Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-04 / 78. szám
4 NÉPÚJSÁG Paks és környéke 1991. április 4. Portré Mit csinál Ön? Dr. Széchenyi Attila körzeti orvos, paksi alpolgármester- Azt körülbelül tudjuk, hogy mivel foglalkozik a polgármester, vagy mi a képviselők feladata. De mit csinál az alpolgármester itt a városházán? - kérdeztük dr. Széchenyi Attilát.- A fogadási napon felkeresnek a paksi emberek ügyes-bajos dolgaikkal, amelyeket megpróbálok elintézni. A polgármester is ad át időnként munkákat és a képviselő- testület is megbíz feladatokkal, mint például most a bajor sörfesztivál szervezésével, koordinálásával. Kiemelt feladatomnak érzem az oktatás, közművelődés területét, most elnöke lettem a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának, ez is sok munkát ad. Május 15-ig érkeznek be a pályázatok, június 4-ig befejeződik az elbírálásuk és az iskolai évzárón adjuk át a díjakat. Tehát végeredményben mindennel foglalkozom, ami a város életét érinti és ami az időmbe belefér.- Hogyan telik egy átlagos napja?- Reggel 8-tól 10-ig itt vagyok a városházán, majd 10-től délután 2-ig rendelek Dunakömlődön. Ezután még bejövök ide dolgozni és este fejezem be a betegellátást a körzetemben. Otthon még marad egy kis időm a szakmai önképzésre, az önkormányzati munka tanulására, a sajtóra.- Sok munkát, feladatot jelentte- hát az alpolgármesterség. Miért vállalta?- Barátaim, ismerőseim beszéltek rá, de magam is arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha valóban változásokat akarunk a közéletben, akkor ebben vállalni is kell az aktív közreműködést. Felmerült az is, hogy vállaljam el a polgármesteri funkciót, de én semmiképpen sem akartam feladni az orvosi hivatásomat. Végül az erőviszonyok is Dr. Széchenyi Attila úgy alakultak, hogy az SZDSZ-Fi- desz került többségbe a képviselő- testületben, ők javasolhattak polgármestert és nekem mint kereszténydemokrata színekben indult képviselőnek ajánlották fel az al- polgármesterséget. Ezt vállalhattam, mert a hivatásom megtartása mellett elláthatom.- Ön nap mint nap találkozik munkája során az emberekkel. Hogyan fogadták az alpolgármesterré választását?- Érdekes, hogy most a betegségük mellett az egyéb panaszaikat is ki kell vizsgálnom, tehát számomra összemosódik a két funkció, egyszerre kell foglalkoznom valamennyi problémájukkal. Sajnos a város költségvetése igen szűkös, így gyakran nem teljesíthetem a kéréseket.- Mit vár a jövőtől?- A feladat rengeteg és hogy mikor végzünk ezekkel, azt ma nehéz lenne megjósolni. Kell egy-két év, mire minden helyre rázódik, mire világossá válik mindenkinek a helye, szerepe az új struktúrában és egy határozott nyomvonalat tudunk kitaposni. Annak nem vagyok híve, hogy az önkormányzat vállalkozói feladatokat vegyen át. Nekünk azt kell elvégeznünk, amire nem akad vállalkozó. Nem az a jó önkormányzat, amelyik jó üzleteket tud csinálni, hanem amelyik olyan feltételeket tud teremteni, hogy sok jó vállalkozás működhessen, magasak legyenek a keresetek, akkor fog gazdagodni a városunk. - áa Egy (közös) kiállítás képei Kedden Pakson, a városi művelődési központban négy képzőművész - két olasz és két magyar - közös kiállítása nyílt meg, amely a hónap végéig látható. Halász Károly, paksi