Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-13 / 163. szám
8 PÚJSÁG 1991. július 13. Borkóstoló Burgenlandban Álmosan szállingózunk kora hajnalban a város minden zugából találkozóhelyünk, a Babits művelődési ház mellé, a lámpák alatt egy-egy rég nem látott ismerős arca villan fel. Kirándulni megyünk, két napra autóbusszal, Szombathelyen át Burgenlandba, Oberwartha és Deutsch-Shützenbe, vagyis magyarul Felsőőrbe, és Németlövőre. Világot látni mostanában már a kisiskolások sem a faluszéli erdő tisztására, a közelebbi városokba, hanem külföldre járnak: szafariparkba, Bécsbe, Pozsonyba, és Grazba. Miért is ne? Itt van alig néhány kilométerre! A szekszárdi kertbarátok az elmúlt hét szombatján azért indultak útnak, hogy saját szemükkel lássák, nyelvükkel ízleljék: milyen borokra vevő a nyugati piac, mit kell termelniük azért, hogy a boraikra vevőket találjanak. A kertbarátklub vezetője, Horváth József induláskor azonnal meg is jegyzi: azért kell minél több helyre eljutni, mert lehet, hogy másutt okosabbak. Á határon percek alatt, minden ceremónia nékül átjutunk, s aztán mint mindig, most is rácsodálkozunk a falvak tiszta utcáira, rendezett házaira, arra, hogy mindennek „csinyje” van. Máris lehet tanulni: a házak előtt az udvarokban pázsit és virág, ami nem sok munkát kíván, s mégis más az ember közérzete, mint némely elhanyagolt magyar falu gondozatlan, gaz borította főutcáján. Oberwartnál, ennél az Őrségi városnál, mely az erdős dombokkal koszorúzott Pinka völgyében fekszik, csak egy lélekzetvételnyi időre állunk meg, bámuljuk a légkondicionált áruház mesés kínálatát, az avokádót, a papayát, s más ritka gyümölcsféléket. Indulás tehát a szőlősgazdához. Idegenvezetőnk egy szombathelyi kertész, az útelágazásnál kiszáll a kocsiból, s üdvözli a vendéglátót, Félix Körpert. Indul a menetünk, elől egy Trabant, utána a Mercédesz, majd a két rozzant, de frissen mázolt Ikarusz-busz. A szőlősor végénél állunk meg. Hatéves kékfrankos telepítés, amit a legnagyobb meglepetésünkre elborít a gaz. Térdig ér a pitypang, dúsan tenyészik a libatop. Ez itt a világ legtermészetesebb dolga, tudniillik nem az a legfőbb szempont, hogy tiszta legyen a föld a szőlő alatt, hanem eladható bort termeljenek abból a szőlőből, ami a világ legigénytelenebb és legéleterősebb növénye, s amit elsősorban a károkozóktól és a kártevőktől kell megvédeni,nem pedig a disznóparéjtól. így aztán nem is igen kapálják a szőlő sorát, mucsolják inkább, vagyis a lekaszált gazt szépen elterítik a tőkék alatt. Irány: a pince. A pince a Körper-ház alagsorában húzódik. Itt dolgozzák fel nemcsak annak a hét hektárnak a termését, amit a gazda a feleségével, a lányával, a vejé- vel és persze a gépeivel művel, hanem a szomszédos szőlősgazdáktól felvásárolt szőlőt is. A bejárat mellett abrosszal terített asztal, rajta lombik, petri- csésze, nagyító, telefon, számológép, s a dédmama színes, nagyított fotója, amint a parasztasszonyok közép-európai egyenviseletében, fekete kendőben és sokráncú szoknyában kezében tart egy megsárgult levelű szőlővesszőt. A szőlőfeldolgozó gépek Olaszországból származnak, s például a palackozó óránként 2,5 ezer üveg palackozására képes. Dugó, cimke, bor, minden itt kerül a hétdecis rajnai palackra. Különböző üvegméretekre igazítható, az átállítása alig tíz percig tart. Az ára háromszázezer schilling, azonnal kiszámítjuk: egymillió