Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-20 / 169. szám
1991. július 20. (tolnai) , , • tüpujsag 11 Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk. ” Nyári meglepetések Ámor hajója. Násfa (19. sz.) Vannak olyan meglepetések, amelyek valóban csak egy-egy évszakra jellemzők, de a nyelvi vétségek nem sorolhatók ezek közé: legföljebb csak erősítik, elő nem idézik a hőgutához hasonló hatást. Ilyenkor, amikor amúgy is lankad figyelmünk, csupán még jobban fejbekólint a csavaros észjárással szerkesztett mondat, célját tévesztett színes fordulat. •A címül választott kérdés egyes számban és kijelentő formában szerepelt a Magyar Nemzet május huszadiki ötödik oldalon, így: „Nyári meglepetés. Távol-keleti áruk(,) női-férfi pólók, blúzók, női-férfi-gyermek joggingok..Amilyen szegényes a fantáziám, én már azt is nehezen képzelem el, hogy egy ruhadarab egyaránt szolgáljon különböző nemű és korú embereknek, de ezzelm még valahogy megbirkóztam. Ami viszont máig megfejthetetlen rejtély számomra, az a joggingok szó. Mivel az Idegen szavak és kifejezések szótára csupán a joghurtot meg a jógit ismerte e szó helyett, és a többezer szót tartalmazó miniszótár sem tudott róla, a legújabb angol-magyar szótárakhoz fordultam. Az egyik azt mondta: „rázó, zö- työgő, zötykölődő (autó)”, a műszaki szótár pedig ezt tudatta: „araszoló, finombeállító mozgás”. Azt csak körülbelül sejtem, hányán lehetnek hazánkban, akik angol szótárral olvasnak hirdetést, de azt elárulhatom, nekem valóban nyári meglepetést jelentett a jogging szó: ma sem hiszem, hogy gyermekaraszolót, férfi finombeállító mozgást, esetleg női zötyögőt akartak eladni. De hogy mit, az örökre a hirdető titka marad. A fordítással másutt is akad gond. A Kossuth Rádió június 21-én „az AMSAT (Amatőr Műholdakat Tömörítő Egyesület” tevékenységéről ejtett néhány szót. Kár, hogy ilyenkor elképzelhetjük, miként tömörítik a műholdakat, mert a suta átültetés ezt is lehetővé teszi. Vajon valóban zsugorítják, összenyomják a hasznos és értékes műszerekkel teli repülő alkalmatosságokat? Dehogy, legföljebb számon tartják, esetleg felbocsátóikat fogják össze egy szervezetbe, amely a tömörítést aligha nézné jó szemmel. S ha már eljutottunk a szemig, jobb, ha vigyázunk. Ugyancsak a Kossuth egyik tudósítója adta hírül azt a politikusi vélekedést, hogy „a demokratikus parlament bagóval szúrja ki az emberek szemét." Nem sok ez a jóból?! A július hetediki mondat vagy úgy állná meg a helyét, hogy a bagót, azaz a vágott, rágásra szánt dohányt elhagyjuk, vagy azt mondanánk: bagóval fizeti ki. Ez legalább nyelvileg helyes lenne. Egy nappal később szintén ezen az adón hangzót tel a szóvirág: „Michael Stich a tenisz Mekkájának trónjára jutott". Ha valamelyik helységre azt mondjuk, valaminek a Mekkája, akkor tudjuk, érdemes oda elzarándokolnia az érdeklődőnek. Mekkában azonban nem a trón a fontos, hanem a főmecset udvarán, négyszögletes épületben található kába, a szentnek tartott meteorit. Trón egyáltalán nincs, csak Wimbledonban, de ott is inkább képzeletben, mint a valóságban. Az előbb a sportot sújtották oda nem illő kifejezéssel, de gyakori a fordítottja is, az, amikor a sportból vett kifejezést használják rosszul. Dr. Töttős Gábor H zománc az uvegieiei* csoportjába tartozik: a szakkönyvek meghatározása szerint részleges vagy teljes felolvadás útján keletkezett, túlnyomórészt üvegszerűen megdermedt, szervetlen, főként