Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-01 / 127. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. június 1. Emlékezés egy iskola negyedszázadára A mérleg elismerésre méltó Hét végi beszélgetés Faludi Jánossal- Faludi János nyugdíjas igazgató neve immár összeforrott a szekszárdi IV-es Számú Általános Iskolával. Azzal az intézménnyel, amelyik a város neves szülöttének, Dienes Valériának a nevét felvéve a jövő hét csütörtöki napján ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Mielőtt visszatekintenénk erre az elmúlt negyedszázadra, arra kérem igazgató urat, hogy saját magáról, a pályakezdéséről mondjon néhány szót.- Azt hiszem, szerencsés időpontban születtem, mert életkoromnál fogva éppenhogy megúsztam a II. világháborút. A Mecsek lábainál fekvő Kisújbányá- ról, gyermekkorom színteréről 1947-ben kerültem a pécsi püspöki líceumba, s ugyancsak ebben a városban végeztem el a főiskolát. A diplomát 1953-ban szereztem meg, s bizonyára nem kell különösképpen ecsetelnem ezt az időszakot. I- Azonnal Szekszárdon kezdett el tanítani?- Először Gyönkre kerültem, majd családi okok miatt a megyeszékhelyre költöztünk. Félve és kissé szorongva hagytam ott Gyönköt, nem ok nélkül, hiszen a kétszázegynéhány fős községi iskola után óriási változást jelentett számomra a több mint ezres létszámú Babits Mihály Általános Iskola. Később csapatvezető, sőt, 1963-ban igazgatóhelyettes lettem. Némiképp meglepett, amikor 1965-ben megkértek, hogy vállaljam el a IV-es számú iskola vezetését. Hallani sem akartam erről, nem lelkesített efféle ambíció, mindig is idegenkedtem az íróasztaltól és az elméleti munkától. Azután mégis igent mondtam, mert ekkor már megszületett a harmadik gyerekünk is, öten laktunk a szülőknél, a IV-esben pedig Ígértek egy kétszobás szolgálati lakást. I- Mármint az iskola épületén belül?- Pontosan. Mondhatni, azért lettem igazgató, mert hivatalse- gédi lakást kaptam...- Mint ekkor már itt tanuló diák, jómagam is emlékszem arra, hogy igazgató úr ebben az időben egyebek mellett az építkezéssel volt elfoglalva. Mármint az iskola építésével.- Az iskolában ugyan hivatalosan 1965-ben kezdődött meg az első tanév, maga az épület azonban csak 1966 februárjában készült el. Ma már elképzelni is nehéz, hogy milyen állapotok fogadták itt a tanárokat és a tanulókat. Az épület mellett mocsár terült el, s kövesút nem lévén, az első időkben nem ment ritkaságszámba a gumicsizmás közlekedés sem. Hiányzott a csatornázás, a központi fűtés, s ezért szénnel fűtöttünk, majd sakkoztunk. Mégsem panaszkodtunk, mindent megtettünk, hogy túl legyünk ezen a keserves időszakon, s fenn tudjunk maradni. I- Emlékszik az első tanévnyitóra?- Máig emlékezetes számomra az első tanévnyitó, a többi viszont már jórészt összemosódik bennem. Még a Garay téri iskola udvarán ünnepeltünk, rendkívül szerény, mindenfajta külsőséget nélkülöző körülmények között. I-A IV-esbe éppen a Garay János Általános Iskolából érkezett a tanulók zöme.- Innen, illetve a Babits Mihály Általános Iskolából. Ami pedig a nevelőket illeti, ők szinte valamennyien önként jöttek a IV-esbe. A bizonyítani akarás szándéka nemcsak szakmailag alapozta meg a nevelő-oktató munkát, hanem egyúttal jó légkört is teremtett. Ä pedagógusi gárda összefogott, összetartott, s nem akadt olyan feladat, amit meg ne oldott volna.- S rövid idő elteltével a IV-es elismerésre méltó rangot vívott ki magának, tekintélyt szerzett, s személyes tapasztalatok alapján is megerősíthetem, hogy ezt a tanulók többsége is érezte.