Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
1991. április 30. NÉPÚJSÁG 5 Somogyi József: Martinász (1953) zetközi szabadságmozgalmak hullámai között jött létre, témaválasztásában is forradalminak mutatja a festőt, akit egész életében támadtak emberi és művészi szókimondásáért, kifejezésformájának drasztikus merészségéért. Nem kevésbé volt forradalmi és feltűnése idején nemzetközi botrányt kavaró a világhírű magyar Munkácsy Mihály művészete. Az Ásító inas (1869) a falusi agyondolgoztatott szegénygyerek drámai sorsát tárta fel korában megdöbbentően realisztikus eszközökkel a jólétben dúskálóknak, éppúgy mint a Köpü- lő asszony (1873) meggyötört figurája. Századunk művészetében itthon és külföldön egyaránt se szeri se száma a munkásemberek és parasztok ábrázolásának. A legtöbb művész különösen a század első felében a mindenütt hozzáférhető, jellegzetes témát találta fel bennük. A harmincas évektől fogva a munkásábrázolás mindinkább politikai állásfoglalást is jelentett. A kommunizmus évtizedeiben, főleg a Szovjetunióban és a szocialista országokban, így nálunk is a művészet legfontosabb témája volt. A sok jelentéktelen, közepes mű között azonban kiemelkedő alkotások is létrejöttek, elsősorban akkor, amikor egy nagy tehetségű művész nyert ihletet a munka drámai feszültségétől. (Somogyi József: Martinász, 1953.) BRESTYÁNSZKY ILONA Courbet: Kötörők (1849) A dolgozó ember és a képzőművészet kát és a fáraó sírjának, a piramisnak az építését is. A görög művészetben leginkább a vázaképek és az apró, hellenisztikus kori terrakottafigurák, a ta- nagrák őrizték meg a munkaábrázolásokat. A középkorban a templomok oltárainak mellékszereplőiként látható a szántóvető vagy a kézműves. Felejthetetlen ábrázolásai találhatók a késő középkori miniatűrökön. A késő gótikus könyvfestészet csúcsa az egyes hónapok munkáit megjelenítő képek, amelyeket a Limbourg testvérek festettek természethű formaadással. Ez a mű az ekkortájt meginduló életképfestészet kezdete. A holland művészetben az életkép műfaja felvirágzott. Számtalan kismester örökítette meg a 16-17. századi Hollandia napjait, a polgárok szorgos tevékenységét. Ezek a képek ma a múzeumok és a gyűjtők féltett kincsei. A 19. században a képzőművészek közül sokan tudatosan fordultak a nehéz munkát végző parasztok és kétkezi munkások ábrázolásához. így született Gustave Cour- bet-nak, aki a realizmus festői irányzatának volt úttörője, Kőtörők (1849) című festménye, mely a bányászok nehéz munkáját ábrázolja, akkor szokatlan, naturalisztikus hűséggel. A mű az 1848-as nemA munka a képzőművészetnek évezredek óta fontos témája volt. A dolgozó ember ábrázolásából ismerjük meg legalaposabban a változó korokban letűnt népek életét. A leghíresebb, legművészibb munkaábrázolások között azok sokasága miatt nehéz válogatni. Korunk embere nem győz csodájára járni az egyiptomiak évezredek óta a Nílus homokja által eltemetett mindennapjainak szinte képeskönyv- szerű ábrázolásain. Élettelién örökítették meg bennük a névtelen művészek az emberi munka minden akkor ismert folyamatát, a mezei munkát: a vetéstől a betakarításig, a termények feldolgozásáig, az állattenyésztést, a házimunkáDaumier: a teher (1860) Illyés Gyula: m r a iviuiir\a a. műi ii\avcu Egy szeg miatt Reszelek, alakul a szeg, Szűkül, e szegbe tömörül mit majd a tragacsba teszek. a világ s - ellenem szegül! Tengelyszegét koptatta el; Kezem között is csupa dac, féloldalán ezért hever. konok akarat, buta agy. No de még öt perc és - felül! Nemcsak én őt: ő is, a szeg Reszelek türelmetlenül. reszel, alakít engemet. Mint az orvos meg a beteg, Láz önt el és - no nem! - Igen: úgy vagyunk, én meg ez a szeg, valamiféle szerelem. amit reszelek - szinte már Egy szeg miatt? Egy szeg miatt nekem is fáj, mi neki fáj. fog szorul, lélegzet kihagy. Mintha országnyi szerkezet Kényes, elpuhult kezemen forgása bénult volna meg. vad szomjatokat érezem, Mintha kibillent volna - mit- hagynátok csúfot vallani? nekem kell helyreütnöm itt! kovács apám hős ujjai! Nekem kell rendbe tennem azt, Kész! Beütöm. S mi eddig állt,- mit nem szolgálni: kárhozat! forog megint a tág világ. Elkap, mint mindig elragad a munka - ez a vasdarab. írás közben (A végzetet Irénnek hívják.) Kázmér töprengve forgatja poharát, ajkához emeli, óvatosan iszik, majd a fény felé tartja, mint a borcenzár, aki a színét ellenőrzi, de esze másutt jár. „ Tudod, az úgy volt..."