Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-08 / 81. szám
1991. április 8. niÉPÚJSAG 5 Kosárlabda NB I. Győzelmek hazai pályán A Vojvodina-Baja döntőn készült kép egy kicsit „becsapós”, hiszen ezúttal a sötét mezes bajaiak szereztek kosarat fotó: kispAl Mária KSC Szekszárd-Epítők-Alba- comp 80-71 (39-33). Szekszárd, 100 néző. V.: Harsányi, Schmied. Szekszárd: Várkonyi (16), Petrik (6), dr. Palotás (8), Kranyecz (32), Pfeifenróth (10). Csere: Zerényi (8), Bihari (-). Edző: Szabó Ödön. Épí- tők-Albacomp: Kirr (18), Kajtár (-), Csizmadia (18), Bata (19), Vas (9). Csere: Balogh (-), Homoki (7), Ká- tainé (-), Szabó (-). Edző: Kákonyi Lehel. Tetszik, nem tetszik Ízelítőt kaptunk abból, amit majd az elkövetkező bajnoki esztendőben lesz alkalmunk megszokni: a „B” csoportos mérkőzésekre nem igazán vevő a publikum. Ezért ezt a 13-16. helyért rendezett rájátszásos találkozót már csupán „családias” érdeklődés kísérte a lelátón. Tartalékosán kezdtek a hazaiak, hiszen Pott és dr. Óláh civilben foglalt helyet a kispadon. Jól kezdtek a vendégek, két-három ponttal vezettek, a 6. perc végén Kranyecz triplájával 12-12. Két perc múlva büntetőből a fehérváriak egyenlítettek 14- 14-re. Az alacsony színvonalú, átadási hibákkal és eladott labdákkal spékelt játékban a félidő derekán 20-20 volt az állás. Ezután négy ponttal megugrott a Szekszárd: büntetőkből, hiszen a vendégek begyűjtötték a 8. csapathibájukat. A döntetlen színezetű küzdelmet azonban nem adták fel a fehérvári fiatalok, így a 15. percben 26- 26-nál jókor jött Kranyecz ■ újabb triplája. A lepattanók zömmel az Építőké, akik egy hárompontossal is előrukkoltak a félidő hajrájában. Szünet után heves dobópárbajjal kezdett mindkét csapat és a 24. percben 45-45-re módosult az állás. A csapkodó játékban mindkét oldalon kevés gondot fordítottak a védekezésre, a fej-fej melletti küzdelemben felgyorsult a kosárgyártás. A 32. percben 65-59, aztán három percei később Petrik kipontozódott a hazaiaknál. A szekszárdiak hajráztak ismét jobban, Kranyecz vezérletével, aki a 6. tripláját dobta. A csapat 80. pontját viszont a csereként beállt Zerényi érte el. A mérkőzés összképe alapján az egyenlő erők küzdelméből a mindkét félidő végén jobban hajrázó szekszárdiak kerültek ki győztesen. Kitűnt: Kranyecz, Várkonyi, illetve Bata, Kirr, Vass.-flDombóvári VMSE-Samax- Mediterrán- MAFC-Wawel 94- 78 (43-46). Dombóvár, 100 néző. V.: Szabó Gy., Stickel. Dombóvár: Czim- balek(10), Bosznai (8), Molnár (3), Ma- rijanovics (18), Ke- rényi (29). Csere: Ács (21), Góczán (5). Megbízott edző: Csordás József. MAFC: Simon (4), Lesti (9), Ar- maghani (13), Vajda (16), Dobos (8). Csere: Telegdy (12), Rajmon (6), Kapusztin (6), Kiss (4), Győrbíró (-). Edző: Górácz Árpád. A Gergely és Kárpáti nélkül érkező egyetemisták úgy tűnik nagyon biztosak lehettek dolgukban, természetesnek vették, hogy begyűjtik, harmadik győzelmüket. A házigazdák azonban „csak azért is” hangulatot varázsoltak a meglepően gyér számú közönség előtt. Kerényi gyors kosarát követően a 4. perc elején 10-3-ra, majd két perccel később 15-8-ra vezettek a vasutasok. A10. percre 20-17-re felzárkóztak a vendégek. Ezt követően Csordás edző Ácsot és Góczánt is pályára küldte, akik közül az előbbi rögtön három triplával tette le a névjegyét. A17. percben 39-35 az állás, majd a feljavult fővárosiak átvették a vezetést és meg is tartották azt a félidő végéig. Szünet után a vendégek „szerény” előnye hamar elfogyott, Kerényi és