Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
1991. április 20. 14 KiÉPÚJSÁG Szemléletváltás a nyersanyagkutatásban Azon a kérdésen, hogy Magyar- ország ásványkincsekben szegénynek, vagy közepesen ellátottnak tekinthető, lehet vitatkozni. Bármi is legyen azonban a végkövetkeztetés, mit sem változtat azon a tényen, hogy azzal az ásványva- gyonnal kell gazdálkodnunk, amink van, s jólétünk elsősorban azon múlik, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi és szellemi javakkal miként gazdálkodunk. Hazánk földtani felmértsége már elérte azt a fokot, hogy tisztában legyünk vele, nagy csodákat, hatalmas olajmezőket, vagy jelentős ércmezők felfedezését nem remélhetjük a kutatástól. Várható ugyanakkor, hogy a nyílt piacgazdaságban bizonyos nyersanyagárak (bauxit, szén) értéke csökken, más haszonanyagoké (termálvíz, építőanyagok) viszont emelkedik. Társadalmi-gazdasági rendszerünk átalakítása közepette azonban számba kell venni, hogy érintik e változások a földtani kutatásokat, s ez miként befolyásolja az egész ország gazdasági életét. Erről tájékoztatott dr. Komlóssy György, a Központi Földtani Hivatal újonnan kinevezett elnöke, korábban maga is gyakorló geológus. Magyarországon a földtani kutatások két főirányban folynak. Egyrészt az iparban a bányavállalatoknál, a szén, a szénhidrogének, ércek stb. kutatásában, másrészt az erre szakosodott intézmények révén földtani alapkutatások formájában, ez utóbbiak állami költség- vetésből. E két főirány a múltban pénzügyileg kissé összemosódott, mert némely iparvállalatok állami pénzen is végeztek nyersanyagkutatást. Ez a jövőben jobban szétválik, annál is inkább, mert a gazdaságnak ezen a területén is megjelenik a magánszektor, a külföldi tőke. A kutatásnak és a kitermelésnek már a közeli jövőtől egy koncepciós törvény ad keretet. Napjainkban az Országgyűlés éppen az ezzel kapcsolatos kérdéseket tárgyalja. A hazai nyersanyagkészlet a nemzeti vagyon része, amelynek kitermelési joga és az ezzel járó haszon az államot illeti meg. Mivel azonban az állam e téren nem mindig Jó gazda”, bizonyos szerződéses keretek közt lemond az ásványkincs-kitermelés jogáról. Az érdeklődő külföldi cégeket mindeddig az tartotta vissza, hogy a megfelelő koncessziós törvény hiányában nem érezhették biztonságban a befektetéseiket. Ez a helyzet várhatóan rövid időn belül megfordul. A közvéleményt is évek óta élénken foglalkoztatja a kérdés, mi lesz a recski rézércvagyonnal, hiszen ismeretes, hogy a bánya évek óta százmilliókat emészt fel állagmegóvás címén, miközben egyetlen gramm ércet nem termelnek ki belőle. Több külföldi cég is érdeklődik iránta, s ezt csak fokozza az, hogy az érckészletben némi aranykoncentrációt is találtak. Ugyancsak néhány hónapon belül eldőlhet a bezárással fenyegetett mecseki uránércbánya sorsa. Iránta egy ir cég mutat érdeklődést. Az uránbányászatban az elmúlt években igen ellentmondásos helyzet alakult ki. Az ércből a Mecseki Ércbányászati Vállalat egy urándúsít- mányt, úgynevezett sárga port készített. Kilogrammonkénti előállítási költsége azonban mintegy kétszerese a sárga por világpiaci árának. A paksi atomerőműben a Szovjetunióból vásárolt fűtőelemeket használják, s az így előállított elektromos energiából származó haszon kizárólag az erőműnél csapódik le, miközben az uránbánya gazdasági gondokkal küzd. Felmerülhet a kérdés, mi lesz az ország haszna abból, ha a magyar föld ásványvagyonát vagy annak egy részét külföldi