Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-11 / 161. szám
6 PÚJSÁG 1991. július 11. Kajak-kenu Vb-válogatók Szekszárdon edzőtáborozik a triatlonválogatott Ismeretes, hogy Németországban július 27-én kezdődik az ifjúsági és junior triatlon Eu- rópa-bajnokság, az ifjúsági korú női csapatot a Szekszárdról elszármazott Straubinger Györgyi (Debrecen), Szabó Zita (Szolnok), Molnár Adél (Zalaegerszeg) és Rózsa Dóra (MAFC) alkotja. Előtte Gyékényesen lesz még egy felkészülési viadal és aztán jöhet a világverseny, ahol 1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás lesz a penzum. A Magyar Triatlon Szövetség támogatásának köszönhetően a négy triatlonista július 14-ig Szekszárdon edzőtáborozik, költségeiket a szövetség fedezi. A válogatott edzője, Papp Zsolt két versenyzőjét az első hat közé várja, de titkon dobogós helyezésben is reménykedik. Csapatversenyben pedig egyértelműen a bronz vagy ezüstérem az elvárás. Számukra kedvezőtlen a nemzetközi szövetség nemrég elfogadott szabálymódosítása, miszerint az ifjúságiak korhatárát egy évvel felemelték. Ennek köszönhetően fiatal csapatunknak így idősebb hármaspróbá- zókkal kell felvenni a harcot. Az edző az erőviszonyok alapján főleg a jövő évi kontinensvetélkedőn vár kiugró sikert a lányoktól, ekkor talán még a sportág favoritjaként számontartott németeket is legyőzhetik. A szponzorok is kezdik felismerni a vasemberek sportjában rejlő reklámlehetőségeket, hiszen a válogatott szekszárdi edzőtáborozását a Magyar Hitelbank is támogatja. Sőt, a Schwinn Csepel kerékpárklub is rövidesen szponzorszerződést köt a szövetséggel, a csepeliek versenyképes kerékpárokat adnak a válogatottnak. A lányok igyekeznek is kihasználni a nagyszerű körülményeket, reggelente kiadós úszással köszöntik a napot, majd nyeregbe pattannak és levezetésként futással zárják az edzésadagot. Kaposváron rendezték meg a második ifjúsági világbajnoki kajak-kenu válogató viadalt, melyen a Tolnai KSC kajakosai is hajóba szálltak. A tolnaiak eredményei: Lányok: ifjúságiak: K-2 500 m: 6. Link - Pö- lös. Fiúk: Gyermek: II. kcs. MK- 1 2000 m: 2. Bódi. III. kcs: MKSzárnyalni fog „Madár”? Ha nem jön közbe sérülés, a férfi öttusa válogatott újoncot avat az augusztusi világbajnokságon. Horváth László szövetségi kapitány döntése szerint ugyanis San Antonióban az olimpiai és világbajnok Mizsér Attila és Fábián László társa Madaras Ádám a tavalyi országos bajnok lesz. Az LITE 25 éves sportolója már évek óta ott volt a „tűz körül”, de igazából csak az idén robbant be a világ legjobbjai közé. Az áprilisi római Európa- bajnokságon tette le névjegyét: magabiztos versenyzéssel győzött, s tagja volt az aranyérmes csapatnak és váltónak is. A kapitány nem titkolta, hogy az EB-siker sokat nyomott a latban, amikor azt kellett eldönteni: az öt hasonló tudású versenyző közül ki kerüljön a csapatba. Madaras most első vb- jére készülhet... — Bevallom, kellemes meglepetésként ért, hogy a kapitány nekem szavazott bizalmat - mondta. Reménykedtem abban, hogy az utazók között leszek, de „főszerepre”, csapat- tagságra nemigen gondoltam. Bekerültem a „nagy hármasba”, az egyéni olimpiai bajnok Martinék János helyére, Mizsér és Fábián mellé. — Tavaly és idén is az volt a célom a felkészülés kezdetén, hogy bekerüljek a csapatba, tehát jobb legyek valakinél, s ne csak azért jussak szerephez, mert én fiatalabb vagyok. Ez