oxidokból álló massza. A zománcozás, az az eljárás amelynek során az üvegszerű anyagot ráolvasztjuk a fémre - magyarázza Prékopa Ágnes, rendező az Iparművészeti Múzeum új kiállításán, melyet a múzeum gazdag gyűjteményének ritkán közönség elé kerülő pompás darabjaiból rendeztek, de amelyen felsorakoztatják azokat a legjellegzetesebb műtárgyakat, - reneszánsz és szecessziós ékszereket, 189-19. századi zsebórákat, meg az Esterházi-gyűj- temény kincseit, - amelyek rendszeres bemutatást igényelnek. így találkozhat a közönség azokkal az iparművészeti tárgyakkal, amelyeket más összefüggésben, stílustörténeti, művelődéstörténeti vagy technikatörténeti bemutatón már megismert. Száztíz zománctechnikával díszített műtárgyat állítottak ki ezúttal az augusztus végéig nyitvatartó, Az európai zo- máncművesség című tárlaton. Időben a középkortól a szecesszióig: térben francia, itáliai, cseh, erdélyi, spanyol, osztrák, német, orosz, svájci és természetesen magyar területekről. Egyházi szertartásedényeket, vallási rendeltetésű, és a világi életben használatos tárgyakat, dísztányérokat, serlegeket, násfákat (nyakban viselt függő ékszereket), gyűrűket, szelencéket, zsebórákat. Sajátos technikákkal - véséssel, égetéssel, festéssel, fémhuzallal - zománcozott remekeket. A legrégibb műtárgy Limo- gesból, a 13. századból származó Keresztre feszített Krisztust ábrázoló zománcos lap, amelyet minden bizonnyal a tatárjárás idején elpusztított liturgikus tárgyak pótlására hoztak Magyarországra. I. Ferenc francia király udvari zománcozómesterének, a zománcportré meghonosítójának, Leonard Limosinnak a szignóját viseli egy, az 1500-as évekből való Utolsó vacsora jelenet. Az egyetlen sodronyzománcos ötvöstárgy Klosch Tamás műve, egy vadászjelenetes serleg a 17. századból. Prágában készült az Esterházy-gyűjtemény legkülönlegesebb darabja, egy násfás serleg, amely nevét a serleg testét borító függőékszerekről kapta. E gyűjteményből való a híres Mátyás-gyűrűjének nevezett itáliai reneszánsz ékszer, amelyet korábban azzal a gyűrűvel azonosítottak, amelyet az írott források szerint Beatrix királyné ajándékozott Mátyásnak. Gyémánttal, drágakövekkel ékes zománctárgyak mellett feltűnnek az egyszerű tárgyak. Dísztányér május allegóriával (1560) Vettem egy cipőt a feleségemnek. Szép, barna strapa- cipő, kis masnival az orrán. Kétezer forintérj adták, de megérte. Azt mondta az eladó, hogy ebben akár egy évig is eljárhat. Ha meggondolom, nem is drága. A havi fizetésemből három pár is kitelne. És ami a legfontosabb: egy évig nem nyúz az asszony, hogy „nincs mit a lábamra venni...” Mert a nyugalom, kérem, a nyugalom a legfontosabb manapság. A többi majd csak összejön valahogy ... Szóval nagyon megörültünk. Nejem a cipőnek, én meg a nyugalomnak. Rögtön bele is bújt az én életem párja, és elment benne a közértbe. Igaz, kissé csöpögött az eső, de különben jó idő volt. Kelet felől időnként a nap is kikandikált a felhők mögül. Büszkén nyújtóz* tarn el a fotelban, s áldottam a!z eszemet, hogy ilyen olcsón vettem egy kis nyugalmat. Aztán egyszer csak megérkezett a feleségem sírva, átko- zódva. Egyik kezében a ciő, a másikban a talpa. — Ezért ne dúld föl a nyugalmadat, anyukám! - mondtam neki. - Holnap visszaviszem az üzletbe, és kicserélem. Még jó is, hogy így történt, legalább két nap lesz új cipőd egymás után. Mit gondolsz, hányán engedhetik ezt meg maguknak manapság? Visszamentem