Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-18 / 141. szám

6 NÉPÚJSÁG 1991. júmus 18. Újra NB ll-esek a bőrgyári kézilabdások Bajnokcsapatot köszöntöttek Simontornyán Pereg a film, az emlékezés képzeletbeli mozivásznán 1959-ig forgatjuk vissza az idő kerekét. Simontornyán ekkor alakult meg a női kézilabda szakosztály, majd egy évvel később már a férficsapat böl­csőjét ringatja a bőrgyári klub. Tauker István „alapító tagú edzőként” látott munkához. Tisztelgés az elődöknek « Az alapítás évében a Magyar Kupában a legjobb 20 között az NB l-es Elektromos ellen bú­csúztak. 1960-ban villanyfé­nyes pályaavatón a magyar vá­logatott volt a BTC legénysé­gének ellenfele, 2000 néző előtt 24-17-re nyert a címeres mez­ben szereplő együttes. Soroza­tos osztályozok után 1965-ben a KGM elleni győztes találkozó után bekerültek az NB ll-be, ahol újoncként bronzérmesek lettek. Tuba Gyula, Hajas Kál­mán, majd Szabó Gyula követ­ték egymást az edzői kispadon. Zsinórban 1971-ig szerepeltek az NB ll-ben, általában a kö­zépmezőnyben. Újra a megye­bajnokság következett, újra Ta­uker edzővel, 1972-ben bron­zérmet vehettek át az évadzá­rón. Ebben az esztendőben ünnepelte 50 éves jubileumát a klub, női és férfi csapatuk Tolna megye válogatottjait látta ven­dégül, s az ünnepi forgatagban annak rendje-módja szerint el is páholták a vendégeket. A következő két esztendőben egyaránt ezüstérmet, majd 1975-ben bajnoki címet tettek a fiúk a vezetőség asztalára. Az NB ll-es osztályozón azonban ők sem ülhettek Fortuna szeke­rére. Két évtized sikerei után derült égből villámcsapásként hatott, hogy 1980-ban Simon- tornya nem indította férficsapa­tát a megyebajnokságban. A szakosztály megszűnése nagy visszatetszést váltott ki a spor­tág megyei berkeiben is. A csa­pat együttmaradt, senki sem igazolt el, mintha valami cso­A Simontornyai BTC aranyérmes férficsapata dában bíztak volna. Az anyagi gondok enyhülése csupán hat évvel később tette lehetővé számukra újra a bajnoki szerep­lést, visszatérésüket bronzérem koronázta. Aztán ismét „film- szakadás”, üres kockák, hiszen a Simontornyai BTC-nél csak a női együttes maradt talpon, majd a legújabb fejezet 1989. tavaszától íródik. Éremosztás az utódoknak A terveiket, célitűzéseiket maradéktalanul teljesítő közös­ségek méltán érdemlik ki a köz­vélemény általános elismeré­sét. A megszolgált sikerek fő­szereplőinek jól végzett munká­ját dukál megköszönni. így tör­tént ez szombaton Simontor­nyán is, ahol a két évtized után újra NB ll-be jutott bőrgyári fér­ficsapatot ünnepelték.- Ünnep van ma Simontor­nyán, hiszen azokat köszönt­hetjük, akik bajnoki címükkel a település számára szereztek dicsőséget. Szeretem az ilyen ünnepeket, amikor osztozha­tunk az örömben, dicsérhetjük a sikerkovácsokat. A mai élet­ben olyan szükségünk van a si­kerélményre, mint egy falat ke­nyérre - mondta köszöntőjében dr. Dési Ivánné, a Nagyközségi Önkormányzat polgármestere. Aztán a házasságkötő terem széksorait megtöltő ünnepeltek nagy tapsa közepette leszö­gezte: az önkormányzati testü­let minden támogatást megad ahhoz, hogy a gazdasági egy­ségek és vállalkozók segítsé­gével karöltve biztosítsák a Si­montornyai BTC csapatának magasabb osztályú szereplé­sét! Mi tagadás, sanyarú sorsú sportéletünkben ilyen egyér­telmű és határozott vezetői kiál­lás mostanság - a tollforgató krónikás számára is - olyan ér­zés, mint a sivatag vándorának a szomjoltó üde oázis. Tauker István edző: - 1989 tavaszán azzal a szándékkal hoztam létre ismét a férficsapa­tot, hogy felkaroljuk a kézilab­dázás iránt jelentkező igénye­ket. Örülök, hogy a megyebaj­nokságban töltött második esz­tendőnkben a megemelt mércét sem verte le csapatunk. A baj­noki címhez vezető úton nagy­szerű közösséggé formálódtak a játékosok, akik olyan pluszt adtak, amivel érdemes átlépni az NB II. küszöbét. Három játé­kos igazolását tervezzük erősí­tésként. Velük képesnek tartom együttesünket arra, hogy meg­kapaszkodjon a magasabb osz­tályban. A háttér önmagáért beszél: ezekben a napokban olyan sokoldalú támogatásról biztosítottak bennünket a köz­ség vezetői, amelyeket igyek­szünk helytállásunkkal meg­szolgálni. Simontornyán eddig is több nézőnk volt egy-egy hazai mérkőzésen,mint a me­gyebajnokság összes többi ta­lálkozóján. Az irántunk meg­nyilvánuló közös összefogás tiszteletreméltó, azt a csapal csak nagyszerű játékkal hono­rálhatja meg. Temesvári Ferenc, a megyei szövetség elnökhelyettese: - Gratulálok a bajnoki címhez. Nagy örömmel jöttem ma ide, hiszen kicsit hazatértem azok­hoz az ismerősökhöz, akik kö­zül soknak egykoron csapat­társa voltam az NB ll-ben. Na­gyon meg kell becsülni az ön- kormányzat által kilátásba he­lyezett támogatást. Az üzleti élet megtanította sokunkkal: a sport nagyszerű reklámhor­dozó. Ezért biztosra veszem, hogy az NB ll-es jó szereplés­sel nemcsak a bőrgyáráról, ha­nem kézilabda sportjáról is újra ismertté válik Simontornya. Ezután átnyújtotta az érme­ket. A bajnokcsapat tagjai - Asbóth László, Bor István, Zá- dori József, Kerekes Csaba, Tauker Péter, Tauker Tamás, Zsolnai István, dr. Körösi Gá­bor, Bosnyák István, Cserna Tibor, Somogyi János, Varga Gábor, Molnár Sándor, Pálos Ferenc - után a vezetők - Miku­lás József szakosztályvezető, Knoch Imre intéző, Várni László technikai vezető és Tauker Ist­ván edző - sorakoztak fel a nemzeti trikolor ékesítette asz­talnál. Temesvári Ferenc egyút­tal átnyújtotta cége, a hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet aján­dékát is. Az újdonsült NB ll-es játékosok egy-egy törülközöl kaptak, s mint megfogalmazó­dott: ezt bizony sohasem sza­bad bedobni... A bajnokcsapat jó hangulatú köszöntése ezután az Áfész fa­házában folytatódott. Itt óhatat­lanul szóba kerültek az elkövet­kező napok feladatai is. így többek között a pályafelújítás, a már az edző által említett há­rom játékos átigazolása. Rövid pihenő után megkezdődik a fel­készülés, hiszen közeleg az NB ll-es bajnoki rajt. Fekete László Dr. Dési Ivánné polgármester köszöntője Kerekes Csaba a szövetség díjaival Labdarúgás NB ll-es serdülő- és ifibajnokság Serdülők Szekszárdi Dózsa - BMTE- Törley 0-0. Sz. Dózsa: Cziráki - Gyén, Pálfi, Bíró, Palkó - Lépő, Vincze, Cseke, Rupa - Jelusics (Szabó), Berényi. Edző: Horváth Csaba. A sok ki­hagyott szekszárdi helyzqr vé­gül megbosszulta magát. Jók: Pálfi, Berényi. Atomerőmű SE - III. Kér. TTVE 8-2 (5-1). Atomerőmű SE: Vesza (Szegedi) - Steiner, Tancsa, Takács, Pintér A., Pin­tér F. -Majsai, Vájeí, Oszter- majer, Éger - Sörös, Barta. Edző:Patkós István. Tavaszi remek teljesítményét kiütéses győzelemmel koronázta meg az ASE. G: Vájer 4, Sörös 2, Barta, Tancsa. Jók: Vájer, Sö­rös, Majsai, Osztermajer, Éger. Ifjúságiak Szekszárdi Dózsa BMTE-Törley 3-2 (1-0). Sz. Dózsa: Komiáti - Bildhéber, Búzás, Péter, Fekete - Sztehlo, Pusztai, Mészáros, Koller ­Nagy, Honvéd. Edző: Kniesz Mátyás. Küzdelmes mérkőzés, megérdemelt hazai győzelem­mel. G: Pusztai 2, Nagy. Jók: Sztehlo, Pusztai, Nagy. III. Kér. TTVE - Atomerőmű SE 4-2 (2-0). Atomerőmű SE: Tibai (Apró) - Hajpál, Wolf, Ba­jor, Benedeczki - Prantner, Lacza (Stadler), Kródi, Búzás - Árki (Egyed), Ács. Edző: Kővári István. Közepes színvonal, biz­tos vendégsiker. G: Búzás, Lacza. Jók: Búzás, Benedeczki, Hajpál. Körzeti bajnokság Zomba - Cikó 1-3, ifi: 3-3, Németkér - Pusztahencse 1 -0, Középhidvég - Györköny 2-0, Kajdacs - Tolnanémedi 3-0, ifi: 1- 1, Nagydorog - Simontornya 2- 0, ifi: 4-0, Paks II. - Madocsa 2-6, ifi: 1 -3, Pálfa - Dunaföldvár ifi: 3-2, Iregszemcse - Szakcs 0-5, Szakály - Kocsola 1-2, Gyönk - Nak 3-5, Pincehely - Kaposszekcső 1-0, ifi: 2-0, Zá- vod - Tamási II. 1-0. Puskás „Öcsiék” Dombóváron Június 22-én az MB-Samax foci-juniálist rendez Dombóvá­ron, melyen az érdeklődők többek között találkozhatnak az „aranycsapat” még élő játékosaival, Puskással, Grosiccsal, Hidegkútival, Cziborral, Buzánszkyval. Az események 13.30 órától a városi sporttelepen kezdődnek a serdülő labdarúgók bemutató mérkőzésével. Utána a Samax Kupa döntőjében a DVMSE a Döbrököz gárdáját fogadja (14.30). Egy órával ké­sőbb vidám műsor keretében lép fel Harangozó Teri, Poór Pé­ter és Aradszky László. Öt órai kezdettel a Futballféria néven összeállított régi válogatott (Bene, Zámbó, Szűcs, Tóth And­rás, stb.) az 1980-ban NB ll-be feljutott dombóvári öregfiúk csapatával méri össze erejét. A szünetben tombolasorsolásra is sor kerül. Este 8 órától a Molnár György általános iskolában sportbállal folytatódik a program, majd 21 órától Puskás „Ócsiék" tartanak élménybeszámolót. Triatlon Szabó Kovács ezüstérmes Klagenfurt adott otthont a nemzetközi triatlon körverseny má­sodik fordulójának. Mint ismeretes, az első viadalt Velencében rendezték, a harmadik fordulónak pedig Orfű lesz a házigazdája. Az erőpróbán 1100 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás volt a feladat, futásban pedig 10 ezer méterrel kellett megbirkózni. A 130 versenyzőt felvonultató mezőnyben osztrák, olasz, csehszlo­vák és magyar hármaspróbázók álltak rajthoz.A nőknél közepes erősségű mezőny gyűlt össze, a szokatlan körülmények miatt a legjobbak közül sokan nem vállalták a megméretést. Az úszást egy átlagosnál hidegebb vizű tengerszemben kellett teljesíteni, mig kerékpárban a hegyiterep alaposan szétrázta a mezőnyt. A szekszárdi Szabó Kovács Beáta is rajthoz állt, a felnőttek között ezüstérmet, mig az abszolút kategóriában 4. helyet szerzett. A Debreceni Oxigénhez igazolt szekszárdi származású Straubinger Györgyi a velencei viadalon aranyérmes lett, igy elnyerte a fődij- ként felajánlott kerékpárvázat. Továbbra is őrzi jó formáját, a juni­oroknál Csuha Szilviával holtversenyben az első helyen végzett, mig az abszolút kategóriában holtversenyben második lett. Kézilabda NB II. Ötgólos vereség Szombathelyen Patrese ismét az első rajtkockán Cselgáncs Rómába utaznak A cselgáncsozók már a no­vemberi junior Európa-baj- nokságra gondolva edzőtá­borozással igyekeznek megalapozni állóképessé­güket. A junior-válogatott ma utazik Rómába, de nem vakáció, hanem tíznapos edzőtáborozás céljából. A hosszú sérülés után vissza­térő magyar bajnok és IBV-győztes Kovács Antal, az Atomerőmű SE verseny­zője is velük tart. Mivel a szövetségi kapitányi tiszt­ség megüresedett, ezért a sportág vezérkara úgy dön­tött, hogy a magyar csapat szakvezetője Hangyási László, az Atomerőmű SE vezetőedzője lesz. Szombathelyi TK—Hús­ipari SE Szekszárd 28-23 (16-12). Szombathely, 50 néző. V:Balogh, Didi. Húsipari SE:Fichtemé - Bálintné (9), Holtz (2), Kelemen (4), Sáro­siné (4), Tibai (-), Németh (2). Csere: Hadházy, Fülöp (2), Ke­rekes (-), Richter (-). Edző: Taksonyi István. Kezdés előtt kis ünnepség keretében bú­csúztatták a hazaiak öt végzős hallgatóját. Két gyors góllal kezdődött a mérkőzés, de ez nem törte meg a húsosok len­dületét, előbb szépítettek, majd kiegyenlítettek. Változatos, küzdelmes volt a játék, a félidő közepéig egyik csapat sem tu­dott jelentős előnyt kiharcolni. Ekkor 8-8-as állásnál a vendé­gek védekezésbeli rövidzárlatát kihasználva a tanárképzősök az első játékrész végéig négy góllal elhúztak. Ráadásul a szekszárdiakat Sárosiné ujjsé­rülése miatt még balszerencse is sújtotta. Szünet után a vendégek per­cei következtek, két góllal meg­közelítették a főiskolásokat, de pontatlan átadásaik, ziccerki­hagyások miatt nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel. Sőt, a húsosok még büntetőt is hi­báztak, igy az 50. percben már 24-16-ra elhúztak a hazaiak. Jelentős előnyük birtokában az utolsó tíz percben a tanárkép­zősök is hibát hibára halmoz­tak, így a húsiparosok a kínál­kozó lehetőséget kihasználva a véghajrában valamelyest csök­kentették hátrányukat. A szombathelyiek a dobogós helyért küzdve - egy fordulóval a bajnoki évadzárás előtt - eredményesebb támadójáté­kuknak köszönhetően megér­demelt győzelmet arattak. Jók: Fichter, Bálintné, Sárosiné, Ti­bai. A világbajnoki futam félórás késéssel kezdődött, mert a fel­vezető körben előbb a finn Lehto, majd a francia Grouillard autója hibásodott meg. Emiatt a 69 körösre tervezett erőpróbát két körrel lerövidítették. A start a brit Nigel Mansell- nek sikerült a legjobban, de él­lovas pozícióját nem tudta so­káig tartarTi, mert csapattársa, az első rajtkockából indult olasz Riccardo Patrese megelőzte. Egy időben úgy tűnt, Mansell- nek, aki balszerencsés körül­mények között veszítette el a két héttel ezelőtti, montreali vi­adalt, a második helyet sem si­kerül megtartania. Ám látvá­nyos, nagy küzdelemben rendre visszaverte az őt üldöző világbajnoki címvédő, az idei vb-pontversenyben fölényesen vezető brazil Ayrton Senna meg-megújuló támadásait. A hajrá rendkívül izgalmasan alakult. Mansell óriási tempót diktálva Patrese nyomába sze­gődött, egy másodpercre meg is közelítette, de befogni már nem tudta. így Patrese győzött Mansell előtt, míg a harmadik helyen Ayrton Senna végzett. A 37 éves Riccardo Patrese pályafutása 211. Forma-1-es versenyén vett részt, s ezúttal negyedszer diadalmaskodott. A Mexikói Nagydíj végered­ménye (67 kör a 4,42 km-es pá­lyán): 1. Riccardo Patrese 1:29:52,205 óra, 2. Nigel Man­sell 1.336 mp hátrány, 3. Ayrton Senna 57.356 mp hátrány. A világbajnoki pontverseny állása hat futam után: 1. Ayrton Senna 44, 2. Riccardo Patrese 20, 3. Nelson Pquet (brazil, Be- netton-Ford) 16 ponttal. Osztályozok Hétfőn Sári László, a Magyar Labdarugó Szövetség munka­társa - az ígért egyeztetéseket követően - közölte az MTI Sportszerkesztőségével a lab­darúgó NB l-be való bekerülé­sért kiírt osztályozok műsorát. A „rájátszás” ezen a hétvégén megkezdődik, majd a visszavá­gókat a jövő vasárnap, június 30-án bonyolítják le. v' A műsor: június 22., szombat 19,30 óra: Szeged - Diósgyőri VTK, június 23., vasárnap 17 óra: Debreceni VSC - Zalae­gerszegi TE. A visszavágók jú­nius 30-án 16,30 óra: DVTK - Szeged, 19 óra: ZTE - DVSC. A feljutásról a nemzetközi kupákban alkalmazott szabá­lyok döntenek akkor, ha a pont­szám és a gólkülönbség is azo­nos. Az idegenben lőtt gólok duplán számítanak. Ha minden mutató egyezik, úgy kétszer 15 perces hosszabbítás jön, s ha ez sem dönt, úgy a büntetőru- gások következnek. Szombaton foci-juniális ^ I

Next

/
Thumbnails
Contents