sikerült. Persze, még rengeteget kell fejlődnöm, tanulnom. — Milyennek látja a magyar csapat esélyeit? — Mindenképpen feledtetnünk kell a tavalyi 4. helyezést! A jó szereplésre idei sikereink alapján megvan minden esély. Ha az első tíz között végeznék, az azt jelentené, hogy nem „szálltam el”, nem hibáztam. — A premierje nem lesz könnyű, ha a helyszínre gondolunk. — Kétszer voltam San Antonióban, s kora tavasszal is nagy volt a meleg. Mi lesz nyáron? Szerencsére, a körülmények jók, a helyiségek légkondicionáltak. A futás valóban kínzó lesz, de hát az ellenfelekre is ugyanaz a próbatétel vár majd - fejezte be Madaras Ádám. Dombori ismét rangos viadal házigazdája lesz 1 2000 m: 2. Guld, 3. Kvanduk. IV. kcs: MK-1 2000 m: 3. Jaksa. Serdülők: K-4 500 m: 5. Vass R. - Pakulár - Vass Z. - Fogol. K-1 1000 m: 6. Vass R. K-2 1000 m: 6. Vass Z. - Fogol. Ifjúságiak. K-1 500 m: 4. Szakály, 5. Jámbor, 6. Sallai. K-2 500 m : 5. Szakály - Jámbor. K-l 1000 m: t>. Jámbor. K- 2 1000 m: 6. Jámbor - Szakály. * A hét végén Dombori ismét világbajnoki válogató viadalnak ad otthont, ezúttal az Újpesti TE által rendezett verseny szólítja hajóba a résztvevőket. Ismét valamennyi „nagyágyú” itt lesz, közülük az Atomerőmű SE képviseletében Hoffmann Ervin is rajthoz áll. A kenusok 500 méteres versengésében a fra- dista Zala lesz a párja, míg 1000 méteren a csepeli Kolo- niccsal ül hajóba. Az érdeklődők péntek déltől vasárnap délutánig élvezhetik a párharcokat. A dac volt a doppingszer Erős újra harcbaszállt A szöuli olimpián pontszerző helyen végzett, a két évvel ezelőtti athéni Eb-n pedig ezüstérmet szerzett a 81 kilósok között, s nagyon közel állt a teljes sikerhez. Aztán belevágott a nagy kalandba, az oly sok sportoló által áhított „megméretésbe”, s hosszú-hosszú szünet után Papp László nyomdokán ő volt a második magyar ökölvívó, aki prfi mérkőzésen hivatalosan is kötelek közé léphetett. Sikerült győzelemmel bemutatkoznia, s ezt követően még kétszer emelhette magasba kezét profi meccsen a vezetőbíró, de ezután nagy szünet, semmi hír róla. A napokban viszont összefutottam Erős Lajossal, s kiderült, a közelmúltban megvívta negyedik győztes csatáját is a profi ökölvívók táborában. Csalódásra gyógyír - győzelem — Június 19-én Franciaországban, Lyonban az afrikai származású, Caffi ellen szerepeltem, akinek eddig négy győztes meccse volt. Végigmentük mind a hat menetet, de a pontozók mindegyikben engem láttak jobbnak - részletezte a Paksi SE egykori kitűnősége. - A francia profi bajnokság 80 kg-os, tíz menetes döntője volt a fő attrakció, egyenesben adta a tv is. Én az egyik előmérkőzésen léptem szorítóba. A meccs előtt nem voltam valami nagy formában, de szerencsére én tudtam végig irányítani az iramot, be tudtam osztani az erőmet. Nagy elégtételt jelentett számomra e győzelem, hiszen sikerült bizonyítanom elsősorban magamnak, hogy edzői segítség nélkül, egyedül is képes vagyok felkészülni egy ilyen meccsre. Eddigi edzőm Balzsay Károly ugyanis húzódozott a továbi közös munkától. — Egy év telt el az ezt megelőző mérkőzésed óta, s ezalatt teljes csend vett körül. Az-az néha jött hír arról, hogy valami miatt mindig elmaradt az éppen esedékes összecsapásod. Hogyan vészelted át ezt az időt? — Csak vártam és vártam az olaszokra, de se mérkőzés, se a pénz, amiben megállapodtunk. Nagyon csalódott voltam, nem így képzeltem profi pályafutásomat. Ha