Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-11 / 109. szám

1991. május 11.

NÉPÚJSÁG 7

Lassan, de biztosan átalakulni látszik az egykori hagyományos vásár, ahol azért továbbra is lehet kapni selyemcukrot és mézeskalácsot, messzire illatozó házikolbászt is sütnek és a sör is fogy... ám fogyni látszik a vevő is. Mi több, a sok nézelődő között elvész a vásárló. Hiába alakult kisebbfajta össznépi szokássá a vásárba járás, mert a nézelődésen, mustrálgatáson kívül csak az engedi megnyílni a pénztárcáját, akinek valóban szüksége van egy szabadidő ruhára vagy otthon képtelen a kapanyelet saját maga kicserélni. A környék legnagyobb vásáraiban - Pécsett és Szászváron - nagyon sok ismerős köszönti egymást a vasárnapi szórakozás közepette, álldogáljak egy kicsit a fazekas sátra előtt, kiszabadulva a hétköznapi gondok fogságából el-elbeszélgetnek s épp úgy vágyakoznak a jóízű vásárlásokra, mint az áhítozó gyereksereg a vásárfiára. Panaszkodik a gazdaember, aki már bagóért kénytelen malacaitól megválni, az eladókon érződik a mindenáron üzletet kell csinálni forintos kényszere... s közben hömpölyög a tömeg ide-oda. Árulnak a vásáron bóvlit és kegytárgyat, divatfarmert és malacokat, van, mi szem s szájnak ingere, s aki nem hiszi el, legjobb, ha maga jár utána vagy Otós Réka képriportjában lesi el a vásári pillanatokat.

— szs —

VÁSÁRBAN...