- Őszintén szólva sohasem szerettem és sohasem fogadtam el az iskolák közötti rangsorolást. Egyrészt azért nem, mert kívülről mindig másként néz ki egy intézmény, mint belülről. A másik meg az, hogy nincs igazán összehasonlítási alapunk. Az persze jól esett, hogy a gyerekeink mindenütt dicséretet kaptak jó magaviseletükért, fegyelmükért és udvariasságukért. Később kezdtek érkezni az eredmények, diákjaink sorra nyerték a tanulmányi versenyeket. Mégis, igazi elégedettséget akkor éreztem, amikor a hetvenes évek elején megépült az új szárny, s az intézményből úgynevezett „mintaiskola" lett. Ez aztán azzal járt, hogy a világ különböző országaiból ide hozták a küldöttségeket, ha azok egy ilyen intézményre voltak kíváncsiak. A leglényegesebbnek mindenesetre nem ezt, hanem azt tartottam, hogy az iskolát ekkoriban könnyen lehetett szervezni, irányítani, a gyerekek magatartása nem okozott gondot, ismeretlen volt a rongálás. .. I- Mikor változott meg ez a kedvező helyzet?- A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején. Ekkor duzzadt fel az intézmény létszáma, s létrejött az a mamutiskola, amelynek irányítása számos kudarcélménnyel járt. Bár a hihetetlen problémák ellenére azért dolgoztunk, működtünk, s nem is biztos, hogy rosszul.- Mint ahogy a számomra máig felejthetetlen úttörő- csapat sem működött rosz- szul, sőt, határozottan jól. Éppen ezért lepődtem meg, amikor kiderült, hogy ez az úttörőcsapat már nem létezik az iskolában.- Ami a jó működést illeti, azért én árnyaltabban fogalmaznék. Mert aki belülről látta ezt a mozgalmat, annak betegség-tüneteit, az másként ítél. A gondok akkor növekedtek meg igazán, amikor a KISZ kezdte átvenni az útörőcsapatok irányítását. Az önállóság megszűnt, mindent dróton rángattak felülről, s így a jelszavakkal elárasztott mozgalom formálissá vált. Kialakult ugyan egy aktív mag, akikkel lehetett reprezentálni, de a tömeg passzívan félrehúzódott. A kirakatjelleg mellett azért tény, hogy eredményeket is fel lehet mutatni, ide tartozik a rengeteg sportrendezvény, a tanulmányi verseny, a számtalan kirándulás, a hagyományápolás- de a tünetek mindezek ellenére megmaradtak. Az úttörő- csapat megszűnése éppen ezért nem ért váratlanúl, bár meggyőződésem, hogy a gyerekek életkori sajátosságai miatt is szükség lenne valamilyen órán kívüli keretre, szervezeti formára. Ehhez időre lesz szükség, s hogy mi fog történni, az még a jövő titka.- S az oktatásügy jövőjéről mi a véleménye Faludi Jánosnak? Milyen irányba halad manapság az oktatásügy?- Jelen pillanatban azt hiszem, hogy semmilyen irányba sem. A változások ezen a területen ugyan már a nyolcvanas években megkezdődtek, s a rendszerváltással felgyorsultak az események. A gondot az okozza számomra-s valószínűleg az egész pedagógustársadalom számára -, hogy nem tudjuk: mit jelent a rendszerváltás az oktatásügyben? Azt, hogy más a címer meg az úttörőnyakkendő? Hiányolom a felső irányítás részéről az átfogó koncepciót, a fejlesztés irányát. Elsősorban szakmai jellegűek az aggályaim. Az a tragédiánk, hogy nincs egy összefogó szerv, a szakemberek egymással vitatkoznak, ennek pedig az ifjúság issza meg a levét.- Ezek után, az elmondottak alapján miként értékelné Faludi János a IV-es Számú Általános Iskola elmúlt negyedszázadát?- Az értékelést rábíznám a nálunk végzett, majd szakmát és diplomát szerzett egykori diákokra, a többezer szülőre és az itt tanító pedagógusokra. Ha azt veszem alapul, hogy az iskola huszonöt éves fennállása alatt négy-öt, legfeljebb hat évig működött ideális körülmények között, akkor a mérleg minden bizonnyal elismerésre méltó. Azt viszont őszintén sajnálom, hogy a huszonöt év alatt rengeteg idő és energia ment veszendőbe. Az iszonyatosan elbürokratizá- lódott, túlszabályozott iskolai ügyintézés, a mázsányi munka- és ütemtervek, az állandó jellegű beszámoltatások, az egymást érő, formális értekezletek,- az ezekre pazarolt idő elég lenne egy másik élethez.