Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-18 / 167. szám

1991. július 18. PÚJSÁG 3 Agrárvilág Hurokban az élelmiszeripar Inflációt vagy munkanélküliséget? Szorul a hurok a hazai élel­miszeripar körül. A terhet a ma­gyar lakosság elszegényedése, a külpiacok beszűkülése és a saját szervezetlensége rakja az iparra. Érthető, ha a szorításból menekülni akarnak. Az egérutat azonban nem stratégiai mód­szerekkel keresik, hanem a legkisebb ellenállás irányába indulnak. De szinte bizonyos, hogy ez az ösvény körkörös, s a kiinduló ponthoz vezeti vissza a vándorokat. A legújabb sta­tisztikákból legalábbis erre le­het következtetni. A hazai kis- és nagykereske­delem 9,5 százalékkal keve­sebb terméket vásárolt január­ban és februárban az élelmi­szeripartól, mint egy évvel ko­rábban. Erre az ipar két módon reagált: csökkentette a felvásár­lást és annak árait, valamint emelte a belföldi értékesítési árakat. Egy év alatt csökkent a sertés, a juh, a baromfi és a tej felvásárlása, valamelyest emelkedett a vágómarháé. Ugyanebben az időben a felvá­sárlók mérsékelték a marha, a sertés és a juh átvételi árát, alig észrevehetően emelték a tejét, csupán a baromfiért kaptak 18,9 százalékkal többet a ter­melők. Miközben a gazdák bús­lakodtak veszteségeik miatt, a fogyasztó sem járt jól, mert az élelmiszeripar átlagosan 21 százalékkal emelte az értékesí­tési árakat. Kifelé tehát azonnal intézked­tek az ipar vezetői, a saját por­tájukon azonban nemigen söp- rögettek. Miközben erőteljesen megcsappant a kereslet termé­keik iránt, s kénytelenek voltak raktárra termelni, a belső szer­vezetükhöz bátortalanul nyúl­tak. A létszámot mindössze 5,7 százalékkal csökkentette az élelmiszeripar, s ennek követ­keztében tovább romlott a ter­melékenysége. Úgy tűnik tehát, hogy a sok sebből vérző, valós gondokkal küszködő élelmiszer- ipar elsősorban az árak emelé­sével, s nem a belső ellent­mondások felszámolásával akar menekülni terhei alól; saját szervezetlenségét továbbra is a termelővel és a fogyasztóval fi­zetteti meg. Persze, nem hallgatható el, hogy a pártállam utolsó bás­tyája a viszonylagosan elfo­gadható életszínvonal és ellá­Az MTI archívumának bőví­tése, s így a hazai és külföldi sajtó jobb kiszolgálása érdeké­ben megkezdődött Magyaror­szág szisztematikus légi fény­képezése. Az év végéig tartó munka során Hámor Sszabolcs 30-300 méteres magasságból örökíti meg hazánk történelmi, idegenforgalmi, kulturális objek­tás volt, s ez valóban sokba ke­rült az élelmiszeriparnak is. Az élelem árát szociálpolitikai meg­fontolások alakították, emiatt torz, az egész élelmiszergaz­daságra hátrányos árarányok alakultak ki. Az átmenet egyik legsürgetőbb tennivalója ezek felszámolása, -ám a közös ter­hekből mindenkinek egyformán kellene részt vállalni. Nem kivétel az élelmiszeripar sem, hiszen a felelősség, a pénzügyi következmények egyoldalú áthárításával saját el­lehetetlenülését is felgyorsítja. A mesterségesen alacsonyan tartott termelői ár a gazdák kedvét szegi, s feldolgozásra alkalmas alapanyagokból lesz kevés; a fogyasztó számára ki­fizethetetlen élelmiszerár pedig a raktárakban marasztalja a készleteket. Igazán jó és gyors megoldás a mai helyzetben aligha lehet­séges, hiszem amíg a mai mély gazdasági válsághoz elérkez­tünk, mindenki kapott sebeket. Most ezek gyógyításával, a túl- téléssel vannak elfoglalva a piac szereplői. Az viszont semmiképpen nem lehet kívá­natos, hogy a mélyponton egymásra mutogatva, a másik kárára keresünk megoldásokat. Erre tesznek kísérletet egyes húsipari vezetők, amikor a ta­karmányipar felelősségét bi­zonygatják. Valljuk be, igazuk van, amikor azt állítják, hogy a hazai takarmányok a világpia­cinál drágábbak, és annál gyengébb minőségűek, s ez a teljes vertikum