Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-03 / 128. szám
1991. június 3. NÉPÚJSÁG 5 Hat év után elköszönt a „triplakirály” Miedzik búcsúmérkőzésén is vastaps Minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődés előzte meg Ja- cek Miedzik búcsúfellépését. Hat óra előtt tíz perccel érkezett az ünnepelt a dombóvári tornacsarnok elé, stílszerűen vasutasszerelésben, magyar nemzeti lobogóval integetett rajongóinak. „Búcsúztatjuk a legjobb külföldit” - feliratú transzparens fogadta a csarnokba özönlőket. Bemelegítésként a dombóvári Molnár György MB Sa- max és a Gárdonyi Általános Iskola harmadik korcsoportos fiataljai mérkőztek egymással, majd 19 órakor következett az est fénypontja: először a lengyel válogatottat mutatták be, majd a hazai kedvenceket szólították nagy üdvrivalgás közepette. A búcsúzó lengyel vendégjátékost az a kilenc dombóvári kosaras köszöntötte, akik a hat év alatt rendszeresen együtt játszottak vele. Utoljára a főszereplőt, Ja- cek Miedziket szólították. Elsőként dr. Fazekas István, Dombóvár polgármestere méltatta a „triplakirály” érdemeit: „Oroszlánrésze volt abban, hogy a csapatjátéka évről évCsapattársak az NB I. hat esztendejéből Búcsúzóul egy hárompontos kosár re sikeresebb lett. Különösen az első években, de egész itteni pályafutása során vállára vette a csapatot, néha szinte emberfeletti terheket vállalva egy-egy sorsdöntő mérkőzésen. Hárompontos kosaraira mindig lehetett számítani és a büntetőket is könyörtelenül értékesítette.” A Magyar Kosárlabda Szövetség részéröl Horváth Frigyes főtitkár mondott üdvözlő szavakat, majd az ajándékokat is átadták. Kezdés előtt Csordás József edző felkérte az egyébként Németországban edzősködő ifjabb Szity- tya Imrét, hogy ezen a találkozón legyen már a segítségére - a szakember örömmel tett eleget a kérésnek. Potyogtak a kosarak az első játékrészben, a szünetben mezcsere közben egy röpke nyilatkozatra kértük fel az ünnepeltet.- Hogyan emlékszel az itt töltött hat évre?- Hálás vagyok a vezetőknek, játékostársaimnak, hűséges közönségemnek a hat csodálatos évért, amit soha nem fogok elfelejteni.- A 337 dombóvári mérkőzés közül melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?- Több felejthetetlen meccsem is volt, de talán az a pécsi vasutasrangadó a legemlékezetesebb, amikor 22 pontos hátrány ledolgozása után szinte a lefújás pillanatában dobtam egy hárompontos kosarat és ezzel nyertünk. Visszahúz a szivem, s bár a pályán már nem találkozhat velem ez a csodálatos közönség, de gyakran visszajárok majd, hiszen oly sok szállal kötődöm a városhoz. A második játékrészben a főszereplő a lengyel válogatott színeiben Bartos nevű fiával játszott egy csapatban. A véghajrában csak a triplakirály és fia maradt a pályán, ketten néztek farkasszemet a dombóváriakkal - még egy zsákolás, majd a kis Miedzik kosarával vége a nagy show-nak. Pillanatokon belül elözönlötték a pályát a rajongók, magasba dobálták az ünnepeiteket, pezsgőt bontottak. A „triplakirály” a 8-as mezt szimbolikusan átadta a fiának. A zsúfolásig megtelt csarnokban töltött felejthetetlen három óra után zárszóként idézzük fel a polgármester szavait: „Reméljük, hogy a búcsú csak az aktív pályafutásra vonatkozik és valamilyen formában megmarad a dombóvári kapcsolat, s ha játékosként nem is, de sportemberként vagy üzletemberként még találkozunk.”- Gaál A publikum szeretetét a „triplakirály” megszolgálta A világ sportja SAN JOSE: A kaliforniai városban, magyar idő szerint vasárnapra virradóra megkezdődött a gyaloglók Világkupa versenye. Az első nap a nőknél és a férfiaknál egyaránt szovjet győzelem született. Nők: 10 km (134 induló): 1. Irina Strahova (szovjet) 34:55 perc. A csapatversenyben: 1. Szovjetunió 203 pont. Férfiak: 20 km (150 résztvevő): 1. Mihail Sennyikov (szovjet) 1:20:43 óra. A csapatversenyben: 1. Olaszország 263 pont. A magyarok eredményéről nem érkezett jelentés. FOXBORO: Serényen vívja újabb és újabb előkészületi mérkőzéseit az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja, amely az 1994-es futball-világ- bajnoki döntő során a hazai pálya előnyeit élvezheti. A kinevezését nemrégiben átvett új tengerentúli szövetségi kapitány, a jugoszláv származású Bora Milutinovics módfelett büszke lehet arra, hogy az amerikai legénység eredményei egyre többet sejtetőek. A soros előkészületi összecsapáson ugyanis a tavalyi vb-döntős Írország csak döntetlent tudott kiharcolni a Massachusetts államban lévő városban: Egyesült Államok—Írország 1-1 (0-0). 51 273 néző (minden idők történetének második legnagyobb nézőszáma az amerikai futballsport történetében). Gólszerzők: Wynalda (68. perc), illetve Cascarino (55. perc). Szabó Karolina negyedik New Yorkban A negyedik helyen végzett Szabó Karolina New Yorkban egy „kisma- ratoni” (10 km) utcai futóversenyen. A győzelmet a 19 esztendős kenyai diáklány, Delillah Asiago szerezte meg. A végeredmény: 1. Delillah Asiago (kenyai) 32:24 perc, 2. Liz McColgan (skót) 32:38,3. Wanda Panfil (lengyel) 32:55, 4. Szabó Karolina 33:17. Cselgáncs Kovács Magyar-kupát nyert Budapesten az UTE-csarnok adott otthont a Magyar-kupa döntőinek. Az Atomerőmű SE IBV- győztes versenyzője, Kovács Antal nem kegyelmezett ellenfeleinek és magabiztosan menetelt a kupa- győzelemig: a debreceni Szabó, Dévényi (Bp. Spartacus), a honvé- dos Leőrsi, valamint az ajkai Farkas ellen egyaránt ipponnal diadalmaskodott. A paksiak másik tehetséges versenyzője, Bán Zsuzsa sérülése miatt egyelőre nem tudja gyarapítani éremgyújteményét, hisz nemrég műtötték a könyökét. Feltehetőleg június végén kezdheti el az edzéseket. A movemberi junior Európa- bajnokságon remélhetőleg Bán Zsuzsa és Kovács Antal is rajthoz áll. Sportlövészet Tizennégy lövész'klub 198 sportolója vett részt a Pakson megrendezett légfegyveres versenyen. Eredmények: Légpuska, női: 1. Orsós Rozália (Kajdacs), 2. Lakos Hermina (Palfa), 3. Dock Beáta (Györköny). Férfiak: 1. ifj. Fodor Zoltán (Kajdacs), 2. Csike László (Pálfa), 3. Váradi Imre (Dunaföldvár). Pisztoly, női: 1. Prantner Katalin (Paks), 2. Rauth Józsefné (Paksi Konzervgyár), 3. Joó Ildikó (Paks). Férfiak: 1. Balogh Ferenc, 2. Erős Lajos (mindkettő Paks), 3. Fodor Zoltán (Kajdacs). , Kispuska, női: 1. Nagy-Erika (Dunaszentgyörgy), 2. Fehér Jánosné (Paks), 3. Gáspár Zsuzsa (Dunaszentgyörgy). Férfiak: 1. Váradi Imre (Dunaföldvár), 2. Mérges István (Bölcske), 3. Mohai Zoltán (Kajdacs). Kosárlabda Magyar-kupa Négyes döntőben a paksiak Zalaegerszegi TE-Heraklith- Dombóvári VMSE-SAMAX-Medi- terrán 111-56 (55-26). Zalaegerszeg, 2000 néző. V.: Harsányi, Péter. ZTE: Lukosius (19), Farkas (11), Polster (10), Bodrogi (12), Le- karauskas (14). Csere: Szűcs (4), Kovács (8), Földesi (12), Bencze (14), Kis (7). Edző: Farkas Sándor. Dombóvár: Ács (16), Góczán (8), Molnár (3), Marijanovics (2), Keré- nyi (17). Csere: Kontics (2), Czim- balek (4), Bosznai (4), Horváth Cs. (-), Jakab (-). Megbízott edző: Csordás József. A hazaiak 13 pontos dombóvári előnyük ellenére fergetegesen kezdtek a megillető- dött vasutasok ellen, s a 3. percben 10-2-re vezettek. A folytatásban a dombóváriaknak sikerült több labdát szerezni, játékuk eredményesebbé vált, s a 13. percben Góczán tripláival már 25-22-re felzárkóztak. A következő percekben a félidő végéig a zalaegerszegiek irányították a játékot. Csordás edző gyakori cserékkel próbálta felfrissíteni gárdáját, de ez sem használt az olajozottan működő zalaegerszegiek ellen, amit a 29 pontos első félidei különbség is bizonyít. Fordulás után Góczánék hamar beletörődtek sorsukba, a védekezésre kevés gondot fordítottak, míg dobási kísérletekre alig mertek vállalkozni. Hét perc leforgása alatt csupán hét pontot szereztek, így a 27. percben már 81-33. A zalaiak valamennyi cseréjüket pályára küldték, ők szintén nem tudtak hibázni, s így születhetett meg a vártnál nagyobb arányú hazai siker. A hazaiak nagyszerűen szórakoztatták szépszámú közönségüket, a vendégek csak 13 percig tudtak velük lépést tartani, majd feladták a kilátástalan küzdelmet. Kitűnt: Lukosius, Farkas, Bodrogi, Lekarauskas, illetve Ács. Pécsi VSK-Atomerőmű SE 92-85 (50-51). Pécs, városi sport- csarnok, 200 néző. V.: Szilvássy, Gidófalvy. Pécs: Füzy (4), Venclo- vas (32), Hoffman (6), Czigler (14), Grigas (28). Csere: Búzás (-), Szamosi (4), Vitári (4). Edző: Rab Gyula. ASE: Pyszniák (15), Morgen (30), Mokos (10), Stankiewicz (12), Radovics (5). Csere: Munteán (11), Szaffnauer (2). Edző: Juhász Sándor. A hazaiak kezdtek jobban, a 6. percben már 13-9-re elhúztak. A következő percekben a pécsiek Venclovas és Grigas vezényletével 8 pontos előnyre tettek szert, 28- 20. Az atomosok játékát pontatlan átadások és kimaradt ziccerek jellemezték, a 16. percben 44-36. A félidő hajrájában Morgen és Pyszniák megrázta magát, így hamarosan egypontos előnyre tettek szert a vendégek. A folytatásban a hazaiak ismét átvették a kezdeményezést, különösen Grigas volt elemében és perceken belül hétpontos előnyt szereztek. Ezután is a vasutasok irányították a játékot, a második félidő első perceiben szinte minden bejött a hazaiaknak, a két litván vendégmunkás kosaraival 14 ponttal elhúztak. A 30. percben azonban érthetetlenül leblokkoltak a hazaiak, az atomosok ezt rögtön kihasználták és a mérkőzés hajrájában a rendkívül jó napot kifogó Morgen, valamint Mokos tripláival bebiztosították a továbbjutást. A végig szoros mérkőzésen a Duna-partiak nagyobb rutinjuknak köszönhetik a továbbjutást. Ezzel beverekedték magukat a Zalaegerszegen sorra kerülő négyes döntőbe, itt a Baja lesz a következő ellenfél. Kitűnt: Venclovas, Czigler, Grigas, illetve Pyszniák, Morgen, Munteán. Lékó Péter Európa-bajnok A Mamaián folyó korcsoportos sakk Európa-bajnokságon a 12 éves fiúk versenyében Lékó Péter a nyolcadik, az utolsó előtti fordulóban legyőzte honfitársát, Sopo- nyi Tamást, és a kilencedik erőpróbája eredményétől függetlenül már megszerezte az aranyérmet. A 14 évesek mezőnyében Gyimesi Zoltán ugyan kikapott a szovjet Avruk- tól, de a csehszlovák Oral társaságában holtversenyben így is az élen áll. Ha az utolsó fordulót követően is azonos pontszámmal rendelkeznek, úgy a kecskeméti fiatal lesz a kontinenselső, mert az ö úgynevezett FIDE-mutatói előkelőbbek. Kábítószer-birtoklás (kokain) és az azzal való kereskedelem: ez a vád Diego Maradona ellen. Az SSC Napoli egykori argentin légiósa hivatalos idézést kapott a nápolyi bíróságtól, a kiváló labdarúgónak június 26-ikán olasz bíróság előtt kell megjelennie. Hozzá hasonló idézést kapott a jelzett napra a dél-amerikai futballista két egykori nápolyi barátja is, Felice Pizza és Giuseppe Surato is. Az ő esetükben azonban egy harmadik vádpont is szerepel a listán: részvétel a nápolyi prostitúciós „üzletben”. Sakk KSZE-kupa Vidéki Sándor tornagyőztes Szekszárdon befejeződött az első alkalommal kiirt KSZE-kupa nemzetközi értékszámszerző pénzdíjas sakkverseny. Azzal együtt, hogy a házigazda KSZE Szekszárd versenyzői leszorultak a dobogóról, mégis úgy összegezhetünk, hogy a szekszárdi sakkozók sikeresen szerepeltek, hiszen közülük a mostani eredmények alapján heten iratkoztak fel a FIDE- listára. A Szekszárd város önkormányzata által felajánlott különdíjat, mint az élő pontszámán legtöbbet javító Tálos János (KSZE Szekszárd) kapta. A kupa nagyszerűen szolgálta a rendező házigazdák azon elképzelését, miszerint a fejlődés érdekében magasabb minősité- sűekkel kell megmérkőzni. Három év óta szinvonalemelkedés tapasztalható a szekszárdi klub háza táján, az OB ll-ben 1990-ben a 6., az idén a 4. helyen végeztek. A szekszárdiakon kívül Tolna megyéből még Fehér József (Gyönk) és Mutschler László (Dombóvár) is felkerült a FIDE-listára. Az „A” csoport küzdelemsorozata a paksi Vidéki Sándor nagyszerű sikerét hozta, a „B” csoportban a székesfehérvári Horváth Miklós szerezte meg a kupagyőzelmet. Végeredmény: „A” csoport: 1. Vidéki Sándor (Atomerőmű SE) 8,5, 2. Fehér Gyula (Törekvés SE) 8,5,3. Örtel Endre (Postás SE) 8,4. Tálos János (KSZE Szekszárd) 7,5, 5. Majzik Levente (Fabulon SE) 7, 6. Prantner János (KSZE Szekszárd) 5,5 ponttal. A „B” csoportban: 1. Horváth Miklós (Videoton SC) 9,5, 2. Németh Zoltán (Postás SE) 8,5, 3. Györkös Lajos (Pécsi SC) 8,5, 4. Krizsány László (Dutép SC) 8, 5. Szuhai Balázs 7,5, 6. Herendi Zoltán 5,5,7. Rusz Gábor (mindhárom KSZE Szekszárd) 5,5 ponttal. A két győztes: balról Horváth Miklós és Vidéki Sándor Olasz bíróság előtt Maradona