alkotó, ösztöndíjjal járt Rómában, itt ismerkedett meg a fiatal olasz művészekkel, Viviana Buttarellivel és Franco Doganival, akik egyébként Bresciában élnek és egy művészeti iskolában vizuális kultúrát tanítanak. így került tehát sor a közös kiállításra, amelyen negyedikként Ritter János vesz részt müveivel. A megnyitóra kedden délután 5 órakor került sor, amelynek keretében dr. Romváry Ferenc művészettörténész, a pécsi Modern Magyar Képtár igazgatója mutatta be a művészeket és alkotásaikat. Közös jellemzőjük a világ apró részleteinek érdekes, újszerű vizuális megközelítése, még akkor is, ha homlokegyenest más eredményre jutnak. így Viviana Buttarelli a maga készítette, furcsa tépettségű papírra festett, az utcai falak színezéséhez hasonló hangulatú képei, Franco Dogani nonfiguratív, de figurális asszociációt keltő nagy méretű festményei, Ritter János fekete-fehérben komponált művei és Halász Károly letisztult, szigorú, egzakt jelrendszere ad látnivalót a kiállítás közönségének.- Ezek a képek nem adják meg a felismerés örömét a nézőnek - mondta dr. Romváry Ferenc -, hanem gondolkodásra, értelmi asszociációkra késztetnek Emellett persze minden művész törekszik a szépségre, harmóniára, amely klasszikus tanulságként itt is felfedezhető. Tájképre emlékeztet Franco Dogani alkotása Nemcsak a fotón, a valóságban is „monokróm” Ritter János munkája Paksi Ifjúsági Iroda Van időnk rád! „Gyere be hozzánk! Segítünk! Van időnk rád!”, olvasom a Paksi Ifjúsági Iroda szórólapján, amelyen információikat, szolgáltatásaikat kínálják. A tájékoztató láttán kíváncsiak lettünk, hogyan, milyen körülmények között dolgozik az iroda, milyen tapasztalatokat szerzett megalakulása óta.- A művelődési központ és a városi tanács hozta létre az ifjúsági irodát - kezdte Pétersz Mária irodavezető -, még a régi rendszerben. Az akkori KISZ KB és az ÁISH pályázatát nyerték el 1987-ben, ami egyszeri 1,5 millió forintot jelentett, viszont a pályázóknak kellett kötelezettséget vállalniuk minimum 5 éves működtetésre. Szűk egy év múlva, 1988 szeptemberében nyílt meg az iroda itt a művelődési központ előteréből paravánokkal leválasztott helyiségben.- Azóta milyen anyagi segítséget kaptak a működéshez?- Mindeddig a megyei és a városi tanácstól kaptunk 200-200 ezer forintot évente, de közben a megyei tanács megszűnt. Szerencsénkre a városi önkormányzat adott plusz 200 ezer forintot, enél- kül működésképtelenné vált volna az iroda. Ez a pénz is csak úgy elég, hogy az iroda két főállású dolgozója a háttérintézmény, a művelődési központ alkalmazottja, a bérünket onnét kapjuk, és terembért, fűtési költséget nem kell fizetnünk. A KISZ KB és az ÁISH egyébként nem sokkal a megalakulásunk után megszűnt és jó két év eltelt, mire a Miniszterelnöki Hivatal Ifjúságpolitikai Titkársága átvette az országban működő 21 ilyen iroda koordinálását. Tőlük kaptunk nemrégiben egy számítógépet, amelyet információtárolásra használunk majd, de még nem készült el az egységes felhasználói program. Ezenkívül állandóan figyeljüka sajtót és minden a témánkba vágó pályázaton indulunk, mert szükségünk van minden fillérre, vagy egyéb támogatásra.-Akkor térjünk a lényegre: mivel is foglalkozik az ifjúsági iroda? A szórólapon elég hosszú a felsorolás és mindezt három csoportra osztották: információk, szolgáltatások, tanácsadás. Milyen problémákkal keresik fel a leggyakrabban az irodát?