Marijanovics kosaraival a 30. percben 62-55 a Dombóvár javára. A fővárosiak kapkodását ügyesen használták ki a hazaiak és a 35. percben 78-62-es állásánál már hiába kért időt a MAFC, hisz valószínűleg maguk sem hittek már az eredméy megfordításában. Az utolsó öt percben a felszabadultan, helyenként szépen és tetszetősen játszó Dombóvár szinte már nem is tudott hibázni. A második félidei játék alapján a csak titkon remélt dombóvári siker teljesen megérdemeltnek mondható. A fővárosiak teljesítményükkel csalódást keltettek. Kitűnt: Marijanovics, Kerényi, illetve Armag- hani, Vajda. Atomerőmű SE-Bajai SK 113- 104 (50-58). Paks, 300 néző. V.: Hartyáni, Schnier. Atomerőmű SE: Pyszniák (9), Munteán (21), Morgen (29), Mokos (10), Stankiewicz (28). Csere: Szaffnauer (16). Edző: Juhász Sándor. Bajai SK: Hosszú (30), Likár (17), Rátvay (24), Pálker- ti (14), dr. Varga (11). Csere: Mihá- lovics (6), Gorjanácz (2), Palás (-). Edző: Kovács József, Vétek Frigyes. Nagyszerűen kezdenek a vendégek, Likár és Rátvay pontjaival 21 -1 4-re elhúznak. A folytatásban hézagosán védekeznek a paksiak, a bajaiak azonnal kihasználják a ziccereket, így a 14. percben már 43-24 a javukra. Ezután ösz- szekapják magukat az atomosok, különösen Morgen és Stankiewicz volt elemében, így rövidesen csökkentették a hátrányukat. A 17. percben még mindig 51-40 a bajaiak javára, a félidő végén ismét a hazaiak percei következnek és nyolc pontra ledolgozzák hátrányukat. Fordulás után Morgenék tartják kézben a mérkőzést, majd a mérkőzés folyamán először paksi vezetést mutat az eredményjelző: a 27. percben már 69-68 Morgenék javára. A folytatásban továbbra is a hazaiak kezdeményeznek, nagyszerű védekezésüknek és jó dobó- százalékuknak köszönhetően már hét pontra elhúznak a vendégektől. A következő percekben Szaffnauer és Munteán ponterős játékának köszönhetően továbbra is a paksiak irányítják a mérkőzést. A mérkőzés hajrájában Szaffnauer és Munteán is kihasználják a ziccereiket, megőrizték hatpontos előnyüket. Különösen második félidei játékuk alapján megérdemelten nyertek a paksiak, így a 7. helyen zárták a bajnokságot. Jók: Munteán, Morgen, Szaffnauer, Stankiewicz, illetve Hosszú, Rátvay és Likár. Kranyecz (dobás közben) bizonyult a szekszárdiak legeredményesebb pontszerzőjének Ismét a Vojvodina nyerte a Festő-kupát Ha azt mondjuk Festo-kupa, akkor a paksi kosárlabdát szerető közönség elégedetten vágja rá: Jó buli! Nem véletlenül, hiszen az ESZI diákjai valóban ólyan sportrendezvényt produkálnak évről évre, ami a sportértéken túl egy óriási show is a város fiatalságának. Talán a maxi méretű nyúlfigura tette - amely napokon keresztül járta Paks utcáit - de már a selejtezőkön is zsúfolt volt a nézőtér, és a döntőt is természetesen telt ház előtt játszották. Ezt a találkozót egyébként tánckar és divatbemutató is színesítette. No de, nézzük a dolog sport oldalát! A két elődöntő parádés kosárlabdát hozott, nem mindennapi izgalmakkal: majdnem kiesett a nagy favorit Vojvodina, ennek ellenére végül ismét ők nyerték a tornát. A házigazda ESZI az elődöntőben a Bajától kapott ki és a harmadik helyért folyó mérkőzésen lelkileg már nem tudták felvenni a harcot azok ellen az olaszok ellen, akiket korábban már legyőztek. Csoportmérkőzések: Vojvodina (jugoszláv)-Baja 87-44 (44-28), Tarvisio (olaSz)-Lefkosa (ciprusi) 78-34 (48-16), ESZI-Lefkosa 89- 55 (49-23). Elődöntők: Baja-ESZI 64-52 (28-33). V.: Ecer (ciprusi), Elmauer. Nagy küzdelemben a bajaiak