-mondja, de ennek nincs jelentősége, nem érdekli, hogy mit tudok, mert ezen a szegényes estén, két palack bor között, igazolást vár tőlem, helyeslést és biztatást, s amikor azt mondja, „az úgy volt”, ő is tudja, hogy nem úgy volt, nem is fontos, mi történt abban a bizonytalan múltban, melyben most már én is ott állok, mert amikor ismét beszélni kezd, tanúként szólít elő, mintha bármi közöm is lehetne a történtekhez.- Jogom van az élethez - mondja Kázmér, mintha bírája előtt állna, s utolsó érvként magyarázná, hogy miért történt mindez és miért így történt. Magyarázata világos, indokolt és embertelen. Kázmér, jóval túl az ötvenen, egyszerre rájött arra, hogy élete üres látszat volt, bizonytalan árnyéktánc, az érzékszervek csalódása, s most kell elkezdenie azt, amit eddig csak mozivásznon látott, csillogó díszletek között, nagyúri környezetben. A valóság most tárta ki előtte kapuját, csak rajta múlik, hogy átlépje küszöbét, s ő döntött. Azonban mindez sokkal egyszerűbb, német szó is van rá, a nehezen lefordítható Torschlusspanik, a kapuzárás előtti rémület, néhány perc és a házmester előcsoszog kuckójából. Még van lehetősége, hogy besurranjon az örömök kertjébe.- Az igazság az, hogy Joli sose értett meg-mondja s zavartan rágyújt. A kékes füst sátorként borul fölénk, s szánakozva nézem gyér haját, arca rideg vonásait. Lehet, hogy Joli valóban sose értette meg? Az élet általában nem olyan bonyolult, mint amilyennek utólag látjuk. A jelen sző legendát a múlt köré, amit kedvünkre formálunk boldoggá vagy iszonyúvá, ahogyan a vágy fénytörésében látjuk. Az időnek ebben nincs szerepe, minden egyetlen pillanattá zsugorodik, mint Kázmér esetében, aki azt mondja, Joli sose értette meg, s ezzel életének hosszú szakaszát, három évtizedét minősíti, Jolira hárítva minden felelősséget. Úgy érzi, mintha ezalatt magányos sziklán ült volna, fényjeleket várva a közeli partról. A valóság azonban más, mert Kázmér három évtizeden át egészen jól élt Jolival. A szerelem két villanása között Joli felmosta a konyhát, kivasalta Kázmér ingét, a gyereket, ha köhögött, elvitte az orvoshoz. Esténként unatkozva nézte a tévéhíradót, elalvás előtt regényt olvasott, de a könyv címét nem tudta megjegyezni. Bosszankodott, ha harisnyáján egy szem leszaladt, zoknit foltozott, leszakadt gombokat varrt fel, reménykedett, hogy nem lesz háború s nem tudta, ki a miniszterelnök. Boldog volt? Erre nem gondolt soha. De egy nap minden megváltozott. Kázmér megtörtén tért haza, mint akire egyszerre szakadt életének minden kínja, a vacsorához sem nyúlt, pedig Joli pirított májjal várta. Megivott egy pohár bort, s azt mondta, Joli, rájöttem, hogy te sosem értettél meg. Joli a tűzhely mellett állt, a pirított májat melegítette s zavartan nézett Kázmérra, aki tenyerébe ejtette fejét. Az egészben volt valami stílustalan, nem illő a helyhez és az alkalomhoz. Joli a pirított májjal serénykedik, arra ügyel, hogy le ne égjen, közben ecetes paprikát szed ki az üvegből, s akkor szólal meg Kázmér, a férfigőg kíméletlenségével, vádló fölénnyel. Legföljebb az menti, hogy sietnie kell, minden perc drága, itt van a Torschlusspanik rémülete, s most már arra sincs ideje, hogy befalja a pirított májat, mert a házmester becsaphatja orra előtt a kaput.