Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-27 / 149. szám

6 NÉPÚJSÁG 1991. június 27. Július 19-21: ÁB Gemenci Nagydíj A szponzorok vevők rá Vasárnap kerékpáros fejeződött be a Magév-Mecsek Kupa, melyen szép szek­szárdi sikerek születtek. Ideje is jó formába lendülni Egye­diéknek, hiszen alig egy hó­nap múlva ÁB Gemenci Nagydíj. A viadal előkészüle­teiről kértünk információkat, Arató Vilmostól, a Szekszárdi KSC elnökétől.- A klub működését - gondo­lok itt az anyagi nehézsége­inkre - tulajdonképpen teljesen külön lehet választani a nagy­díjtól. Ugyanis a GP olyan ran­gos viadallá nőtte ki magát az eltelt több mint másfél évtized­ben, hogy nyugodtan fordulha­tunk a szponzorokhoz, vevők rá. Idén először egy önálló rek­lámcsoportot alakítottunk ki, Szabó Kovács János vezetésé­vel. Jelen pillanatban az össze­gyűjtött pénz - a főszponzori támogatást is beleértve - már meghaladja az egymilliót.-Az 1991-es évben mekkora összegből lehet megrendezni egy ilyen rangos versenyt?- Számításaink szerint 1 mil­lió 400 ezer forintba kerül a nagydíj. Igyekszünk lefaragni a „hagyományos” pluszkiadások­ból, például mindössze két sze­rény fogadást adunk a csapat- vezetőknek, azt is önkormány­zati segítséggel. Más, egyébb haszontalan protokoláris ese­ményt nem tervezünk.- A pénzen kívül ahhoz, hogy jó versenyt láthassunk, rangos Pillanatkép a kritériumversenyről mezőny szükségeltetik...- Tizenegy országból 70 kül­földi kerekest várunk, valamint itt lesz a teljes hazai kerékpáros „krém” is.- A viadal lebonyolítását ille­tően, lesz-e valami változás az elmúlt évekhez képest?- Talán csak annyi, hogy a hegyi szakasznál visszatérünk az eredeti útvonalhoz, tehát a Munkácsy utcához.- Úgy tudom, az ÁB Gemenci Nagydíj önkormányzati támoga­tást is élvez.- Igen, a várostól 200 ezer, míg a megyétől 150 ezer forin­tot kapunk erre a célra.- A klub gazdasági helyzetét ismerve nem mellékes: vajon anyagi haszonnal jár-e a ver­seny? Ti mire számíttotok?- Remélem, lesz annyi plusz bevételünk, hogy abból néhány hónapig biztosítani tudjuk a Szekszárdi KSC működtetését.- krasznai - A 17. Állami Biztosító Ge­menci Nagydíjon tombolasorso­lás is lesz. Az alábbiakban kö­zöljük a nyereményeket, illetve azok felajánlóit: Mountain Bike kerékpár (Szek- száfd-Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ), színes televízió (Szekszárdi KSC), kétszemé­lyes bécsi utazás (IBUSZ Uta­zási Iroda, Szekszárd), szemé­lyi számítógép (COLOR Ipari Szövetkezet, Dombóvár), haj­szárító (Szekszárdi KSC), bőr utazógarnitúra, sporttáska (Gép- és Műszeripari Szövet­kezet, Tolna), kertipad (Spirál Vegyesipari Kisszövetkezet, Gyönk), cipőtartó (Dombfa Fa­ipari Kisszövetkezet, Dombó­vár), női divattáska (BONY KS Cipőipari Kisszövetkezet), nyu­gágy, virágtartó (Gemenc Ipari Szövetkezet, Tolna), vasaló (Szekszárdi KSC), fürdőszoba­szekrény (SIMOVILL Ipari Kisz- szövetkezet), sporttáska (Bonyhádi Bőrdíszmű Ipari Kisszövetkezet), rusztikus kis­bútor (Dunaföldvári Fa- és Épí­tőipari Kisszövetkezet), háztar­tási gépek ingyenes karbantar­tása és javítása 1 évre (Tolnai Elektromos Ipari Kisszövetke­zet), zsebszámológép (Dombó­vári Építő- és Szerelőipari Kisz- szövetkezet), díszhordó és vi­rágtartó hordó (Bátmetall Ter­melő és Kereskedelmi Kft.), elektromos falióra (Platán Fa­ipari Kisszövetkezet, Dombó­vár), népművészeti termékek .(Sárközi Népi Iparművészeti Kisszövetkezet, Decs), asztali ventilátor (Szekszárdi KSC), di­vat széldzseki (Szekszárdi Szabó Kisszövetkezet), karóra (Szekszárdi KSC) 1991 évi sport- és kulturális rendez­vényre ingyenes belépő (Szek­szárd, Városi Sport- és Szabad­idő Központ), szabadidőruha (Szekszárdi KSC), audioton vi­lágvevő zsebrádió (bonyhádi áfész-áruház), kétszemélyes légi utazás helikopterrel (Aero Air Kft.), számológép (Dombó­vári Építő- és Szerelőipari Kisz- szövetkezet), lámpatest, szo­baventilátor (TA-LUX Villamos­ipari Kisszövetkezet, Tamási). Június utolsó szombatján „Szabadidősport napja Tolna megyében” A Tolna Megyei Szabadidő- sport Szövetséget a szilveszteri sportnap sikere arra ösztö­nözte, hogy újabb rendezvény­nyel szolgálják a lakosság mozgásigényének kielégítését. Szilágyi Dezsőtől, a szövetség ügyvezető elnökétől megtudtuk, hogy néhány településen szombaton is egyszerre hódol­nak a mozgás örömének. Szekszárdon a sportcsarnok előtt 8.45-kor lesz a megnyitó, majd 9 órakor családi koco­gásra invitálják a futás szerel­meseit. A játékos kedvűek ez­után kötélhúzásban, tizen­egyesrúgó versenyben és cél- badobálásban mérhetik le az erejüket, ügyességüket. A kondi-szakbizottság a megyei klubokat erőemelő viadalra hívja össze. Az abszolút ver­seny első tíz helyezettje okle­véldíjazásban részesül, míg fo­gásnemenként a dobogós he­lyezettek tiszteletdíjat kapnak. A lövészbemutató 11 órakor, a BMX-bemutató és a kerékpáros pályaverseny az ifjúsági sport­telepen 14 órakor lesz. A Szek­szárdi Dózsa stadionjában 16.30-kor a Szekszárdi Dózsa öregfiúk a jugoszláv Vojvodiná- val játszanak. Ezenkívül a sportcsarnokban egész nap díjmentesen lehet kosárlab­dázni, asztaliteniszezni, sza- unázni és a konditermet hasz­nálni. Sőt, aki a sportnap bár­melyik számába benevez, az ingyenes belépőt kap a városi fedett uszodába is. Dunaföldváron, a Duna-híd alatt nyílt egyéni horgászver­senyt rendeznek. A helyi hor­gászegyesület tanyájánál eve­zős akadályverseny, cas- ting-bemutató és célbadobó- verseny lesz. Fadd-Domboriban is igye­keznek kedvükben járni a sportkedvelőknek: a TÁÉV-üdülő melletti csónak­házból egész nap ingyenesen igénybevehetők a vizijárművek. Szedresben a helyi sportte­lepen 14 órakor tanárok - szü­lők, 15 órakor tanárok - gyere­kek kézilabdamérkőzésre kerül sor, 17 órakor lesz a Szedres - Kölesd futballmeccs. VOTT-találkozó Pakson A hétvégén a 41. Villamos­energiaipari Országos Termé­szetbarát Találkozó résztvevői népesítik be Pakson az Atome­rőmű SE sportcsarnokát. A vil­lamosenergiaipari dolgozók hagyományos vetélkedőjén már 34 csapat közel 580 ver­senyzője jelezte a részvételét. A Paksi Atomerőmű Vállalat által rendezendő tömegsport­nap a tájfutók versengésével már pénteken kezdetét veszi. A fürgeléptű főszereplőknek a