a mérkőzés hajráját jobban bírták idegekkel. Ld.: Csanik 32, Csátaljai 16), illetve Gulyás 17, Jankovics 14. Vojvodina-Tarvisio 58-56 (23- 20,52-52). V.: Weidinger, Szabó IV. Óriási csatában meccslabda és hosszabbítás után nyert csak a jóval nagyobb tudású Vojvodina. Ld.: Istvánov 10, illetve Spangero 16, Alt 14. Helyosztók: az 5-6. helyért: Lef- kosa-Dortmund (német) 93-49 (49-29). V.: Kovács, Hargitai. Megérdemelt ciprusi győzelem. Ld.: Kadri 35, Ali 12, illetve Kai 23. A 3-4. helyért: Tarvisio-ESZI 70-59 (29-26). V.: Veidinger, Major. Két egyforma tudású csapat nagy csatája. Ld.: Spangero, Silvio 14-14, illetve Martincsek 16. Döntő: Vojvodina-Baja 56-36 (30-20). V.: Ecer, Szabó IV. A mezőny legjobbja azt játszotta, amit tud. Ld.: Sveljo 15, Cimbal 14, illetve Csátaljai 15. A legeredményesebb játékosnak Csátaljai Gábor (Baja), a legjobb centernek Sveljo Alexandar (Vojvodina), a legjobb irányítónak Jugovics Dalibar (Vojvodina), a legjobb védőnek Salvio Luca (Tarvisio), a legjobb mezőnyjátékosnak Borbás Attila (Baja), a legjobb ESZI-játékosnak Pintér Tamás, míg a legsportszerűbb csapatnak a Lefkosa (Ciprus) bizonyult.- L. L. „Festő-nyuszi” Evezve érkezett a főpolgármester Vasárnap rendezték meg a Vivi- citta-Kontrax futóviadalt a fővárosban. A rajthoz dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere stílszerűen érkezett meg, igencsak sportosan, a Római-partról, evezve közelítette meg a Margit-szigetet. Tíz óra után pontosan 30 perccel a főpolgármester jelt adott a futóknak, akik - egészen pontosan - 3120; an vágtak neki a „vállalkozásnak”. A „Szeresd a várost” futóakciót idén immáron hatodik alkalommal bonyolították le. A nőknél Barócsi Helén, a férfiaknál pedig Káldy Zoltán érkezett elsőként a célba. Mindkét boldog győztes tekintélyesnek mondható előnnyel utasította maga mögé kihívóit. Káldynak a viadalt szponzoráló Kontrax elnök-vezérigazgatója, Dicső Gábor, Barócsinak pedig a cég marketing-igazgatója, Mihályi Zsuzsa nyújtott át 2-2000 márkás különju- talmat, a már megszokott díjak „kíséretében”. (MTI) Mai sportműsor KÉZILABDA: NB lt-ben: Húsipari SE Szekszárd-Fonyód 16.30 óra. Kézilabda NB l/B. Remek forma, biztos győzelem Hőgyészi HSC-Győri ÁÉV 34-26 (17-12). Hőgyész, 350 néző. V.: Babos, Mózer. Hőgyész: Spoljár- Barabás (1), Kerekes (12), Teimel L. (5), (Drüszler (4), Nándor L. (5), Törő. Csere: Schmidt, Nándor I., Ma- jer, Hrozik (5), Teimel J. (2). Edző: Teimel Lajos. Hatalmas lendülettel kezdtek a hazaiak, gyors 2-0-as vezetésre tettek szert. A folytatásban sem csökkent a hőgyésziek által diktált tempó, Kerekes, Teimel L. és Drüszler sorra szerezte góljait, ám a győriek ekkor még gólra góllal válaszoltak. A 21. percben így 11-11 volt az állás, aztán Schmidt kapus becserélésével újult erővel rohamozott a HSC. Lendületes, gyors támadásokkal, azok pontos befejeztével fokozatosan növelte előnyét a szünetig. A második félidő elején GYÁÉV igyekezete a felzárkózásra összpontosult, ám a hazaiak feljavult védekezésével, Spoljár jó kapusteljesítményével, valamint Hrozik és Nándor L. ötletes góljaival szemben tehetetlennek bizonyultak. A 47. percben már 28-18 volt az állás. A könnyedén, tetszetősen játszó HSC-vel szemben egy fogcsikorgatva küzdő ellenfelet ismert meg a szép számú közönség. A remek formában játszó hazaiaknak nem jelentett gondot a nagynevű győriek legyőzése. A HSC csapatából Kerekes, Teimel L, Spoljár és Hrozik teljesítménye emelkedett ki. Közgyűlés után Új tisztségviselők