- Mint a végzet - mondta Kázmér ezen az estén, s azt is megtudtam, hogy a végzetet Irénnek hívják. Véletlenül találkozott vele, de az életben általában minden fontos dolog véletlenül történik. Kázmér tölt s újra iszik, talán az ital sugallja neki a költői gondolatot, „mint amikor a villám váratlanul bevilágítja a tájat” - mondja áhítattal. Lehet, hogy így történt, mégis szánakozva nézem őszülő, gyér haját, arcának ráncait, melyek a kialvatlanságtól érdesek lettek, kemények. „Irén szeret" - szól ábrándozva, mint aki kezéhez szelídítette a végzetet. A valóság könnyen áttekinthető, egyszerű. A bölcs császár, Marcus Aurelius azt írja, a szerelem görcsös vonaglá- sokkal járó nedvkiválasztás, de Kázmér idegesen felkapja a fejét, ne ízetlenkedj, utasít rendre, mert az ő szerelme tiszta, most találta meg élete értelmét, itt nincs helye léha kétértelműségnek. Jó, te tudod és most mihez kezdesz? Kázmér öregedve, jóval túl az ötvenen, csupa reménység. Elköltözött otthonról, a lakást feleségének hagyta és a két gyereknek, ő egyelőre albérletben lakik, természetesen Irénnel, aki ezt is vállalta érte, de majd minden megoldódik, csak mondják ki a válást, lesz lakás is, neki az a fontos, hogy újra kezdhesse életét. A többi már voltaképp nem is érdekes. Nagyon magas a válások száma, tudjuk, Kázmér szerelmi kalandjából tehát statisztikai adat lesz, a többi az ő dolga. A szerelemnek nincs erkölcse, figyelmeztet Nietzsche, s Kázmér most lubickolhat a kései örömben, addig, ameddig. Joli meg keressen magának valakit, mondja Kázmér nagylelkűen s úgy érzi, visszaadta felesége szabadságát. Aztán múlnak az évek. Kázmér rájön arra, hogy Irén mégsem szent, ahogy hitte, de most már mit lehet tenni? A gyerekek, akik a válás idején már nagyok voltak, az egyik le is érettségizett, egyre halványabban emlékeznek apjukra, az utcán talán el is mennek mellette. Ha eszükbe jut, közönyösen emlegetik, mint a távoli rokont, aki sikkasztott s ezért messze vidékre költözött. „Egyszer elvitt bennünket Pestre, az állatkertbe"- mondja váratlanul a fiú, de húga felhúzza a vállát: „Pestre? Soha nem vitt el Pestre, az állatkertben pedig nem is voltam." A fiú tűnődik, lehet, mondja, akkor rosszul emlékszem. De még csak szomorúságot sem éreznek. CSÁNYI LÁSZLÓ Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a tejipari tejnél nincs többé zsírkiválás a zacskó falán. Új gyártási eljárás bevezetésével a tejzsír egyenletesen oszlik el a tejben, ezáltal teljes mértékben hasznosul. EGÉSZSÉGÜKRE! A Decsi Általános Iskola 1991. augusztus 16-tól alkalmazna 1 magyar-német és 1 magyar-ének szakos tanárt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen. Cím: 7144 Decs, Haladás u. 1. sz. (215) A RITMO AUTÓSISKOLA Bonyhádon nemzetközi gépjárművezetői és ADR szaktanfolyamot indít május 10-én. Jelentkezni: Völgységi Takarékszövetkezet, Bonyhád. Telefon 06-74-51-155 (313/40) Tv-napló Romeo és Julia Valamikor, a század első felében, a Nemzeti Színház Othello felújítására készülve, a díszlettervező elutazott Velencébe, hogy megnézze a házat, ahol a mór lakott, mert azt akarta, hogy minél korhűbb legyen az előadás környezete. Felesleges igyekezet, függetlenül attól, hogy Othello soha nem lakott Velencében, ahogy Julia sem élt Veronában. Ám a drámának van valamilyen helyszíne, amit legalább sejtetni szükséges, a Romeo és Julia szereplőit is előbb egy téren látjuk, majd Ca- puleték házában, Lőrinc barát cellájában, Julia szobájában. A szereplők ölthetnek kopott farmert, de mégis csak tudnunk kell, hogy hol vannak, honnan hova tartanak. Ruszt József Független Színpadán erre nincs lehetőség, mert nem is színpad ez, csak üres játéktér, s mindent a szavaknak kell pótolniok, mintha rádióból hallgatnánk az előadást. Ruszt Józsefet a szükség kényszeritette erre, de a szükségből nem lesz erény. A szegénység lehet tisztes, de követendő példának mégsem alkalmas. Mint tudjuk, a Független Színpad a szegedi