gazdaságossá­gát rontja. De ha ehhez nem tesszük hozzá, hogy a húsipar sem a hazai termelési és a kül­piaci adottságokhoz igazodva fejlődött, hanem a megyei ha­talmak és a tekintély irányította a beruházásokat; akkor a ta­karmányiparra való mutogatás csupán figyelemelterelő taktikai manőver. Nem kétséges, mindannyi­unk érdeke, hogy a szoruló hu­rokból végre ki tudjon bújni az élelmiszeripar. De ezt nem te­heti csak másra mutogatással, acsarkodással. A minap hírek érkeztek arról, hogy a közeljövőben átmeneti­leg jelentősen leszállítják bizo­nyos térségekben megannyi élelmiszer árát, ám nem tudni, hogy ebből mi igaz. tumait, nevezetes tájait. A felvételek elkészítésében a magyar honvédség harci heli­kopterei működnek közre. A vállalkozásban résztvevők a gépek okozta zaj miatt az érin­tettek elnézését kérik. Ez a munka a maga kategó­riájában minden eddiginél na­gyobb méretű lesz. (Folytatás az 1. oldalról.) Keynesnél a fő ellenség a munkanélküliség. Ennek oka igen egyszerű. A II. világháború után egészen az 1970-es éve­kig a fő kérdés a gazdaság megfelelő ütemű növekedése, bővülése volt. Általában az az ország fejlődött gyorsabban, amelyik évről évrre nagyobb ütemben bővítette az alapvető cikkek termelését. Ahol na­gyobb volt az egy főre jutó acél-, nyersvas-, szén-, kőolaj-, cement-, gépkocsi-, hűtőszek­rény-, televízió-, stb. termelés, ott éltek jobban. A lényeg az op­timális növekedési ütem megta­lálása, vagyis olyan ütemé, amely mellett nem lépett föl a túltermelési válság, de amely mellett a leggyorsabban bővült a termelés. Minél többen dol­goztak, annál több volt a terme­lés, valamint annál több jövede­lem, vagyis fizetékpes kereslet keletkezett. Ez utóbbi a túlter­melési válság elkerülése érde­kében volt fontos. Ha túl sok jö­vedelem áramlott ki, az is rossz volt, mert a termelés és a jöve­delem egyensúlyát csak áre­melkedéssel, azaz inflációval lehetett helyrebillenteni. A munkanélküliek nem termeltek, jövedelmük ugyan volt a mun­kanélküli segély révén, azon­ban nem érte el bérüket, vagyis szűkült a fizetőképes kereslet. Ez mindig a legnagyobb ve­szélyt, a túltermelési válság rémét idézte föl. Hangsúlyozni kell, hogy Key­nes korában a gazdasági szer­kezet nem volt lényegi prob­léma. A XIX-XX. század fordu­lóján kialakult egy igen stabil gazdasági makrostruktúra a fej­lett országokban, amelynek ke­retei között dinamikusan lehe­tett növekedni, különösen a II. világháború után. Ének a fejlő­dési pályának a lényege az ol­csó, kimeríthetetlen nyers­anyag- és energiaforrások, va­lamint a relatíve olcsó, és szin­tén kimeríthetetlen munkaerő- források feltárása, termelésbe vonása egész glóbuszunkon. Az 1970-es években ez a fej­lődési pálya törik meg draszti­kusan. Végetér az olcsó, kime­Sokakat érintő témával, a munkavállalói részvényvásár­lásra vonatkozó jogszabályter­vezettel foglalkozott a közel­múltban a kormány gazdasági kabinetje. Ahogy a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője, Csuhaj V. Imre tájékoztatta munkatársunkat, a tervezet szerint egy-egy munkahelyen akkor honosítható meg a mun­kavállalói részvény, ha a dolgo­zók fele előzetesen fölvállalja, aláírásával megerősíti, hogy befizeti a részvény értékének bizonyos (a javaslat szerint 2-10 százalék közötti) hánya­dát, s ha mindezzel a tulajdo­nos egyetért. Ezt követően alakíthatják ríthetetlen nyersanyag- és energiakorszak, de a fejlett vi­lágban eltűnik az olcsó munka­erő is. Az eddigiektől eltérően nem egy újratermelési válság, tehát nem a klasszikus ciklikus válság lép föl, hanem egy telje­sen új jelenség: a struktúrális válság. A gazdasági növekedés (amit mi a mai napig fetisizá­lunk) elvesztette prioritását, döntővé vált az, hogy egy adott ország milyen gyorsan és mi­lyen mélységben hajtja végre