vállalkozók termelik ki. Korábban a nyersanyagértékelést az úgynevezett „műrevaló- sági érték” alapján végezték el. Ez megmutatta, hogy az ásványva- gyonnak mekkora hányada termelhető ki gazdaságosan, s egyben meghatározta a kitermelés mértékét is. Ezt ma már hibás koncepciónak tartják, még akkor is, ha a környező országokéhoz képest ez volt a legjobb. A kérdést ma már úgy kell föltenni, hogy egy nyersanyagtelep esetében melyik az a művelési mód, amely az ásványvagyon bizonyos részének kitermelése esetén a legnagyobb hasznot hozza. Ezen elv alapján a vállalkozót támogatni kell abban, hogy egy adott készletből a lehető legnagyobb hasznot hozza ki, mert eszerint adózik, s növeli a költségvetés bevételét. Korábban esetenként előfordult, hogy egy bánya- vállalat az államilag dotált Tüzép-ár kétszereséért termelt ki szenet. Ez a rendszer nem segítette elő az észszerű energiagazdálkodást. Szerencsére legalább az nem okoz gondot, kik kutassanak. Geológus szakember van bőven, egyesek szerint talán kissé több is, mint amennyire az országnak szüksége volna. Ugyanakkor az a vélemény is jogos, hogy a földtan szakembereinek munkáját a szükségesnél kisebb mértékben veszik igénybe. Számukra a jövőben elsősorban az alkalmazott földtan - ezen belül a víz-, és környezetföldtani az építésföldtani feladatok megoldása nyújt nagy lehetőségeket. N. G. A tamási Kop-Ka Áfész VÁLLALKOZÓKAT KERES 1991. június 1-jétől a Dám komplexum (étterem, presszó, fagyizó, hotel) és a 17. sz. Liget presszó üzemeltetésére. Jelentkezési határidő 1991. május 10., 16 óra. Érdeklődni 1991. május 1-jétől. Felvilágosítást ad Kudari Lászlóné főkönyvelő, áfész központi iroda Tamási, Vörös Hadsereg u. 2. Telefon: 714-12-33 (160) Építőipari Kft. FELVÉTELRE KERES németországi építőmunkára németül beszélő kőműveseket, zsaluzó ácsokat, vasszerelőket, valamint két német nyelvtudással rendelkező marós szakmunkást programvezérlésű W 160 HB-NC és W 200 HB-NC típusú * gépekre. Jelentkezni lehet Szekszárd, Széchenyi u. 56-58. Telefon: 74-15-254 ,1Q Bölcske Község Önkormányzata PÁLYÁZATOT HIRDET általánosiskola-igazgatói állás betöltésére. Feltételek:- felsőfokú pedagógiai végzettség,- legalább 5 év szakmai gyakorlat,- vezetési készség, szakmai rátermettség,- életkor 45 év alatt. Pályázat tartalmazza:- részletes, szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzot,- végzettséget igazoló okirat fénymásolatát,- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,- az iskola vezetésével kapcsolatos elképzeléseinek leírását. Bér megegyezés szerint. Pályázat beadásának határideje: 1991. június 15. Állás elfoglalásának ideje: 1991. augusztus 1. Szolgálati lakást biztosítunk. A pályázatot a következő címre kérjük beküldeni: Polgármesteri hivatal, 7025 Bölcske, Kossuth L. út 5. (188) A TRIPLEX KFT. értesíti leendő vendégeit, hogy megnyitotta EXKLUZÍV DREHER VENDÉGLŐJÉT azok számára, akik új ízekre vágynak. Szolid árakon színvonalas kiszolgálás. 9)rt6CT Mindenkit szeretettel várunk Aki ezt a hirdetést Véna égte' S3U, az elfogyasztott ételelek árából 10% engedményt kap május 20-ig. Asztalfoglalás: 75-10-871 (193) VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS A Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Élelmiszeripari Szakmunkásképző Iskola és Kollégium NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET Szekszárd-Palánkon a gazdaasszonyképző iskola felújítási, korszerűsítési és toldaléképület generálkivitelezési munkáira. Az elvégzendő feladat: a) a megfelelő épület teljes felújítása a tervezett funkciónak megfelelően, b) toldaléképület építése, c) teljes homlokzat felújítása. A munka befejezésének határideje: 1991. augusztus 20. A részvétel feltételei: a) Ajánlatot tenni kizárólag a versenytárgyalási kiírás szerint lehet. A versenytárgyalási kiírás és az engedélyezési tervdokumentáció az intézmény gazdasági igazgatóhelyettesénél vehető át; 7000 Ft, vissza nem térítendő összeg befizetésének igazolásával, amit az OTP Szekszárd 840-416-717 számú számla javára kell teljesíteni. b) Kizárólag generálajánlat adható, egy ajánlattevő csak egy ajánlatot adhat. c) Az engedélyezési tervdokumentáció alapján készített kivitelezési tervdokumentációt az engedélyezési terv készítőjével jóvá kell hagyatni. d) A versenytárgyalási felhívással kapcsolatos konzultációt 1991. április 24-én 15 órakor tartjuk a helyszínen, amelyen csak a versenytárgyalási kiírást előzetesen átvevők vehetnek részt. e) Az ajánlatokat kettős zárt borítékban „VERSENYAJÁNLAT” jeligével 1991. április 29-én, 15 óráig kell leadni, amelyek bontására e napon 16 órakor, az eredmény kihirdetésére pedig 1991. május 2-án, 10 órakor kerül sor. (176) ÉPÍTKEZNI SZÁNDÉKOZÓK, RGYELEM! Ilyen még nem volt! EGY CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSÉNÉL A MEGTAKARÍTÁS CCA. 70000 Ft A Baranya-Tolna Megyei Tégla és Cserépipari Vállalat rendkívüli akciót hirdet valamennyi termékből. Amennyiben április hónapban befizet bármely falazóanyagra, födémre, sajtolt cserépre 20% árkedvezményt kap. Az árkedvezmény feltétele a június 30-ig történő kiszállítás. bar anya tolna megyei Á szállítást megelőzően kérjük a TÉGLA És cserépipari v. gyárral való egyeztetést az m időpontra vonatkozóan. Érdeklődés és befizetés valamennyi téglagyárban, illetve az értékesítési osztályon Pécs, Mártírok u. 12. lehetséges. Telefon: 72-10-330 <49/40 HORGÁSZOK, HORGÁSZCIKK KERESKEDŐK FIGYELEM! Az eredményes horgászathoz, rekordhalak fogásához nélkülözhetetlen az általunk gyártott HAL-HAMI etetőanyag. KIVÁLÓAN alkalmazható a ponty, amur, kárász és keszegfélék csalogatására és a horog közelében tartására. Ára - telephelyeinken CSAK!- 5,0 kg-os füles műanyag tasakban 30 Ft/kg - 2,5 kg-os műanyag vödörben, patentes fedéllel 75 Ft/kg Ne feledje, VEGYE, VIGYE! Megrendelhető a Tolna Megyei GMV. termelési és értékesítési osztályán, 7100 Szekszárd, Pf. 91. 7 (161/40) RENDKÍVÜLI TÉGLAVÁSÁR! A Dél-dunántúli Tüzép Vállalat és a Téglaker KKT. Kaposvár közös akciója: balatonszentgyörgyi B-30-as falazóblokk, teskándi FB 60/19 béléstest, Thermoton falazóblokk ENGEDMÉNYES ÁRON BEFIZETHETŐ a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat Baranya-Somogy-Tolna megyei telepein, valamint a gyártóüzemeknél. Házhoz szállítás a Tüzép- telepekről kedvezményes Volánfuvarozással. DUPLA ENGEDMÉNY! EZT NEM SZABAD KIHAGYNI! TEGLAKER KKT. Kaposvár PÉCS r (94) Az OKTÁV Ipari Továbbképző Vállalat Budapesti Iroda Kirendeltsége műszaki, felsőfokú végzettséggel rendelkezők részére MŰSZAKI ELLENŐRI SZAKKÉPZÉST INDÍT építőipari (magas- és mélyépítő), épületgépész, épületvillamosítás szakterületen. A jelentkezés feltétele: szakirányú, felsőfokú végzettség, 3 éves szakterületen végzett kivitelezői gyakorlat. Képzés: 1991. április vége, május elejétől indítva, heti egy alkalommal 5 óra/nap. Jelentkezési határidő 1991. április 25. Cím: OKTÁV Kirendeltség 7601 Pécs 1. Pf. 95. Telefonszám: 72-27-166/17 (177)