az üzletbe, mondom, mi történt. Az eladó a fejét csóválta, és belém akarta beszélni, hogy nem a rendeltetésének megfelelően használtuk a cipőt. Különben se tudja kicserélni, mert ez a típus elfogyott. Erre én fölháborodtam, és kértem a vásárlók könyvét. Bevittek az üzletvezető irodájába. — Nézze kedves uram ... - kezdte az ősz hajú, kissé reszkető kezű boltvezető. Néha az arca is összerándult, s ilyenkor kacsintott is egyet. - Én tudom, hogy önnek igaza van. De ha visszaveszem a cipőt, jegyzőkönyvet kell felvennem róla. Azt el kell küldenem a gyártónak, a KERMI-nek, a főhatóságnak, a központn^, meg még hat helyre. Az árut le kell írnom, át kell, könyvelnem, levonni az ÁRÁ-t, rátenni a ... tudja mit? Adok magának egy százast, és csináltassa meg egy maszek suszterral! Elfogadtam az ajánlatát. Elmentem a suszterhoz. Zárva volt az ajtó. Ott lógott rajta a tábla, hogy „Iparengedély szüneteltetése miatt zárva”. Sebaj - gondoltam -, elmegyek egy másikhoz. Az is zárva volt. Ott ■meg az volt kiírva az ajtóra, hogy „Könyvelési nyomtatványokért mentem, azonnal jövök.” Hogy rámelegedhetett szegényre a télikabát az eltelt hónapok alatt! Már-már ott tartottam, hogy feladom, amikor a szomszéd azt ajánlotta, hogy adjak föl egy apróhirdetést. Föl is vették: kétszáz forint volt, plusz ÁFA, de megérte. Megérte, mert nem vesztettem el a nyugalmamat, és miközben a saját hirdetésem megjelenését vártam, ráakadtam egy suszterra. Az állt az újságban, hogy: „Cipészmester főállású könyvelőt keres nagy szakmai gyakorlattal. Adószakértői vizsgával rendelkezők előnyben”. Ez az én emberem - gondoltam. Hónom alá vettem a cipőt, és elmentem hozzá. Az ősz mester a műhelyében fogadott, s háromszor megcsókolt, amikor megtudta, hogy a hirdetésére jelentkezem. Aztán keletnek fordulva Allahhoz imádkozott. — Áttért szegény a muzulmán hitre - magyarázta a felesége -, mert hiába imádkozott a keresztény istenhez, képtelen volt megérteni az adórendeletet. — Magának is ezt ajánlom - fordult hozzám a mester. - Aí^ lah máris fényt gyújtott az elmémben. Ha hiszi, ha nem, az ezer végrehajtási .utasításból már több mint kétszázat megértettem. — És mit nem ért, mester uram? — Már csak azt, mennyit számíthatok föl egy cipősarka- lásért, és mit kell beírnom az adóívbe. — Hoztam egy cipőt. Levált a talpa. Meg tudná javítani? — Ne ... m! - üvöltötte magából kikelve. - Amíg nincs rendben a könyvelésem, meg az adóbevallásom, egy kalapácsütésnyit se dolgozom! Már én is majdnem elvesztettem a nyugalmamat, amikor Allah fényt gyújtott az elmémben. Elmentem a munkaerő-gazdálkodási hivatalba, és jelentkeztem átképzésre. Föl is vettek a cipész, víz- és gázszerelő, fodrász, asztalos, villany- és tévészerelő, valamint az üveges szakmára. Most már teljesen nyugodt vagyok. Bármi romlik is el a lakásban, lesz mesterember, aki megjavítsa. Most azon töröm a fejemet, hogy el kellene végezni az orvosi egyetemet is néhány szakvizsgával. Sose lehet tudni... Csak a feleségem zsörtölődik néha, mert mezítláb kell járnia. Á. L. Szepesi Attila: Mint fatörzsön... Mint fatörzsön felfutó fürtös inda, kérgen táncosán lengő zöld szeszély, a meredt törzset élettel beírja: csupa eleven láng, izzó levél, zeneszó, mely parázzsal áthevíti a téli éjbe dermedt ágakat, örökzöldjét kacsolva szétteríti: comb-öl-kar-ujj-hajfürt-szempár-ajak. És hallik már dob és síp hangja, távol dallam, forró tánc, dzsungeli ütem - a mellbimbódon