Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-24 / 120. szám

Az Agrárkamara közgyűlése Tegnap délután tartotta első közgyűlését a Tolna Megyei Agrár­kamara, amely egy éve alakult. Szentes Nándor, a kamara elnöke értékelte a szervezet elmúlt egy­éves munkáját, ezt a beszámolót a jelen lévő tagok - túlnyomórészt mezőgazdasági nagyüzemek ve­zetői - egyhangúan elfogadták. Az ágazat válságos helyzetével kap­csolatban azonban heves vita ala­kult ki, amelyben részt vettek a köz­gyűlésen megjelent Tolna megyei országgyűlési képviselők is. A bi­zonytalan helyzettel és a mezőgaz­dasági kormányzat munkájával elégedetlen agrárszakemberek­nek dr. Pálos Miklós fejtette ki ál­láspontját: „nincs recept, s ne is várja senki felülről a megoldást, a kivezető utat minden közösségnek magának kell megtalálnia.” A csatornajavító berendezés gya­korlati bemutatása FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY hoztunk, köztük jelentős a jó hőszi­getelő képességű, tíz centiméter vastagságú poliuretán hablemez, amelynek egyik, vagy mindkét ol­dala PVC falburkolóval ellátott, így kész szerkezeti elemként beépít­hető a lakásokba, épületekbe. Újdonság a mozgatható zsalu- gáterrel felszerelt ablak, a zárható harmonikaajtó és a meglévő abla­kokra szerelhető, hang- és hőszi­getelő pótüveg számára készített, nyitható, koextrudált lágy PVC ke­ret is.- áa ­Trabant a Nílus partján Az NDK népautója, a Trabant, amelynek utolsó példányát április 30-án gyártották le, Egyiptomban fog „újjászületni”. A zwickaui Sachsenring Automobilwerke GMBH és egy egyiptomi vállalkozói konzorcium között április közepe óta létezik előzetes megállapodás vegyes vállalat alapításáról. A szer­ződés értelmében a zwickaui üzem gyártósorát Egyiptomba szállíta­nák, ahol a Trabant újjászületne. Az egyiptomi gyár Németország­ból kapna Volkswagen Polo-moto- rokat, Zwickauból pedig alvázegy­ségeket is. A Trabant Nílus-parti összeszerelésénél döntően esett latba a Trabant műanyag karosz- szériája, mivel a forró-nedves egyiptomi éghajlaton a fémkarosz- széria gyorsan berozsdásodik. Magyar­albán megbeszélés Szokai Imre külügyminisztériumi helyettes államtitkár tegnap fogad­ta Shpetim Caushit, az Albán Kül­ügyminisztérium főosztályvezető­jét, aki a két külügyminisztérium közötti rendszeres konzultáció ke­retében rövid munkalátogatást tett Magyarországon. A megbeszélésen áttekintették a tervezett külügyminiszteri találko­zó előkészítésével kapcsolatos teendőket, az egyenletesen fejlődő magyar-albán kapcsolatok alaku­lását, és több, időszerű nemzetközi politikai kérdést. Szendvicsgyerekek reklámja az utcán FOTÓ: ÓTÓS Bankprivatizáció A kormány tervbe vette ugyan a magyar bankok privatizálását, de ez nem vihető keresztül oly gyorsan - közölte dr. Botos Katalin tárca nélküli miniszter Bécsben. Bár világos elképzelések vannak már, például arról, hogy a bankok többségének magyar, ha nem is feltétlenül állami tulaj­donban kell maradniok, a keretek még tisztázatlanok. Magyarország ha­marosan modern, nyugati mércéval mérve is megfelelő banktörvényt léptet életbe. Az Antall-kormány személyi változásai Az 1990. május 23-án hivatalba lépett Antall-kormányban az elmúlt 12 hónap alatt több ízben történtek személyi változások. A legnagyobb mozgás a tárca nélküli miniszterek körében volt ta­pasztalható: az egyetlen miniszter, aki már egy éve