Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-08 / 133. szám

991. június 8. NÉPÚJSÁG 3 Álbert Schweitzer-díj Tolna megyében A béke prédikátorai a katonasírok Kórus körüli forgácsok Folytatás az 1. oldalról.) Az ünnepségen megjelent Hans Weber, a Német Hadisíro- <at Gondozó Szövetség elnöke, Sünter von Oertzen, a budapesti lémet nagykövetség katonai at- aséja, Hans Rehfeld, pécsi né- net főkonzul, Zens Theodor lémet konzul, dr. Pálos Miklós államtitkár, Keczer Imre vezér­őrnagy, Mayer Mihály megyés- őüspök, akiket külön köszöntött <ocsis Imre Antal, Szekszárd /áros polgármestere. A Német Hadisírokat Gon­HUNOR Pécsi Kesztyű és Bőrruházati Vállalat dombóvári gyárába felvesz német nyelvtudással rendelkező cipőipari termelés­irányító szakembert, kedvező feltételekkel. Érdeklődni lehet: Gaszné dr. Szekér Erzsébet gazdasági vezérigazgató­helyettesnél személyesen, vagy a 72/11-425-ös telefonon. (120) dozó Szövetség erősíti együtt­működését Kelet-Európa álla­maival. Magyarországon a má­sodik világháborúban 54 ezer német katona esett el, ezek kö­zül 35 ezer név szerinti nyilván­tartásban szerepel. Sírjaik közel másfélezer településen találha­tók. Ezek felkutatásában és gondozásában szerzett érde­meket Erdős László ezredes, aki Tolna megyében az elmúlt években példaadó hagyományt teremtett a II. világháborúban elesettek, eltűntek tiszteletére A British-American Tobacco Company /Bat Co./, a Bat Indust­ries londoni székhelyű részvény- társaság 100 százalékos leány- vállalata előreláthatólag szep­temberig megköti a megállapo­dást az Állami Vagyonügynök­séggel arról, hogy betársul a Pé­csi Dohánygyárba. A Bat Co. a pécsi dohánygyár privatizálása során szerzi meg a cég 49, vagy 51 százalékát. Az arány a pécsi dohánygyár végső üzleti értékelésétől függ, amely­ről még tárgyalnak - mondta Mi­chael Prideaux, a Bat Industries tájékoztatási főnöke. Megerősí­tette, hogy a befektetés értéke valószínűleg mindenképpen meghaladja majd a 20 millió fon­tot. A brit cégnél úgy tudják, hogy a pécsi dohánygyár többi rész­vényének többségét a dolgozók kapják, ugyanakkor a Vagyo­A bronzból készült plaketten Albert Schweitzer képmása emelt emlékművek, emélktáblák felállításával, avatásával. Szán­dékát, céljait önkormányzatok, vállalatok, egyházak, intézmé­nyek, magánszemélyek támo­gatták. így harminckét Tolna megyei település emlékezett méltó módon a háborús áldoza­tokra. A katona kötelessége népét szolgálni. Az élőké, hogy ápolják az elesettek emlékét. A béke prédikátorai a katonasírok. Va­lamennyiünknek ugyanazt az önfeláldozó magatartást kell ta­núsítanunk békében, amellyel a katonák háborúba mennek - hangsúlyozta köszöntőjében Hans Weber, majd átadta Erdős László ezredesnek a bronzból készült plakettet. Erdős László megható sza­vakkal mondott köszönetét az el­ismerő kitüntetésért. Decsi Kiss - Gottvala nügynökség is megtart egy ki­sebb részesedést. A részvényvásárláson kívül a Bat Co., a világ egyik legna­gyobb dohányipari cége jelentős beruházással fejleszti a pécsi dohánygyár gépparkját is, hogy később Pécsett is gyárthassák néhány híres márkáját, köztük a Benson and Hedges-t, a State Express 555-öt, a John Player Specialt, a Kentet és a Lucky Strike-ot. A Bat Co., számos nyugati és Japán jelentkezőt maga mögé utasítva, valószínűleg azzal nyerte meg a Pécsi Dohánygyár és a Vagyonügynökség tetszé­sét, hogy vállalta a magyar do­hánytermesztés fajta- és minő­ségjavítását, hozamának eme­lését is. Ez további exportbevé­telhez -juttatja a magyar kor­mányt. A Szekszárdi Madrigál Kórus karnagya Jobbágy Valér. Ezt nagyon sokan tudják, hiszen a kórus sikert sikerre halmoz. A Pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Női Kamarakó­rusának karnagya szintén Job­bágy Valér, aki „mellékesen” a szekszárdi főiskola tanára is. A másodikként említett kórusban is több megyénkben, szekszárdi énekel.