színházból vált ki, s önállósult, de szegény, színháza sincs. Ilyen körülmények között színházat csinálni hősies vállalkozás, de kockázatos, mert megalkuvásra kényszeríti a színészeket és a rendezőt. Ruszt József ennek megfelelően alaposan átalakította a drámát, a szereplők számát több mint a felével csökkentette, a szöveget megkurtította. Ez önmagában nem lenne baj, a Romeo és Julia szövege elég bizonytalan, egyesek arra is gondolnak, hogy Shakespeare mellett társszerzők is dolgoztak. Kétségtelen, hogy a darab szerkezete helyenként bizonytalan, de bármiként nézzük, ez a tragikumában is magasztos szerelem drámája, a két fiatal vonzalma oly erős, hogy a halál sem fog rajta. Shakespeare-nél mindig fellépnek humoros figurák, itt is, de Lőrinc barát nem tréfamester, s a dajkából is hiányzanaka rikító színek. Kivülállnak a szerelem forgószelén, mindegyik a maga módján, de amikor megértik ezt a feloldhatatlan vonzódást, mindegyiknek csak arra van gondja, hogy segítse a két fiatal boldogságát. Ez hiányzott Ruszt József Romeo-értelmezéséből, pedig talán épp a hely szűkösségéből következett volna, hogy ez kapjon hangsúlyt, mert róluk szól a darab és a szerelemről. „Ősellenségek”? „A sagittis hungarorum, libera nos Domine",- a magyarok nyilától ments meg Uram, minket. - állítólag azt szőtték imáikba a kalandozó eleinktől rettegő nyugatiak. Valószinűleg kései legenda, de a fogalmazás pontos: a magyarokat még csak elviselték volna, de nyilaik ellen kellett az égi segítség. Tehát nem a gyűlölet diktálta, hanem a jogos félelem, mert a portyázó lovasok, amit értek, elragadtak, miként Ekkehard krónikájában olvasható Sankt Gallen-i kiruccanásukról. A népek egymás elleni gyűlölete jóval későbbi, s szoros kapcsolatban van az uralkodó hatalmi érdekekkel. A népek amúgy megvoltak egymással, s a közgondolkozást jól mutatja a lukai pap története, - Szemere Miklós írta meg - aki igy imádkozott II. József császárért: Ne nézd Uram, hogy ő német, mert őt is te alkotád, aminek verses változata is van: Ne nézd Uram, hogy ő német, mert ő is a teremtményed. A példákat folytathatnánk. Az első világháború magyar és orosz bakái a harcok szünetében kedélyesen elbeszélgettek egymással aztán tovább lövöldöztek, mert ellenkező esetben saját tisztjeik lövik le őket. Ősellenségek? - erről folyt a Goethe Intézet izgalmas vitaműsora, melyben öt történész vett részt Európa öt országából. A rövid egy óra arra is alig volt elég, hogy az újkori történelemben kialakult helyzetet mérjék fel, amikor valóban virulnak az ellenséges érzelmek, az „ősellenségeket” azonban még idézőjelbe téve is megkérdőjelezem. Még az is kérdés, hogy az SS-legény, aki a deportálóvonatba rugdosta a tisztes matrónát, valóban ellenségének tudta-e azt, aki sose ártott neki, tehát személy szerint nem haragudhatott rá, arról nem is beszélve, hogy ebben a sötét műveletben jó társra talált a magyar csendőrben, aki még azt sem mondhatta, hogy a zsidó öregasz- szony idegen állampolgár. A gyűlölet mögött mindig a hatalmi és az ideológiai hisztéria áll, s hogy mire képes, azt századunk szörnyű történelme bizonyítja. A Goethe Intézet vendégei ezt a kérdést járták körül, keresve a történelmi vektorokat, a német-francia, francia-angol, magyar-román ellenérzés forrásait. A vitát lehetne folytatni, mert a francia nemzeti himnusz is történeti képződmény, amely arra buzdít, hogy az ellenség tisztátalan vérével öntözzük barázdáinkat (qu'un sang impur abreuve nos sillon”), ami mára talán elvesztette forradalmi jelentését, hisz Európa, s benne mi is, a nagy egységek felé haladunk, kezünkben a világútlevéllel, amikor feloldódnak azok az ellentétek, amelyek ember és ember között indokolatlanok, sőt bűnösek. Az értetlenséget az egyenlőtlen fejlődés is táplálta, a megmaradás feltétele azonban csak a megértés lehet. Ebben a vita résztvevői is egyetértettek. CSÁNYI LÁSZLÓ
