Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-25 / 96. szám

NÉPÚJSÁG ÁPRILIS 25 CSÜTÖRTÖK Névnap: Márk A Nap kél 5.39 órakor nyugszik 19.46 órakor A Hold kél 16.22 órakor nyugszik 3.48 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: KESJÁR MIHÁLY Telefonszámunk: 16-211,15-468. Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Szeles, esős idő Várható időjárás ma estig: napközben csökken, felszakadozik a felhőzet és időnként a nap is kisüt, csak elszórtan - főként délnyugaton, nyugaton - alakul ki kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön 10 és 15 fok között várható. Smink, öltözködés - és ügyintézés Ismerkedés a csúcsminőségű Panasonic készülékekkel Nyolcvanöt éve született Gárdo­nyi Zoltán (1906-1986) zeneszer­ző, zenetörténész. 1923-27 között a budapesti Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskolán tanult, zeneszer­zésre Kodály Zoltán oktatta, majd 1928-30-ban a berlini Zeneművé­szeti Főiskolán Paul Hindemith ta­nítványa volt. Szintén Berlinben szerezte zenetörténészi doktorá­tusát is 1931-ben. Hazatérése után, 1941-ig a soproni Evangéli­kus Tanítóképző Intézet ének- és zenetanára volt, de tevékenyke­dett a Liszt Ferenc Zeneegyesület karnagyaként is. 1941 -67 között a budapesti Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskolán tanított, zeneel­méletet és zenetudományt adott elő. 1972-től a Német Szövetségi Köztársaságban élt, de gyakran látogatott haza, szerkesztette az új magyar Liszt-kiadást. Tiszteletbeli tagja volt a magyar Liszt Társa­ságnak. Zeneszerzőként főleg hangszeres műveket alkotott, je­lentősek orgonadarabjai, legis­mertebb közülük a Karácsonyi bölcsődal, a Jászói legenda és a Meditatio in memóriám Z. Kodály. Kitűnő zenetörténész volt, 1936- ban úttörő jelentőségű tanul­mányt tett közzé Liszt Ferenc ma­gyar stílusa címmel. Számos más tanulmánya is figyelmet érdemel, sokat közülük németül írt.- RENDKÍVÜLI ADÁSNAP, Dom­bóvári Városi Televízió. Dombóvár város képviselő-testülete nyilvá­nos önkormányzati ülést tart, me­lyet élő egyenes adásban közvetít a Dombóvári Városi Televízió ápri­lis 25-én 17 órától.- LUCIEN HERVÉ KITÜNTETÉ­SE. A párizsi Magyar Intézetben adták át ünnepélyes keretek között a Párizsban élő, nemzetközi hírű- és francia neve ellenére magyar- fotóművésznek, Lucien Hervé- nek a Becsületrend Lovagja kitün­tetést. Az 1910-ben Hódmezővá­sárhelyen született művész 1929 óta él külföldön. Húsz éven át volt a világhírű francia építőművész, Le Corbusier munkatársa, az általa tervezett épületekről készült fény­képei számos albumban váltak is­meretessé. Hervé eredeti neve El- kán László - francia nevét az ellen­állási mozgalomban kapta a hábo­rú alatt, ez volt fedőneve a meg­szállók ellen vívott harcok idején. Növényvédő szer a borban Az amerikai egészségügyi szer­vek engedélyezték, hogy procymi- don növényvédő szert tartalmazó borokat hozzanak forgalomba az Egyesült Államokban. A procymi- dont a japán Sumimoto Chemical gyártja, és Európában használják a peronoszpóra ellen. Az amerikai döntés értelmében a megengedett szint: hét az egymillióhoz. Koráb­ban az amerikai egészségügyi szervek tiltották a procymidont tar­talmazó európai borok forgalma­zását. A lépés 200 millió dollár ér­tékű importbort érint. Köztük van olyan, aki már régóta a szakmában dolgozik, akad gyeden lévő kismama, és olyan is, aki munkanélküli. Fia­talok, idősebbek, akik azért jöt­tek el, hogy részt vegyenek a Hol-Ker Kft. által az első, de az igényeknek megfelelően talán nem utolsó ízben szervezett menedzser típusú titkárnőkép­zésen. A tanfolyam öt és fél hó­Jász-Nagykun-Szolnok megye bemutatkozik címmel négynapos rendezvénysorozat kezdődött Bécsben, a Collegium Hungaricum Magyar Kulturális Intézet székhá­zéban. Ünnepélyes megnyitóján Boros Lajos, a megye önkormányzati képviselő-testületének elnöke tá­Április 22-én eltűnt a 12 éves Herke Róbert, aki reggel a Rotten- biller utcai