- Ez végszónak sem lenne rossz, de hogy ne ilyen lehangolóan fejezzük be beszélgetésünket, hadd kérdezzem meg igazgató úrtól, aki egyébként óraadóként most is tanít a IV-esben: milyenek a mai gyerekek, ösz- szehasonlítva a negyedszázaddal ezelőtti korosztállyal?- A gyerekek ma is gyerekek. Persze, azért mások is, mint a negyedszázaddal ezelőttiek. A mostaniak izgágábbak, idegesebbek, fáradékonyabbak, hajlamosabbak az agresszióra, de ugyanakkor lényegesen tisztábban látják a világot, sokkal szélesebb a látókörük, s korszerűbb ismeretekkel rendelkeznek. Egyszerre változtak hátrányukra és előnyükre, s ezt nem is az iskola, hanem a kor hozta magával. Szeri Árpád A HIT VII AGA „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Ismerjük meg a Bibliát (2.) A Biblia kialakulása A Biblia különböző korokban keletkezett,- különböző szerzőktől vagy szerzőcsoportoktól származó írások gyűjteménye. Ezért az egyes könyvek összegyűjtése és válogatása az Ó- és Újszövetség egészét tekintve évszázakodon át tartó folyamat erdménye. Hosszabb időbe tellett annak felismerése, hogy mely írások tanúsítják hitelesen Isten szavát, s azt is meg kellett határozni, milyen ismérvek alapján tartozhat egy-egy mű a Bibliához. A hit és erkölcs mércéje Az Istentől sugalmazott szent könyvek gyűjteményét szaknyelven kánonnak nevezzük. A kánon szó jelentése: nádszál, egyenes rúd, amelyhez valamit igazítani, állítani lehet. Átvitt értelemben: példa, szabály, mérce. A Biblia a hit és erkölcs mércéje, ezért alkalmazták a Bibliához tartozó szent könyvek gyűjteményére a kánon kifejezést. Amikor pedig ezeket Istentől sugalmazottnak nevezik, azt fejezik ki, hogy a hívő közösség (Izrael, egyház) hitének bemutatásában Isten működését ismerték fel. A Biblia írásai isteni sugallatra készültek, de a kánon meghatározása a hívő közösség feladata. Az ószövetségi kánon Izrael népének körében keletkezett, amelyben az Izrael hite szempontjából mértékadó könyveket emelték. A héber nyelvű kánoni gyűjtemény fokozatosan alakult ki, mégpedig Palesztinában. Először a Törvény, Mózes öt könyve nyert kánoni tekintélyt, azaz számított a hit zsinórmértékének (Kr. e. V., de legkésőbb a IV. század). Később a prófétai könyvek gyűjteményét (Kr. e. III. sz.), majd az „írásokat” is elismerték Isten szavának. Azt azonban, hpgy mely könyvek tartoznak az írások csoportjához, csak későn Kr. u. az. I. század végén, II. század elején zárták le véglegesen. Ez akkor történt, amikor a zsidóság hivatalos tekintéllyel végérvényesen meghatározta és rögzítette a szent könyvek egész gyűjteményét. Héber és görög különbözőség Az ószövetségi kánon története a keresztény egyházbáfi még folytatódott. Az Ószövetség a keresztények körében is Isten szavának tekintélyével rendelkezett, de a könyvek számának tekintetében eltértek a héber nyelvű kánontól. A kereszténység ugyanis a görög nyelven Beszélő világban terjedt el, ezért az egyház az Ószövetség görög fordítását, a Szeptuagintát vette át használatába. A Szeptuaginta az Egyiptomban élő, görög nyelven beszélő zsidók között Alexandriában készült Kr. e. a III. századtól, legkésőbb Kr. e. 150 körűiig. A görög fordítás a szent könyvek gyűjteményébe a héber nyelvű kánonban található írásokon kívül még más műveket is be- vett.Amikor a kereszténység használni kezdte a Szeptuagintát, ebből