Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
12 NÉPÚJSÁG 1991. április 20. Harc a kínok ellen Az utóbbi évtizedek során több olyan eljárást dolgoztak ki világszerte, amelyekkel hatásosan lehet mérsékelni és rövidebb-hosz- szabb időre megszüntetni a fájdalmat. Korábban kizárólag csak gyógyszerek álltak rendelkezésre, ezek hátránya azonban eléggé közismert: nem kívánatos mellékhatásuk lehet, és időnként a dózist növelni kell. Az orvosokat régen foglalkoztatja, hogy miért nem éreznek fájdalmat például a fakírok? E „titok” nyomán indulhatott el Beecher amerikai katonaorvos is; a második világháború idején nagyszámú súlyos sebesültet kérdezett ki, s kiderült, hogy 60 százalékuk iszonyatos sérülése ellenére sem érzett fájdalmat. Arra lehet tehát következtetni, hogy az emberi szervezetnek van egy belső fájdalomelnyomó rendszere, amely felfokozott pszichológiai állapotban működik. S kiderült, hogy ez a rendszer fizikailag is befolyásolható. A hatvanak évek végén például egy ugyancsak amerikai orvos, Reynolds mélyelektródákat bocsátott az agytörzs meghatározott pontjaiba, s a betegek fájdalmai megszűntek. Ez a módszer ma már klinikai körülmények között általánosan haszált. De jó eredményeket érnek el az úgynevezett bőrön keresztüli idegstimulációval is. A bőrfelület elektromos ingerlésével - főleg az alsó hátizomfájdalmaknál és arcidegzsábánál - hosszabb időre elmúlik a fájdalom. Felmérések arról tanúskodnak, hogy az arcbőr vibrációs ingerlése a betegek mintegy 60 százalékánál kedvező hatást vált ki. Angol férjek bánata Az angol férj most már nem ura és parancsolója az asszonynak. Még az ágyban sem! - így összegezte véleményét a brit asszonyok érdekvédelmi szervezete azt követően, hogy a londoni Fellebviteli Bíróság figyelmen kívül hagyta az 1736 óta érvényben lévő törvényt, amely kimondta: „Az asszonynak szeretnie kell a férjét gazdagságban és szegénységben egyaránt, és követnie kell mindenhová, bárhol is létesít családi tűzhelyet.” A több mint 250 esztendős törvény mellőzésére konkrétan akkor került sor, amikor a bíróság elutasította egy 36 éves úr keresetét aki - a különélés ellenére - követelte férji jogainak érvényesítését Az igazságszolgáltatás indoka: változott az idő a hajdani férj-feleség kapcsolathoz képest változnia kell tehát a házastársak szerepének is. Lord Lane, a bíróság elnöke elismerte, hogy a törvénymódosításban nagy szerepe volt a feminista mozgalmaknak, akik régóta harcoltak az ellen, hogy a nő csupán „az élvezet tárgya" legyen. A szóvivőjük, Glas- mann asszony szerint a 18. században hozott törvény az oka, hogy minden hetedik brit feleséget jogi következmények nélkül megerőszakolhatott a férj, vagy akár a volt férj is. Most viszont az a veszély fenyeget hogy a nemkívánatos férjet akár börtönbe is küldheti a kevésbé odaadó hitves - az „erőszakos közösülés” vádjával. Elektromos ingerléssel való „fájdalomüzés”. A 200 milliamper erősségű áram hozzávezetése a bőr felületére tapaszok segítségével felerősített elektródák útján történik. A kullancsok már régen fertőzöttek Az 1975-ben ismertté vált Lyme- kórt a kullancsok terjesztik. Különböző természettudományi múzeumokból való kullancsokban amerikai tudósoknak molekuláris biológiai módszerekkel most sikerült kimutatni a kórokozó nyomait. 136 kullancs közül 13-ban megtalálták a Lyme-kórt okozó baktériumokra jellemző öröklési anyagot. A baktériumokkal fertőzött kullancsokat azokon a nyulakon, egereken és növényeken találták, amelyeket a negyvenes években hoztak be a múzeumokba. Feltűnő, hogy a kórokozó baktériumokat eddig csak olyan preparátumokban találtak, amelyek a Long Islandon levő két szomszédos területről származnak. Hogy a preparált kullancsokban talált Bor- reliák már akkoriban is okoztak-e Lyme-kórt azt nem tudják. A megfigyelések arra utalnak, hogy a bőrelváltozással és ízületi gyulladással járó Lyme-kór már régóta létezik. Európában már a századforduló táján leírtak olyan ízületi gyulladásokat, amelyek oka - mai tudásunk szerint - Borrelia- fertőzés lehetett. Figyelemreméltó, hogy idős Long lsland-i orvosok emlékeznek rá, hogy már sokkal 1975 előtt ismert volt a „Montauk- térd”, amely mögött ma Lyme-kórt sejtünk. A soknyelvű komputer Ha mondjuk egy francia fizikus számítógépes üzenetet kíván küldeni dán kollegájának, nem tudhatja, hogy az a szöveg, amit Párizsban a saját számítógépes képernyőjén lát, hogyan jelenik meg Koppenhágában. A számitógépes rendszerek ugyanis nem ismernek minden betűt, jelet, hogy eleget tehessenek akár csak az európai nyelvek legelemibb írásjel-ábrázolásának is. A nyugati világban gyakorlatilag minden személyi számítógép az amerikai szabvány szerinti betűkészletet használja. E rendszert 1967-ben vezették be. Akkor 128 jelet ismert, ezt később a duplájára növelték. A rendszer jó, csak egy baja van: hogy amerikai. Most viszont ugyancsak amerikai számitógépes cégek megalkották az Unicode rendszert, amely 65 536 betűjelet, szótagot, matematikai és egyéb tudományos szimbólumot képes kiírni. E tömérdek jelből csupán 6000-et tesznek ki az európai ábácék, valamint a Közel-Kelet nyelveinek jelrendszere, a többséget a kínai, a japán és a koreai írásjelek adják. Víztartalékok a sivatagban Radarműholdak fényképfelvételei arra utalnak, hogy Egyiptomban a Líbiai-sivatag homokja alatt tekintélyes viztartalékok rejtőznek. Az ország északkeleti részén végzett első kísérleti fúrások szerint akkora vízmennyiségről van szó, amely a szakértők véleménye szerint lehetővé tenné 8000 hektár sivatag 200 éven át történő mező- gazdasági hasznosítását. Az egykori folyók sivatagi homoktól belepett medrében több víz rejtőzik, mint Afrika összes többi részén. A föld alatti vízmennyiséget fúrással gyorsan és olcsón fel lehetne tárni, megtakarítva a drága duzzasztógátak és vizvezető csövek építését. Különösen szárazság idején lehetnének alkalmasak ezek a föld alatti források az átmeneti vízhiány áthidalására. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez a fosszilis víztartalék nem újul meg, ezért takarékosan kell felhasználni. Lelassított földmozgások A földrengések tanulmányozásának legnagyobb nehézsége, hogy ezek a folyamatok a másodperc tört része alatt játszódnak le, ezért gyakorlatilag nem figyelhető meg, hogy történik a földkéreg megrepedése és elmozdulása. Ezen próbálnak segíteni szovjet és amerikai szeizmológusok, amikor laboratóriumi körülmények közt kis gránithengereket tesznek ki egyre fokozódó erőhatásnak. Miközben a minták elkezdenek törni, mikroszkóppal figyelik a repedés folyamatát, amelyet bármikor megállíthatnak, tetszőlegesen gyorsíthatnak vagy lassíthatnak. A kísérletek jól imitálják a valóságban megfigyelhetetlen sebességgel lezajló folyamatokat. \ Ez - az Milyen a forradalom? A forradalom olyan, mint a bicikli. Nincs rajta hátramenet, van viszont fék. Fidel Castro Cowboylogika Lóháton ülve minden probléma könnyebben megoldható. Ronald Reagan Helyzet van! Tény, hogy a kuvaiti háború zavart okozott a PFSZ-ben. De ez a zavar összhangban van az általános zavarral, amely e zavart térséget uralja. Abu Ijad PFSZ-vezető Prognózis A szeretetnek ugyanúgy megvan az ideje, mint a gyűlöletnek. Tegnap gyűlölet volt, ma gyűlölet van, holnap gyűlölet lesz. Aztán valami más következik. Egy izraeli rabbi Ismeri a dörgést Az amerikai képviselők mind lajhárok. Én arra sem fogadnám fel őket, hogy a füvet lekaszálják a kertemben. Minnesotai törvényhozó Nyelvészet Felhívom a képviselők figyelmét, hogy az olyan kifejezések, minta gazember, a hülye, a segg- nyaló nem valók a parlamenti vitába. Ezeket inkább a folyosón mondják egymásnak. Borisz Jelcin A világ legnagyobb tök(j)e Joe Kennedy (a név kötelez!!!) bemutatja a világ legnagyobb tökjét, amely „potom” 160,1 kilogramm Spanyol gondolat Megfejtésként beküldendő Graciány Morales XVII. századi spanyol író gondolata a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. Beküldési határidő: április 26. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! Az április 6-i rejtvény helyes megfejtése a következő: Ne akarjunk bölcsnek látszani, ahol csak szerencsések voltunk. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Könyves János 7100 Szekszárd, Csokonai u. 11. VI. 18., Männer Péterné 7355 Nagy- mányok, Ady u. 9., Kovács Jó- zsefné 7090 Tamási, Széchenyi u. 14., Debreceni István 7057 Medina, Arany J. u. 14/A, Szarka János 7130 Tolna, Alkotmány u. 23.