hivatalban van, a független Mádl Ferenc. Szintén 1990. május 23-án nevezték ki Gerbovits Jenőt és Kiss Gyulát (mindketten FKgP), Gerbovits azonban ez év januárjában kivált a kormányból, Kiss Gyula pedig munkaügyi miniszter lett. Elődje, Győriványi Sándor (FKgP) kikerült a kabinetből. Nagy Ferenc József (FKgP) január 16-án került át a Földművelésügyi Minisztérium élé­ről a tárca nélküli miniszterek közé. Azóta Gergátz Elemér (FKgP) a földművelésügyi miniszter. A december végén történt kor­mányátalakítással került a kabinet­be tárca nélküli miniszterként Gál- szécsy András (független), ekkor kapott az addig tárca nélküli Bo- ross Péter (független) megbízást a belügyek irányítására. Elődje, Hor­váth Balázs (MDF) tárca nélküli mi­niszterként folytatta pályafutását. Botos Katalin (MDF) a Pénzügymi­nisztérium politikai államtitkári székéből került a tárca nélküli mi­niszterek sorába. Szintén decem­ber vége óta tárca nélküli miniszter a független Pungor Ernő. A decemberi kormányátalakítás változást hozott a Pénzügyminisz­térium élén is: Rabár Ferenc (füg­getlen) helyére a szintén független Kupa Mihály került. A többi minisz­tériumot a már 12 hónapja hivatal­ban lévő miniszterek vezetik. Nem busójárás volt tegnap délután Szekszárdon, csak any- nyi történt, hogy szendvicsem­bernek öltözött gyerekek tejet, kakaót, sajtféleségeket kínál- gattak a járókelőknek. A szíves invitálásnak nem lehetett ellen­állni, így aztán még azok is a Tolna Megyei Tejipari Vállalat termékeivel tértek haza, akik máskor nagy ívben elkerülték a hasonló finomságokat. S ki tudja, néhányan talán ettől a naptól kezdve módosítanak az étrendjükön. A szekszárdi 1 -es és a 4-es iskola tanulóitól megtudtuk, hogy a Nemzetközi Tejszövet­ség az idén május 23-át nyilvá­nította tejnapnak. Tegnap tejnap Sajtot, kakaót kínáltak Tolna megye a BNV-n Újdonságok a műanyag-feldolgozásban ponor néven egy budapesti szék­helyű kft-t merev csatornacsövek és elektromos védőcsövek gyártá­sára, forgalmazására. Néhány hé­ten belül megérkeznek Svédor­szágból Szekszárdra az első gyár­tóberendezések és röviddel utána megindul a termelés. Nagy jelentőséget tulajdonítunk egy másik új vállalkozásunknak is. A csehszlovák Ziara műanyag-fel­dolgozó céggel vegyes vállalatot hozunk létre csehszlovákiai telep­hellyel. Az erre vonatkozó szerző­dést 1-2 hónapon belül aláírjuk. Azért fűzünk nagy reményeket eh­hez, mert északi szomszédunk a műanyag-feldolgozás területén kevésbé fejlett mint mi, és az ellá­tatlan terület jó piacnak ígérkezik a termékeink számára. Az elképze­lés az, hogy extrudált félkészter­mékeket szállítunk ki és az ottani közös vállalatnál történik a konfek­cionálás, vagyis a kész harmoni­kaajtók, polc- és fiókrendszerek összeszerelése. A partner Ziara cég a műanyagok fröccsöntésére szakosodott, az ö termékeiket pe­dig mi forgalmazzuk a magyar pia­con. A BNV-re más új termékeket is A szerdán megnyílt tavaszi BNV elmaradhatatlan kiállítója a szek­szárdi Gemencplast Műanyag-fel­dolgozó Részvénytársaság.- Milyen új termékeket hoztak az idei BNV-re? - kérdeztük Baltavári István igazgatót.- Sok újdonságról számolhatok be mind a termékek területén, mind egyéb vonatkozásban. Ausztrál li- cenc alapján megkezdtük a RIB- LOC csatornajavitó rendszer gyár­tását. Ennek az a lényege, hogy egy általunk gyártott PVC-profilból egy speciális berendezés egészen szűk helyen -tehát egy függőleges aknában is - képes tetszőleges át­mérőjű csövet tekercselni és azt előretolni a régi, felújítandó csator­nába. így felbontás nélkül elvégez­hető a javítás. A csőgyártás területén más vo­natkozásban is előrelépünk, ugyanis a világ egyik legnagyobb csőgyártójával, a svéd Uponor céggel közösen létrehoztunk Hu­Újdonság a mozgatható PVC zsalugáter Baleset Dombóváron Május 22-én délután Dombóvár belterületén dr. Galambosi László pécsi la­kos személygépkocsijával előzés után visszatért a menetirány szerinti jobb ol­dalra és nekiütközött a ke­rékpárral haladó Balogh Lászlóné nyugdíjas dom­bóvári lakosnak. Balogh Lászlóné súlyos sérülést szenvedett. Jeszenszky - Rómában Jeszenszky Géza ma­gyar külügyminiszter két­napos moszkvai látogatá­sát befejezve tegnap a ké­ső délutáni órákban a szovjet fővárosból Rómába utazott. Részvét­távirat Göncz Árpád köztársasági elnök Ramaszvami Venkataraman el­nöknek, Antall József miniszterel­nök Csandra Sekhar ügyvezető miniszterelnöknek részvéttáviratot küldött Radzsiv Gandhi volt indiai miniszterelnök, az Indiai Nemzeti Kongresszus ■(I) párt elnökének tragikus halála alkalmából. Für La­jos honvédelmi miniszter tegnap Indiába utazott, hogy a magyar kormány képviseletében részt ve­gyen Radzsiv Gandhi gyászszer­tartásán. Sonia Gandhi nem lesz pártelnök Sonia Gandhi visszautasította azt az ajánlatot, hogy meggyilkolt férje örökébe lépjen és átvegye az Indiai Kongresszus Párt (I) vezeté­sét. Az elutasító döntést az özvegy tegnap nyilatkozatában tette köz­zé. Ebben kijelentette: mélysége­sen meghatónak és nagy megtisz­teltetésnek tekinti a párt ajánlatát, de az őt, és gyermekeit ért tragédia miatt nem tudná ellátni a pártel­nöki funkcióval járó feladatokat. A 44 éves, olasz származású So­nia Gandhit a párt munkabizottsá­ga szerdán, egy nappal a Radzsiv Gandhi elleni gyilkos borfibame- rénylet után egyhangú szavazás­sal, távollétében választotta pártel­nökké. Elutasító döntése most súlyos helyzetbe hozta az Indiai Kongresz- szus Pártot, mivel jelenlegi vezetői közül senki sem tudna rövid idő alatt többségi támogatást sze­rezni. Hadirokkantak gyűlése A Magyar Hadirokkantak Szö­vetsége Tolna megyei tagozatának tagjai, és leendő tagjai részére az ez évi második gyűlését 1991. má­jus 27-én, hétfőn tartja Szekszár­don, a Babits Mihály Művelődési Központ márványtermében, dél­előtt kilenc órai kezdettel, melyre szeretettel hívnak, és várnak min­den érdeklődőt. Ünnepi közgyűlés A Tolna Megyei Tudományos Is­meretterjesztő Egyesület a TIT megalakulásának 150. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tart május 25-én délelőtt fél tízkor Szekszárdon, a Beloiannisz u. 1 -3. II. emeleti tanácskozóban. Az ünnepi közgyűlésen dr. Gesztesi Tamás, az egyesület el­nöke tart előadást a társulat meg­alakulásáról, majd tájékoztató hangzik el a Tolna Megyei Tudo­mányos Ismeretterjesztő Egyesü­let tevékenységéről. Bonyhád és környéke (4. oldal) Bánffy György Szekszárdon Tegnap Szekszárdon a Gemenc Szálló nagytermében a Szekszárdi Vadászklub rendezésében tartott összejövetelen Bánffy György, az Országos Magyar Vadászati Véd­egylet elnöke a vadászati törvény- tervezetről, a vadgazdálkodás ak­tuális gondjairól tartott tájékoztatót, majd válaszolt a jelenlévők kérdé­seire. Egy kocsit kétszer lopott (3. oldal.)

Next

/
Thumbnails
Contents