- Hol szerepltek legutóbb, tanár úr? - kérdeztük.- Németországban, Markto­berdorf ban a pécsiekkel, ahon­nan a Nemzetközi Kamarakórus Verseny megosztott II. díját hoz­tuk el a brnoiakkal közösen. Az I. díjat nem adták ki a női kategóri­ában.- Kik szerepeltek még?- Talliniak, szófiaiak, debre­ceniek, jerevániak, budapestiek Ez év májusában Mezőbe- rényben találkoztak - 500 diák és 50 tanár részvételével - a magyarországi kéttannyelvű gimnáziumok diákönkormány­zatainak képviselői. Megyénk a gyönki gimnáziumon keresztül érintett. A találkozón a miniszté­rium képviselői nem tudtak jelen lenni, ezért hét kéttannyelvű gimnázium, köztük a gyönki né­met-magyar kéttannyelvű gim­názium nyílt levelet fogalma­zott Andrásfalvy Bertalan mi­niszternek, amit hétfőn adnak át. Az utóbbi hetekben, hóna­pokban többször szó esett már különböző fórumokon, hogy a kéttannyelvű gimnáziumok, is­kolák jövője, teljesen bizonyta­lan. Az ezekben az intézmé­nyekben végzett diákok nem azt kapják, amit induláskor ígértek nekik. Levelükben megfogal­mazták mennyire aggasztónak tartják a bizonytalanságot, hogy a kéttannyelvű iskolák beépül­hetnének a magyar iskolarend­szerbe, szervesen kapcsolód­hatnának az egyetemekhez, fő­iskolákhoz és a nemzetközi kö­vetelményekhez. Ezért határo­zottan kérik, hogy dolgozzon ki a minisztérium minden érdekelt és nyikolajeviak. Utána még több külföldi meghívást kaptunk, melyek belátható időn belül va­lóra válnak.- Közérzete ilyesformán ki­tűnő?- Is-is. Ami a kórusokat illeti, kifogástalan. Ami szűkebb mun­kahelyemet, a még mindig élő — állítólag demokratikus - centra­lizmus hagyományait, a sok formai okoskodást illeti, úgy már mérsékeltebben az.- Ezt leírhatom?- Kérni akartam rá!- Kórus-tervek?- A Szekszárdi Madrigál Kó­russal a hónap végén Miskolcra vagyunk hivatalosak. Előtte azonban van meghívásunk Ma­gyarország legnagyobb egyha- jós templomába is, ami köztu­domásúan a Szekszárdon a Béla-téri templom. /Ordas/ számára elfogadható és teljesít­hető koncepciót az iskolatípus további működésére. Fontos fel­tételnek tartják, hogy államközi szerződések garantálják a né­mettanárok biztosítását. Ta­pasztalataik szerint a szaktár­gyak német nyelvű oktatása nem oldja meg a német nyelv alapos elsajátítását, külföldi ta­nulmányutak, diákcserék szük­ségesek. Mielőbb tisztázni kel­lene, a célnyelv érettségi vizs­gán elért eredményeinek nyelv­vizsgaértékét, átválthatóságát is. Gyönkön a gimnázium diákjai más városbeli társaikkal szolida­ritást vállaltak ugyan, és hétfőn elutazik a petíció átadására öt­tagú küldöttségük, de nem biz­tos, hogy a hétfőre tervezett há­rom órás tanóráról való távolma­radásban is osztoznak. Petz Pé­ter igazgató elmondta, egyetért a diákok azon követeléseivel, melyek a tankönyvellátás hiá­nyosságaira, a német anya­nyelvi tanárok évenkénti cseré­jének bírálatára vonatkoznak, ugyanakkor figyelmeztette, il­letve kérte a diákjait a minden­áron való tiltakozás alaposabb megfontolására. dkj Nem magánszemély adóalanyok figyelmébe! Értesítjük az illetékességi kö­rünkbe tartozó jelenlegi és le­endő cégeket, társas vállalko­zásokat (kft, rt, vállalatok, szö­vetkezetek, munkaközösségek, gmk-k, stb.), hogy az adózás rendjéről szóló törvényben előírt bejelentési kötelezettségük tel­jesítése és nyilvántartásba véte­lük céljából 1991. június 17. napjától a megyei adóappará­tus Számítástechnikai és Infor- mációszervezési Osztályát (adóalany-nyilvántartás) fel kell keresniük, ahol az