- Az elmúlt hónapokban igen népszerű volt az adótanácsadó szolgáltatásunk, amelyet az adófelügyelőség szakemberei tartottak minden szerdán. Igen sokan keresnek albérletet és külföldi munkavállalási lehetőséget is. Népszerű az országos rendezvényekre, koncertekre, színházi előadásokra történő jegybeszerzési szolgáltatásunk is. A lényeg: itt semmiértsem kell fizetni, a hirdetéseket is ingyen helyezzük ki információs falainkra.- Képes-e az iroda valóban segíteni a nehéz helyzetbe került fiatalokon?- A problémáikat helyettük természetesen nem tudjuk megoldani, vagy például a külföldi munka- vállalással kapcsolatos ügyintézést sem vállalhatjuk át. Mi csak segítséget, információt adhatunk, amely lehet, hogy éppen a szükséges kezdő lökés egy fiatalnak. Ide bárki bejöhet, bármilyen problémával, senkitől sem kérdezzük, hogy kicsoda és miért kérdezi azt, amire kíváncsi, hanem megpróbálunk segíteni. Sajnos el kell mondanom, hogy - bár elsősorban miattuk, értük jöttek létre ezek az irodák - a hátrányos helyzetű fiatalokhoz a legnehezebb eljutni, ők azok, akik nem keresnek fel bennünket.- Van-e kapcsolatuk az országban működő többi ifjúsági irodával?-Tavaly szeptemberben az irodák kezdeményezésére létrejött a Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége, amely éppen a szakmai kapcsolat- tartást, tapasztalatcserét szolgálja. A rendszerváltás után bizony sok helyütt felmerült a kérdés, hogy lesz-e jövőjük az új helyzetben ezeknek az irodáknak. A Miniszterelnöki Hivatal mindenesetre támogatásáról biztosította a szövetséget, amit az is jelez, hogy a működéshez rögtön adtak egymillió forintot. Nyugat-Európá- ban egyébként több évtizede működnek ilyen irodák, amelyek létrehozták az Európai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Egyesületet, amelynek legutóbbi ülésére meghívták szövetségünk képviselőit is. Hamarosan mi is belépünk ebbe a nemzetközi szervezetbe. Úgy vélem tehát, hogy van jövőjük nálunk is ezeknek az irodáknak, sőt manapság is alakulnak ilyenek az országban. Kár, hogy a megyében egyedül vagyunk, jó lenne, ha több ifjúsági iroda működne... . .. Baleset a 6-oson Néhány perccel a baleset után Kedden este, röviddel 6 óra után indultam haza Paksról Szekszárd- ra. Alighogy elhagytam a tűzoltó- laktanyát, láttam, hogy a 6-os út mindkét oldalán hosszú kocsisor vesztegel, középen pedig két mentőautó kék fényei villognak. Jobb oldalon, az úttól mintegy 20 méterre egy Mercedes állt a feje tetején, alaposan összetörve. Az üvegüket vesztett ablakokon keresztül diszkózene szűrődött ki a kocsiból, a csomagtartó kinyílott és szanaszét szóródott a család holmija: reklámszatyrok, ruhaneműk, összecsukott gyermekkocsi. A fiatalember, aki a kocsit vezette, egy csecsemőt tartott a karjaiban. Ők ketten apró sérülésekkel megúszták a bukfencet. A kocsitól kissé távolabb a mentősök sürgölődtek, egy furcsán kitekeredett végtagú fiatalasszonyt helyeztek éppen egy felfújható hordágyra. Jajgatott a fájdalomtól. A családfő kérdésemre elmondta, hogy Mohácsról tartottak hazafelé, Budapestre. Velük szemben hosszú kocsisor jött, majd hirtelen előzésbe kezdett egy Volkswagen