iskolájába indult, és on­nan nem tért haza. Szülei jelentet­ték eltűnését a Budapest VI., VII. kerületi Rendőrkapitányságnak, ahol azonnal megtették az intézke­déseket a kisfiú felkutatására. Több akciócsoportot állítottak fel, és nagy erőkkel megkezdődött a kutatás, ami 23-án éjjel eredmény­re is vezetett. Hermec István rend­őr őrmester találta meg a kisfiút a napos volt, bárki elvégezhette korra, végzettségre való tekin­tet nélkül, azért, hogy ismere­teit, vagy elhelyezkedési lehe­tőségeit bővítse. A képzés során pszicholó­giát, anyanyelvet, számitógé­pes szövegszerkesztést, útle­vél- és valuta-ügyintézést, né­met nyelvet tanultak a hallgatók - a sminkkészités, öltözködés, jékoztatást adott a közönségnek a terület múltjáról, mai gazdasági és kulturális életéről, jelentős termé­szeti értékeiről és idegenforgalmi adottságairól. Az ünnepség kere­tében bemutató nyílt a megye vál­lalatainak és szövetkezeteinek ter­mékeiből, és hangversenyt adott a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. dévaványai vasútállomáson Mol­nár András büntetett előéletű bu­dapesti lakos társaságában, akit azonnal őrizetbe vettek; megron­tás alapos gyanújával bünteteőel- járás idnult ellene. Molnár András hasonló cselek­ményekért már többször volt bün­tetve. A kisfiú gyors megtalálásában nagy segítséget nyújtott a rendőr­ségnek a televízió és a több helyről érkezett lakossági bejelentés. terítés és felszolgálás mellett. Az irodagépek közül a legjobb, legkorszerűbb modellek hasz­nálatát mutatták be, igyekezve, hogy a hallgatók szakmai tudá­sukat sokrétűvé, magasszintű­vé tehessék. Az oktatás befejeztével or­szágos érvényű továbbképzési igazolást kapnak hamarosan a résztvevők. A testűére ablakára lőtt Balatonalmádiban a Székesfe­hérvári Videoton SC kikötőjéből egy ismeretlen tettes elvitt egy Mercuy típusú motorcsónakot. Az anyagi kár 1,2 millió forint * Zalaegerszegen kedden hajnal­ban egy ismeretlen tettes elvitte egy parkolóból S. István 40 éves magánkereskedő lezárt utánfutó­ját, amelyben ruhanemű volt. Az anyagi kár 1,7 millió forint. * Jászladányban a rendőrség nyomozást rendelt el B. Miklós 31 éves kisiparos ellen, mert egy en­gedély nélkül magánál tartott - tu­sa nélküli - vadászfegyverrel két lövést adott le testvére, F. András- né 34 éves eladó lakásának abla­kára. A leeresztett redőnyök felfog­ták a sőréteket, s így a házban tar­tózkodó személyek nem sérültek meg. A rendőrség lefoglalta a fegy­vert, és a hozzá való 19 sörétes lőszert. * Nyíregyházán egy ismeretlen rabló feltörte a Mikrokomp Kft. iro­dáját, ahonnan 30 ezer forint kész­pénzt, és farmernadrágokat vitt el. Az anyagi kár 310 ezer forint. Honvédfiatal öngyilkossága A Kaposvári Katonai Ügyészség tájékoztatása szerint április 22-ére virradó éjjel Zalaegerszegen, a Megyei Hadkiegészítő Parancs­nokság épületében felakasztotta magát egy, a parancsnokság állo­mányába tartozó, első időszakos honvéd. Eddig csak annyit tudtak meg, hogy tettét családi okból kö­vette el. A katonai ügyészség foly­tatja a vizsgálatot. STOP Megtört a jég? Tolna megye útjain ez év első ne­gyedévében 101 személysérülé- ses közlekedési baleset történt (legtöbb Szekszárd környékén), 22-vel (18%-kal) kevesebb mintáz előző év azonos időszakában. A meghalt vagy megsérült szemé­lyek száma 195-ről 152-re csök­kent. Öt esztendő óta ez az első olyan időszak, amikor általános csökke­nésről adhatunk hírt, de hogy az év hátralévő kilenc hónapjában ez a kedvező fordulat folytatódik-e, na­gyon kétséges, mert jelentősebb javulás januárban és februárban volt csupán, márciusban már csak egy balesettel történt kevesebb mint a bázisnegyedévben. A balesetek okainak többségé­nél is alacsonyabbak az adatok, de a szabálytalan előzés, kanyarodás és a helytelen követési távolság te­rén némi emelkedés mutatkozik. Az előzés szabályainak megsze­gése esetenként nagyon súlyos következményekkel járt. Március 30-án pl. a 6. számú