Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-27 / 98. szám

2 NÉPÚJSÁG 1991. április 27. Ciba-Geigy-Biogal vegyes vállalat Sajtótájékoztató a rendőrségen Önkormányzati áldásra várnak a kapitányjelöltek Vegyes vállalatot hozott létre a debreceni Biogal és a svájci Ci- ba-Geigy gyógyszeripari vállalat - jelentette be tegnap Bázelben a svájci cég szóvivője. A vegyes vál­lalat 51 százalékban a Ciba-Geigy, 49 százalékban pedig a Biogal tu­Csernobil: Öt évvel ezelőtt történt az atom­kor eddig legsúlyosabb erőmúbal- esete az ukrajnai Csernobilban. Az atomerőmű négyes reaktorblokk­jában történt robbanás nyomán a radioaktív sugárzás súlyos csa­pást mért a térség környezetére, 30 kilométeres körletben kitelepí­tették a lakosságot. A katasztrófá­nak szovjet adatok szerint közvet­lenül az első napokban 28 halálos áldozata van. Más, nem hivatalos becslések azonban több ezerre teszik a cser­nobili tragédia halálos áldozatai­nak számát. Mind a mai napig Környei Miklós, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola művészta­nárának gitárjátéka nyitotta Szek- szárdon a Művészetek Házában rendezett könyvkiállítást. A tizedik alkalommal vesz részt megyeszék­helyünk abban a versenyben me­lyet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése ren­dez évről évre. Mindez különösen hangzik ép­pen napjainkban, amikor a gazda­sági élet nehézségeiről, buktatói­ról sokkal több szó esik, mint a kultúra sikereiről, eredményeiről. lajdona. Az új cég Ciba-Geigy- Biogal Pharma Kft. néven szeptem­ber 1-jén kezdi meg működését Budapesten. A vegyes vállalat célja közösen kifejleszteni, illetve gyár­tani új gyógyszeralapanyagokat és késztermékeket. évforduló nincs megoldva több százezer em­ber sorsa, akik szintén sugárfertő­zött ukrajnai, oroszországi és belo- russziai területeken élnek. Hason­lóképpen nem tűnik véglegesen megoldottnak a még mindig ko­moly veszélyt jelentő reaktorblokk hatástalanítása. Egyes közlések szerint repedések mutatkoznak a reaktort eltemető biztonsági be­tonszarkofágon. Szakértők nem zárják ki annak lehetőségét, hogy akár már közeli jövőben a védőburkolat tönkre­megy, s ismét radioaktiv anyagok kerülhetnek a légtérbe. Most ez utóbbiról számolhatunk be. Morvái László mondott meg­nyitó köszöntőt a tegnap délelőtti rendezvényen, a kiadók egyesülé­sének képviselőjeként és mint a verseny titkára. . Hess András, Misztótfalusi Kis Miklós nevét kell elsőként említeni az elődök közül, akik a szép ma­gyar könyvek versenyeztetését is szorgalmazták. Napjainkban egy- re-másra alakulnak könyvkiadók, amelyek nem csupán tartalmi sok­színűségükkel, de formai megjele­nésükkel is elárasztották a könyv­Új pénz Szlovéniában Május 1 -jétől a dinártól független új pénzt bocsátanak ki Szlovéniá­ban a köztársasági vállalati és bankelszámolások megkönnyíté­sére - adta hírül a Delo című szlo­vén napilap. Az új pénz használata fakultatív lesz, árfolyamát pedig a Jugoszláv Nemzeti Bank árfolya­mai alapján állapítják meg, de kö­tődni fog a ljubljanai tőzsde napi árfolyamaihoz is. A későbbiek fo­lyamán tervezik egy másik, a Közös Piac ECU-jához kapcsolódó pénz, a lipa kibocsátását is. A Chilei Köztársaság Képvi­selőháza távközlési, közleke­dési és közmunkaügyi bizott­ságának küldöttsége, amely Jaime Rocha Manrique, a bi­zottság elnöke vezetésével Ma­gyarországon tartózkodik, teg­nap a Parlamentben magyar képviselőkkel találkozott. A megbeszélésen Tardos Már­piacot. A „Szép magyar könyv” versenyben 51 kiadó nevezett 227 könyvvel. A főzsüri elé 115 kötet ju­tott. Ezeket mutatják be Szekszár- don is. A társadalom-, természet- tudományos, szak- és tankönyve­ket, szépirodalmi, ismeretterjesztő kiadványokat, művészeti könyve­ket, albumokat, reprinteket