Passat. Jobbra rántotta a kormányt, hogy a frontális ütközést elkerülje, de a padkán megcsúsztak, így kerültek az ellenkező oldalon a szántóföldre. * Másnap érdeklődtem a szekszárdi kórház baleseti sebészetén a sérültek állapotáról. Kiderült, hogy négyen voltak a kocsiban. A férj és a 9 hónapos kisgyermek könnyű sérülést szenvedett, a férfi édesanyja sorozat-bordatöréssel, a feleség bal oldali combcsonttöréssel, jobb oldali csípőficammal és súlyos mellkasi sérülésekkel került az ambulanciára. * A rendőrségi jelentés szerint Gyúrok György nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a Mercedes 200 D típusú személygépkocsit, letért a jobb oldali útpadkára, emiatt balra rántotta a kormányt, lerepült az útról az egy méterrel mélyebben fekvő szántóföldre és ott felborult. Az utasok közül ketten könnyű, ketten súlyos sérülést szenvedtek, az anyagi kár 500 ezer forint. A jelentésben szembe jövő Volkswagenről nem esett szó... - árki Mindennapi kenyerünk Mi sül ki- a Paksi Kenyérgyárban? Sorra jelennek meg az üzletek polcain az újabb és újabb reformélelmiszerek. A háziasszonyok búzacsírát, szójakészítményeket és különböző „csodatévő” magvakat kavargatnak fazekaikban. De vajon mi a helyzet az első számú élelmiszerünkkel: a kenyérrel? Vajon mivel siet a vásárlói igények elé a paksi kenyérgyár? - kérdeztük Gergely Lajos üzemvezetőt.- Egyáltalán nem felfokozott a vásárlók igénye a korszerű kenyérféleségek iránt. Több esetben próbáltunk ezekkel a termékekkel a piacon megjelenni, de nem volt rájuk hosszú távon kereslet. Nem kellett például a barna kenyér sem. Most úgy tűnik, hogy a búzakorpás kenyerünk végre megnyerte a vásárlók tetszését, fogyasztása emelkedő tendenciát mutat. Ezenkívül bővítjük a választékunkat kukoricás kenyérrel, vagy formában sült, 75 dkg-os házi kenyérrel is.- Sajnos, több üzletben már órákkal a zárás előtt nem lehet semmilyen kenyeret kapni...- Mi a rendelt mennyiséget minden esetben kiszállítjuk, de az a tapasztalatom, az üzletek nem vállalják a rizikót, hogy néhány darab a nyakukon maradjon, inkább kevesebbet rendelnek.- Azért én hiányolom az üzletek polcairól a nagyobb választékot, a különböző kuglófokat, a kozák kenyeret és más újdonságokat.- Nézze, nekünk kis tételben is érdemes lenne ilyenekkel foglalkoznunk, hogy a vásárlóinkat megtartsuk, vevőkörünket bővítsük. Ezeket azonban be kell vezetni a piacra, fel kell kelteni a figyelmet, be kell mutatni, ajánlani a vásárlóknak. Ehhez elengedhetetlen a kereskedelem segítsége. Remélem, sikerül közös termékbemutatót tartanunk, ahol kínálatunkat megismerheti a lakosság.- Jelentenek-e komoly konkurenciát a magánpékségek?- Jelentősen nem csökkent megjelenésükkel a mi forgalmunk. Kell az egészséges konkurencia, bár meg kell jegyeznem, hogy nem szívesen vállalnak a maszekok többletszállítást az ünnepek előtt és ez problémákat okoz nekünk is, a vásárlóknak is.- Végül egy praktikus tanácsot kérnék a szakembertől: miben tároljuk otthon a kenyerünket?- A legjobb a háncskosár, nem véletlenül használják évszázadok óta erre. Ha ez nincs, akkor papírzacskó is megteszi, de semmiképpen se tegyük a kenyeret műanyag tasakba, vagy fémdobozba, mert gyorsan befülled. E. G. Tésztadagasztás Pakson. Mi sül ki belőle? Itt semmiért sem kell fizetni