főútvonalon egy előzni szándékozó személyau­tó a szembe jövő másikkal frontáli­san ütközött, következésként egy ember meghalt, három súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. A balesettel végződött szabály­talan kanyarodások közül legta­nulságosabb a március 5-én Öcsényben történt eset. Egy elő­zésben lévő segédmotoros kerék­pár elé személygépkocsi kanyaro­dott és összeütközésükkor a se­gédmotor-kerékpár vezetője uta­sával együtt!? megsérült. Udvariat­lanul azt kérdezhetnénk, hogy mi­képpen került a csizma az asztalra, hiszen a KRESZ 54. paragrafusá­nak (8.) bek. b) pontja szerint „se­gédmotoros kerékpáron utast szállítani... nem szabad.” A baleseteket okozók tekinteté­ben említést érdemel, hogy a te­hergépkocsi-vezetők miatti ka­rambolok száma megkétszerező­dött (6-12). Ők legtöbbször jármű­vük sebességét választották meg rosszul, vagy nem tartottak kellő követési távolságot. A kerékpáro­sok rovására írható balesetek szá­ma 3-ról 10-re emelkedett főként a vigyázatlan kanyarodások miatt. Más járművek vezetői kevesebb baleset okozói voltak mint egy év­vel korábban. Továbbra sem sikerült semmifé­le eszközzel jobb belátásra bírni a szinte rendszeresen alkohol hatá­sa alatt közlekedő, amorális jármű­vezetőket, akiknek e szándékos bűncselekménye sokszor vezetett súlyos balesetekhez. A múlt év első negyedévében a balesetet okozók 17%-ánál volt kimutatható az alko­holos befolyásoltság, az idén, há­rom hónap alatt 20%-ra nőtt az arányuk. Ez a tendenciává fajult, társadalmi együttélés szabályait durván felrúgó magatartás közle­kedési kultúránkra a balesetek számának csökkenése mellett is sötét árnyékot vet. Megyénk közúti közlekedési fe­gyelmének további javulása a kö­vetkező hónapokban elsősorban az utakon járók még józanabb, szabálytisztelőbb, előzékenyebb magatartásától remélhető. P1ÁCSEK GYÖRGY Mai moziműsor Bonyhád: Cadillac Man (19 óra). Szekszárd, Panoráma: Piszkos alku (17.30 és 20 óra). Autósmozi (a szekszárdi vásártéren): Porschetolvajok (20 óra). KISPIPA KFT* icl'Jíl KOMÁROMI RT DISZKONT ITAL ÁRUHÁZ * Nagydorog /Szeszüzem-nél/ TEL.: 75/33-020 Nyitás: 1991.04.26.14°°-órakor Közmunkán Pétervásárán Heves megyében a pétervásárai önkormányzat a munkanélküli-segé­lyen lévőknek közmunkalehetöséget biztosít. Helyi és állami hozzájá­rulásból tíz munkanélkülit alkalmaznak, akiknek 7000 forint alatt van a jövedelmük, s kötelező elvállalniuk a kiszabott munkát. A közmunká­sok a települést átszelő Ivádi-patak medrét takarítják ki, hogy a köz­egészségügyi és az árvízvédelmi követelményeknek is megfeleljen. LÁTTAM Bódító bódék Ha mostanában valamelyik város piacára betéved az ember, nem bóklászhat, bámészkodhat úgy komótosan, ráérősen mint ré­gen: tülekednek, egymás lábára taposnak az emberek. A piaci nap sokaknak kikapcsolódást jelent, alkalmat a beszélgetésre, pletykál­kodásra. Nem kevesen vannak, akiknek nem a saját jószántukból lett hirtelen ennyi szabadideje. Elmennek hát a kisvárosi „agórára”, s közben persze megéheznek, és megszomjaznak. Az élelmes kereskedők mindezt hihetetlen gyorsasággal felis­merve sorra nyitják a Laci-konyhákat, ahol sült kolbászt, rövid italo­kat, sört, és miegyebeket lehet venni. A szekszárdi piacon például már a kora reggeli órákban látni, amint némely meglehetősen rosszul öltözött férfiak jókat húznak a Szalonsörös (laskából. Az eredmény úgy dél felé meglehetősen látványos: dülöngélő férfiak ordítozva húzgálják egymást, sőt nemegyszer be is húznak egy­másnak. A piac nem is igazi „piarc" Laci-konyha nélkül, az azonban már kérdés: szükséges-e annyi bódító bódé a kisvárosok legforgalma­sabb találkahelyeire? dva Magyar rendezvénysorozat Bécsben Megtalálták az eltűnt gyermeket ——---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------——— > NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon:11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza. V. J

Next

/
Thumbnails
Contents