a többletből válogatva átvett és szent könyvként olvasott hét könyvet (Tóbiás, Judit, Makkabeusok 1-2, Bölcsesség, Jézus Sirák fia és Báruk könyvét). Később a reformáció egyházai csak a héber Biblia által tartalmazott írásokat fogadták el kánoninak, mig a katolikus és ortodox egyházak továbbra is az ószövetségi kánonhoz sorolják, szent könyvnek tekintve a felsorolt írásokat is. Mikor zárták le a Bibliát? A zsidóság az ószövetségi kánont Kr. u. 100 körül zárta le végérvényesen. Nagyjából ugyanebben az időben keletkeztek az időrendben utolsó újszövetségi írások is. A keresztény közösség Izrael jogörökösének tekintette magát, s egyben feljogosítottnak, hogy saját írásait mint „újakat” a régiek, azaz Izrael népe körében keletkezett szent könyvek mellé állítsa. A könyvek két csoportjának Ó- és Újszövetség elnevezése egyúttal kifejezésre juttatja a két üdvtörténeti korszak egységét, de különbözőségét is. Az újszövetségi könyvek gyűjteményének végérvényes lezárása szintén hosszabb folyamat eredménye. A Jézus földi életétől és az apostolok tevékenységétől való időbeli eltávolodás szükségessé tette azoknak az írásoknak kiválasztását és ösz- szegyűjtését, amelyeket a Jézusról szóló apostoli hagyomány alapján a hit mércéjének tekintettek. Már Kr. u. a II. században lényegében kialakul az újszövetségi kánon, csak néhány írással kapcsolatban merülnek fel viták. A Kr. u. V. századtól kezdve az egész kereszténység kánoninak, azaz Istentől sugalmazottnak fogadja el a 27 újszövetségi könyvet. A kánoninak elismert könyvek gondos elkülönítését mind a zsidóságban, mind a keresztényeknél közkézenforgó egyéb vallásos iratok tették szükségessé. Ezek között - csodákat halmozó legendák, téves tanokat hirdető eszmefuttattások mellett - találhatunk komoly, részleteiben gyakran idézett műveket is, melyek azonban nem feleltek meg minden szempontból a kánoni követelményeknek. Indokolt volt tehát a hosszabban elhúzódó megfontolás és mérlegelés a hit tisztaságát és az erkölcsi életet meghatározó könyvek kiválasztásánál, vagyis a kánon rögzítésénél. Rózsa Huba a róm. kát. hittudományi egyetem professzora Gránittábla az üldözöttek emlékére A vallásüldözés áldozatai emlékére szolgál majd az a zöldes-fekete gránittábla 1991. június 8-án du. 4 órától, amely körül egybegyülekeznek az országból és a magyarok lakta tájakról mindazok, akik tisztelettel gondolnak hittestvéreikre, akik életüket és hosszabb-rövidebb ideig szabadságukat adták hitükért, lelkiismereti meggyőződésükért az elmúlt évtizedekben. Kegyelettel emlékeznek azokra a szerzetesekre, akik el- hurcoltattak, az illegális ifjúsági munkáért börtönbe zárt papokra, börtönre ítélt püspökökre és országútjára zavart apácákra, pedagógusokra, akik állásukat vesztették egy csendes imádság miatt, diákokra, akiket hitvalló életük miatt nem vettek fel az egyetemekre, Erdély munkatáborokba hurcolt református papjaira, a szekuritate kínzókamrájában betegre vert presbiterekre, Kárpátalja Szibériába küldött görög katolikus papjaira, akik hűségesek maradtak vállalt hitükhöz. A táblán arany betűk hirdetik majd: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért". A volt Állami Egyházügyi Hivatal épülete előtt (IV. Lendvay u. 28.) hálaadás lesz olyan jövendő reménységre, amelyikben minden ember szabadon követheti a lélek belső hangját. Bélyeg készül a pápa látogatására Az idén a jelentős belpolitikai események közül is kiemelkedik az augusztusi pápalátogatás. Ebből az alkalomból Va- gyóczky Károly grafikus művész a Posta felkérésére készíti a jeles esemény alkalmával forgalomba kerülő bélyeg tervét.