németkéri Imsós-erdőben 7 ki­lométerrel kell megbirkózni. Az ünnepélyes megnyitó 20 órakor lesz. A szervezők nemcsak a mozgáskedvelőknek biztosíta­nak gazdag programot: szom­baton a terep-és városismereti vetélkedőn az ország minden részéből ideérkezők Paksot és környékét valamint Szekszár- dot is megismerhetik. Sőt, ezenkívül még gemenci kirán­dulásra és az atomerőműben tett látogatásra is lehetőség nyí­lik. Szombaton 15 és 20 óra kö­zött a találkozó jelvényével in­gyenesen lehet belépni a városi uszodába. A sportcsarnokban 20 órától a rekeszizmok jutnak főszerephez, a Mikrosz­kóp-színpad művészei szóra­koztatják a közönséget. A talál­kozó ideje alatt a szomjas tor­kok leöblítésének a sörkert és a vendéglő lesz a színhelye. A rendezvény záróünnepélyére vasárnap 9 órától a sportcsar­nokban kerül sor. Gyermekfoci kánikulában Három ponttal kezdett a Baranya-Tolna válogatottja Tegnap megkezdődött Szek­szárdon a „Bácsi kérem, hol le­het itt focizni?” országos tehet­ségkutató tábor háromnapos tornája. Tizenkilenc megye és Budapest csapatában - két-két megye alkot egy válogatottat - 160 ifjú labdarúgó-palánta mé­retik meg, hogy a szakvezetői kvartett - Horváth János, Szabó András, Teszler Vendel és Kalász János - közülük kivá­Köszönet a kalauznak Demény Béla, a Borsod megye csapatvezetője me­séli: „Pesten, a Déli pályaud­varon meglehetősen zsúfolt volt a bajai gyors. így aztán csak szétszóródva kaptunk ülőhelyeket. Amikor Szek- szárdra érkeztünk, igyekez­tem összegyűjteni a sráco­kat, sietségemben a vonaton felejtettem azt a nessze- szert, amiben a lakáskul­csomtól az igazolványaimon keresztül a pénztárcáig min­den benne volt. Amikor mindezt észleltem, a forgal­mista készséggel segített, felhívta a bajai állomást, el­mondta a történteket. Lás­sunk csodát: a bajai forgal­mista jelezte, hogy meg van a táskám, benne a válogatot­tunk, és a saját pénzem is. Sót, az esti gyorssal már küldték is Szekszárdra. Kö­szönhető annak a becsüle­tes kalauznak, akit úgy hív­nak, hogy Göncz Attila. Em­berségét neki személyesen is megköszönöm majd.” lassza azt a 32 játékost, akik a labdarúgó NB I. őszi idényének rajtján tagjai lesznek a bemu­tató mérkőzésnek. A szikrázó napsütésben, hamisítatlan ká­nikulában szó nem érheti a srá­cok küzdeni akarását. A Bara­nya-Tolna megyék alkotta válo­gatott egy győzelemmel és egy döntetlennel rajtolt. Eredmények: „A” csoport: Baranya-Tolna - Fejér-Buda- pest 1-0. Egy büntető döntött. G: Juhász. Vas-Győr-Sopron - Zala-Somogy 0-0. Két jól felké­szült csapat végig szoros küz­delme. Veszprém-Komárom - Fejér-Budapest 2-1. A szeren­csésebb csapat győzött. G: Vad, Kun, illetve Pintér. Bara­nya-Tolna - Vas-Győr-Sopron 0-0. Szünet után heves küzde­lem, gólképtelen csatárokkal. „B” csoport: Borsod-Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Pest-Bács-Kiskun 3-0. A gólkü­lönbség hűen kifejezi az erőkü­lönbséget is. G: Kállai, Kovács, Fehér. Csongrád-Békés - He- ves-Nógrád 5-0. Gólokra váltot­ták a mezőnyfölényt. G: Ro- nyecz 2, Balogh 2, Farkas. Hajdú-Bihar-Jász-Nagy- kun-Szolnok - Bács-Kis- kun-Pest 