nyolcszázezer forint. „Egy ilyen gépet nem lehet egyedül megvenni, ehhez össze kellene állni néhány termelőnek” - morogja a hátam mögött valaki. Erjedt pinceszagot sehol sem érezni, sem a műanyagtankok, sem a tölgyfahordók, sem a palackraktár környékén. Keramit- lapokkal burkolták mindenütt az aljzatot, s lévén a borászat az élelmiszergazdaság egyik ága, pontosan betartják a legalapvetőbb követelményt: a tisztaságot. A palacraktár mesésen egyszerű: téglából épített fak- kokban egymásra fektetve helyezték el évjáratonként az üvegeket. Körsétánk után letelepszünk az ámbituson, ahol mind a kilencvennégyen kényelmesen elférünk az asztalok körül. Mielőtt megkóstoljuk a borokat, megtudjuk, hogy már az ötödik dinasztia foglalkozik szőlő és bortermeléssel a Kör- per-házban. Körper Félix négy polgárit, és borászati tanfolyamot végzett. A felesége a gazdasági ügyeket intézi, a lánya a laboratóriumi munkát, a két férfi a szőlővel, borral foglalatoskodik, hisz csak a szezonmunkák idején fogadnak napszámosokat. A vegyszert nem „marokmérővel” mérik, hanem pontosan adagolják^ s nem csupán ötletszerűen permeteznek: a számológépnek egy, a kertben elhelyezett érzékelő jelzi a páratartalmat, a hőösszeget, a napfényes órák számát - így hát gombabetegség errefelé csak a hanyag gazdánál fordulhat elő. A kelyhekbe a vő tölti a kósto- lásnyi bormintát, s rögtön az elsőnél Burgenland fő fajtájánál, az Olaszrizlingnél megállapítjuk: savas, nagyon savas, a színe szinte teljesen fehér. Nálunk pecsenyebornak hívják az ilyen bort, - jegyzi meg a szomszédom, aki a Zöldveltelinit így jellemzi: üres, nagyon üres ez a bor, a mienk sokkal ízletesebb, tartalmasabb. A nyugati ízlés márpedig az efféle borokhoz szokott, s nekünk nem azt kell eladásra kínálni, amihez mi szoktunk, tehát a testes, színes, magas alkoholtartalmú, hanem az ízben, savban, illatban gazdag, ám színtelenebb, és könnyebb borokat. A Rajnai rizlingnél az egyik kertbarát röviden és tömören így szól: ennek a bornak kevés a keser- nyéje.. A Blauburger, a Kékfrankos és a Zweigelt itteni íze is idegen, szokatlan, de errefelé a legjobbak közé sorolják. Nem marad a gazda nyakán, csak annyi, amennyit a saját múzeumában megmutat. Miután végigkóstoltuk a borokat indulunk hazafelé. Szombathely, Bükfürdő, Pannonhalma. A kolostor, a Bazilika, a kerengő hűvös csendjében elgondolkodhat azon az ember, vajon hogyan éltek a Benedek- rendi szerzetesek a káptalan, a refectorium, és a dominitorium háromszögében. A Bene- dek-rend az egyszerűséget, s a munkát tartotta a legfontosabbnak: a ma is működő szerzetesrendház 15 hektár földön gazdálkodik, ahol többek között olajat sajtolnak a levendulából. A rendházhoz szőlő és pince- rendszer is tartozott: most ez a helyi téeszé. Tizenhárom útelágazás van a föld alatt 25 méterre. Valaha tán lovaskocsikkal is járhattak benne, - széles, magas a boltíves pince. Alig pár kilométerre vagyunk a Körper család gazdaságától, s most a hazai borokat kóstoljuk. Kellemes, lágy, bársonyos, kerek, és meleg színű bor kerül a tokaji kelyhekbe. A fene sem érti: miért nem szeretik ezt a bort tőlünk nyugatra?! D. Varga Márta Tájékoztató arról, hogy mit és hogyan érdemes termelnünk Foto. Bakó Jenő Ebben a szőlőben nemigen kapálnak, s nem szégyen ha „gazos” a sor, meg a sorköz Borkóstoló terített asztalnál A Körper-familia rezidenciája Patikatisztaság az olasz palackozó gépsor körül
