Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-21 / 144. szám

1991. június 21. NÉPÚJSÁG 3 ,Az vezet eredményre, ha példát mutatunk’ „Belső ellenzékből” kisgazda megyei elnök Talán az lett volna az igazán különös, ha dr. Hadházy Árpád, a fácánkeri Vadvédelmi Állo­más toxikológus-szakállator- /osa nem a kisgazdák mellett <ötelezi el magát. S ez az elkö- :elezettség nemcsak jelenlegi tivatásából következik.- Nagyapám hatvanegy hol­das gazda volt, apám pedig re- ormátus lelkész - tárja fel a családi hátteret, s az ebből idódó indíttatást dr. Hadházy krpád. - A kisgazdapárt leglé­nyegesebb ismérvei közé pedig ä tulajdonhoz való viszony, a ceresztényi világnézet és a íemzeti tudat tartozik. Az agrárszakember ezen ion­os vonások ismertetése után ízt hangsúlyozza, hogy közülük jgyet sem szabad önhatalmú- ag kiragadni s valamelyiknek »olitikai okokból, hangulatkeltés áljából kizárólagos elsőbbsé- iet biztosítani - mint teszi azt ovid távon gondolkodva ma- apság néhány vezető. S ezen tóbbi megjegyzés azért is ér­eméi fokozott figyelmet, mert r. Hadházy Árpád a múlt va- árnapi Tolna megyei kisgazda agyválasztmány óta maga is ezető, azaz a párt megyei él­őké.- A keresztényi szemlélet zámomra azt jelenti, hogy nem zabad megsértenem azt, aki íást gondol, mint én, s a vitát em hatalmi szóval és fenyege- issel kell eldönteni - ad rög- jnzött programot dr. Hadházy rpád, s mikor arra terelődik a zó, hogy személyével a mér- ékeltebb kisgazdavonal egyik épviselője került vezető Bemutatkozik dr. Hadházy Árpád Háromezer-hatszáz égyszögölön gazdálkodunk „A jövőbe vetett bizalomként is felfogható, hogy őszre várjuk a negyedik gyereket” posztra, így folytatja: - Ha fo­galmazhatok úgy, én korábban is a „belső ellenzéket” képvisel­tem a pártomban. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy a ki­zárás, az eltávolítás helyett az érveléssel való meggyőzést, a megnyerést tartom most is és a jövőben is az egyedül elfogad­ható megoldásnak. Ugyanakkor kötelező erejű számomra a ki­sebbségi vélemény tiszteletben tartása is. Ami a megyei kisgazda tag­ságot illeti, velük kapcsolatban dr. Hadházy Árpád az informá­ciók átadásának fontosságát emeli ki.- Az eddigi gyakorlatunk, ve­zetési stílusunk nem kedvezett az információk megfelelő ára­moltatásának, az alapszerveze­tekhez, a tagokhoz való eljutta­tásának. Ezt a „gyermekbeteg­séget” ki kell nőnünk, ezt várja tőlünk a közel másfél ezres tagság. Mint ahogy nincs más lehetőségünk, mint megtalálni egymással a közös hangot. Senkit sem akarok kritizálni, de az bizonyára elfogadható, hogy a szélsőség senkinek sem használ. S itt ismét visszatérek a bevezetőben említett hármas egységre. Minden kisgazdának el kell dönteni, hogy miért akar kisgazda lenni. Nem lehet va­laki csak azért kisgazda, mert a földjét akarja visszavenni. A tu­lajdon szentsége rendkívül fon­tos kérdés, s emellett ki is ál­lunk teljes erővel. De az nem megoldás, ha doronggal és vasvillával akarjuk kiharcolni azi, amiroi úgy gonaoijuK, nogy megillet bennünket. Beszélgetőpartnerem kitér a sok vitával járó kárpótlás ügyére is. Mint mondja, az FKGP nem véletlenül ragasz­kodik az ezer aranykoronás ér­tékhatárhoz. Ennél az értékha­tárnál ugyanis a kárpótlandók körébe azok a a nyolcvan-száz holdas nagygazdák is beletar­toznának, akik tehetségüknél, vállalkozó szellemüknél fogva a falu meghatározó személyei voltak és lehetnének. Ha tehát az FKGP eltekintene az ezer aranykoronás értékhatártól, úgy éppen ezen réteg alatt vágná el a fát, s a legtehetségesebbeket taszítaná el magától. A kárpót­lást egyébként dr. Hadházy Ár­pád véleménye szerint amúgy sem lehet a hűvös jogi formulák alapján rendezni, s az érzelmi vonatkozásokat teljességgel mellőzni. Egyebek mellett azonban éppen ezért sem irigylésre méltó az új megyei elnök hely­zete. Hiszen a tagság - miután a választáson bizalmat szava­zott személyének - bizonyára konkrét, felmutatható eredmé­nyeket vár tőle - s minél előbb, lehetőleg azonnal. A kérdésre - azaz, hogy a mérsékeltebb vo­nal híveként miként próbál megfelelni a néha nem is mér­sékelt igényeknek - a követke­zőképpen válaszol: - A tulaj­donhoz való viszony rendezése valóban nem tűr halasztást, s a megoldás érdekében mindent el fogok követni. Ám meggyő­ződésem, hogy a durva táma­dások és kirohanások helyett lehet találni eredeményesebb módszereket is. Megyei elnök­ként többek között feladatom­nak tartom azt is, hogy a tagsá­got az együttgondolkodás ér­dekében nyerjem meg és for­máljam, kívánalmaikat pedig továbbítsam az országos kis­gazda vezetésnek, akik parla­menti úton érvényesíthetik az érdekeket. Ami viszont a leg­fontosabb: igyekezzünk mi, kis­gazdák úgy dolgozni, hogy az­zal megfelelő tekintélyünk ala­kuljon ki. Mert hosszú távon csak ez vezethet eredményre, csak ekkor csatlakoznak hoz­zánk még többen. Akkor, ha példát mutatunk. Szeri Árpáa Fotó: Gottvald Károly Ganz-szivattyútelepek Kairóban Atef Szidki egyiptomi kor­mányfő adta át rendeltetésének a Ganz Gépgyár Energetikai Kft Maadiban, Kairó déli előváro­sában felavatott két szivattyúte­lepét, amely negyedmillió ház­tartás, mintegy másfél millió ember ivóvízellátását biztosítja mostantól a szintén Kairóhoz tartozó Nasr Cityben. A Nagy-Kairói Vízművek ál­tal megrendelt szivattyútelepek - összesen 13 darab, egyen­ként 600 liter/másodperc víz- szállítású, 85 méter emelőma­gasságú szivattyúval - két és fél millió dolláros üzlet kereté­ben készültek fel. Az egyiptomi féllel a Ganz Energetikai Kft ( a Ganz Gépgyár privatizált jog­utódja) szerződött, a szivattyúk meghajtó motorjait az (azóta szintén privatizált) Ganz Villa­mossági Művek) szállította. Az elektromos berendezések, „lel­két” a vezérlőszekrényt a VER- TESZ állította elő, s a kapcso­lószekrényeket ugyanennek a cégnek a tervei alapján a helyi Arabco készítette el. A Ganz 1926. óta van jelen az egyiptomi piacon szivattyúk­kal, s az elmúlt évtizedekben kötött szerződések nyomán Asszuántól a Földközi-tengerig több mint 500 nagy teljesítmé­nyű Ganz-szivattyú működik szerte az országban. A Ganz Energetikai Kft a most ünnepé­lyesen átadott szivattyútele­pekkel a vízellátó rendszerek terepén mutatkozott be sikerrel. ,Röfögő intelem’ Súlyos értékesítési válság előtt a magyar mezőgazdaság? Figyelmeztető adatok: az idén - a múlt évhez képest - 40 százalékkal csökkent ha­zánkban a sertéshús-fo­gyasztás; az ólakban becslé­sek szerint 400 ezer túlhízott sertés vár felvásárlásra. A Földművelésügyi Miniszté­rium a napokban bejelentette, hogy az agrárpiaci rendtartás pénzügyi alapjaiból fogják fi­nanszírozni a tovább már végképp nem tartható állatok húsának hűtőházi tárolását. Ezzel az akcióval a most fel­vásárlásra váró sertések mintegy egyharmadát tudjuk „eltüntetni”. Súlyos kérdés azonban, hogy mi lesz a többivel? Az elmúlt években a sikerága­zatnak tekintett mezőgazda­ságból 2 milliárd dollár ex­portbevételünk volt: a meg­termelt élelmiszer egyharma­dát külföldön adtuk el. Csakhogy most mindkét nagy vevőnk, a Közös Piac és a Szovjetunió is egyre csök­kenő vételi hajlandóságot mu­tat. Az EK maga is roppant túltermelési problémákkal küzd. Húsból például 700 ezer, vajból 300 ezer, tejpor­ból 200 ezer, gabonából 18 millió (!) tonna az értékesí­tésre váró felesleg, eladatlan készlet. S azért sem vagyunk ver­senyképesek a közös piaci gazdákkal, mert ott az export- támogatás átlagos szintje 50 százalék, míg nálunk alig 15. Ennél többre nem is lehet számítani, sőt, a kormány jö­vőre tovább csökkenti a ma­gyar termékek exportjának támogatását. A Szovjetunió fizetőképte­len, tartozásai Magyaror­szágnak jelenleg is mintegy 2 milliárd dollárra rúgnak, s gyors javulásban aligha lehet bízni. További nagy kérdőjel a kárpótlás. Senki nem tudja, hogy miként hat a magyar mezőgazdaság exportpozí­cióira, ha jelentősen átrende­ződnek a hazai tulajdonvi­szonyok. Egyes becslések szerint a föld árának, illetve bérleti díjának megjelenése a költségek között önmagában 10-15 százalékkal emelheti az élelmiszerárakat. Az eddiginél sokkal határo­zottabb intézkedések kelle­nek tehát, hiszen a mezőgaz­daság árúforgalmát a legfej­lettebb országokban sem csupán a piac szabályozza. A nyugdíjasok érdekvédelme- Azért küzdünk, hogy meg- alósuljon a szövetségünknek evet is adó gondolat: életet az veknek - mondotta Knoll Ist­án elnök a. Nyugdíjas Klubok s Idősek „Életet az éveknek" fszágos Szövetsége csütör- iki küldöttközgyűlésén. Az or- zág valamennyi megyéjéből 07 klubvezető vett részt a kül- □ttközgyűlésen, amelyen az 'dekképviseleti, érdekvédelmi 3 kulturális tevékenységgel apcsolatos feladatokat vitatták ieg. A klubok életében mind na- /obb hangsúlyt kapnak az ér- ekvédelmi feladatok, az ér- ekképviselet. A tennivalók je- intős részét - hangzott el - elyben, az önkormányzatokkal s más helyi szervezetekkel gyütt kell megoldani. A széle- abb kört érintő kérdésekben iszont az országos hatáskörű zervekkel együttesen kell ke- jsni a megoldást. így például zóltak a már rendszeresen lűködő Országos Érdekegyez- ítő Kamaráról. Ily módon - angsúlyozták - javaslataikat, □vetéléseiket közvetlenül tud- tk eljuttatni a kormányhoz, a arlamenthez, az illetékes zakminisztériumhoz és a tár- adalombiztosításhoz. A Budapest-Budapest világkiállítás Ez a főváros egy nagyobb országra készült Fidesz-vélemény Németh Zsoltot, a Fidesz szekszárdi frontemberét egy kis bérelt irodában találtam. A be­rendezés tükrözi a vidéki párt­sejtek pillanatnyi állapotát. Szedett-vedett, átöröklött búto­rok, tárgyak között üzemel a le­gújabb kori technika: telefon,te­lefax, fénymásológép.- Milyen titulust írhatok a ne­ved mellé?- Szekszárdon 30 fideszes van. Köztünk nincsennek tiszt­ségek, ha ilyen elnökre vagy tit­kárra gondolsz, de esetleg megemlítheted, hogy városi képviselő vagyok, bizottsági el­nök, és tagja a párt területi ko­ordinációs csoportjának, vala­mint a Fidesz Országos Taná­csa Elnökségének.- Tehát közelről látod a dol­gokat. Ott vagy a döntéshoza­talnál'.-Általában igen.- Az átlaghalandó, ha mást nem is, két dolgot biztosan tud a Fideszről. Azt, hogy „Ez a párt szereti a kerékpárt”, és azt, hogy nem szereti a világkiállí­tást. Miért?- Budapest levegője köztu­dottan szennyezett. A kerékpá­ros demonstráció erre figyel­meztetett. De a világkiállítás megrendezése, egyéb kárai mellett még a gépjárműforgal­mat, a légszennyezettséget is tovább növelné.- A Fidesz álláspontja ho­gyan született meg? Megkér­dezte a vezetés a tagságot, mi­előtt nemet mondott?- Többször meghívtunk sza­kértőket. Legutóbb Gödöllőn, az országos tanácson tárgyal­tunk erről. A tagság vélemé­nye. .. Tudod, ez olyan dolog, hogy valaki, még a fideszes sem lehet olyan okos, hogy szakemberek meghallgatása nélkül alakítsa ki a véleményét. Nincsenek részletes, pontos gazdasági számítások és ter­vek. Pláne így, hogy Bécs ki­szállt! Érzelmi alapon dönteni pedig ilyen horderejű kérdés­ben nem szabad.- Nem félő, hogy a párt ve­szít a népszerűségéből e miatt a „nem” miatt?- Elképzelhető, de fontosabb az, hogy konzekvensek, követ­kezetesek legyünk. És mégfon- tosabb, hogy világosan lássuk, láttassuk: miről döntünk. Van­nak itt olyan „apróságok” is, hogy nincsennek lerendezve a tulajdonviszonyok, nem hang­súlyoztuk ki eléggé, hogy ez nem olyan világkiállítás lenne, mint a sevillai, hanem csak egy „B” kategóriájú szakkiállítás, ahol a pavilonokat a rendező országnak kell építtetni stb...- Ha mégis lesz Buda­pest-Budapest világkiállítás, a Fidesz milyen magatartást ta­núsít? Segíti, passzív marad vagy bojkottálja?- Budapest, a vízfej tovább nő, ha lesz - és szerintem lesz - világkiállítás. Ez a főváros egy nagyobb országra készült. Boj­kottnak semmi értelme. Nekünk is részt kell venni a lebonyolí­tásban. Szekszárd sem marad­hat ki.- Ungár Klára azt nyilatkozta, hogy elköltözik a fővárosból, ha vállaljuk az EXPO-t. Szerinted elképzelhető, hogy hamarosan a makói vagy a kőszegi Fideszt erősíti? Vagy ez csak egy meg­gondolatlan mondat volt?- A Klárát úgy ismerem, hogy egy következetes, dinamikus ember. Van egy fia, s mint min­denki, ő is félti a gyerekét a mégnagyobb forgalomtól, a légszennyezéstől. Lehet, hogy vidékre költözik. Ez az ő dolga.- Me ddig Fidesz még a Fi­desz? Úgy tudom, 35 év a felső korhatár. Még egy választás, aztán a legtöbb prominens személyiség „kiöreaszik”.- Lehet valaki 35 fölött is tag. Annyi a megkötés, hogy tiszt­ségeket csak az tölthet be, aki 35 éves kora előtt belépett. De mindenképpen el kell gondol­kodni azon, hamarosan, hogy milyen pártként kívánunk funk­cionálni: ifjúsági? szociál-liberá- lis?... -Wy­Sakkverseny A Gyönki Nagyközségi Ifjú­sági Szövetség és a helyi sportegyesület sakkszakosztá­lya a gyönki általános iskolában rendezi meg a VI. Hegyháti -Kupa nemzetközi pénzdíjas sakkversenyt junius 23 és 29 között. A verseny megnyitója junius 23-án — vasárnap — 15 órakor lesz az általános iskolá­ban. A versenyzők „A”, „B” és „C” csoportban indulhatnak. A díja­zás a következőképpen törté­nik: „A” csoport: 1. helyezett 12 ezer, 2. 10 ezer, 3. 7 ezer, 4. 4 ezer, 5. 3 ezer, 6. 2 ezer, 7-8 helyezettek ezer-ezer forint. „B” csoport: 1. helyezett 4 ezer, 2. 3 ezer, 3. 2 ezer, 4. ezer, az 5. helyezett tárgyjuta­lomban részesül. „C” csoport: 1. helyezett 2 ezer, 2. ezerötszáz, 3. ezer, a negyedik helyezett tárgyjuta­lomban részesül. A fenti 60 ezer forint értékű versenydíj abban az esetben kerül kiadásra, amennyiben a megyei versenyzőkön kivül még legalább ötvénen rajthoz állnak. Ellenkező esetben a díj­alap létszámarányosan csök­ken. Akik még nevezni kíván­nak, azok a gyönki művelődési házban érdeklődhetnek a 74/87-254-es telefonszámon. Vakációs tanya A Szekszárdi Babits Mihály Megyei Művelődési Ház tízna­pos vakációs programot szer­vez hétköznapokon felsőtago­zatos diákok részére. A vaká­ciós tanya a társalgóban lesz jú­lius 22. és augusztus 2. között. A programban kirándulások, kü­lönféle foglalkozások, népi játé­kok tanulása szerepel. Kiállítás A Babits Mihály Művelődési Ház kiállítótermében július 13-án nyílik a kamarakiállítás a Kölesdi Képtár anyagából. A bemutatott képanyagot jú­lius 12-ig nézhetik meg az ér­deklődők naponta 10-től 18-ig. Fórum Szekszárdon Szakszervezetek a rendszer- váltás után címmel a szakszer­vezetek helyzetéről, lehetősé­geiről szervez fórumot az MSZP megyei szövetsége Szekszárdon 1991. június 24-én - hétfőn - 17 órai kezdet­tel, a Kölcsey Itp. 24. szám alatti helyiségében. A fórum vendége Csintalan Sándor, az MSZP ügyvivője. A programra minden, a mozgalom iránt ér­deklődőt szeretettel várnak. Szórakozás a Hunniában Tolna és Dombori között, a Gesztenyés klubban működik a Club Tiunnia, ahol heti három alkalommal - hétfőn, szerdán és pénteken - discóra várják a fiatalságot. Vasárnaponként este 9 óráiéi a Spes klub ven­dégeskedik itt, amely egész éj­szakai zenés, táncos szórako­zást biztosít az ide betérőknek. Tanácskozás Bölcskén A Tolna Megyei Növényvédő Mérnöki Kamara, a Bölcskei Rákóczi MgTsz, a szekszárdi Apeoker, a Tolna Megyei Nö- venyegészségügyi és Talajvé­delmi Állomás, a Damisol KFT. Albertirsa, az Interag Rt. Shell szervezésében június 28-án fél 10 órakor Bölcskén tanácsko­zást tartanak az őszi búza in­tegrált növényvédelméről.

Next

/
Thumbnails
Contents