2-1. Egyenlő erők szoros küzdelme. G: Csapó, Lagyva, illetve Lasán. Csong­rád-Békés - Borsod-Sza- bolcs-Szatmár-Bereg 3-0. Az eredményesebb támadójáték kamatozott. G: Ronyecz 2, Ilié. A torna mai második napján ugyancsak nyolc mérkőzésre kerül sor a Dózsa-stadionban, illetve a városi sporttelepen. Pénteken délelőtt újabb négy találkozóval zárul a csoport- mérkőzések sorozata, majd délután a helyosztókat vívják. Bemelegítésként: brazil-argentin Júliusban bonyolítják le a nagy érdeklődéssel várt dél-amerikai labdarúgó-bajnok­ságot, közismertebb nevén az America Kupát. A Falcao szövetségi kapitány által irányított Brazília csütörtö­kön Curitibában Argentina leg­jobbjaival méri össze tudását. A csütörtöki, America Kupa előtti, egyfajta bemelegítésnek sem rossz 90 perc előtt Falcao szo­morúan vette tudomásul, hogy a Sao Paolót erősítő ügyes védő, Leonardo fájós térde mi­att lemondta a válogatottságot. A brazil szakvezető ugyanakkor mindjárt megfelelő embert is nyert Lira személyében, aki most szerződött a Gremiohoz. Kupagyőztes kisdorogiak A Kisdorogi MEDOSZ SE labdarúgói a hét végén a né­metországi Niedernurrachban szerepeltek, ahol egy jubile­umi tornán vettek részt. A két­napos küzdelemsorozaton há­rom találkozót játszottak - száz százalékos teljesítmény­nyel. A csoportmérkőzések során előbb az SV Schwarz- hofen ellen 4-0-ra, majd az FC Pertolzhofennel szemben 2-1-re nyertek. A döntőben az SF Weindenthal sem tudta megállítani a kisdorogiak me­netelését, akik fölényes 4-1 arányú győzelmet arattak, ez­zel megszerezve a kupát. Jean-Claude Bras - Ferencváros: csak elváltak csendben Nagy jelentőségű tájékozta­tóra hívta kedden délelőttre az újságírókat az üllői úti szék­házba Jean-Claude Bras, a Fe­rencváros francia támogatója. Mielőtt az üzletember kapott volna szót, Magyar Zoltán, a futballisták ügyvezető igazga­tója elmondta: hétfőn délután Gallov Rezső helyettes állam­titkár, az OTSH elnöke fogadta Bras urat. Megköszönte a ma­gyar sport - ezen belül elsősor­ban a Ferencváros - nagylelkű támogatását, és emlékül kris­tályvázát nyújtott át neki. A kedves gesztus ellenére Jean-Claude Bras kellemetlen bejelentéssel kezdte mondani­valóját: a jövőben nem kívánja anyagilag támogatni a Ferenc­várost. Bár a későbbiekben a francia üzletember nem győzte hangsúlyozni, mennyire össze­barátkozott a vezetőkkel (több­ször barátjának nevezte a jelen­lévő dr. Szívós Istvánt, Magyar Zoltánt és Albert Flóriánt), hogy a szíve mélyén zöld-fehér lett és az is marad, hogy nem saj­nálja, amit tett, mégis döntését véglegesnek és visszavonhatat- lannak nevezte. Önmagával már egy hónapja tisztázta ezt az „anyagi kivonulást”, de az idény vége előtt nem akarta be­jelenteni, nehogy a játékosok elbizonytalanodjanak a bajnok­ság hajrájában és a Magyar Kupa döntőjében. Miért? - kérdezte önmagától Bras, a bőkezű támogató, és rögtön válaszolt is. Nem tudja- elviselni a támadást, amely a Legfelsőbb Bíróság előtt érte a támogatásért. Többször hang­súlyozta, ismeri feljelentőit, de - betartva a magyar törvények előírásait - nem óhajtja