gazdasági makrostruktúrájának átalakítását. A legsikeresebb országokban példátlan gyorsa­sággal épültek le, karcsúsodtak a hagyományos, konzervatív, nyersanyag- és energiafaló ágazatok, valamint az azokat kiszolgáló kitermelőipar. Ezzel párhuzamosan épültek ki ugyanott a csúcs- és húzóága­zatok, vagyis a tudás- és krea­tivitásigényes, brain-igényes (brain ejtsd: bréjn, angolul agyat jelent) ágazatok. A makroszerkezetváltás so­rán némi fáziskésés mutatko­zott a konzervatív ágazatok le­épülése és az újak kiépülése között, ezért átmenetileg, 5-10 évre igen magas munkanélküli­ségi ráta volt megfigyelhető. Ál­talában a munkaképes korú la­kosság 9-15 százaléka vált munkanélkülivé a fejlett orszá­gokban. Felszökött az infláció is kezdetben, aminek oka a vál­ság elején az elavult, vesztesé­ges ágazatok mesterséges fel­színen tartása volt. Az infláció „elkeni” a gazdaságban a prob­lémát, elrejti a gazdaságtalan, versenyképtelen termelést, hi­szen az inflációs áremelkedés révén a csapnivaló gazdálko­dás rejtve marad. Ezért vált az infláció az első számú közel­lenséggé. A másik probléma az infláci­óval, hogy „elolvasztotta” a kis­emberek millióinak megtakarí­tásait, jövedelmét. Azaz a kis­nyugdíjas, a kiskeresetű átlag­ember finanszírozta az elavult, veszteséges vállalatokat. Való­jában persze az infláció csupán a felszíni megjelenése a reál- gazdaság zavarainak, az el­avult gazdaságszerkezetnek. meg a dolgozók a részvényke­zelő szervezetet, amely egy ke­reskedelmi banktól felveheti a részvény maradék értékének megfelelő hitelt - kedvezényes, mintegy 20 százalékos ka­matra, maximum 10 éves tör­lesztési időre. (Az állam megté­ríti a banknak a kamatkülönb­séget.) A törlesztés egyébként már a vállalat kötelezettsége, amit adózatlan nyereségéből, adókedvezmények igénybevé­telével teljesíthet. A jogszabálytervezet ki­mondja, hogy ha a dolgozó munkahelyet változtat, el kell adnia részvényét a részvény­kezelő szervezetnek, amely kö­teles is visszavásárolni. Leszö­Ezér csak látszólag az infláció a fő ellenség, a valóságban az inflációt kiváltó tényezők, s ezek közül is főként az elavult gazdaságszerkezet. Ennek a problémának elméleti kidolgo­zója a ma már Nobel-díjas chi- kágói közgazdász, Milton Fri­edman volt. Az eddigi fejtegetésekből lát­hatjuk, hogy a makrogazdaság rendbetételéhez elkerülhetetlen egy átmeneti, nagyarányú munkanélküliség. A lényeg az, hogy ez valóban átmeneti le­gyen, hogy a dolgozókat ne az utcára, a bizonytalanságba lök­jék, hanem az át- és tovább­képzés államilag szervezett, irányított, menedzselt csatorná­iba. Az infláció és a munkanélkü­liség egyidejű visszaszorítása csupán rózsaszín illúzió, és ilyesminek a hangoztatása ma nem egyéb, mint tudatlanság. Olyan országoknak sem sike­rült ez, mint az USA, vagy az NSZK és Japán. Japánban leg­feljebb a kapun belüli munka- nélküliséget választották, igaz, egy grandiózus át- és tovább­képzési programra alapozva. Magyarországon tehát a makrostrukturát kell rendbe tenni, ami automatikusan vezet majd az infláció mérséklődésé­hez, és a közben föllépő mun­kanélküliség kezelését kell hu­mánus, és gazdaságilag is ra­cionális módon megoldanunk. A szerkezetváltás egyébként először a gazdaság nagyará­nyú zsugorodását fogja elői­dézni, akár 30-40 százalékkal is csökkenhet a nemzeti jövede­lem. Ettől nem kell félni, a kon­zervatív ágazatok leépülését, karcsúsodását csak fáziské­séssel követi a csúcs1 és húzó­ágazatok felfejlődése. Előttünk nem egy, hanem még sok ne­héz év van, ezt kellene tudato­sítani az illúziókeltés helyett. Gazdag László /Gazdag László fejtegetése feltétlenül figyelmet érdemel, még akkor is, ha annak nagy része korábban is ismert volt - főként szakberkekben. Az ezzel kapcsolatos véleményeket szí­vesen közöljük./ gézi azt is: az egész konstruk­ció alkalmazásának feltétele, hogy a szóban forgó vállalat privatizált, illetve magánvállalat legyen, s nyereségesen működ­jék. (Á privatizáció előtti és alatti részvényvásárlást más előírások szabályozzák majd.) A kodifikációt előkészítő szakemberek tanulmányozták a fejlett országok hasonló jellegű jogszabályait és gyakorlatát. Azt tapasztalták, hogy Német­országban például nem terjedt el a dolgozói részvény - ott a munkások az üzemi tanácso­kon keresztül szólhatnak bele a vállalat életébe. Az Egyesült Ál­lamokban viszont igen nép­szerű ez a forma. Iparos­találkozó Szekszárd és Környéke Álta­lános Ipartestület értesíti tagjait, hogy 1991. július 21-én, vasár­nap reggel 8 órától egészna­pos, játékos programokkal egy­bekötött iparostalálkozót tart a Tengelici Oktatási Központban, melyre mindenkit szeretettel várnak a rendezők. Amerikából jött Hazalátogatott Magyaror­szágra Amerikából Bíró Antal, aki valamikor a cikói labdarugó­csapat egyik errőségének szá­mított. Ebből az alkalomból ellá­togatott egykori egyesületébe is, és felkereste a sportkör el­nökét, Domokos Lajost. Az egykori cikói focista felajánlott a sportkör részére harmincezer forintot. Ebből már be is vásá­roltak egy teljes garnitúra szere­lést 15 főre, és vettek még egy labdát is. Bíró Antal a követ­kező esztendőkben is hozzájá­rul a sportkör működéséhez, annak munkájához. A sportkör és a sportbarátok nevében Domokos Lajos ezúton is meg­köszöni e nemes gesztust. A hőgyészi VISZ a kivitelező Szakály község önkormány­zatának képviselő-testülete kedden, június 16-án, tartotta soros ülését, melynek napirend­jén az óvodaépítési tervpályá­zatok elbírálása volt a fő téma. A tizenegy pályázó közül az utolsó fordulóra már csak ket­ten maradtak. A két pályázó közül a kivitelezést a Hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet nyerte el. A tervek szerint az idén a fa­lakat készítik el, elhelyezik a nyílászárókat, s az épületre a tető is rákerül. Tegnap - szer­dán - már az alapot is kijelölték. Sátormisszió Dombóváron Dombóváron, a vásártéren felállított sátorban kerül sor a németországi metodista sátor­misszió evangélizációs igehir­detéseire 1991. július 18-tól 27-ig. A tíznapos rendezvénysoro­zat ma — csütörtökön - délután fél ötkor a bevezető koncerttel kezdődik, melynek közreműkö­dője Szuhánszky Tamásné, Szuhánszky Tamás, Hecker Márton lesz. Ezt követően, este hat órakor Wilfried Bolay hirdet igét „Mi az, ami az életedet be­tölti?” címmel. Másnap, pénte­ken délután fél ötkor a dombó­vári Babtista kórus énekel, majd Wilfried Bolay „Szó szerint a szeretetről" címmel hirdet igét. Légi fényképezés Jogszabály készül a munkavállalói részvényvásárlásról Gyermekszépségverseny, 1991. Fülöp Anikó Tamási, Zrínyi u. 24-28/A. Papp Tamás Nagyszokoly, Petőfi u. 272. Sinkó Nikolett Schanczenbacher Sándor Szepesi Ivett Zomba, Kossuth L. u. 59. Nagymányok, Várfő u. 26. Iregszemcse, Rákóczi u. 25. Úgy lehet szavazni, hogy az újságból kivágják a legszebb­nek tartott kisgyerek fényképét, és beküldik szerkesztősé­günkbe. Egy borítékban több fotó is beküldhető, mindössze annyit kérünk, hogy a címzés mellé írják oda: Gyermekszép­ségverseny. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Az nyeri a versenyt, il­letve az ér el helyezést, akinek az újságból kivágott fényképe a legnagyobb számban érkezik hozzánk. Sokan érdeklődnek, hogy mi­kor láthaják lapunkban a bekül­dött fényképet. Előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Legköze­lebbi, szombati számunkban a zombai Sinkó Marianna, a szekszárdi Ladies Gábor, a szekszárdi Auvalszky Katalin, a szálkai Cseh Katona Zsolt, a kismányoki Török Ágnes fény­képét közöljük.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents