Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-19 / 142. szám

A Nap kél 4.46 órakor nyugszik 20.44 órakor A Hold kél 13.15 órakor nyugszik 0.38 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: ÁRKI ATTILA Telefonszámunk: 16-211. Telex: 14-251, telefax: 15-508. Szel, zivatar A várható időjárás az ország terü­letén ma estig: változóan felhős lesz az ég, szórványosan várható eső, zi­vatar. Több-kevesebb napsütés minde­nütt valószínű. Az északnyugati, északi szél gyakran megerősödik. A várható legmagasabb hőmérséklet északnyugaton 20, délkeleten, keleten azonban 25 fok körül ala­JÚNIUS 19 SZERDA Névnap: Gyárfás Négyszázhuszonöt éve szüle­tett Edinburghben I. Jakab (1566- 1625) angol és skót király. Stuart Mária és Lord Darnley fia volt, s anyjának Skóciából való elűzése után már egyéves korában, 1567- ben skót királlyá koronázták. A Skóciában VI. Jakab néven „ural­kodó” csecsemő helyett persze a rokonai és az országnagyok vitték az ügyeket. 1578-ban maga vette kezébe a kormányzást, s 1586- ban Erzsébet angol királynő halála esetére reá ruházta koronáját. Ezek után békésen eltűrte any­ja kivégzését, s Erzsébet halála után, 1603-ban rendben meg is örökölte az angol trónt Sokat vár­tak uralmától, de csalódtak benne. Szívesen bízta másra az ügyeket, s míg ezt hozzáértők végezték, nem is volt baj, de például Salisbury gróf 1612-ben történt halála után a külügyek is teljesen összezava­rodtak. Ezután egyre inkább a ke- gyencei uralkodtak felette, s Ja­kab az egyházzal és a parlament­tel is többször összetűzésbe keve­redett Mai moziműsor Dunaföldvár: Ártatlanságra ítélve (18 óra). Paks, Duna: Természet lágy ölén (20 óra). Művelődési ház: Nicsak, ki beszél még...! (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Papa én nő vagyok (17.30 és 20 óra). Autósmozi (a szekszárdi vá­sártéren): Reszkessetek betö­rők! (21.30 óra). Tamási: Filofax, avagy a Sors Könyve (20 óra). Tolna: Házinyúlra nem lö­vünk (19 óra). Kaposszekcső, autósmozi: Segítség, felnőttem! (21 óra). Horgászhírek A megyei horgász csapatbaj­nokságot, amit június 22-23-ra terveztek, technikai okqk miatt nem Simontornyán rendezik meg, ha­nem a szedresi Holt-Sárvízen. A program változatlan. * Igazi juniálist ígér a Mohosz Tol­na Megyei Intéző Bizottsága június 29-én, amikor az országos sza­badidősport napja alkalmából Du- naíöldváron nyílt, egyéni horgász­versenyt rendez az élő Dunán. Ne­vezni a dunaföldvári Duna-híd alatt lehet reggel 6-7 óra között, s bárki - családtag is - részt vehet a vetél­kedésben. Délután a Dunaföldvári Sport HE tanyáján evező akadály- versenyt, casting céldobást, apró­nyilas céldobó- és lengőtekever­senyt rendeznek, s a győzteseket értékes díjakkal jutalmazzák. A Mohosz Tolna Megyei IB kéri az egyesületeket, hogy az említett napon egyesületi rendezvény ke­retében juniálist, horgászversenyt, vagy más családi programot szer­vezzenek. MÁR KAPHATÓ A 1W-S. jkwNrti» JaKáskuitiíi2_ LEGÚJABB SZÁMA! Keresse a hírlapárusoknál! (11) Újra látogatható a Denevér-ág Az Aggteleki Nemzeti Park ismét látogathatóvá tette az 1800-as évek­ben megnyitott Denevér-ágat, melyet a 60-as évek elején lezártak. Ez a barlangrész a Baradla legősibb része, halódó cseppköveivel különle­ges látványt nyújt. A barlangban az ősember kunyhócölöpjének nyoma is látható. OLVASTAM Rendőrök külföldön Divat szidni Magyarországon a szabályszegőket leleplező, au­tósokat - úgymond zaklató - igazoltató rendőröket. Évről évre sok, külföldre járó honfitársunk tér úgy vissza, hogyha imába nem is foglalja hazai egyenruhásainkat, mégis sokkal elnézőbb fellépésükkel szemben, mint korábban. Most nem azokra gondolok, akik a korábbi évek egyes északi vagy déli szomszéd országokbeli radarellenőrzésekbe futottak bele. Akik csodálattal tapasztalták, hogy e helyeken kizárólag a külföldiek szabálytalankodnak, a hazaiak még csak véletlenül se. Akiknek igencsak gyanús volt, vajon miként lehet, hogy ami­kor a sebességmérőjük hatvanat mutat, akkor az állítólag a ko­csijukat bemérő radaron hetven vagy még több látható. Most a nyugati rendőrökre gondolok. Azokra, akik nem tűrnek nemhogy vitát, de még csak visszabeszélést sem. Akik - igen mindig hitelt érdemlően - szabályszegésen tetten ért autósok­nak röviden elmagyarázzák, hogy mit tett, majd ellentmondást nem tűrően kérik a turistának bizony kemény büntetés összegét. S ha esetleg a magyar autósnak nem volna már pénze, vagy bár­mi oknál fogva nem akaródzna fizetni: már zárhatja is le az első parkolóhelyen a kocsiját, s mehet gyalog, amerre lát pénzt gyűj­teni. Sok autós nyarát keserítette meg már, ha ugyanúgy viselke­dett a vendéglátó ország útjain, mint néhány külföldi idehaza. I. F. Munkahelyi történetek- Hogy érzed magad az új mun­kahelyeden?- Attól tartok, hogy nem tudok beilleszkedni a kollégák közé.- Miért?- Mert az orvos eltiltott a szeszes italoktól. *- Hány deka van egy kilogramm­ban? - kérdi a húsüzlet vezetője a munkába lépni szándékozó hentes­től.- Maximum nyolcvanöt deka - hangzik a válasz.- Rendben van. Akkor holnap reggel munkába állhat. *- Ezt az új gépet három műszak­ban használják?- Igen. Egy műszakban dolgo­zom rajta, és kettőben javítjuk. * Az igazgató egy csöndes, eldu­gott kis presszóban a titkárnőjével üldögél édes kettesben. Fogják egymás kezét, és nagyokat sóhaj­toznak. Kis idő múlva megszólal a titkárnő:- Igazgató úr, ha most maga is ar­ra gondol, amire én, akkor szégyell- je magát! *- Feri, holnap szabadnapos le­szek. Igazán feljöhetne hozzám és meglátogathatna!- Rendben van, Jucika. Mikor szokott magácska reggel kibújni az ágyból, mikor szokott felkelni?- Nyolckor.- Oké! Akkor ott leszek fél nyolc­ra! *- Nálunk a gyárban a portás rajta­kapott egy vezetőt, amikor éppen lopott anyagot vitt ki az üzemből. Azonnal elbocsátották! Szörnyű!- Inkább nagyon is rendben van... Ennek így kell lenni. A vétkeseket szigorúan meg kell büntetni!- Igen, de most nincs portásunk. * A személyzetis kioktatja az új dol­gozót:- Ennél a cégnél mi nem kedvel­jük, ha a dolgozók sokat beszél­nek...- Értem - mondja az új alkalma­zott. - Legyen nyugodt, főnök úr, belőlem a bíróságon egy árva szót sem tudnak kiszedni! * Az osztályvezető így szól a pro­tekcióval odahelyezett beosztottjá­hoz:- Kedves kolléganő, maga hatá­rozottan fejlődött. A hivatalos leve­lei egyre jobbak. Ha továbbra is így igyekszik, még néhány hónap, és egyet-kettőt el is küldhetünk közü­lük... =k Építkezésen történt:- Hé, látjátok azt a szúnyogot ott a felső állványon? - kérdi a pallér a kőműveseket.- Nem.- Oké. Akkor ma a rossz látási vi­szonyok miatt munkaszüneti napot tartunk. RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Kül­politikai figyelő. 9.05: Napközben. 11,05:Tipp. 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.35: Bouvard és Pecuchet. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvény- könyv. 13.05: Klasszikusok délidő­ben. 14.05: Ötágú síp. 14.35: A Ca- merata Hungarica együttes játszik. 15.05: Metronóm. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Boldog születés­napot! 17.05: Riportműsor. 17.35: Orosz Júlia operettfelvételeiből. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.15: Közvetítés a női tőr-csapatdöntőiről a budapesti ví- vó-vb-ről. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Pászti Miklós: Dunán­túli párosító nóták. 19.50: Gong. 20.05: Európa-stúdió. 20.35: Svéd Sándor operaáriákat énekel. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutató­ja. 21.34: Örökzöld filmmelódiák. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fiók. 23.05: Nagy mesterek-világ­hírű előadóművészek. 24.00: Hí­rek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mellényzseb - slágerekkel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: A Yes együt­tes Union című lemeze. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. 10.00: Tudósítás a férfi tőrcsapat-előmérkőzésekről a budapesti vívó-vb-ről. 10.05: Slágerfilmek - filmslágerek. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Sárga tengeralatt­járó. 11.40: Ki kopog? 12.00: Nóta­muzsika. 12.48: Tudósítás a férfi tőrcsapat-előmérkőzésekről a bu­dapesti vívó-vb-ről. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: A tegnap slágerei­ből. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Gőz. 14.35: Szóra­koztató antikvárium. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Pihenőidő. 17.00- 19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Hato­dik érzék. 17.50: A-B/CD. 18.20: Böngésző. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popre­giszter. 20.00: Segíthetünk? 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Közkívánat­ra! 22.03: Tövisek és virágok. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Harangozó Te­ri, Sárosi Kati, Aradszky László és Payer András énekel. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Muszorgszkij operáiból. 10.05: Magyar írás. 10.50: A debreceni Kodály kórus Haydn-felvételeiből. 11.00: Fribourgi Fesztivál 1990. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Az IL Musici di Roma kamarazenekar felvételeiből. 13.00: Fakó foszlá­nyok, nagy esők évadján. 14.00: Mozart: Idomeneo. Közben: 15.04: A reformáció genfi emlékműve előtt. 16.00: Hírek. Időjárás. 17.36: Zenekari muzsika. 18.00: V mate- rinskom jaziku. 18.20: ín limba ma- terná. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Francia kó­rusmuzsika. 19.35: Klasszikusok és dzsessz. Közben: 20.20-20.40: Katedrán innen és túl. 21.30: Ope­rarészletek. 22.08: Balassa Sán­dor műveiből. 22.51: Liszt művei gépzongorán. 23.14: A sátán lab­dái. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Szombathelyi Bartók Fesztivál, 1990.1.23-2.00: Az MR zenés mű­sora hajnalig. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Dél-dunán­túli krónika. Útinform. Tegnap tör­tént. 6.50: Top-lista. 7.15: Dél-du­nántúli krónika. Körzeti időjárás. Sport. 7.55: A nap eseményei.) Szerkesztő: Felső Pál. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nem­zetiségi műsor. 15.00: Hírek (Pető­fi). 15.05: A pécsi stúdió három­nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 16.00- 17.00-18.00: regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyel­vű.) 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemze­tiségi műsor. 19.00: Magyarnyelvű hírek. 19.05-19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Két évszázad népies müdalai. 9.00: Évgyűrűk. 9.30: Segítőtárs. 9.45: Képújság. 16.33: Műsoris­mertetés. 16.35: Unser Bildschirm. 17.00: Képújság. 17.05: Marc és Sophie. 17.30: Kalendárium, 1991. 18.00: Műsorajánlat. 18.05: Pénz­világ. 18.15: Gyereksarok. 18.45: MOST. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.10: Derrick. 21.15: „Az élet dolgai”. 22.00: Létkérdések. 22.45: Késő esti híradó. 22.50: ZDF-híradó. TV2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Trebitsch Péter 16.10: Hírek. Műsorelőzetes. Időjárás. 16.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Dominó. 17.45: Gyerekek­nek. 18.15: Telesport. 18.35: Mű­sorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Veronai este sztáfiokkal. 20.05: Apropó - az álmodozás. 21.10: Vivó-világbajnokság. 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 18.15: Gimnasztika. 18.45: Do­kumentumműsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó I. 20.00: Modern idők: Külföld. 22.00: Híradó II. 22.25: Dokumentumsorozat. 23.25: Yutel. 0.25: Hírek. Műsorzá­rás. 2. MŰSOR 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Esti program. 0.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.00: Egyveleg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Utazás Japánba. 21.00: Koncert. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.05: Üzleti hét. 22.50: A vi­lág, amelyben élünk. 23.20: Sport. 23.50: Szovjetunió. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: Grand Hotel. 11.10: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nye­remény. 12.35: Wells Fargo meséi. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.35: A Springfield-sztori. 15.10: Senki más, csak te! 15.55: CHIP'S. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hét­millió dolláros asszony. 18.45: Hír­adó. Időjárás. 19.20: Fedőneve: Tűzróka. 20.15: Ébredés. 22.10: Tévétükör. 22.45: Dr. Westphall főorvos. 23.35: Hírek. 23.45: Harca maffia ellen. 0.30: New York vé­dőangyala. 1.15: Dr. Westphall főorvos. 2.00: Műsorzárás. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkór­ház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Az arany ára. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Ollie. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Te­leüzlet. 15.50: Sport. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Hunter. 21.00: Menekülés a győzelembe. 23.00: Hírek. 23.15: Az átok örökö­sei. 0.05: Beszámolók. 0.30: Kon­certmagazin. 0.55: Sport. 1.25: Hunter. 2.15: Műsorismertetés. NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi-u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents