Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-10 / 108. szám
4 NÉPÚJSÁG Bonyhád és környéke 1991. május 10. Bukovinai Székely Találkozó Érden Fél évszázad kötelez az emlékezésre A bukovinai menekülés ötvenedik évfordulóján nagyszabású bukovinai székely találkozót és tudományos tanácskozást tartanak május 9-12-e között Érden, melyről Fábián Gergelyt, a Bonyhádi Székely Szövetség elnökét kérdeztük.- Két eseményről kell szót ejtenünk, mert ennek mintegy folytatásaként Bonyhádon május 25-én tartunk találkozót. A négy napos rendezvénysorozat majdnem napra évfordulója a Bukovinából útra kényszerített székelységnek, mert ez a dátum 1941. május 10-e volt, s ez a félévszázad ok és kötelesség is az emlékezésre. Egy dráma újbóli átélése lesz ez sokaknak, mert 41 ezer székely azért kerekedett fel otthagyva kis házát, kevéske jószágát, földjét, vagyonocskáját, hogy ennek fejében megőrizhesse magyarságát. Mert magyar akart maradni. Örültünk, hogy jöttünk, de dráma volt a fellobogózott vonat, a várakozással teli perc, a teli torkokból kiszakadó magyar ének... örömbe bújt keserűség volt ez, de magyar keserűség. Nekünk Németh Kálmánra, s az eltelt öt évtizedre kell visszatekintenünk, arra a Németh Kálmánra, aki sokat tett a székelység megmeneküléséért, s arra a népre, aki ezt átélte. Aztán Bácska is itt van, ami a székelység legnagyobb tragédiája, a történelem hozta dráma volt a bácskai menekülés. Erre emlékezünk a nagyszabású programokat felvonultató érdi találkozón. Annyi székely büszkeséggel, amennyit az emKözhírré tétetik Nemzetiségi napok Május harmadik hétvégéjén nagyszabású programsorozatra kerül sor Nagymányo- kon, ugyanis május 18-19-én tartják a Nagymányoki Nemzetiségi Napok elnevezésű rendezvényt. A rendező a nagymányoki művelődési ház, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány támogatásával készül az eseményre, melyre Németországból is várnak vendégeket. A programról és a meghívott együttesekről a jövő heti információink között bővebben szólunk. A sport segítői Egyre többször szólhatunk arról, hogy a szurkolók, a sportkedvelők a vasárnapi labdarúgó mérkőzés kezdő rúgását megvásárolva is igyekeznek támogatni a sportot. Legutóbb, vasárnap, a Bonyhád - Aparhant mérkőzés kezdőrúgását háromezer forintért a Vasipari Szövetkezet tekercselő műhelyének kollektívája és a „Kis Bika” vendéglő tulajdonosa vásárolta meg. Sokat ígérő utánpótlás Szép sikert értek el a bonyhádi III. számú általános iskola ifjú labdarúgó palántái (5-6. osztályosok korosztálya), akik a nyújtottpályás labdarúgó megyei döntő megnyerésével jogot szereztek arra, hogy induljanak az országos versenyen. Tagságról döntöttek Az Európa Tanács (COE) Európai Ifjúsági Központja - melynek további rövidítése EYC - felvette rendes tagjai sorába a Váraljai Népi Együttest. Telkek vállalkozóknak A györei önkormányzat minden vállalkozó részére, aki a helységben szándékozik letelepedni, közművesített telket biztosít. A megépített kábeltelevíziós rendszeren 160 család élvezheti a műholdas adásokat. A bekötéseket az igények alapján folyamatosan végzik. Kiállítás és bemutató A Microsystem és a bonyhádi áfész közös kiállítás és vásár keretében mutatja be a szövetkezet Rákóczi utca 6. szám alatti irodájában a számítógépekből, szoftverekből, hardverekből, telefaxokból álló kollekciót. Az érdeklődők a helyszínen vásárolhatnak is. További érdeklődésre tarthatnak számot az iskolai oktatást segítő táblamásolók és plakátprinterek. Népviseletről A Tolna Megyei Múzeumi és Levéltári Napok rendezvény- sorozat keretein belül kerül sorra május 15-én délután négy órakor a Völgységi Múzeumban dr.Gémesné Vámos Mária előadására „Mert a fátyol könnyű gúnya ” címmel. A néprajzkutató a bukovinai székelyek népviseletéről szól ezen a délutánon. Beatles a Tháliától Első alkalommal lép színpadra Bonyhádon május 21-én este Mikó István és a Thália Színház zenekara, akik a Mindhalálig Beatles című darabot mutatják be Koltay Gábor rendezésében. A Mikó István, Forgács Péter, Győry Péter, Incze József fémjelezte csapat Lennon, McCartney legismertebb szerzeményeit prezentálja majd. Kiállítás Tavaszy Noémi festőművész kiállítására kerül sor a bonyhádi művelődési központban május 14-én délután öt órakor. A kiállítást Laczkó András, a Somogy című folyóirat főszerkesztője nyitja meg. Közreműködik Decsi Kiss János újságíró is. Emellett Tavaszy István legújabb verseskötetét dedikálja majd ezen az estén, melynek illusztrációit Tavaszy Noémi készítette. Közgyűlés A Bonyhádi Székely Szövetség május 24-én tartja soron következő közgyűlését, melyen megemlékeznek a bukovinai székelyek menekülésének ötvenedik évfordulójáról is. Wernau- bizottság A héten tartotta soros ülését a Wernau-bizottság, melyen értékelték az utazás tapasztalatait, szót ejtettek a május 20-i német nemzetiségi est programjáról, a vendégek fogadásáról, valamint az augusztusi wernaui látogatás programjainak tárgyalására is sort kerítettek. Múzeumi Világnap A Múzeumi Világnap keretében május 18-án ingyen látogathatják meg az érdeklődők a bonyhádi Völgységi Múzeum kiállításait. Levelesláda Semmi nem változott, csak más ül a székben? Az információhiány félreértésekre ad okot Az egykori vendégfogadó, a Vajdahunyadi-féle ház lék elvisel,- így kell megélnünk ezt az eseményt. A főszervező, Kóka Rozália is tiszteletet érdemel, kinek munkája nyomán találkozhat majd a kanadai és a kakasdi székelység. Hadik András szobrának koszorúzása, tudományos tanácskozás, gálaműsor és hálaadó istentisztelet is szerepel a programok között, de lesz kiállítás és író-olvasó találkozó éppúgy, mint filmvetítés. Bonyhád- ról és a Völgységből minden alkalommal képviselve lesznek a székelyek, részt veszünk a programokon is, és nagyon sokan ülnek majd autóba, hogy ezen a találkozón megszoríthassák egymás kezét. Az aparhanti, bonyhádi, teveli, bátaszéki, felsőná- nai, izményi, kakasdi, lengyeli, mözsi együtteseink május 12-én lépnek fel. * így írt Illyés Gyula: „Gombolyagként kibomolva Tekerül le Hadikfalva. Futó fonál az orsóról: Istensegíts egy szekér sor.” Pékek, péktörténetek A férfi a kenyeres stand előtt álldogállt, eléggé tanácstalanul. Képtelen volt választani a sokféle kenyér között, mert látott alföldit és erzsébetit, mi több, kukoricásat és franciát, s ki tudja még hányfélét nem... Végül zsemlét vett, s a csodálkozó eladót egy történettel fizette ki, mondván:- Két pék beszélget, kérdi az egyik a társát:- Na, mi van a markomban? Mire a másik:- Jó vicc, mi más, mint zsemle. Huncut kuncogás közepette kérdezett vissza a másik:- Rendben, de hány... ?! Régi olvasónk ragadott tollat, s a következőkről írt.- „Úgy érzem, ha a következő esetet nem írom le, megüt a guta. Azt olvastam, hogy a bonyhádi polgármesteri hivatalnak nincs pénze a strand üzemeltetéséhez. Akkor megkérdezhetnénk, hogy a volt Vajdahunyadi-féle házat (Perczel utca 95.), ami romos, miért újítják föl, és miből? Hónapok óta dolgoznak ott a költségvetési üzem dolgozói, gondolom nem kis órabérért. Az egyik helyen ha felhúznak egy falat a másik oldalon kidől, felmásztak a tetőre, beszakadt a padlás... Új ajtókat, ablakokat falaznak be, de ez mind nem számít, rendületlenül dolgoznak tovább. Nem lett volna olcsóbb földig ledönteni, meghirdetni a telket és másra használni? Ötletet is adnánk ha megkérdeznék a lakosságot. .. van egy jólmenő téeszünk, lehetett volna tejcsarnok, húsbolt, ahol mondjuk olcsóbban mérnék a húst, mint például Újiregen. Aztán van egy malmunk is, lehetne zsákos lisztet is árulni. (A múlt héten számoltunk be a GMV bonyhádi üzemének új boltépítéséről. A szerk.) Ezek mind segítenék a kispénzű embereket, a polgár- mesteri hivatalnak ezen kellene elgondolkodnia, és akkor biztosan nagyobb lenne a reményünk arra, hogy azt higgyük: itt valami változott. Amíg az állampolgár úgy látja, hogy a pénzével - amit keservesen oszt és szoroz - így bánnak, addig meg van róla győződve, még semmi nem változott, csak más ül a székben. Kérdezzük, ha a saját pénzükből kellett volna tataroztatni ezt a házat, akkor is áldoztak volna ennyit erre az épületre?” A levél írója kérte, ne hozzuk nyilvánosságra a nevét, így aláíró ezúttal e sorok alatt nincs! * Sebestyén Lajos műszaki osztályvezető a következőket mondta el válaszként: - A Perczel utcai épületfelújítást felmérés előzte meg, előzetes költségszámítás is igazolta, hogy a felújítás gazdaságosabb, mint egy új épület megépítése. Az ügyet meggyorsította az a tény, hogy 1990-ben pályázatot írtak ki az elmaradott kategóriájú lakások felújítására. Ezen a pályázaton a Költségvetési Üzem is részt vett, és sikeres pályázatukkal elnyerték az épület felújításához szükséges összegnek több mint nyolcvan százalékát. A fennmaradó összeget sem a lakosság zsebéből vettük ki, mert az ingatlankezelésből befolyt összeg fedezi, így ez nem terheli a város költségvetését. Öt komfort nélküli lakás volt itt, ebben egy szükséglakás is. A felújítást követően négy összkomfortos lakásunk lesz, és a húsbolt raktárterülete megnő és természetesen szociális blokk is készül hozzá. A város egyik legkorábbi épületének felújításával az volt a szándékunk, hogy mint egykori vendégfogadót legalább emlékében megőrizzük az utókornak. Angol órán divatbemutató Egy lépéssel az oktatási reform előtt? Interjú Bősze István igazgatóval- Az 1984-ben készült korszerű általános iskolát jobbára azok a szülők ismerik, akiknek a gyermeke ebbe az intézménybe jár. Önök ennél többre vágynak, különösen a nyelvoktatás terén.- Koncepciónk röviden: a legtöbb információt szolgáltatni, magas szakmai követelményeket támasztani. A kezdeti két év az összerázódás időszaka volt, s mára eljött az az idő, amikor sokkal több lehetőséget kell nyújtani a tanulónak. Angol nyelvet tanuló osztályt indítottunk, de ellentétben a tagozatos osztállyal, nem elsőben kezdték a nyelv- tanulást a gyerekek, hanem először a magyar nyelvben szereztek ismereteket, s harmadik osztálytól indult a nyelvoktatás, ami megfelelő előképzettségre épült.- Igen ám, de mit tud erről az a szülő, akinek a gyereke más iskolába jár? Velük is számolt valaki?- Minden másodikos tanulónak meghirdetjük a felvételit, akik tagozatos formában kívánják az angolt tanulni. Járjanak bármelyik iskolába, ha megfelelnek, mi felvesszük őket. Városi beiskoláztatásról van szó.- Egy osztályban, ha jól tudom 22 tanulóval számolnak. Mi lesz ha igen sokan jelentkeznek?- Akkor indítunk két osztályt, de később a 22 tanulót is két csoportra bontjuk, s a kiemelkedő képességűek nyolcadik után alapfokú nyelvvizsgát is tehetnek. Megfelelő szakgárda fogja tanítani a nyelvet.-A szakmai oktatás színvonalát fejleszteni kívánják, s felvették a kapcsolatot az Amerikai Béke Hadtesttel is ennek érdekében.- Arra szeretnénk kérni őket, hogy egy angol tanárt küldjenek - akinek az iskola lakást is biztosít - a kollégák segítésére.- További érdekességgel is tud szolgálni''-A kollégák a második félévben az óvodai nagycsoportban játékos keretek között már megkezdték a gyerekek oktatását a nyelvre. A költségeket iskolánk vállalta magára.- A városban nem szabad megfeledkezni a nemzetiségi nyelvoktatás kérdésköréről.- így igaz, nálunk is folyik elsőtől nyolcadikig nemzetiségi nyelvoktatás 15 osztályban 259 tanulóval, ez közel az iskolai létszám fele. Következő tanévtől öt végzett német szakos kollégánk segíti e területet. A kiváló- akat itt is szeretnénk alapfokú nyelvvizsgáig eljuttatni. Célunk a nyelvoktatás megfelelő felkarolása, úgy, hogy a kollegák és a gyerekek is sikerélményhez jussanak. A 75 angolosunk négy osztályban tanulja a nyelvet, s ha látnák, hogyan folyik egy órán divatbemutató keretében a nyelvtanulás... az maga már élmény. Hétköznapjaink pillanataiból újra nekiveselkedjünk a rokon építkezésének. Nap-nap után változó világunkban egyre több a bizonytalanság, rövid beszélgetésben tudjuk meg, hogy egyik régi ismerősünk egyre kényelmetlenebbül érzi magát a szövetkezete által „biztosított” kényszerszabadságolás idejének nyúlásával... másik pedig egyszerűen kapja magát és útra kerekedik Németország felé, mert ott kapott munkát. Az építőiparban dolgozók abban reménykednek, hogy majdcsak akad munkájuk, egy korosztály a mesébe illő huzavonát tartja nyűgösnek, ami a kártalanítás körül alakult ki, s jópárszá- zan semmi mást nem várnak szűkebb környezetünkben mint munkát. Megélhetést. Akad értelmiségi ismerős, akitől úgy A pénteki malacpiacon olcsó volt a hízónak való akarják számon kérni az önállóA csalfa május minden percét ki kell használni, hogy az esőmentes órákban ellássuk a kisA kiskertben ságot, hogy előtte mindenben megkötik a kezét, s akad akinek még mindig az olaszok elleni vereségünk a legnagyobb keserűség. Időközben a kifli ára kettő forint fölé emelkedett... kertben Nap felé törő krumplil palántázzuk a fóliából kikerül paprikát és paradicsomot, é;