meg­nevezni őket. A francia üzlet­ember támadóira célozva mondta: elhíresztelték, hogy a pálya környékének hasznosítá­sára kiírt nemzetközi pályázat megnyerése után abbahagyja a labdarúgók támogatását. Nem győzte hangsúlyozni: tavaly jú­niusban még semmit sem tu­dott a nemzetközi tenderről, így a két dolognak nem is lehet egymással kapcsolata. Elege van a rosszindulatú emberek­ből, akik minden jót bepiszkíta­nak - így foglalta össze vissza­lépésének első okát Jean-Cla- ude Bras. A második ok felettébb fur­csának tűnt a jelenlévők szá­mára, miután a francia támo­gató bevezetőül közölte: nem szól bele a labdarúgók belső ügyeibe. Ezután azonban el­mondta, milyen nehezen tudta elviselni Nyilasi Tibor vezetőedző viselkedését a Bp. Honvéd elleni mérkőzés után. Nyilasit Bras úr nem nevezte barátjának, magatartását rossz példának minősítette, kivonulá­sának okát pedig 10-15 száza­lékban ettől a cselekedettől származtatta. A zöld-fehérek egykori támo­gatója ezután ismét a Ferenc­város dicséretébe fogott. Edzői képesítését hangoztatva, sike­resnek minősítette a labdarú­gók szereplését, bár szerinte nem volt igazán jó a csapat. Nacer távozásával kapcsolat­ban megjegyezte, hogy az al­gériai játékos ugyan nem a megszokott helyén játszott, de minden tőle telhetőt megtett a sikerért, és nagy hasznára volt az együttesnek. Nacer most el­hagyja Magyarországot, de ez nem függ össze a Bras-támo- gatás megszűnésével. A fran­cia üzletember gondolkodási évnek nevezte a következő esztendőt, és nem zárta ki,hogy 1991/93-ra - pénzével együtt - visszatér az Üllői útra. Egyben biztosította a jelenlévőket: ad­dig semmilyen más magyar csapatot nem támogat. Beruházóként viszont el sem megy. Először ugyan célzott a tervezett jégcsarnok drágasá­gára, mondván, „nem biztos a felépülése”, később azonban féreértésnek nevezte e kijelen­tését, és homályosan körülírta: októberben vagy novemberben valamilyen anyagi segítségben szándékozik részesíteni az ifjú­sági futballcsapatokat. Az el­múlt egy esztendőben a támo­gatásból felhasznált 33 millió forint - Jean-Claude Bras vé­leménye szerint - megfelelő helyre került. Magyar Zoltán röviden ka­tasztrofálisnak nevezte Jean-Claude Bras kivonulását a labdarúgó-szakosztály költség- vetéséből. Az UEFA büntetése, a különleges rendezési költsé­gek és az elmaradt bevétel mintegy 17 millió forinttal sújtot­ták az elmúlt egy évben a Fe­rencvárost, ennyi nem tervezett veszteséget senki sem képes elviselni a magyar labdarúgás­ban. Miután a Magyar-Albert vezetőpáros elsősorban az ifjú­sági és utánpótláscsapatok számának emelését tekinti leg­szebb eredményének (az 1987-es 9 helyett 1991-ben 22 együtest neveznek az ifjúsági bajnokságokba), ha kevés lesz a pénz, elsősorban a gyerek­gárdák számát kell csökken­teni. Ennek ellenére a ferencvá­rosi vezetők bíznak benne: ta­lálnak megfelelő támogatókat, és sikeresen átvészelik a kö­vetkező esztendőt is. Jean-Claude Bras megígérte, ha fellel maga helyett szpon­zort, ő maga fogja bemutatni a ferencvárosi vezetőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents