Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-03 / 102. szám

4 NÉPÚJSÁG Bonyhád és környéke 1991. május 3. Amíg autózhatunk Dr. Jurisits József Mikola-díjas A klubtagokért szorgoskodva A szakma elismerése Mennyi is most a benzin...? Már rátették azt a három forintot - kér­dezgetjük egymástól, miközben erősen megemelkedett az alkat­részár is, s ahányszor autóba ülünk, akarva-akaratlanul, ez jut az eszünkbe. Amikor év elején befi­zettük a Magyar Autóklub éves tag­díját, észrevettük, hogy az élet ná­luk sem lett olcsóbb. Aki mint új tag kíván belépni a klubba, nem há­romszázötven, de hétszáz forintot szurkol le elsőre. Ezzel együtt is belátható, hogy az autósnak előnyt és biztonságot jelenthet a klub. Tolna megyében már több mint 17 ezer autós rendelkezik e csikós kis kártyával és élvez bizonyos elő­nyöket. A két műszaki állomás mellett - Szekszárd és Bonyhád - miniállo­másokon is segítenek az autóso­kon, így Bátaszéken és Tevelen, no és a megyeszékhelyen is. Bonyhá- don kedden és pénteken van óriás A hét hét napján műszaki vizsgáztatás folyik forgalom a műszaki állomáson, amikor az autóklub munkatársai a személygépkocsik és motorkerék­párok műszaki vizsgáztatását vég­zik. A Völgységben élő autósoknak Futómüellenörzés közben azzal is segítségére vannak, hogy előzetes műszaki állapotfelmérés­sel és szaktanácsadással állnak mindenkinek a rendelkezésére, s a Mozgássérültek Egyesületével megkötött megállapodás alapján az előzetest ingyen végzik annak, aki ilyen igazolvánnyal rendelke­zik. Bonyhádon is hitellevélhez jut­hat a külföldre utazó autós, aki akár sátras utánfutót is bérelhet a klub­tól. Alkatrészraktárt alakítottak ki az állomáson, s vállalják a kocsik' műszaki vizsgára való felkészítését is, mi több, olyan próbálkozással igyekeznek májustól az autóklub tagjainak kedvezni, ami eddig nem volt - nevezetesen reggel hat óra­kor kezdenek, s ha igény mutatko­zik rá, akár este nyolcig fogadják az autóst. Amennyiben a város és városkörnyék autósai ezt jónak ta­lálják, két műszakot alakítanak ki a színvonalasabb szolgáltatás érde­kében. A fizikatanárok legrangosabb ki­tüntetését, a Mikola-dijat adomá­nyozta a bonyhádi Petőfi gimná­zium tanárának, dr. Jurisits József­nek az 1891-ben alapított Eötvös Loránd Fizikai Társulat. E kitünte­téssel azokat jutalmazzák, akik a legtöbbet tették a magyar fizika ok­tatásának fejlődéséért. Az örökifjú Jurisits József méltán népszerű tanítványai és kollégái körében, s hitvallása, mellyel mun­kájának él, figyelemre méltó. - A ta­nár-diák viszony kialakításakor igyekszem elérni, hogy a diák érez­ze, egyenrangú partnerként keze­lem, ám érezze ázt is, mégsem va­gyunk egyenrangúak, s tudja, nem alaptalanul állok a katedrán. Nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniség, aki hatni tud környeze­tére, kinek szakmai tudását már évekkel ezelőtt számos díjjal, kitün­tetéssel ismerték el.- Rangos díj, valóban. Egy törté­net jut eszembe erről. Tizenöt éve, egykori egyetemi módszertan­professzorom képeslapot küldött, mely saját kísérleti összeállítását ábrázolta. Nekem azt írta, Mikola- díjjal kívántak kitüntetni, de ehhez be kell lépnem az Eötvös Loránd Fizikai Társulatba... Ha a fővárosban élek, talán sok­kal könnyebben kiderült volna, hogy már évek óta tagja voltam a társulatnak. Vidéki tanár, aki azt vallja, a meg­Az oldalt készítette Szabó Sándor és Ötös Réka. Kö­szönjük olvasóink segítségét, továbbra is várjuk észrevéte­leiket. Új formában, jobb formában? Átalakul a költségvetési üzem Tűzoltók érkeztek Baden-Württemberg tartomány­beli tűzoltók érkeztek Bonyhádra Mundelsheimből és Wernauból, összesen tizenhatan. A kapcsolat már évekkel ezelőtt kezdődött a bonyhádi önkéntes tűzoltókkal, s mint az Hübner András egyesületi elnök elmondta, a mundelsheimiek korábban már egy Opel típusú tűz­oltógépkocsit ajándékoztak a vá­rosnak. A mostani látogatás négy­napos programjában az a paksi verseny viszi a prímet, melyen a kilenc mundelsheimi és a hét wer- naui tűzoltó összeméri tudását. Az elmúlt években mártöbb láto­gatást tettek a bonyhádi önkéntes tűzoltók a két német kisvárosban, és bátran elmondható, hogy szo­ros barátságot kötöttek egymás­sal, s e baráti szálak kapcsán szál­lásolják el a vendégeket a bonyhá­di családoknál. Az érkezést követő napon a két vendégcsapat Paksra utazik gyakorolni, majd a közös ebédet követően a bonyhádi tüzol- tómúzeum megtekintése, valamint a Völgységi Múzeumban tett láto­gatás jelenti a programot. Május 4-én kerül megrendezés­re Pakson, és a két német csapat részvétele érdekes színfoltja lesz a versenynek, melynek eredmény- hirdetésére délután négy órakor kerül sor. A paksi polgármester ezt köve­tően várja a csapatokat állófoga­dásra és egy bonyhádi közös va­csoraprogrammal búcsúzik egy­mástól a tűzoltógárda. A vendégek hétfőn utaznak haza. Szakmai tapasztalatok cseréje, barátság és verseny nagyszerűen megférnek egymással e kapcso­latban, s amikor a Baden-Württem­berg tartományi minisztérium ille­tékese az első találkozást össze­hozta, gyanúm szerint valami pon­tosan ilyesmire gondolt. íme a pél­da, nem feltétlenül kell leragadni a hivatalos formánál, mert a barát­ságok derűt hoznak a hétközna­pokba. A régi formában semmiképpen nem működhet tovább a költségve­tési üzem, hiszen az eddigi jogállás szerinti működési feltételek meg­szűntek. Az átalakulás elkerülhetet­len. Ennek lehetőségeiről kérdeztük Sebestyén Lajos műszaki osztályve­zetőt, aki a következőkben foglalta össze a változás körülményeit.- A régi forma szerint már nem működhet az üzem, az új forma pe­dig még nem alakult ki. Az átmeneti időszakban egy kompromisszu­mos megoldással élve egyszerűen a hagyományos keretek között működtettük az üzemet. Az illeté­kes minisztériumok is vallják, mű­ködniük azon időszak alatt is kell, amíg a jogi megoldás megszületik. Ez a város érdeke is, mert azoknak a szolgáltatásoknak, melyet az üzem látott el, nem szabad csorbát szenvedniük. A változás annyi, hogy a korábbi kedvezmények nem illetik meg az üzemet. (Nem fi­zettek vállalati nyereségadót.) Pil­lanatnyilag választási lehetősé­günk van, hogy milyen formában A legutóbbi vasárnapi hazai mérkőzésen Kovácsi Ferenc játék­vezető sípszavára a hároméves Lengyel Zsolti indította útjára Majo- son a pettyest. Az egykori bonyhá­di Pannónia Termelőszövetkezet által patronált labdarúgó-egyesü­let megszüntetését követően hosz- szú évekig csend volt a majosi pá­lyán, ám a lelkes szervezőmunka eredményeként újra összeállt a csapat. Persze, nem elég a lelkesedés, mert megfelelő anyagi támogatás nélkül igen rövid idő alatt ellehetet­lenülnének a kis egyesületek. Szerencsére ma már akadnak lelkes sportbarátok, akik anyagilag is segítik az életben maradást. Ilyen lelkes sportbarát a bony­hádi Matus György is, aki az uno­működjön tovább az üzem, ami le­het önkormányzati vállalat és lehet gazdasági társaság egyaránt.