a szabadidősport szövetségben Pénz, szabadidő és szemléletmód szükségeltetik a szabadidősporthoz, hangzott el a sommás vélemény szombat délelőtt a szekszárdi sport- csarnokban a Tolna Megyei Szabadidősport Szövetség közgyűlésén. A pénz természetesen soha nem elég, bár nem is panaszkodhatnak, de nézzük a tényeket: a megyei önkormányzattól tavaly 1 millió 177 ezer forint támogatást kaptak, a tavalyi évet 924 ezer forint pénzmaradvánnyal zárták. Legtöbb bevételüket a sokat emlegetett Mázli-sorsjegynek köszönhetik, ’90-ben ebből csaknem 600 ezres nyereséget kasz- szíroztak. Szükségük is van minden fillérre, hiszen az idei évi költségvetésük 2 millió 369 ezer forint. így a szilveszteri szabadidősportnap rendezéséhez hozzájáruló közel 40 szponzor támogatásáttovábbra sem utasítják vissza. Mivel a szabadidősport - a diáksporttal ellentétben - főként a felnőtt lakosságot igyekszik megcélozni, maga a szabadidő is korlátozott. így a szövetség tagszervezetei főként a szemléletformálásban nyújthatják a legtöbbet. A településeken működő alapsejtekben - például a nagydorogi és a dombóvári kondicionáló klub - egyre többen találnak felüdülést. A nagydorogi erőemelők például már országos versenyeken is letették a névjegyüket. A szövetség tagösszetételét a sokszínűség jellemzi, túrakerékpárosok, horgászok egyaránt vannak a soraik között. Szilágyi Dezső ügyvezető elnök beszámolójából megtudtuk, hogy a szövetség tavaly februárban indult, ma már 21 -en vannak. A legkevésbé sem beszélhetünk egy élősködő, bürokratikus szervezetről, hiszen az ügyvezető elnök személyében mindössze egyetlen fizetett alkalmazottjuk van, a többiek társadalmi munkában dolgoznak. Szilveszter napján a szekszárdi sportcsarnokban rendezett tömegsportnapjuk nagy közönség- sikere mindennél többet mond, ám a szövetség nem a látványos akciókra helyezi a hangsúlyt. Fontosabb ennél a szekszárdi vízművel létrejött elvi megállapodás; a megyeszékhely uszodájában hamarosan heti két órában két pályát biztosítanak ingyen a sportkedvelőknek. Versenyek rendezésével az olimpiai ötpró- ba-akcióba is beszállnak. A hozzászólásokból kiderült, hogy a tömegsportakciók alkalmával nemegyszer találkozunk még szervezetlenséggel, koordinálatlansággal. Az alapszabályt is módosították: a szövetségnek ezentúl a szekszárdi sportcsarnok a székhelye. A közgyűlés elfogadta, hogy a jövőben két alelnök lesz. Végezetül a tisztségviselőket is megválasztották: a korábbi elnök, Szabó Miklós már szeptemberben lemondott, dr. Pataki Gábor lett az új elnök, az ügyvezető elnök továbbra is Szilágyi Dezső. Megválasztották a két alelnököt is: Fonyódi Györgynek és Kállai Istvánnak szavaztak bizalmat. Az elnökségi tagok: dr. Farkas Tibor, Koleszár Mihály és Néber Tibor.- km *1 Kovács Kálmán „duplázott ... Ha a Ciprus elleni, szerdai labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn ; nem is sikerült Marangosz kapujába találnia Kovács Kálmánnak, ezt ; a „hiányt” pótolta a francia bajnokság 32. fordulójában. A magyar j válogatott támadó az Aujrerre Caen elleni magabiztos hazai sikeré- : nek fő kovácsa volt, hiszen a 3-0-ás összecsapáson az első két gólt ’ ő lőtte a vendégek hálójába. Kovács Kálmán előbb a 13., majd az 49. percben volt eredményes, később csatlakozott hozzá a belga váló- \ gatott középpályás, Scifo, aki a 60. percben büntetőből állította be a \ végeredményt. A magyar futballista ezzel a góllövőlistán a harmadik helyet foglal- j ja el, holtversenyben Scifóval. _J