csak legalább öt meccset tudtam volna játszani az elmúlt évben .. . Most már a ranglista versenyeken szerepelnék. Tavaly kivettem egy év fizetésnélküli szabadságot, volt három meccsem az év elején és kész. Időközben a menedzserem befejezte, nyugdíjba ment, s kijelentette, mindenki mehet, amerre tud. Ebben a helyzetben keresett fel volt nevelő edzőm, Dunajetz Ferenc Kaposvárról, s az ő révén kerültem kapcsolatba Győri Józseffel, a volt kaposvári edzővel, aki most sok egyéb mellett profi bunyósok közvetítésével is foglalkozik. Ő egy belga menedzserrel dolgozik, aki a belga amatőr válogatottnak volt a kapitánya. Végül is velük kötöttem szerződést. Bíztattak, hogy ők évente 6-10 meccset lekötnek részemre, s úgy gondoltam belevágok. A június 19-i meccs már az ő révükön jött létre. — Igazán nem áll szándékomban falra festeni azt a bizonyos alvilági jelenséget, s remélem ezzel fordulat áll be profi pályafutásodban. Te hogyan érzed, mennyire biztos ez az út, és milyen kilátásaid vannak a jövőre nézve? Szivattyúk és bokszkesztyű — Kíváncsian, várakozással tekintek a jövő elé. Győrinek nagy tervei vannak, bíztat, hogy március környékén összehoz egy komoly meccset az Eu- rópa-bajnok leendő kihívója ellen. Ha sikerülne őt legyőznöm, megnyílna az út számomra, hogy én hívhassam ki Európa legjobbját a 86 kilóban. Közvetlen célom persze a soron következő „jubileumi” ötödik találkozóm, amelyre a tervek szerint augusztusban kerül majd sor. De azért óvatos vagyok, tanultam az olasz „leckéből”. Bejárok dolgozni az erőműbe régi helyemre, a szivattyú tmk-ba. Pillanatnyilag munka mellett edzek, készülök. — Eddig elég „döcögősen” alakul profi életed, s ahogy elmondtad anyagilag is messze nem úgy alakult, mint vártad. Tedd a szívedre a kezed, nem bántad meg, hogy kiléptél az amatőrök táborából? — Ha összeszámolom, amatőrként sem kerestem volna kevesebbet az elmúlt évben, ez tény. De a válaszom akkor is határozott nem. Már csak a válogatott miatt sem bántam meg. Örök tüske marad számomra, hogy nem vittek ki a vb-re, mondvacsinált ügyet kitalálva, a paksiakat kizárták az utazó csapatból. Szóval nem bántam meg, a magam ura vagyok, ha jól megy, ha rosszul. Medgyesy Ferenc Vasemberek az SM-esekért Országos kerékpártúra a rehabilitációs központért Egy országos kerékpártúra figyelemreméltó kezdeményezés, különösen, ha beteg emberek megsegítéséért rendezik a sporteseményt. A krónikus idegbetegség, a sclerosis multiplex főleg a 20-40 éveseket támadja meg, hazánkban mintegy 8-10 ezer áldozata van. Sajnos, időnként a sportolókat sem kíméli a kór, Mikus Attila triatlonista testvére is SM-betegségben szenved. Mikus Attila felismerte, hogy egy országos kerékpártúra megszervezésével teheti a legtöbbet a betegség áldozataiért. A székesfehérvári kórház idegosztálya is felvállalta a nemes kezdeményezést, így július 20-án Budapesten, a Népligetből útjára indul az országos biciklitúra. A sportesemény fővédnöke Palotás János, a Vállalkozók Országos Szervezetének elnöke. A kerekesek augusztus 4-ig a Szolnok-Sze- ged-Debrecen-Gyula-Szek- szárd-Szombathely-Budapest útvonalat járják be. Mivel Szekszárdon van SM-klub, a mintegy 50 kerékpárost felvonultató demonstráció a tolnai megye- székhelyt is érinti. A résztvevők július 28-án 18 órakor érnek Szekszárdra, az országút vándorait Kocsis Imre Antal polgármester köszönti, ezután a Prométheusz-parkban