- Azt az elvet látszik célszerűnek követni az átalakítás során, mely a városra nézve a legtöbb előnnyel járhat.- így van, s a testületnek mint az alapító jogutódjának döntenie kell az átalakulásról, s ezzel a végső formát és keretet is meghatároznia a jövőre nézve. Mindezt alapos vizsgálódásnak kell megelőznie, melyben azt ellenőrzik, melyik for­ma felel meg a leginkább a városi érdekeknek. Azokat a feltételeket, amelynek az üzem eddig eleget tett, a továbbiakban is meg kell te­remteni, mégpedig színvonalasan. Elsődleges elvnek kell lennie a gazdaságosságnak.- Melyik forma felelne meg leg­inkább a városnak?- A legkedvezőbbnek a társasá­gi formák közül a kft. vagy a rész­vénytársasági forma tűnik. Ezen belül is a zártkörű jelleggel műkö­dő. Mindez abból adódik, hogy az kájának megvásárolta a kezdőrú­gás jogát. A dolog érdekessége az is, hogy az apró emberke - aki produkció­jával osztatlan elismerést aratott ­önkormányzati törvény kimondja: csak az választható, mely nem ve­szélyezteti a kötelező feladatok el­látását. A költségvetési üzem és a polgármesteri hivatal azon fárado­zik, hogy a lehető legalaposabban körüljárja a kérdést, s a legkedve­zőbbnek látszó megoldást terjesz- sze a képviselők elé.- Már az előkészítésbe is bekap­csolódott két képviselőnk, s ők a javaslat kidolgozásában is aktívan részt vesznek.- Mekkora a vagyon?- Az üzem vagyona - ami nem kerül közvetlenül az önkormányzat tulajdonába - közel 80 millió forint. Ezt kell megosztani az önkormány­zat és az üzem dolgozói között. A dolgozókat az átalakítás első üte­me nem érinti. Cél a dolgozók ér­dekeltségének a megteremtése. Várhatóan július 1 -jétől már új for­mában működhet az üzem. Célként fogalmazódik meg, hogy a dolgo­zók érdekeltségét az új formában is meg kell találni. Egyelőre senkit nem bocsátanak el. éppen olyan felszerelésben feszült neki a számára hatalmas pöttyös­nek, mint amilyenben a majosi lab­darúgócsapat aratja hétről hétre a győzelmeket. Nagypapa mint szponzor Majoson már megtalálták Maradona utódját? ismerés élménye, az értékek kivá­lasztása' és továbbadása, egy szakterület nagyszerű ismeretével és széles körű tájékozottsággal párosulva szolgálhatja a pedagó­gust.- A módszertani forradalom hir­detését nem volt képes szolgálni a tanszergyártás, s mi egy kis poli­technikai teremben készíthettünk egy ragyogó csapattal országosan elterjedt eszközrendszert. A fizikatudományok, a tanítás jó értelemben vett megszállottja a ta­nár úr, aki munkásságával, tanítvá­nyai sikereivel bizonyítja, nem fel­tétlenül hátrány a vidékiség. Sze­rény ember. Szerinte ma is több olyan kollégája van, aki legalább annyira kiérdemelte e kitüntetést, mint ő.- Egy középiskolai diák élete, a tanóra élmény legyen, mert lehet úgy dolgozni, hogy az ember örül, s közben halad előre. Régi kínai mondást idéz: „Hal­lom, elfelejtem, látom, megjegy­zem, csinálom, tudom...” - miköz­ben jó szívvel emlékezik igazgató­tanítójára, s elmondja, az igazság­talanság az, amit sohasem tudott elviselni.- Készültem én német-magyar szakos tanárnak is, bálokon mu­zsikáltam... az élet, a világ mindig is érdekelt. Sokoldalúságára mi sem jellem­zőbb, mint az, hogy tavaly nyelv­vizsgát tett, most hároméves német nyelvű továbbképzésre készül. Megyei szakkört vezet, szakfel­ügyel... Alkot. Azt mondja, nem fokozása ez az életnek, csupán a formálás és formálódás ősi törvénye, amiben a sikerélmény közli az emberrel, hogy él. Két egyforma tanóra nála elkép­zelhetetlen. Alapjában véve zárkó­zott természet, aki a diák kiszolgál­tatottsága és a tanári diktatúra el­len bármikor fellép. Mert érzi s tud­ja, e világban legfontosabb: az em­ber. Dr. Jurisits József Közhírré tétetik Iskolabővítés Váralján megkezdték az álta­lános iskola épületének bővítési munkáit. Az új épületszárnyat még az őszi tanévkezdés előtti időpontban szeretnék tető alá hozni és a saját erőforrás mellett számítanak arra is, hogy a be­nyújtott pályázaton központi tá­mogatáshoz is jutnak. Pa-Dö-Dö a színpadon A két népszerű - ám udvarias- sági gesztussal is csupán diva­tosan duzzadtnak titulálható - hölgy, akik a Pa-Dö-Dö névre keresztelték magukat a könnyű­zenei szférában, május 10-én a bonyhádi művelődési ház szín­padán kívánja elkápráztatni a nagyérdemű közönséget. Soros Alapítványból? A Mozgássérültek Bonyhádi Önálló Egyesületének bejegyzé­se már folyamatban van a cégbí­róságon, de időközben az egye­sület megkezdte működését a Lenin utca 5. szám alatti ideigle­nes irodájában, s pályáznak a Soros Alapítvány anyagi segít­ségére, mellyel az irodát kíván­ják berendezni. Éjféli napsütés Svédországi vendégszerep­lésre utazik a váraljai népi együt­tes, ahol hazánkat képviseli a Kvisslebyben megrendezésre kerülő folklórfesztiválon. Az évente megrendezésre kerülő fesztivált az alkalomból rende­zik, hogy e tájon június 23-án a természet csodájaként még éj­félkor is süt a Nap, s e nap egy­ben a svédek nemzeti ünnepe is. Magyar kapcsolatokról A Baden-Württemberg tarto­mánybeli magyar kapcsolatok­kal rendelkező települések pol­gármestereinek konferenciáját rendezik július 5-6-án Feld- bachban, melyre Oroszki István bonyhádi polgármester is meg­hívást kapott. Építési vállalkozóknak A legutóbbi wernaui látogatás alkalmával ajánlották fel a part­nervárosban, hogy két bonyhádi építési vállalkozót (vagy építés igazgatásával is foglalkozó szakembert) szívesen látnának vendégül, akiket a vállalkozás­menedzselés tapasztalataival is­mertetnének meg a négynapos meghívás során. Helyi adó nem lesz Nem vet ki helyi adót ebben az esztendőben a lakosságra a vá­raljai önkormányzat mert a ki­eső bevételt a turista- és idegen- forgalomból befolyt összeggel kívánja inkább pótolni. A parker­dő turistaházai közül két épület­ben összesen hat szobában húsz fekhely várja a falusi üdü­lésre, túrázásra vágyókat, akik két konyhában akár önmaguk­nak is főzhetnek. Életmód klub Életmód klub elnevezéssel a „Józan Élet” Egészség- és Csa- ládvédö Országos Szövetség tá­mogatásával új közösség kezdte meg munkáját Váralján. Az ele­settek, kisnyugdíjasok és cigány ajkúak gondjaival kívánnak fog­lalkozni. Az első fellépés A közelmúltban megalakult székely kórus első hivatalos fel­lépésére került sor a május else­jei majálison, az Ifjúsági park­ban, ahol szép sikert arattak ösz- szeállításukkal. Lesz emlékmű Az már biztosnak látszik, hogy lesz második világháborús em­lékműve Bonyhádnak is, de ma még a hely és időpont kérdéses­nek látszik. Erdős László ezredes és Oroszki István polgármester tár­gyaltak e kérdésről, és Bertalan Sándor, az alkotó is igyekszik segítséget és támogatást sze­rezni az ügyhöz. Segítségnyújtás Az első lakáshoz jutás segíté­sének rendelettervezete a dön­téselőkészítés szakaszában van, melyet hamarosa/i a képvi­selő-testület elé terjesztenek.

Next

/
Thumbnails
Contents