kristály fénye lángol, verejték izzik kék fürtjeiden. Vagyunk - mintha évszak-örvény se volna - meredt fa és dús inda összeforrva. Például az üveges Az üveges, azaz az üvegvisszaváltó lakóhelyünk legforgalmasabb pontján dolgozik. Nem tudom, mennyi fizetést vagy jutalékot kap, nem tudom, hány osztályt végzett, de nagyjából elvégzi a munkáját, még ha nem is közmegelégedésre, hiszen el-eltűnik titokzatos raktárában, teli és üres rekeszeket hoz-visz, elintézi apró ügyeit itt-ott a szomszédban, lazít kicsit, közben nő a sor, az emberek morognak. Hiszen az üvegvisszaváltás nem nagy öröm, sőt, merem állítani, az egyik legnagyobb közönségbosz- szantó intézmény amúgy sem túl vidám tájain Európánknak. De üvegesünk azért rendre megjelenik, s legalább nem növeli elégedetlenségét azzal, hogy rekeszhiány miatt hol ilyen, hol olyan üvegeket kizár a forgalomból. Van, aki borravalót ad neki, főleg a fiatal újgazdagok és a félénk nyugdíjasok, én viszont számolatlanul vágom zsebre a pénzt, gondolván, amit megtart, legyen az övé. Ugyanis képtelen vagyok észben tartani a megváltozott üvegárakat, s ahogy elnézem, arra a rövid időre nem is érdemes. Ami az üveges személyiségében számomra izgalmas és példaértékű, az a mogorvasága, a felháborodottsága. Félhülye segítőjével megjelenve undorral szemléli az összegyűlt sort, és nem éppen szalonképes kifejezésekkel szidja a sok üveg gazdáinak felmenőit. Az üveges sértett ember. Részben megértem őt. Az ő szemében az emberiség üdítőkkel és szeszekkel dorbézoló felesleges tömeg, mely az ő kis bódéjának ablakán ezer karral nyújtja, nyújtogatja be mohón a ragadós üvegeket, pénzt remélve tőle, aki már-már hatóság, sőt hatalom, az üres üvegek elhelyezésének felelőse. Egyszerre végez fizikai és szellemi munkát, végtére is cipel, emelget, és persze számol is, és igazságot oszt. Ilyen a Világ és az Üveges szerint. Fontos ember, nélkülözhetetlennek érzi magát, hiszen sokan várakoznak rá. Bármikor lehúzhatja a redőnyt, bármikor kiírhatja, hogy rekeszhiány miatt szünetel az átvétel, vagy egyszerűen visszavonulhat. Ezzel gyakran fenyegetőzik is. „Ennyi pénzért miért csináljam?” Nem tudom, mennyi pénzért teszi, nem tudom, komolyan gondolja-e. Lehet, hogy álruhás herceg, jobb sorsra érdemes pártmunkás, mérnök, vezérigazgató, akit erre a posztra állítottak, száműztek? Az üveges viselkedése érthető, mégis rejtélyes. Érthető, mert számtalan emberrel találkozom, aki gyűlöli munkáját (és tulajdonképpen alkalmatlan is rá), mégis ott szöszmötöl, téb- lábol, szentségei, sértődötten és sértőn, mintha erre ítélték volna. Nem hajlandó belátni, hogy szabad a választása: vagy üvegvisszaváltó, vagy herceg. Együtt a kettő nem megy. Az üveges a rosszul értelmezett szocializmus kövülete (egész kőbányát lehetne nyitni e kövületekből...). - azé a szocializmusé, amelyben a segédmunkás, a takarítónő, az anyagmozgató dicsőült meg, a szakképzetlenség, a hozzá nem értés, a fizikai státus. Ők voltak a dolgozók, a munkás- osztály, a Nép. Az üveges még valahol itt tart. Immel-ámmal dolgozik, kelletlenül, mert többre hivatott, hiszen ő a Nép. Senkinél sem alábbvaló. Csakhogy fals egyenlőségérzetét csak bódéján belül élheti ki. Nem döbben rá, hogy amit végez, az (eredetileg) szolgáltatás. A kereskedelem sajátos formája, szegény országokban, ahol az üvegnek megvan a sajátos körutazása. Csak az a baj, hogy az üveges és társai sokan vannak. A cipő Európai zománc