a Holló együttes tombolasorsolással egybekötött műsorára kerül sor. Másnap pihenő, a biciklisek 30-án pattannak újra nyeregbe, Bonyhád, majd Pécs lesz a következő állomás. A ke- rékpár-maraton elsődleges célja, hogy az egészségesek támogatását kérje egy rehabilitációs központ létrehozásához, a gyógyítási célú kutatásokhoz. A kezdeményezést többek között a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank Rt., a McDonalds cég valamint a Transelektro Rt. is támogatja. Az SM-alapítvány átutalási számlaszáma: 290-12464, Székesfehérvár, Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Gécsek Tibor második A finnországi városban lebo- rig Tamm mögött. A 110 méte- nyolított atlétikai versenyen rés gátfutásban az amerikai Gécsek Tibor 77.44 méteres Greg Foster 13.11 másodperceredménnyel a második helyen cél diadalmaskodott, egy szá- végzett kalapácsvetésben az zad másodperccel elmaradva a olimpiai bronzérmes szovjet Ju- világ legjobb eredményétől. Laki Zoltán - Kisdorog Mint arról már hírt adtunk, Laki Zoltán, a Paksi SE NB lll-ban bajnokságot nyert labdarúgócsapatának edzője szerződést bontott a klubbal. Nem sokáig kellett várni az új ajánlatra, hisz a Kisdorogi Medosz megkereste az ambiciózus szakvezetőt. Laki Zoltán egyéves szerződésre vonatkozó szóbeli (!) megállapodást kötött már a klubbal. Hatvan éves a Práter Sokak szerint a világ egyik legismertebb stadionja a bécsi Práter, amely hosszú évtizedek óta elsősorban a labarúgás fellegvára. A híres létesítmény csütörtökön ünnepli 60. születésnapját, s a jeles évfordulóról sporttörténeti visszapillantással emlékezik meg az APA hírügynökség, amelynek statisztikája szinte egyedülállónak mondható. Kristin Ottó: vétlenül doppingolt? Miközben a német úszótársadalomban javában dúl a vita, s a volt „keletiek” bojkottal fenyegetőznek, hogy nem indulnak az augusztusi athéni eu- rópa-bajnokságon, ha edzőik, orvosaik eb-részvételét megakadályozzák, a „nyugatiak” sajátos támogatást kaptak éppen egy ex NDK-s úszó világhírességről. A német úszószövetség (nyugatnémet) vezérkara éppen a keletnémeteknek tulajdonított évtizedes doppingolás miatt kívánja kirekeszteni az egykori „endékás” szakembereket az athéni csapatból, s törekvésük sikerét elősegítheti Kristin Ottó nyilatkozata, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg. Bár akár vallomásnak is lehetne tekinteni szavait, hiszen az 1988-as szöuli játékokon hat első helyet szerzett Ottó most először mondta lehetségesnek, hogy ő is doppingolt! A visszavonulása után a sportriporteri pályával is próbálkozó, s például az idei perthi világbajnokságon már ilyen minőségében jelen volt német hölgy mindeddig kitartóan cáfolta, hogy valaha is bármi köze lett volna tilalmi listán lévő szerekhez. A mostani interjúban viszont már így fogalmazott: — Nem zárhatom ki teljes egészében azt a lehetőséget, hogy tudtomon kívül dopping segítségével manipuláltak velem - mondta. Szénaláz ellen gyakorta kaptam injekciót, s ki tudja, ilyenkor pontosan mit adtak be nekem?... Azt viszont bátran kijelenthetem, tudatosan sohasem nyúltam tiltott eszközökhöz! Az önkéntelenül is adódó következtetések egyike: vajon Kristin Ottó fénykorában miért nem élt hasonló gyanúperrel, miért nem akkor tárta a világ elé doppingfélszét?... Vagy amíg az NDK és saját maga dicsőségére egyre másra gyűjtötte a babérokat, semmi sem volt számára gyanús?...