és kül­földről átvett kiadványokat tekint­het meg a közönség és ezekre ad­hatja szavazatát. Mit bizonyít ez a kiállítás és ver­seny? Annyit csupán, hogy él a könyv, mert akiknek szívügye, Privatizálási konferencia Budapesten Nemzetközi szakértők bevoná­sával Budapesten rendez konfe­renciát a privatizálás kérdéseiről a bostoni World Times. A május 20-i tanácskozás bevezető előadását Alexander Tomlinson, az Amerikai- Magyar Beruházási Alap elnöke tartja. ton, az Országgyűlés gazdasá­gi bizottságának alelnöke, va­lamint Bereczky Vilmos, az IPU magyar-latin-amerikai tago­zatának alelnöke tájékoztatást adott a vendégeknek a magyar törvényhozásnak a rendszer- váltás, különösen pedig a gaz­dasági átalakulás érdekében kifejtett tevékenységéről. vagy éppen mindennapi kenyere, ök éltetik valamennyiünk javára. A legfelsőbb szinten akadtak támo­gatói e kezdeményezésnek és minden bizonnyal a jövőben is le­het számítani hasonló pártfogókra. E bemutató is tanúsítja a magyar könyvművészet létjogosultságát, élni akarását. A harmincnyolc évvel ezelőtt új­ra élesztett, indított könyvverseny tegnapi megnyitójának perceit Né­meth Judit könyvtáros által elmon­dott Szabó Lőrinc-gondolatok tet­ték ünnepélyesebbé, decsi-kispál „Ne adjunk lépéselőnyt a bűnö­zőknek”, rendőri berkekben ma­napság gyakran halljuk az intő szavakat. Ennek jegyében zajlott tegnap Szekszárdon a BM-klub- ban a Tolna Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtótájékoztatója, me­lyen személyesen is bemutatták a városi kapitányjelölteket. Nos, szükség is van a feszített tempóra, hiszen a „zsiványok" a jelek szerint nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kinevezésekig szüneteltes­sék tevékenységüket. Megyénk­ben a többihez képest példás gyorsasággal született meg a dön­tés, június 1-től valamennyi városi kapitányt kinevezik. Öttagú bizottság bírálta el a jeli­gés pályázatokat, az öt kapitányi tisztségre 17-en pályáztak. A bi­zottság a személyes meghallgatás után szakmailag rangsorolta a dol­gozatokat, majd a főkapitány elé terjesztették ajánlásaikat, aki tisz­teletben tartotta a szakmai zsűri véleményét. Új arcokkal alig találkoztunk, az első menet után három városi ren­dőrségen is a korábbi vezető ka­pott bizalmat. Szekszárdon dr. Soczó László rendőr őrnagy, Dom­bóváron dr. Kustra József rendőr alezredes, Pakson dr. Oláh László rendőr őrnagy nyerte az első for­dulót. Tamásiban és Bonyhádon vezetőváltás lesz, Tamásiban Szo- boszlai Varga Károly rendőr őr­nagy, míg a Völgység fővárosában, Bonyhádon dr. László Antal rendőr őrnagy a jelölt. Dr. Berta Attila alez­redes, főkapitány elmondta, hogy a két utóbbi településen sem kér­dőjelezhető meg a vezetők szak­mai alkalmassága, ám az előírt is­kolai végzettséggel nem rendel­keznek. Bonyhád rendőrkapitá­nya, Szabó László alezredes kor­kedvezményes nyugdíjba megy, a tamási kapitány, Szili Lajos alezre­des is feltehetőleg nyugállomány­ba vonul. A kinevezésekhez természete­sen a körzetben működő önkor­mányzatok 51 százalékos többsé­gű áldása hiányzik. A polgármes­teri hivatalok egyetértési és vétójo­gukkal élnek. A megye 109 önkor­mányzatának alkalma lesz megis­merni a jelölteket, betekinthetnek az önéletrajzukba és a pályázatok elbí­rálásának jegyzőkönyvi kivonatába. Természetesen aszemélyes találko­zásra is lesz lehetőség. Ha az önkor­mányzatok nemet mondanak, új pá­lyázatokat írnak ki. A jelöltek rövid bemutatkozó szavaiból kitűnt, hogy az önkor­mányzatokkal való együttműködés mindannyiuk számára kulcskér­dés. Dr. Oláh László őrnagy gerjeni kezdeményezéssel példálózott: mióta az önkormányzat közösen járőrözik a helyi körzeti megbízot­tal, megszűnt a faluban az éjszakai bűnözés. Az alapítvány is az együttműködés követendő formá­ja. Figyelemre méltó azonban dr. Kustra József észrevétele: nem kell, sőt nem is szabad az alapít­ványba minden felajánlást elfo­gadni, kétes hírű személyek ne­mes gesztusát vissza kell utasítani. Örvendetes fejleményekről is értesülhettünk, Tolnán és Simon- tornyán hónapokon belül új ren­dőrőrs lesz, rövidesen Nagydoro- gon, Hőgyészen és Bátaszéken is létszámfejlesztésre kerül sor.-km ­Téglaker kkT ÉPÍTKEZŐK, LAKÁSFELÚJÍTÓK! A Somogy-Zala Megyei Téglaipari Vállalat árengedménnyel értékesíti egyes termékeit: Balatonszentgyörgy II. sz. gyárból (tel.: 84-77-022) B 30-as téglát 21 530 Ft+áfa helyett 18360 Ft+áfáért. Teskándi téglagyárából (tel.: 92-70-000) FB 60/19-es béléstestet 43440 Ft+áfa helyett 36900 Ft+áfáért, Thermoton téglát 37 590 Ft+áfa helyett 33 500 Ft+áfáért. A termékek megvásárolhatók:- a gyártó üzemeknél,- a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat telepein,- a TÉGLAKER-nél (tel.: 82-12-614) Kaposvár, Rákóczi tér 12-13. HA ÖN ÚGY KÍVÁNJA, A SZÁLLÍTÁSRÓL IS GONDOSKODUNK. MOST VÁSÁROLJON, MOST MEGÉRI! itiTi "ÜSuij1 IWfflU (208) Szép magyar könyv Szavazzon az olvasó Chilei parlamenti küldöttség Három témakör is lekerült a napirendről Újabb vizsgálat lesz ' a szekszárdi sportcsarnoknál Indulásként levette napirendjéről Szekszárd képviselő-testülete azt a rendelettervezetet amely a szerve­zeti és működési szabályzat változ­tatását tartalmazza. Erre a lépésre a számos módosító javaslat késztette a résztvevőket s ugyanezen ok miatt jutott hasonló sorsra a díszpolgári cím adományozását részletező ter­vezet is. Visszautasításra talált az I. Számú Általános Iskola alapítványi működéssel kapcsolatos kérelme, az illetékes bizottság ugyanis úgy vélte:az ilyen jellegű működést hosz- szú távon a feltételek hiánya miatt semmi sem garantálja. S még min­dig az oktatásnál maradva: a testület úgy döntött, hogy biztosítja a IV. Szá­mú Általános Iskola munkába álló német nyelvtanára számára a mun­kabért és a lakást. Kisebbfajta vihart váltott ki az egyebekben sorra kerülő városi sportcsarnok ügye. Az ott végzett vizsgálatok ugyanis számos hiá­nyosságot fedtek fel. A meghozott határozat értelmében szükség van egy úgynevezett teljes körű utó- vizsgálatra, amelynek ki kell ter­jednie a sportcsarnokban üzemelő sörözőre is. Megfelelő információk hiányában a testület elnapolta a városi mentálhigiénés műhely költségvetési támogatását illetően, viszont a városi újsággal kapcso­latban egy konkrétumról is beszá­molhatunk: Kispál István, a városi televízió munkatársa megbízást kapott arra, hogy a megjelenés ér­dekében dolgozzon ki alternatívát is tartalmazó koncepciót.- szá ­A TOTÉV beton üzeme újból a lakosság és a közületek szolgálatában! RÉGI SZOLGÁLTATÁSAINK:- általános betonok,- kopásálló betonok,- vízzáró betonok minőségi keverésére garancia. ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK:- betoneladás szombat, vasárnap,- szállítás biztosítása igény szerint. NAGYOBB MEGRENDELÉS ESETÉN ÁRENGEDMÉNY! A Szigma Építőipari Kisszövetkezet VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET a fadd-dombori strandon lévő- 1 db 56 m2-es söröző,- 1 db 36 m2-es üzlethelyiség,- 3 db 26 m2-es üzlethelyiség BÉRBEVÉTELÉRE. Az egységek a helyszín jellegének megfelelő tevékenység folytatására vehetők bérbe. A versenytárgyaláson való részvétel feltétele 10000 Ft bánatpénz befizetése a versenytárgyalás előtt. Versenytárgyalás időpontja 1991. április 30. 14 óra, Szekszárd, Rákóczi u. 20. MTESZ-székház (MHSZ mellett). Jelentkezés a versenytárgyalás napján és helyszínén 13 órától 13.45 óráig. További információk napközben a 72-14-283-as, este a 72- 28-298-as telefonszámon kérhetők. (211)

Next

/
Thumbnails
Contents