adószámok kiadása történik. (A változások bejelentése, regisztrálásé ugyancsak.) Az ügyintézés helyszíne ezen időponttól a Tolna Megyei Adófelügyelőség irodaháza (Szekszárd, Arany J. u. 5-11. földszint). Ügyfélfoga­dás nyilvántartási ügyekben is hétfő és szerda 8-16 óráig, pén­teki napokon 8-12 óráig. APEH Tolna Megyei igazga­tósága. Városvédő közgyűlés Szekszárdon A szekszárdi Városvédő - és Szépítő Egyesület junius 11 -én - kedden - 17 órakor tartja so- ronkövetkező közgyűlését a Ba­bits Mihály Művelődési Ház pró­batermében. A résztvevők először beszá­molót hallgatnak meg az előző közgyűlés óta végzett munkáról és állást foglalnak az egyesület főbb tennivalóiról.Ezt követően módosítják az alapszabályt és új tisztségviselőket választanak. Középiskolai tanulmányi versenyek A Szép Magyar Beszéd Ver­seny országos döntőjén gimná­ziumi kategóriában Ka- zinczy-érmet kapott Finta Viktor IV/B és Földesi Zoltán ll/C Garay János Gimnázium Szekszárd. A Puskin orosz nyelvi verseny te­rületi döntéjét idén Tolna megye rendezte. Á megnyitó a Művé­szetek Házában volt, melyet a Garay János Gimnázium tanulói tettek színesebbé műsorukkal. Megyénk tanulói a következő helyezést érték el: I. ketegória: 3. helyezett Otterbein János Ener- gatikai Szakképzési Intézet, Paks.ll. kategória: 4. helyezett Szumra Henrietta Magyar László Gimnázium, Dunaföld- vár, 5. helyezeti Kunos Boglárka II. Géza Gimnázium, Bátaszék. III. kategória: 5. helyezett Ko­vács Viktória Garay János Gim­názium, Szekszárd. Ha nem volt még, jöjjön el Szekszárdra, a Skála parkolójával szembe, a Nagy Lehetőségek Boltjába! Üzletünkben kapható: Kávéőrlővel ellátott robotgép Berlinét robotgép MBP 302 robotgép HSS/9 porszívó AKAFLAIR hajsütővas Nyári póló 1.950 forint 2.300 forint 1.700 forint 2.700 forint 390 forint 190 forint Illatszerek széles választékával várjuk vásárlóinkat! (116) A kép előterében a kitüntetett családtagjai Kent és Lucky Strike - Pécsről Koalíciós pártok tárgyalása A Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kerszténydemokrata Néppárt Tolna megyei vezetői június 6-án megtartott egyeztető tárgyalásukon megállapodtak abban, hogy június 20-án közös konzultációra hívják meg a három ellenzéki párt képviselőit. Határoztak arról is, hogy a megye legégetőbb mező- gazdasági kérdéseinek vizsgálatára szekértői bizottságot hoznak létre a választópolgárok tájékoztatása, és tanácsadás céljából. A megbeszélésen részt vett dr. Ternák Gábor /MDF/ országgyű­lési képviselő is. Petíció a miniszterhez Tiltakoznak-e a gyönki diákok? Gyermekszépségverseny 1991. Lovász Attila, Kakasd, Rákóczi u. 59. Horváth Karcsika, Nagydorog, Kiss E.u. 7. Nagy Melinda, Lengyel, Béke u. 7. Schiffer Klaudia, Dalmand, Szabadság u. 20. Krausz Márta, Bölcske, Kegyes u. 2. Úgy lehet szavazni, hogy az újságból kivágják a legszebbnek tartott kisgyerek fényképét és beküldik a szerkesztőségünkbe. Egy borítékban több fotó is be­küldhető, mindössze annyit ké­rünk, hogy a címzés mellé írják oda: Gyermekszépségverseny. Címünk: Tolnai Népújság Szer­kesztősége, Szekszárd, Liszl Ferenc tér 3. 7100. Az nyeri a versenyt, illetve az ér el helye­zést, akinek az újságból kivágott fényképe a legnagyobb szám­ban érkezik hozzánk. Sokan érdeklődnek, kíván­csiak arra: mikor láthatják la­punkban az általuk beküldőn fényképet. Erre csak azt vála­szolhatjuk, hogy még több szá­zan várakoznak, de előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Legkö­zelebbi, keddi számunkban a faddi Báli Csaba, az udvari Varga Bianka, a naki Hajder Erika, a szekszárdi Vinkó Niko­letta, a tolnanémedi Hollósi Ár­pád fényképét közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents