Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-27 / 122. szám
2 NÉPÚJSÁG 1991. május 27. Hóm Gyula Rotterdamban Lengyel és Majos az áldozatokra emlékezett Akik még ma is gyászolnak Lengyelben Élénk visszhangja volt az északatlanti közgyűlés rotterdami tanácskozásán Horn Gyula szombaton kifejtett elgondolásának az európai „kooperrativ állam” státus megteremtéséről. Német és szovjet, illetve közép-kelet-európai országok küldöttei részéről is hangzottak el hozzászólások. Bruce George, a NATO- közgyűlés politikai bizottságának eddigi elnöke, külön beszédben méltatta Magyarország úttörő szerepét és Horn Gyula hozzájárulását az európai változásokhoz és átadta a volt külügyminiszternek, az Ország- gyűlés külügyi bizottsága jelenlegi elnökének a közgyűlés ajándékát. Horn Gyula elmondotta: olyan új státusra gondol, amelynek értelmében Magyarország szorosan együttműködik a létező nyugati integrációs szervezetekkel, köztük a NATO-val és a nyugat-európai unióval, és ezek a szervezetek ily módon szavatolják az illető országok biztonságát. A kooperatív államok egymással is szerződnének és a kétoldalú kapcsolatokban is megvalósítják az együttműködést. Horn Gyula szerint az észak-atlanti közgyűlés vitája azt tükrözi, hogy a kelet-közép-európai térség biztonságával kapcsolatos útkeresésben szívesen fogadnak minden új elgondolást. A felszólaló szovjet A három balti köztársaság parlamentjének elnöke azt a vádat emelte a Kreml ellen, hogy összehangolt támadást indított a balti függetlenségi törekvések ellen. A balti tanácstagjai közös nyilatkozatukban arra szólították fel a világ kormányait és parlamentjeit, hogy tiltakozzanak a lett és litván, továbbá az észt vámőrposztok elleni sorozatos támadások ellen. Moszkva ismételten cáfolta, hogy az éjszakai akciókhoz a központnak köze van, sőt azt is, hogy a különleges belügyi egységek hajtanák végtábornok ugyanakkor ellenezte, hogy Európát régiókra tagolják, s Kelet-Közép-Európát, például, külön kezeljék. A szovjet küldött hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Európa területének jelentős részét alkotja, s nem lehet attól külön választani. A bolgár, lengyel, cseh-szlovák képviselők méltatták Horn Gyula elgondolását, vagy ahhoz hasonló elképzeléseket fejtettek ki. Román részről egy közép-európai unió tervét ismertették. Ez azonban - mondotta Horn Gyula - a Varsói Szerződésnek valami más formában való felélesztése lenne, és elkülönülést jelentene a nyugati integrációs szervezetektől, ezért nem helyeselhető. Egy amerikai hozzászóló szerint a térség országai az európai közösséghez való csatlakozással a körvonalazódó európai védelem részeseivé is válnának. Mindenki keresi az új megoldásokat, ami a tanácstalanságot is tükrözi, mutatott rá az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A lényeg az, mondotta, hogy ne csupán a közeli és a távoli nagyhatalom garantálja a biztonságot, hanem az a nyugati integrációs szervezetekkel való új párbeszédben, együttműködésben, ha lehet szerződéses kapcsolatban valósuljon meg. re őket. Ugyanakkor Landsbergis litván parlamenti elnök rámutatott, hogy a Kreml mindig is hevesen ellenezte e határposztok felállítását, hiszen e lépés a függetlenségre törekvőbalti köztársaságok hatóságainak egyik első önálló lépése volt. Az álarcot viselő „feketesapkások” a múlt héten már tucatnyi ilyen létesítménynél jelentek meg, bántalmazták a vámosokat és felgyújtották az épületeket. A támadások folytatódtak, s a baltiak állítása szerint egyre hevesebbé válnak. Göncz Árpád Amerikáról Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap délelőtt hazaérkezett egyesült államokbeli magánlátogatásáról. Az államfő az Emanuel Alapítvány meghívására tett utazást Amerikában, s látogatását összekötötte különböző szintű politikai találkozókkal is. Ezek sorából kiemelkedett a Bush elnökkel és tanácsadóival megtartott eszmecsere, amelynek jelentőségét Göncz Árpád a repülőtéren megjelent újságírók előtt tömören úgy foglalta össze: az Egyesült Államok jóindulattal viseltetik a magyarországi törekvések iránt, s kész minden szinten segítséget nyújtani azok valóra váltásához. A jóindulat egyik kézzel fogható jeleként már a jövő héten Magyarországra érkezik amerikai szakértők egy csoportja. Ami Magyarország megítélését illeti, Göncz Árpád vélekedése szerint egyenesen „ijesztő” az az optimizmus, amellyel amerikai körútja során találkozott. A hivatalos körök, az üzleti élet képviselői, stöbbségükben a magyar emigráció tagjai is lelkesítő perspektívákat vázoltak Magyarország fejlődéséről. A magyar államfő - megköszönve ezt a kedvező megítélést - realista, higgadt megközelítésre intette Magyarország tengerentúli híveit. Hangoztatta, hogy az országnak elsősorban nem segélyekre van szüksége, hanem az amerikai működőtőke növekvő mértékű magyarországi jelenlétét kívánja. A kapcsolatok örvendetes alakulását értékelve a köztársasági elnök kiemelte, hogy elfogadás előtt áll egy szenátusi javaslat, amelynek értelmében gyakorlatilag törölnék azt a hátrányos megkülönböztetést, amely Magyarországot az úgynevezett kommunista befolyás alatt álló országok közé sorolta. Összességében az elnöki látogatás egyfajta „mélyszántás” volt, amely előkészíti a talajt a konkrét kezdeményezések vetésének. Közel fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Lengyel község Is méltóképpen emlékezhessen II. világháborús elesettjeire és elhur- coltjaira. A kegyeleti aktusra szombaton délelőtt került sor, amikor is Mayer Mihály pécsi megyés püspök tartott szentmisét a helyi római katolikus templomban a hatvan áldozat emlékére. Erdős László ezredes, a II. világháború Tolna megyei halottaiért elnevezésű alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében arra mutatott rá, hogy ezen a napon megadatott a történelmi adósság törlesztése, s méltóképpen lehet búcsúztatni a tragikus sorsú áldozatokat. Ezt követően leleplezte az elhunytak nevét megörökítő emléktáblát, melyet Mayer Mihály szentelt fel. A márványtábla alá pedig a helyi intézmények, gazdasági egységek képviselői, illetve a hozzátartozók helyezték el a kegyelet koszorúit és virágait. * Ünnepi istentisztelettel, majd evangélikus egyházi közgyűléssel emlékeztek Bonyhád-Majoson a település nyolcvanegy áldozatára vasárnap délután. , A megemlékezésen - melyen dr. Harmati Béla evangélikus püspök is részt vett - leleplezték az elhunytak névsorát tartalmazó emléktáblát is.- szá Mayer Mihály celebrálta a szentmisét foto: gottvald karoly A balti tanács felhívása Harcok, menekülők Etiópiában Az etiópiai felkelők tegnap elfoglalták a fővárostól 50 kilométernyire fekvő 40 ezer lakosú Debre Zeit várost, és az ottani légitámaszpontot, és ezzel diplomaták értékelése szerint gyakorlatilag harcképtelenné tették a kormányhadsereg légierejét. Jemeni bejelentés szerint ugyancsak tegnap átmenekült Jemenbe az etióp haditengerészeti erők jelentős része: 11 hadihajó és mintegy 3000-4000 tengerész. A szombaton elfoglalt vörös-tengeri kikötővárosból, Aszebből vasárnap 3000 kormánykatona és számos polgári lakos menekült át a szomszédos Dzsibutiba. Eközben Addisz-Abebából folyamatosan menekítik ki a külföldi állampolgárokat: vasárnap 210 olasz, 240 francia és ötven német állampolgár hagyta el az etióp fővárost. Az etióp légitársaság szóvivője bejelentette, hogy vasárnap estétől bezárják az addisz-abebai repülőteret, a vállalat mától Kenya fővárosából, Nairobiból indítja és ott fogadja nemzetközi járatait. Austria Lotto A játékhét fogadási díjainak megállapítása tegnap 1991. május 26-án a kővetkező eredményt mutatta: 2 039 802 darab leadott szelvény összesen 74 508366 schilling AustriaLotto fogadási díjat jelent. A teljes AustriaLotto nyereményösszeg 37 254183 schilling. Ebből a hatosra 11 176 255 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 3, 7,9,23,24,35, pótszám: 21. A teljes Joker fogadási díj 16676750 schilling. Az első nyerőosztály a Joker 2 501 512 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Joker-szám a következő: 915 883. PRIVATIZÁCIÓS ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az Állami Vagyonügynökség megbízásából ÉRTÉKESÍTJÜK- Szekszárdon Garay tér 8. volt Tanácsklubot 1991. július 5. 10 órakor. A Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat- Népművészeti boltjának (Szekszárd, Széchenyi utca 29/31.) tulajdonjogát 12 500 000 Ft-ért, bánatpénz: 625 000 Ft, privatizációs költség 500 000 Ft.- Garay borozó (Szekszárd, Széchenyi utca 29/31.) tulajdonjogát 4 500 000 Ft-ért, bánatpénz: 225 000 Ft, privatizációs költség: 150 000 Ft.- Fortuna presszó (Bonyhád, Perczel M. utca 6.) bérleti jogát 1 200 000 Ft-ért, bánatpénz: 60000 Ft, privatizációs költség 100000 Ft.- Italbolt (Tolna, Arany J. utca 1.) tulajdonjogát 1 800 000 Ft-ért, bánatpénz: 90000 Ft, privatizációs költség: 120000 Ft. Bánatpénzre, privatizációs költségre kedvezményes hitel nem vehető igénybe. Jelentkezés feltétele: A bánatpénz letétbe helyezése 1991. június 20-ig a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat központjában (Szekszárd, Széchenyi utca 29/31.). További információt és írásbeli tájékoztatót ad ugyanitt Nagy János (8-12 óráig), telefon: 74/12-177, valamint a szervezést és az árverést lebonyolító dr. Keskeny Ildikó (221. Sz. Jogtanácsosi Munkaközösség Veszprém, Megyeház tér 2., telefon: 80/22-616). (186) |anyagbiztosítás=economos +AGROKER1 5602 Békéscsaba Szerdahelyi u. Tel.: 66-22-366 1601 Budapest Cservenka M. u. 107. Tel.: 163-5430 4013 Debrecen Diószegi u. 3-5. Tel.: 52-13-606 7401 Kaposvár Jutái u. Tel.: 82-20-853 6000 Kecskemét Halasi u. 29. Tel.: 76-20-298 Becs • Mályi A. c . ,, , «Budapest —«Debrecen fW Szombathely^ ,.Szo|nok / • Kecskemét^ • Kaposvár «Békéscsaba ged < Pécs > Szeg 3434 Mályi Kistokaji u. 34. Tel.: 46-91-328 7601 Pécs Megyeri u. 64. Tel.: 72-26-255 6701 Szeged Dorozsmai u. 33. Tel.: 62-61-882 5001 Szolnok Kombájn u. 1. Tel.: 56-32-805 9700 Szombathely Pálya u. 5. Tel.: 94-14-530 Beszerzési problémáiban segítünk: • Hidraulikus és pneumatikus berendezések tömítései, javítókészletei - földmunkagépekhez - traktorokhoz - munkagépekhez • ékszíjak, • csapágyak, • szimmeringek, • seegergyűrűk, • ragasztók, • hidraulikatömlők, • személygépkocsi-alkatrészek. KERESSE A FENTI AGROKEREKET! cconomof (192/40) IMINÖSÉG * SZERVIZ * FINANSZÍROZÁSI SEGÍTSÉG !