetője. — Ön eladóként kezdte, majd részlegvezető volt és jelenleg osztályvezető. Milyen a kollektíva itt a Korzóban, mi a titka annak, hogy ilyen sok dolgozó tartott ki ezalatt a húsz év alatt? — Az itt dolgozók nagy része a régi Korzón lévő kis üzletek eladóiból került ki. Már ott is egyfajta összetartás volt. Aztán itt ez még erősödött. Volt ugyan, amikor többen elmentek, ez történt például a Skála nyitásakor, azonban többen vi- sza is jöttek. — Az összetartozás miben nyilvánult meg? — Létezett egy egészséges versenyszellem az osztályok között. Ez leginkább a munkában jelentkezett és igen hasznos volt. Magánemberként is jobban odafigyeltek és segítették egymást az azonos osztály dolgozói. Az egész áruház kollektívája pedig többszörös közös rendezvényeken - ilyen volt az évenként megrendezésre kerülő Korzó bál - jöttek össze. Ezeknek az összejöveteleknek a nagy részét a hulladékpapír pénzből fedeztük. — Milyenek voltak a vevők húsz évvel ezelőtt-és milyen volt a kínált áru? — Nagyon sok változás történt a két évtized alatt. Akkor sokkal könnyebb volt eladni, nemcsak azért, mert a Korzó volt az első önkiszolgáló üzlet és mert nem volt konkurencia, hanem elsősorban azért, mert ma a vevők nagyon megnézik, hogy mire adják ki a pénzüket. Az áruválaszték az évek során bővült, rengeteg külföldi és márkás hazai áru került a polcokra. A vevők? Sajnos az utóbbi években megnőtt a lopások száma. A férfiak bő dzsekijükben eldugva próbálják kivinni az árut. — Vissza tud emlékezni arra, hogy induláskor, azaz 1971-ben mi volt a cipődivat? — Gömbölyű orrú, szögletes, vastag és magas sarokkal. — Az árak? — Egy nagyon jó minőségű cipő akkor 340 forint körül volt. De ez már drága cipőnek számított. A kismama cipők 98 forintba kerültek. — Mai divat és mai árak? — Minden divat, a lapos a magassarkú, a bőr, a vászon. Az árak pedig ugyanilyen széles skálán mozognak. — Elmesélné egy kedves emlékét, amely valamelyik vevővel kapcsolatos? — Az 1970-es évek végén vidéki településekről a Népbolt szervezésében bevásárló buszokat indítottak. Az utazás ingyenes volt, sokan csak akkor kerültek be a városba és ebbe az áruházba. A távoli faluból jött fiatalasszony éppen cipőt próbált, amikor a többiek sürgették, hogy azonnal indul a busz. Az új cipővel a lábán ment el. A sztori azonban jól végződött, mert két hét múlva megjelent és kifizette a cipőt, sűrű bocsánatkérések közepette. — Közel negyven évet töltött el a szakmában. Sok tanuló öntől tanulta meg a vevőkkel való foglalkozás, a kereskedői szakma tudnivalóit Nehéz szívvel készül a nyugdíjra? — Nem egészen két évem van vissza. Nem várom a nyugdíjat, bár sokkal több szabadidőm lesz. Mégis, nagyön fog hiányozni a munka, s hiányozni fognak a mindennapi örömök, gondok és a kollégák. Sas Erzsébet Fotó: Ótos Réka Halász Antalné (jobbról) a cipöosztályon Mi a teendő a kertekben? Ilyenkor, a nyár vége felé már sokan gondolnak az őszre, s az ezzel az évszakkal óhatalanul elkezdődő mezőgazdasági munkákra. Mi ilyenkor a teendő a kertekben? Egyebek mellett erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik ma délután 18 órakor ellátogatnak a Szekszárdi Kertbarátok Klubjába. A Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében tartandó rendezvényen ezen kívül szó esik az ebben az időszakban szükséges más időszerű tennivalókról is.
